Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-23 / 171. szám

1994. június 23., csütörtök A mai nap üj Dunántúli napló 3 A Pécsi Erőmű Rt. standján ipartörténeti emlékeket is megtekinthetnek a látogatók Fotó: Läufer Átadták a Pécs Expó vásárdíjait Mától egy hétig várja látogatóit a gazdasági rendezvény (Folytatás az 1. oldalról) város fejlődésében elévülhetet­len érdemei vannak a térség gazdaságát fejlesztő rendezvé­nyeknek, élükön a Pécs Expó­val. A társrendező Dél-dunántúli Gazdasági Kamara nevében dr. Síkfői Tamás főtitkár hívta fel a figyelmet arra a tovább már nem halogatható kérdésre, hogy egy ilyen szintű, nagy hagyo­mányokkal rendelkező vásár­nak, mint a pécsi, feltétlenül szüksége lenne egy állandó kiál­lítási területre. A kamara képvi­selője ugyanakkor örömmel számolt be arról, hogy jól sike­rült a vásárt kísérő szakmai programok, üzletember-találko­zók előkészítése, remélhetőleg a kiállítók és érdeklődők egy­aránt megtalálják számításaikat. A vásárdíjra kiírt pályázaton a bíráló bizottság döntése alap­ján az első díjat a Zalabaromfi Rt. füstölt főtt pulykamell ter­méke nyerte el. Második díjat kapott a Baranyatej Rt. sonkás lapkasajt termékéért. A bizott­ság döntése alapján a harmadik díjat megosztva a Gombaker Bt. gombafejek sós lében elneve­zésű terméke, és a S-TYP Nyí­lászáró Kft. télikertje érdemelte ki. Pécs város különdíját a Pécsi Pezsgő Kft. kapta Club Rose pezsgőjéért. A Baranya Megyei Közgyűlés különdíját a villányi Szőlő-Bor Kft. képviselője ve­hette át a villányi borok új piaci arculatának kialakításáért. Az OMFB 50 ezer forintos fejlesz­tési hozzájárulásában a pécsi Baumobil Bt. részesült fatér­rács födémszerkezetéért. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara különdíját a Kani­zsa Sörgyár Rt. képviselője ve­hette át a Platán sör felújított változatáért, a Vásárigazgató­ság különdíját pedig a Cerbona Rt. Ranchero Snack terméke kapta. A zsűri különdíját az Ipari Balaton Kft. IB-20 típusú mini toronydaruja nyerte el, míg a Pécsi Ipartestület különdí- jait a HE-VA Kft., a Bayer Cen­ter Kft. és a Gépbázis Kft. kapta. A frissen alakult Pécsi Polgári Kör különdíját a MA­TÁV Rt. Pécsi Igazgatósága ér­demelte ki Pécs város infrast- ruktúrális helyzetének javításá­ért. A Pécs Expó hétköznapokon 10-18 óráig, a hét végén 10-20 óráig várja látogatóit számos érdekességgel, újdonsággal, szórakoztató programokkal. A szakmai rendezvények sorát ma a Szlovén nap (13-16 óráig) nyitja meg tájékoztatókkal, üz­letembertalálkozóval.Kaszás E. Alkotmányellenes jogszabályok Ősszel nyit a pécsi egyetemi klub? Alkotmányellenesek a levél­tári anyagok védelméről szóló jogszabályok, mert azok sértik a kutatás és az információ sza­badságot. Az Alkotmánybíró­ság ugyancsak alkotmányelle­nesnek mondta ki a titokvéde­lemről szóló jogszabályokat, mert azok túlságosan nagy teret engednek az államnak az állam­titok meghatározásában. Szin­tén alkotmányellenes a Büntető törvénykönyvnek az a szakasza, amely a hatóság vagy a hivata­los személy megsértését bün­teti. Viszont nem alkotmányel­lenes a földtörvénynek az a sza­kasza, amely a tulajdonszerzést korlátozza. Ez utóbbi ügyben a köztársasági elnök fordult az Alkotmánybírósághoz. Halpusztulás a Balatonon Szórványos, kismértékű hal- pusztulás mutatkozik a Bala­tonnál. A déli parton Balaton- lelle, Siófok, Balatonföldvár, Balatonmária és Zamárdi térsé­gében, az északi oldalon pedig Csopak és Alsóőrs környékén észleltek június eleje óta halte­temeket. A balatonlellei