Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-22 / 170. szám

2 qj Dunántúli napló 1994. június 22., szerda 24 óra a nagyvilágban O Bécs: Észak-Korea meg­hosszabbította az ENSZ két nukleáris megfigyelőjének ví­zumát, ezáltal engedélyezve számukra, hogy folytassák el­lenőrzési tevékenységüket a jongbjoni atomreaktor fűtő­anyagának újratöltésével kap­csolatban. Ezt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) illetékesei közölték kedden Bécsben. A NAÜ két munkatársának eredetileg július elején kellett volna elhagynia az észak-koreai atomlétesítményt. A bécsi NAÜ-központban ked­den még nem tudták, hogy mennyi időre hosszabbították meg a megfigyelők ott-tartóz- kodási engedélyét. O Manama: Az ENSZ nukleá­ris létesítményeket felügyelő csoportja kedden elindult Irakba, hogy üzembe helyezzen egy videoláncot annak ellenőr­zésére, nem fejleszt-e ki Bag­dad tömegpusztító fegyvereket. Az Öböl-háborút lezáró tűzszü- neti egyezmény értelmében Irak nem fejleszthet ki nukleáris, vegyi vagy biológiai fegyvert, valamint nagy hatótávolságú rakétát. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa bejelentette, hogy csak akkor oldja fel az iraki olajex­portot sújtó embargót, ha Bag­dad minden követelménynek eleget tesz a fegyverellenőrzési programban. O Tokió: Kedden a japán par­lament legtekintélyesebb bi­zottsága elé citálták Hoszokava Morihiro volt kormányfőt, aki­nek eskü alatt kellett tanúval­lomást tennie kétes pénzügyei­ről. Megfigyelők szerint a kor­mány megdöntésére törekvő két ellenzéki párt a Hoszokava-ta- núvallomást is eszközként használja terve kivitelezéséhez, ezzel is igazolni kívánja a kor­mány ellen beteijesztendő bi­zalmatlansági indítványát. Ho­szokava tagadta, hogy tudo­mása lett volna a pénzével kap­csolatos visszaélésekről, arról, hogy titkársága politikai pénza­dományokra használta föl egy, még kormányzó korában szer­zett hitele kamatjövedelmét. Cáfolta azt is, hogy részt vett sógora kétes részvényvásárlási ügyletében. O Brüsszel: A Nyugat-európai Unió tagországai nagykövetei­nek állandó tanácsa keddi ülé­sén megerősítette, hogy „egyes tagállamok” készek valamilyen formában csatlakozni egy eset­leges, Párizs által kezdeménye­zett ruandai akcióhoz. Változat­lanul feltétel azonban, hogy en­nek újabb ENSZ-mandátumon kell alapulnia. A brüsszeli ta­nácsülésről kiadott közös nyi­latkozat egyúttal azt is hangsú­lyozza, hogy afrikai államok részvétele a leendő műveletek­ben „alapvető” jelentőségű. A NyéU állandó tanácsa - francia kezdeményezésre - múlt pén­teki ülésén ajánlotta fel, hogy kész egy ruandai művelet „ko­ordinálását” elvállalni. O Aden: Kedden folytatódtak a heves harcok Jemenben a szemben álló északi és déli erők között az Aden körüli frontvo­nalakon. Szomszédaink kézfogása Bukarestben Két hazánkkal szomszédos ország államfője találkozott tegnap Bukarestben. Vaclav Havel cseh és Ion Iliescu román államfő megbeszélései kezdődtek meg. Havel két napot tölt tárgyalásokkal a román fővárosban. MTI Telefotó Szerdától ásnak Kolozsvár főterén Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere, kedden sajtóér­tekezleten jelentette be, hogy szerdán megkezdik Kolozsvár főterén a Mátyás szobor szom­szédságában azokat a próbaása­tásokat - pontosabban egyelőre csak azok előkészítését -, ame­lyek deklarált távlati célja a ró­mai kori Napoca település itt feltételezett központjának, fó­rumának feltárása és siker ese­tén a tér szabadtéri régészeti múzeummá való átalakítása. A polgármester a szélsőséges na­cionalista Román Nemzeti Egy­ségpárt elnöke, tagadta, amit az ugyancsak egységpárti megyei alprefektus korábban nyíltan ki­fejtett, nevezetesen, hogy a terv megvalósulása a főtéren maga­sodó szobor áthelyezésével járna, mivel úgymond nem il­lene be a római kori környe­zetbe. Az új Funar-formula szerint Mátyás lova hátáról elégedetten szemléli majd az előtte feltáruló római emlékeket és talán többen is jönnek el majd a térre, hogy így lássák