Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-24 / 172. szám

1994. június 24., péntek Városaink üj Dunántúli napló 7 Szigetvári körkép Hitelfelvétel útépítésre Jóváhagyta az OTP Bank Rt. az önkormányzat által igényelt 18,5 millió forintos célhi­tel-igényt, amelyet útépítésre fordít a város. A 6-os út belvá­rost elkerülő szakaszának meg­építéséhez jelentős állami tá­mogatást kapott a város, az ön- kormányzatnak a terület előké­szítését, a kisajátítást, illetve a közművesítést kellett megolda­nia, ezért volt szükség a hitel felvételére. Vigyázzák a közterületet Április elejétől két közterü­let-felügyelőt foglalkoztat a Vá­rosgondnokság, nemrég elfo­gadta az önkormányzat a közte­rület-felügyeletről szóló helyi rendeletet is. Ez alapján közal­kalmazottak a felügyelők, fel­adatuk ellátása során hivatalos személynek minősülnek. Mun­kakörükhöz tartozik a rendsze­res és folyamatos hatósági el­lenőrzés a város közterületein. Figyelmeztetik, igazoltatják, il­letve szükség esetén a törvény alapján megbírságolják, a város tisztaságát sértő személyeket. Aki a közterület-felügyelő jog­szerű fellépése ellenére nem igazolja magát, az előállítható a rendőrségen. Befejeződött a focibajnokság Véget ért az 1993/94-es Vá­rosi Kispályás Labdarúgó Baj­nokság, amelyen összesen 12 szigetvári csapat vett részt. Idén az FC Várbüfé szerezte meg az első helyét a Pedagógus és az ÁFÉSZ-TAKSZÖV előtt, ezért 11 mezt vehettek át jutalmul, míg a második és harmadik csapat 1 -1 focilabdát kapott. Csereüdülés Augusztus 1—8-ig 36 sziget­vári kisiskolás élvezheti a nyár örömeit Budapesten, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia ven­dégeiként. A tervezett prog­ramban szerepel látogatás a Par­lamentben, a Ferihegyi repülő­téren és a vidámparkban. Az akadémi tisztjeinek gyermekei augusztus 8—15-ig nyaralhatnak Szigetváron, itt domolosi pik­nik, lovaglás, sétakocsikázás, pécsi városnézés lesz. Az oldalt összeállította: Hajdú Zsolt Hirdetésfelvétel Szigetváron Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet szigetvári, dencsházai, ibafai, kétújfalui, mozsgói, nagydobszai, somogyapáti, szent- lászlói és somogyhár- ságyi kirendeltségei Az önkormányzat 3,2 millióért juthat a tulajdonához Komoly feltételekhez köti a Hő & Cső Kft. a távfűtő vagyon egyes részeinek átadását Idén május elsejétől a Sziget­vári Ingatlanvagyon Kezelő Kft. vette át a városban a távfűtési rendszer működtetését, mert a ko­rábbi üzemeltető, a Hő & Cső Kft. szerződésben biztosított jo­gával élve visszamondta a rend­szer működtetését a tartósan ma­gas lakossági kintlévőség miatt. Illés László, a Szigetvári Ingat­lanvagyon Kezelő Kft. ügyveze­tője elmondta, a távfűtési rend­szer vagyonleltár szerinti átvéte­lével kapcsolatosan több feltételt szabott a Hő & Cső Kft. ügyveze­tője. Az 1992. évi PÉTAV va­gyon átadásakor az önkormány­zat távfűtő vagyonát a Hő & Cső vette át és ezzel a Barkas teher­gépkocsi is a tulajdonába került. A gépkocsi forgalmi engedélyébe is a kft. van bejegyezve tulajdo­nosként, ezért a kocsit 200 ezer forint ellenében hajlandó csak át­adni az új szolgáltatónak. A fo­gyasztói listát csak azzal a felté­tellel adja át a korábbi üzemeltető, ha az ingatlanvagyon kezelő 500 ezer forint plusz ÁFA-ért megve­szi a számlázási programot is. A költségmegosztókat akkor ol­vassa le a Hő & Cső és készíti el a végelszámolást, ha az új szolgál­tató 900 ezer forint plusz ÁFa-ért megvásárolja ezt a szolgáltatást. További 900 ezer forintot kért a Hő & Cső a telefonvonalak átadá­sáért, félmillió forintot a kazán automatizálás szellemi értékéért, illetve a Clonus költségmegosz­tók árát is felszámolva, összesen 3,2 millió forint plusz ÁFa-t kel­lene fizetnie az önkormányzat­nak, hogy hozzájusson a távfűtés és melegvíz szolgáltatás működ­tetéséhez szükséges kiszolgáló rendszerhez. Ennek ellenére az ingatlanva­gyon kezelő május elsejétől zök­kenőmentesen biztosítja a meleg­vízszolgáltatást, a fogyasztói listát nagy erőfeszítések árán, tényleges felmérések alapján elkészítették. A számlázási programot a pcTETRIS Bt. adaptálta a meg­lévő számítógépre, a számlák el készítése és kinyomtatása érde­kében nyomtatót vásárolt az új üzemeltető.