part­szakaszon kedden 881 haltete­met, 90 százalékban keszeget szedtek össze. A legnagyobb mértékben egyébként a kesze­gek pusztulnak - az elpusztult halak 50-75 százaléka ez a fajta -, de a „titokzatos halvész” nem kíméli a pontyokat, az angolná­kat, a busákat és a gardákat sem. A halpusztulás oka isme­retlen, de annyi bizonyos: nem a vízszennyeződés az oka, a Ba­laton vizének minősége ugyanis a mérések tanúsága szerint jó. Ezért az utóbbi években szinte minden nyár elején fellépő hal- pusztulás okainak a megállapí­tására tudományos vizsgála­tokra volna szükség. Hat éve húzódik már, de most úgy tűnik: céljához ér a pécsi egyetemi klub ügye. A Pécsi Egyetemi Klub Kulturális Egyesület vezetőinek reményei szerint a létesítmény idén októ­berig elkészül a Szántó Kovács János út 1/a-ban található haj­dani Bázis-étterem több mint 1200 négyzetméteres épületé­nek átalakításával. Az impozáns tervek Borza Endre, városunk ismert építé­szének munkái. Az átépítés nyomán az épület elveszíti kocka jellegét, a tört vonalak dominálnak majd, a teret fából készült bútorok, korszerű elekt­ronikai berendezések töltik be - a tervek alapján. Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése a napokban tárgyal az egyetemi klub támogatásá­ról. Az eredeti tervek szerint a klub a Rákóczi út alatt húzódó pincerendszerben kapott volna helyet. A Janus Pannonius Tu­Újabb Csontváry-képet fede­zett fel Czakó Ferenc, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum res­taurátora. Arra jött rá, hogy há­rom, eddig ismert Csont- váry-grafika együvé tartozik, egy képet alkot. De mivel a raj­zok pauszpapírra készültek, vagyis mindkét oldaluk élvez­hető, két képet a negatívjukon ismertek és különállónak tartot­tak mostanáig. Az 1913-as datá- lású „Allegorikus jelenet” egé­szül ki így az „Önarckép rigó­val” valamint a „Róka és haty- tyú" című képekkel: teljessé vá­lik az „Allegorikus jelenet” nőa­lakja. Kiderül, pillantása Csont- váry önarcképére szegeződik. A kép alján helyezkedik el a má­sik most felfedezett részlet is a dományegyetem Rektori hiva­tala visszaadja a város elöljáró­ságának ezt az ingatlant, s ez várhatóan fokozza a közgyűlés támogatási kedvét.-Ez a klub hozzájárul ahhoz, hogy Pécs nem csupán nevében lesz majd egyetemi város - mondta dr. Palkó Zsolt, a PÉKKÉ elnöke. - Az egyetemis­ták számtalan lehetőségre lel­nek itt, otthon érezhetik magu­kat, s ugyanakkor a város is ki­állítások, koncertek helyszínei­hez jut a klub keretein belül. Szeretnénk egyéb városi civil kezdeményezések és polgári ön- szerveződések támogatói is lenni. A kivitelezők ugrásra készen várnak; ahogy a közgyűlés megszavazza a támogatást, a munkálatok azonnal elkezdőd­nek. A szervezőknek eddig si­került néhány világcég anyagi segítségét is megnyerniük, ám e vállalatok a város elöljáróságá­rókával és a hattyúval. Czakó Ferenc így beszél a történtekről: -A 11-én megnyílt stock­holmi kiállítást rendeztük Taray Terivel, sokadszor került ke­zembe a három kép. Akkor kat­tant be a felismerés, mikor rá­jöttem, hogy a pausz két oldalán másként, más technikával ké­szült a rajz. Elfordítottam, mint egy tükörképet, s kiderült, egy nagyobb műhöz tartozik az a két kép, amit eddig külön töre­dékként ismertünk. Dr. Romváry Ferenc művé­szettörténész, a nemzetközi tur­nét most kezdő kiállítás, a pécsi Csontváry Múzeum rendezője, az életmű kutatója véleményét kértük e fordulat kapcsán:- Érdekessé akkor válik a tói érkező támogatáshoz kötik saját hozzájárulásukat. A JPTE, a Pécsi Orvostudományi Egye­tem és a Pollack Mihály Mű­szaki Főiskola is jelentős össze­gekkel szállt be a klub létreho­zásába. A PMMF hallgatói szakmai gyakorlat keretében vesznek majd részt az átépítésben, a mű­szaki főiskola a korszerűsítés­hez szükséges műszerekkel, a JPTE pedig építőanyaggal segíti a munkálatokat.