őt is. A baloldal megkoronázhatja győzelmét, ha Leonyid Kucsma egykori kormányfő lesz Uk­rajna elnöke - figyelmeztet több kijevi újság a vasárnapi elnök- választás esélyeit latolgatva. Többségük úgy látja, hogy erre megvan az esély, és ezzel a par­lament és a kormány után az el­nöki széket is megszerezheti magának a baloldal. A Visztyi z Ukraini című he­tilap szerint sajnálatos, hogy az ukrán államiság leghangosabb védelmezői, a nacionalisták nem voltak képesek egyetlen je­löltet sem állítani - most „imádkozhatnak” azért, hogy Leonyid Kravcsuk személyében a kisebbik rossz győzzön. A lap A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség szombaton meg­alakult Egyeztető Tanácsa nyi­latkozatban tiltakozott a város­háza terve ellen, amely Kolozs­vár esztétikai és építészeti szempontból egyaránt európai hírű főterének arculatát próbálja átalakítani. Szerdára a Romá­niai Magyar írók Pen Klubja és több magyar kulturális egyesü­let a romániai magyar törté­nelmi egyházak képviselőivel együtt nemzetközi sajtóértekez­letet szervezett, hogy hangot ad­jon tiltakozásának. Gheorghe Funar viszont ked­den lenéző gúnnyal válaszolt mindazokra a kérdésekre, ame­lyek arra utaltak, hogy az ásatá­sok feszültéget kelthetnek a vá­rosban. A terv ellenzőinek szer­dai sajtóértekezletére utalva például kijelentette: reméli azt fogják bejelenteni, hogy alapít­ványt hoznak létre a főtéri ása­tások támogatására. Ugyancsak kizárta azt, hogy tüntetésre ke­rülhessen sor szerdán, mert erre nem kért senki engedélyt. Ha még is próbálkoznának vele, a előrevetíti a hatalmi válságot, hiszen - mint úja - úgy választ ma elnököt az ország, hogy egyelőre érintetlenül hagyta széles jogkörét, márpedig ez sérti a parlament és a kormány érdekeit is. A Kommerszant Ukraini című hetilap szerint csupán ál- nok kampányfogás Kucsma ré­széről az, hogy a maffia esküdt ellenségének tünteti fel magát. - Emlékezzünk csak azokra az időkre, amikor kormányfő volt, éppen akkor kapott vérszemet a maffia, a mostani leleplezések az akkori bűnökről szólnak és az, hogy azokat el lehetett kö­vetni, Kucsma tehetetlenségé­nek köszönhető - véli az újság. törvényes keretek között fognak fellépni a hatóságok, helyezte kilátásba. A polgármester e kijelentései előtt az Erdélyi Történelmi Mú­zeum igazgatója, Gheorghe La- zarovici és helyettese Dórin Alicu professzorok mutatták be a terv tudományos vonatkozá­sait, többek között arra hivat­kozva, hogy a neg/venes évek­ben magyar régészek is végez­tek ásatásokat a kolozsvári főté­ren és ott már számos római kori lelet került elő. Az MTI tu­dósítójának kérdésére vála­szolva elmondták, hogy miután a városi tanács kedden szava­zott meg kiegészítő támogatást, a jelenleg rendelkezésre álló 10 millió lejjel a tervezett hat kuta­tóárokból kettőben kezdik meg a munkát és valószínűleg eljut­nak ezzel a kerettel a római kori rétegig. Szerdán konkrétan csak a virágok átültetését kezdik meg, ugyanis jelenleg díszes vi­rágágyások pompáznak ott a park közepén, ahol az ásatáso­kat elkezdik. Egyelőre próbaku­tatásként ... Ki győzött az önkormányzatokban Lengyelországban? A vasárnapi lengyel önkor­mányzati választások még közel sem végleges eredményeinek elemzői általában pártállásuk­nak megfelelően értelmezik az eddig nyilvánosságra került adatokat. A 49-ből 23 megye- székhelyen, ahonnan már befu­tottak az eredmények, a követ­kező a megoszlás: a Demokra­tikus Baloldali Szövetség (SLD) szerezte meg a legtöbb mandátumot 13 nagyvárosban, a radikális jobboldal és a jobb­oldal különböző koalíciói hat­ban, a legnagyobb ellenzéki párt, a Szabadság Uniója pedig négyben. Kravcsuk vagy Kucsma? Castro nem engedi a követség-foglalókat Több mint százan továbbra is kitartanak Újabb öt kubai hagyta el hét­főn a havannai belga nagykö­veti rézidenciát. Az épületben május 28-óta tartózkodnak me­nekültek, akik így akarnak poli­tikai menedékjogot nyerni, hogy azután emigrálhassanak a szigetországból - értesült dip­lomáciai