- Az elkészült számlákat pénzbeszedők révén juttatjuk el a fogyasztóknak és nemrég megindult a májusi díjak besze­dése. A fogyasztók pozitívan ér­tékelik erőfeszítéseinket és segí­tőkészek az általunk készített fogyasztói lista kisebb hibáinak korrigálásában. A Barkas gép­kocsi pótlására megvásároltuk a Városgazdálkodási Kft. egyik Wartburg kistehergépkocsiját. Sajnos beváltotta ígéretét a Hő & Cső Kft, mert kijelentette a telefonvonalakat a MA- TÁV-nál, amelyet jogszerűnek ismertek el. Ezért soron kívül, 90 ezer forint hozzájárulás elle­nében a hőközpont, illetve a ka­zánok felügyelete érdekében és a hibabejelentő üzenetrögzítő használhatósága^ végett egy fő­vonalat a MATÁV Rt. megren­delésünk alapján felszerelt, így A Szent István lakótelep minden lakásában távfűtés bizto- működőképes a rendszer. sítja a meleget Fotó: Szundi György Ráfizetéses a kollégium Eggyel több első osztály indul a Tinódi iskolában ? 99 elsős jelentkezett a következő tanévre Fotó: Szundi Újabb első osztályos tanuló- csoport indítását tervezik a szi­getvári Tinódi Lantos Sebes­tyén Általános Iskolában. A be­írások és a pótbeíratás során összesen 99 tanuló jelentkezett az iskolába a 1994/95-ös tan­évre első osztályba. Közülük többen - az óvodák, illetve a Nevelési Tanácsadó javaslata alapján - csak az 1995/96-os tanévben kezdhetik meg tanul­mányaikat, ez alapján összesen 88 kisdiák ül be szeptemberben az iskolapadokba. Kolics Pál, az iskola igazga­tója elmondta, három első osz­tály indítását tervezték idén szeptemberben, közülük az egyik ének-zene szakosított tan­tervű osztály. A közoktatási törvény értelmében azonban, az általános iskola 1-3. évfolya­mán az átlaglétszám 20 fő, a maximális létszám 25 fő lehet. A törvény kimondja, hogy az osztály-csoportlétszámokat az 1994/95-ös tanévtől felmenő rendszerben kell alkalmazni. Ez alapján négy első osztály indí­tása lenne törvényes, s ezzel megoldódna a szakosított tan­tervű osztály helyzete is. Ugyanis az óvodai meghallga­tások alapján 38. gyerek felelt meg a maximális követelmé­nyeknek, viszont közülük csak 21 -et írattak be szüleik az ének-zene tagozatra, a szakosí­tott tantervű osztályba. Ameny- nyiben nem tudnak egy újabb osztályt indítani, akkor a többi elsős tanulócsoport 28-30 fős átlaglétszámához kell igazítani a tagozatos osztály létszámát is.- Iskolánk nem rendelkezik megfelelő belső tartalékkal ah­hoz, hogy önerőből biztosítsa egy újabb tanulócsoport indítá­sának bér- és járulékos költsé­geit, amely a visszalévő idő­szakra 160 ezer forint plusz költséget jelentene. Ezért for­dultunk segítségért a város ön- kormányzatához, hogy bizto­sítsa számunkra az idei költség- vetésünkön felül ezt a pénzt. Elviekben egyetértettek a kép­viselők az újabb első osztály in­dításával, azonban a tartalék ke­ret nélküli, fedezethiányos költ­ségvetésből nem jut erre a célra. Az önkormányzat még azt a 370 ezer forintot sem utalta át az iskolának, amit a megemelt fűtési díjra fizettek ki, pedig ennek kiegyenlítéséről határo­zatot is hoztak a városatyák. Az elmúlt években tévesen élt a köztudatban, illetve külön­böző hivatalos papírokon is úgy szerepelt a Zrínyi Miklós Gim­názium gondnoksága, mint Kö­zépfokú Oktatási Gondnokság. Ez a szóhasználat még abból az időből származik, amikor létre­hozták, s ekkor csatolták a gim­názium gondnokságához az 509. Szakmunkásképző Intéze­tet, a Zeneiskolát, a Tinódi Mű­velődési Központot és a Városi Könyvtárat. Két évvel ezelőtt gazdaságilag önállóvá vált a szakmunkásképző és a művelő­dési központ. Vas István, a gimnázium igazgatója ' elmondta, a. gond­nokság végzi a gimnázium és szakközépiskola, a kollégium, a zeneiskola • és a könyvtár könyvviteli nyilvántartásait, el­számolását, egyebeket. Az in­tézmények önállóan tevékeny­kednek, a gondnokság nem szól bele a döntésekbe, illetve kü­lönböző tanácsokat, informáci­ókat ad az egyes intézmények gazdasági vezetőinek.