- Reméljük, hogy az új tanév kezdetére elkészül a klub. Az őszi programokat már most szervezzük, s ígérhetem: színe­sek, izgalmasak lesznek. Számí­tunk a közgyűlés támogatására; az önkormányzat mindig segítő­készen állt hozzá e kérdéshez, a klub szükségességében mindig egyetértettünk. - tudtuk meg Papp Lászlótól, a PÉKKÉ alel- nökétől. Katona G. probléma, ha az anyag hazake­rül, és a restaurátorok összeállít­ják a töredékeket. Kérdés, a ko­rábbi restaurálások lehetővé te­szik-e, hogy a kép ismét egybe- álljon. Minden esetre az Allego­rikus jelenetet úgy kell bemu­tatni, hogy kiderüljön teljes tar­talma. Ez vonatkozik a Csont­váry élete végén festett háborús jelenetre is, amely hasonlóképp vázlat, és közismerten két da­rabban maradt fenn. Álláspon­tomat részletezve az Új Művé­szet szeptemberi számában te­szem közzé, amely tulajdon­képpen Csontváry-szám lesz. A kép kiegészülésének ténye egyébként belekerül a kiállítás magyar katalógusába is. Gállos Orsolya Újabb Csontváry-kép felfedezése Veszélyesek a vasúti átjárók A pörbölyi tragédia óta szigorították az ellenőrzéseket Ahol jobbak a műszaki felté- I telek a közutak vasúti átjárói- ] nál, a tapasztalat szerint ott bát- | rabban hajtanak át az autósok. I Ez a bátorság kétes értékű biz- I tonságérzetet ad a vezetőknek, és maguk teszik veszélyessé az áthaladást, mert sokan nem tartják be a KRESZ előírásait. Ezért is fokozottan veszé­lyesek a vasúti átjárók. Leg­utóbb június 7-8-án és 10-én a rendőrség és a MÁV közös el­lenőrzéseket tartott all legve­szélyesebbnek ítélt átjárónál - köztük Baranyában Hóból mel­lett, a szentlőrinci és a bicsérdi utakon, valamint a pécsi Hőe­rőmű közelében. Ázt látták, hogy könnyelműek az autósok, mert a Hőerőműnél négyszer, I Hobolnál háromszor is a piro- l^^on^T^jtotta^át^^X^ellenőrzé^ eredményeként a rendőrség 24 esetben tett feljelentést a sza­bálytalankodók ellen. Friss példaként: a korszerű­sített harkányi vasúti átjáróban a hétfői baleset után, amikor már az út szabad lett, de a fénysorompó még nem műkö­dött, sokan megállás nélkül át­robogtak, - még autóbuszok is. A rendőrök még ott tartózkod­tak, és bizony sok ember pénze bánta a könnyelműséget. A MÁV vasútbiztonsági osztálya szerint a nagyfor­galmú utakon, fénysorompók­nál történik a legtöbb baleset. Ezek száma az elmúlt öt év alatt folyamatosan emelkedik. Egy részénél gépjárművek üt­köznek a vonatokkal, mások csak a berendezéseknek men­nek neki. A tavalyi pörbölyi tragédia után szigorították az ellenőrzé­seket és több intézkedést vezet­tek be. Ha a fénysorompó nem működik 6 órán belül ki kell javítani a hibát. Amennyiben 6 óránál illetve 12 óránál is to­vább tart a javítás, külön jelző­őrt kell alkalmazni. A MÁV-nak biztosítania kell a beláthatóságot, ami sok helyen nincs meg. A leszűkült rálátás kiemelten veszélyessé teszi az átjárót. Ezért sebesség­csökkentést írnak elő a vonat­nak és hangjelzést is kell adnia. Különösen balesetveszélyes baranyai vasúti átjárók: Har­kánynál, Pécsvárad és Véménd között Fékednél, Pécs-Külvá- rosnál, Palotabozsok és Báta- szék között, ahol sebesség­csökkenést alkalmaznak. Na­gyon sok biztosítás nélküli, csak táblával jelzett átjáró van az alacsony rendű utakon. A Közúti