forrásokból az MTI tudósítója. Összesen 18-an távoztak a képviseletről múlt csütörtök óta, amikor Fidel Castro kubai állam- és kormányfő a kolum­biai Cartagenában kijelentette, hogy nem fogja megengedni az országból való elutazásukat azoknak, akik erővel behatol­nak diplomáciai épületekbe. Azóta hasonló értelmű közle­ményt adott ki a havannai kül­ügyminisztérium is. Politikai megfigyelők szerint a kubai álláspont további ke- ményedése elsősorban belpoli­tikai célokat szolgál: ezzel akarják megfékezni a további behatolási kísérleteket, ame­lyek elszaporodása esetleg el­lenőrizhetetlen helyzet kialaku­lását eredményezhetné. Ugyanakkor a már a követsé­geken tartózkodók ügyének megoldását e változás tovább nehezíti; így azt a korábbi re­ményüket is elveszítették, hogy otthonaikba hazatérve az érin­tett ország segítségével vízu­mot, Kubától pedig kiutazási engedélyt kapnak, s végül mégis emigrálhatnak. A követ­ség-foglalások kezdetekor ugyanis a kubai hatóságok azt hangoztatták, hogy aki felhagy akciójával, a szokásos keretek között folyamodhat útlevélért, s ha talál befogadó országot, utazása elé nem gördítenek akadályokat. A belga rezidencián a távo­zások után jelenleg százan ma­radtak és továbbra is kitart a német nagykövetségen 21, a chilei konzulátuson pedig nyolc menekülő. Növekvő el­keseredettségről tanúskodik a belga képviseleten tartózkodók hétfőn, a nemzetközi sajtó kép­viselőihez eljuttatott üzenete, amelyben beszámolnak arról, hogy közülük már 12-en foly­tatnak éhségsztrájkot, ezzel adva nyomatékot emigrálási szándékuknak. Mint jelzik, a kis területen összezsúfolódott csoport közegészségügyi gon­dokkal küzd, a gyerekek közül többen betegek, az idősebbek legyengültek. Megismétlik, hogy nem hajlandóak a kubai hatóságok kezére adni magu­kat, a végsőkig kitartanak. Építik a Pécs Expót (Folytatás az 1. oldalról) A belépőjegyeiket a három kapu környékén összesen öt pénztárnál válthatják meg a lá­togatók. Azok számára, akik gépko­csival közelítik meg a vásárt, a Maiéter Pál utcában alakítanak ki nagy területű parkolót. Miközben folyik a Pécs Expó felépítése, a vásárirodán érde­kes hírt adtak ki arról, hogy az utóbbi néhány napban tömege­sen szerettek volna még beje­lentkezni a gazdasági rendez­vényre pécsi, baranyai, sőt or­szágos cégek is. Ezek regisztrá­ciójára sajnos már nem volt mód, azonban még így is kiállí­tói rekord születhet a vásáron. A belső és külső kiállítói pa­vilonokat több kivitelező cég építi a vásár területén. Időköz­ben megérkeztek az első kül­földi kiállítók is Horvátország­ból, Kolozsvárról és Ausztriá­ból. Lassan szállingóznak a magyar résztvevők is, a mai nap folyamán már mindenki igyek­szik elfoglalni a helyét. Az elmúlt évi rendezvények­hez képest idén rövidebb lesz, hét napig tart a Pécs Expó. Ez az egy hét azonban tartalmas szakmai és szórakoztató prog­ramokat tartogat a látogatók számára. Mindjárt a nyitó nap estéje kellemes látványosságot ígér a pécsi polgároknak, külö­nösen a kertvárosiaknak - söté­tedéskor tűzijáték csalogatja a szabadba a környékbelieket. A szervezők a vásár ideje alatt esetleg előforduló kellemetlen­ségek miatt az ott élők elnézést és türelmét kérik. K. E. Baranyában már büntettek (Folytatás az L oldalról) a munkáltatót, amennyiben nem biztosítja a megfelelő munka- védelmi eszközöket. Ha vannak ilyenek a birtokában, de nem osztják ki a dolgozók között, akkor a cég ezért felelős embe­rét büntetik meg szabálysérté­sért, harmincezer forint erejéig. Ha minden adott, ám a munka- vállaló nem hajlandó a védő­eszköz használatára, eltiltják a további munkavégzéstől. A Felügyelőség felhívja a figyel­met arra is, -hogy az ellenőrök kizárólag a szabványnak megfe­lelő védőeszközöket fogadják el, s nem hánynak szemet az utóbbi időben főleg Keletről óriási tömegben illegálisan beá­ramlott, ám silány, gyakran semmire nem jó „védőeszkö­zök” használata felett. Balogh Zoltán Hatpárti megegyezés az új Országgyűlésről A házelnök