- A gimnázium gazdálkodása igen sokrétű, saját kazánháza van, amely ellátja a szakmun­kásképző fűtését is, jelentős a diákétkeztetés. A bútorzat nagy része elavult, újak beszerzésére alig van lehetőség, mert a költ­ségvetés legnagyobb részét az alapvető működési kiadások emésztik fel. Szintén elavultak a különböző oktatási eszközök. Az elmúlt években, a szűkös anyagi lehetőségek között is ki­egyensúlyozott volt az iskola gazdálkodása, mert a fejkvóta rendszer fedezte a szükséglete­ket. A gimnázium költségvetési helyzetén jelentősen javítottak a különböző sikeres pályázatok, amelyek értéke megközelítette a 2 millió forintot. A kollégium a legnehezebb helyzetben lévő intézmény, mert a fejkvóta nem fedezi a tényleges kiadásokat. A tavaly bevezetett új oktatási törvény megszüntette az alaptérítési dí­jakat - ez havi 600 forint volt -, ez az intézkedés 373 ezer forint bevételi kieséssel járt, s a leg­szigorúbb takarékossági intéz­kedések ellenére is 760 ezer fo­rint kiadási túllépést eredmé­nyezett. A keletkezett hiányt gyakorlatilag a -gimnázium fe­dezte. Az idei évben javult a helyzet, mert az önkormányzat a fejkvótán felül többlet elő­irányzatot biztosított az intéz­ménynek. Jelenleg a térítési díj az élelmezési nyersanyagnor­mának felel meg, a rezsit költ­ségvetésből fizeti az intézmény, a kollégiumi ellátás pedig telje­sen ingyenes. A város önkor­mányzata megkeresi azon tele­pülések polgármesteri hivata­lait, ahonnan érkeztek diákok a kollégiumba, és kérik a norma­tív támogatás, illetve a tényle­ges költségek közti különbözet megfizetését. Nem volt jelentősebb fenn­akadás a zeneiskola gazdálko­dásában sem. A tanulók száma évről-évre növekszik, a külön­böző pályázatokon nyert pén­zekkel kiegészítették a költség- vetést, ebből jutott zenei táborra és külföldi utazásra is. Képviselők a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián Dr. Szabó Miklós akadémiaparancsnok bemutatja az intézmény múzeumát Szigetvár város és a ZMKA kapcsolata több mint egy évti­zedes múltra tekint vissza. En­nek részeként az akadémia első éves hallgatói minden tanév­kezdéskor ellátogatnak Sziget­várra, a Zrínyiek földjére. Rendhagyó történelemóra kere­tében és városnéző sétán ismer­kednek a település történelmi múltjával, emlékeivel, a jelen­nel, illetve leróják kegyeletüket névadójuk szobránál. Az aka­démia történészei rendszeresen tartanak előadásokat Szigetvá­ron kutatási eredményeikről. Legutóbb- dr. Csikány Tamás a Műemléki Világnap alkalmából tartott előadást a városi rendez­vényeken. A kapcsolat igazi tar­talmát jelenti, hogy immár ha­gyományosan a tisztek gyerme­kei egy hetet töltenek Szigetvá­ron a Tinódi Általános Iskola vendégeként, illetve a helyi gyerekek a ZMKA vendégei­ként egy hetet nyaralnak a fővá­rosban. Ezen hagyomány folytatása és az intézmény megismerésé­nek szándékával a napokban he­lyi képviselőkből álló delegáció járt Budapesten, az akadémia parancsnokának meghívására. dr. Szabó Miklós akadémiapa­rancsnok, a hadtudományok doktora fogadta a Darázsi Má­tyás polgármester által vezetett delegációt. A képviselők meg­ismerkedhettek az intézmény múltjával, jelenével. Az akadé­mián 1952-től van főiskolai képzés, 1955-ben vették fel a költő Zrínyi Miklós nevét. 1956-tól tudományos, 1962-től hadtudományi képzés, 1985-től pedig már egyetemi szintű okta­tás zajlik az intézményben. A bemutatkozó előadást isko­lalátogatás követte, ennek kere­tében a szigetvári képviselők betekintést nyerhettek a sokirá­nyú képzés néhány területére, a harcászatba, vegyvédelembe, a híradó munkába, megismerked­tek a korszerű nyelvi kabinettel, a számítógép központtal, illetve az iskola múzeumának sokrétű anyagai között láthatták a. Zrí­nyi relikviákat is. Á. A. <. r

Next

/
Thumbnails
Contents