Igazgatóság tájé­koztatása szerint, a fényvissza­verő képesség javítása végett a közúti jelzőtáblák cseréjét sze­retnék idén befejezni. Ezt kel­lene tenni az „andráskeresz- tekkel” is. Átépítik a bere- mendi és godisai átjárókat. Ve­szélyességi sorrend alapján se­bességcsökkentő útburkolati jelekkel látják el az átjárókat Harkányban, Tarcsapusztán, Szabadszentkirályon és Sás- don, ahol már 24 közúti tábla is van. A biztosító berendezése­ket is jobb fényvisszavető anyaggal vonják be. A Megyei Közlekedési Fel­ügyelet évente felülvizsgálja a vasúti átjárókat. Rozvány Gy. Interciki Szupergyors szupervonatok száguldoznak inter Pécs-Bu- dapest és inter Budapest- Pécs. A két city-t összekötő járművön szuperkényelemben utazónak már majdnem olyan érzése támadhat, hogy nem is valamelyik városba, hanem egyenest Európába tart. A szuperelegáns kalauz szuper- udvariasan kezeli a jegyed, és kedvesen tárja szét a karját, amikor azt firtatod, hogy miért van olyan szupermeleg a vo­naton, netán mert elromlott a légkondicionáló? Szuperintel­ligensen elmagyarázza, hogy az állandó belső hőmérséklet­ről levegőcserélő gondoskodik és nem légkondicionáló be­rendezés, mert arra már nem futotta. A belső hőmérséklet így menet közben megegyezik a külsővel, ami ilyentájt nap­közben eléri a harminc fokot. Ablakot nem tanácsos nyitni, mert akkor kutyagumit sem ér a pótszerkentyű. Am a gyötre­lem már ott kezdődik, hogy a gyanútlan utas indulás előtt letelepszik a szuperülésbe. Foglaltak már helyet olyan hermetikusan lezárt konzerv­dobozban, amelyik néhány órát állt előzőleg a tűző na­pon, és olyan meleg van benne, mint egy acélmű ol­vasztótégelyének közelében? De mit is panaszkodunk, hi­szen hamarosan megszűnik az intenzív izzasztás, és lön csoda: belülről élvezhetjük az áldott kinti meleget! Pénztelenség ide vagy oda, az egész azért elég ciki. Szol­gáltató inter utas... Balogh Z. Az ügyben természetesen megkerestük a MÁV illetéke­sét is. A pécsi fejlesztési osz­tály helyettes vezetője, Zentai János elmondta, hogy egy-egy szerelvény légkondicionáló berendezéssel való fölszere­lése több tízmillió forintba ke­rült volna, amire már nem ju­tott a fejlesztési keretből. Az elismerten áldatlan állapoto­kon azzal kívánnak javítani, hogy eddigi mérési eredmé­nyeik alapján fölkérték a gyár­tót: vizsgálja felül a levegő­cserélő berendezéseket, és ja­vítson azok hatásfokán. Munkaadói kerekasztal Létrejött a munkaadói oldal egysége - jelentették be a mun­kaadói szervezetek vezetői a szerdai, egyeztető tanácskozá- , sukat követő sajtótájékoztatón. A kerekasztal tagjai: az Ér­dekegyeztető Tanács munkaa­dói oldalát alkotó kilenc érdek- képviseleti és számos, az utóbbi években létrejött szervezet. Célja, hogy egyeztető fórumot biztosítson a gazdasági szerve­zeteket tömörítő érdekképvise­letek számára, ahol aktuális gazdasági kérdésekben egyez­tethetik véleményüket. Az egységes munkaadói ol­dal együttműködési kereteinek kialakítása égető feladat volt a tagok számára, hiszen e nélkül nem valósulhat meg hatékony munkaadói érdekvédelem olyan kérdésekben, mint például az ÉT-n megkötendő szociális-tár­sadalmi paktum. Ez, illetve az új kormány gazdaságpolitikája lesz a fő témája a kerekasztal következő megbeszéléseinek. Már az országjáró fiatalokat várják Pécsett, a JPTE Jakabhe- gyi úti kollégiumában. A felújított épület egy részében még laknak a most vizsgázó egyetemisták, de már több szoba is a turisták rendelkezésére áll. Fotó: Läufer László c­1 >

Next

/
Thumbnails
Contents