MSZP-s lesz Az új Országgyűlés alakuló ülését előkészítő, majdnem két hete folyó hatpárti szakértői tárgyalások végén, kedden dél­után a delegációk képviselői megelégedéssel szóltak a meg­egyezés eredményeiről. Az ülés utáni sajtótájékoztatón kiemel­ték a tárgyalások konszenzuste­remtő jellegét, s azt, hogy az el­lenzéki pártok is számarányuk­nál nagyobb részvételt kaptak a különböző testületekben. Az új Parlamentnek MSZP-politikus lesz az elnöke, s a három alelnöki posztot az erősorrendnek megfelelően az SZDSZ, az MDF és az FKGP kapja meg. E három párt egy-egy jegyzőt jelölhet, s a KDNP, valamint a Fidesz két-két jegyzői posztot kap. A tárgyalódelegációk abban is megállapodtak, hogy az Or­szággyűlésnek 17 bizottsága lesz. Az új bizottsági rendszer­ben a tagok összlétszáma 334 fő lesz, ami csökkenést jelent az előző ciklushoz képest. A sta­tisztika szerint a kormánypárti frakciók tagjainak 79 százaléka, az ellenzéki képviselőcsoportok tagjainak 104 százaléka lesz bi­zottsági tag, azaz néhány ellen­zéki képviselő több testületben is helyet kap. Megállapodás született a bi­zottsági elnökök és alelnökök pártmegosztásáról is. Eszerint az MSZP 9 testületben elnököl, az SZDSZ háromban, az ellen­zéki pártok ötben. Az. ellenzé­kiek számarányuknál több alel­nöki posztot kapnak, 9 helyett 12-t. MSZP-s elnöke lesz a gazdasági, a szociális, a kör­nyezetvédelmi, a kulturális és sajtó, az emberi jogi, az okta­tási, a mezőgazdasági, a szám­vevőszéki bizottságnak, vala­mint a mentelmi- és mandátum­vizsgáló bizottságnak. Az SZDSZ az alkotmányügyi, a külügyi és a honvédelmi bizott­ság elnöki tisztét kapta meg. MDF-es elnöke lesz a költ­ségvetési és pénzügyi, valamint a nemzetbiztonsági bizottság­nak. Az FKGP kapta meg az el­nöki posztot az önkormányzati bizottságban, a foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekkel fog­lalkozó testület elnöke KDNP-s politikus lesz, az európai integ­rációs bizottság vezető posztját a Fidesz kapja meg. Az MDF nevében Balsai Ist­ván kijelentette: elégedettek a tárgyalások eredményeivel, mert nemcsak két bizottsági el­nöki helyet kapott a Magyar Demokrata Fórum, hanem az alkotmányügyi, a külügyi, a számvevőszéki, valamint a kul­turális és sajtó bizottság alel­nöki tisztét is. Az FKGP az em­beri jogi, a szociális és a mező- gazdasági bizottságban állíthat alelnököt, a KDNP a gazdasági, a mentelmi- és mandátumvizs­gáló, valamint a kömyzetvé- delmi testületek alelnöki poszt­ját szerezhette meg, és végül a Fidesz a honvédelmi és az okta­tási bizottság alelnöki posztját tölti majd be. Torgyán József, az FKGP el­nöke és majdani frakcióvezetője pártja szempontjából ered­ménynek nevezte, hogy végül sikerült a kisgazdáknak egy há­zalelnöki, valamint több bizott­sági alelnöki helyet megszerez­niük. Ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az FKGP nem kapta meg a mezőgazda- sági bizottság elnöki posztját. Eörsi Mátyás (SZDSZ) em­lékeztetett arra, hogy e kérdés­ről még egyeztetésre van szük­ség, mivel meg kellene akadá­lyozni azt, hogy a parlament tit­kos szavazással az alelnök-je- löltet leszavazza. A tárgyalások kezdetén, ked­den délelőtt a hatpárti testület meghallgatta Pintér Sándor or­szágos rendőrfőkapitánynak és Sabjanics István, rendőr dandár­tábornoknak, a Köztársasági Őrezred parancsnokának be­számolóját a Parlament bizton­sági helyzetéről. Pintér Sándor a megbeszélés után a sajtó munkatársainak kéréseire vála­szolva elmondta: az Országgyű­lés házbizottságának kell dön­tenie arról, hogy milyen bizton­sági intézkedéseket kíván tenni a Parlament épületének, képvi­selőinek és látogatóinak védel­mére. -AT. Ház nyitottsága megmarad - jelentette ki Pintér Sándor -, de bizonyos intézke­déseket be kell vezetni. Pintér Sándor az MTI munka­társának kérdésére kijelentette: felajánlja lemondását az új kormánynak, de ez nem azt je­lenti, hogy távozni kíván, sőt szeretné megőrizni jelenlegi posztját. (MTI) i « » i

Next

/
Thumbnails
Contents