Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-19 / 167. szám

Labdarúgó NB I. Róth hat év után nyaralni megy LELÁTÓ Kupadöntő bosszúságokkal Lejátszották szerdán a lab­darúgó Magyar Kupa döntőjét és sajnos senki sem beszél a mérkőzésről, csak arról, ami azután történt. Most jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy a kupa átadásának pillanatai vol­tak olyannyira felemelőek, njelyről napokig lehet be­szélni. Ez sem téma, talán senki sem emlékszik azokra a percekre, mert mindenki más­sal volt elfoglalva, azzal, hogy miként alakul a pályát elö­zönlő szurkolók és rendőrök párviadala. Az egyes mérkőzéseket kö­vető botrányok sajnálatosan manapság egyre gyakoribbak. Nem feladatom eldönteni, hogy szerdán este kinek volt igaza Kispesten, nem is aka­rom. Azt viszont kimondom, az MLSZ vezérkarának komo­lyan kellene foglalkozni azzal, hogy méltóbb körülmények között kerüljön sor a Magyar Kupa döntőjére. Hajlamosak vagyunk külföldi példákra hi­vatkozni. Most például ismét átvettük a három pontos meg­oldást, vagyis a győztes mér­kőzésért ősztől három pont jár. Számoljanak utána, nincs jelen­tős különbség a sorrendben, ha a jelenleg érvényben lévő sza­bállyal vetem össze az újat. Ezt a formát szerintem felesleges volt átvenni az angoloktól, a kupa döntőjük hagyományát viszont nem ártana nálunk is meghonosítani. Ott évtizedek óta azonos a színhely, besza­ladhatnak a nézők a pályára a lefújás után, de mindenki tudja, hogy a győztes csapat játékosai nem lehetnek tiszteletlenek a kupát átadó személlyel. A játé­kosok felvonulnak sorban a tri­bünre, átveszik a díjakat, majd visszamennek ünnepelni a pá­lyára szurkolóikkal. Nem mondom azt, hogy mindenkor a Népstadion le­gyen a helyszín, mert ha olyan csapatok jutnak a fináléba, me­lyeknek nincs szurkolóbázisuk a fővárosban, kongó lelátó előtt vívnák a döntőt. Érthetet­len számomra, miért kellett el­felejteni azt a hagyományt, amit elkezdett az MLSZ a nyolcvanas évek elején. Olyan helyszínt kerestek, mely mindkét döntős székhelyéhez közel esett. Talán még emlé­keznek rá, milyen remek döntő volt 1984-ben Székesfehérvá­ron a Rába és a Siófok részvé­telével. Hasonlóan nagy érdek­lődés volt három évvel később ugyancsak Székesfehérváron az Újpest - PMSC összecsapá­son. De sorolhatnám tovább a példákat más helyszínekkel. Ezzel eljutottam odáig, hogy szerintem a döntőben elég lenne egy összecsapás semleges helyszínnel. Ez volt az MLSZ vezérkarának véle­ménye is a kilencvenes évek elejéig, de egy-két melléfogás változtatásra kényszerített. Az 1992-es döntőnek Békéscsa­bán volt a helyszíne és oda kel­lett utazni a Vácnak meg az Újpestnek. A csapatoknak ez nem jelentett különösebb gon­dot, a szurkolóknak viszont igen. Mennyivel más lett volna az a döntő, ha például Tatabá­nyán játsszák, ahova egy óra alatt odaértek volna mindkét csapat szurkolói. Ézért a tévedésért kár volt oda-visszavágós rendszerűvé módosítani a döntőt. Akkor arra hivatkoztak a szövetség­ben, hogy a televíziós közvetí­tés miatt időben kell közölni a helyszínt. Egyszerűbb lenne az elődöntőket korábban ren­dezni és akkor jut idő a megfe­lelő stadion kiválasztására. Tudom, a visszatérés a leg­jobbnak tűnő megoldáshoz még nem jelenti azt, hogy nem fordulnak elő hasonló jelene­tek mint az elmúlt szerdán. Abban viszont biztos vagyok, ha a Ferencváros - Kispest döntőt a Népstadionban rende­zik, nincs ez a botrány. S ki­védhető a hasonló jelenet ak­kor is, ha a díjátadásra megfe­lelőbb módot találna ki a szö­vetség. Igaz, az 1994/95-ös Magyar Kupa kiírása már nap­világot látott, de talán a befe­jezésen közös megegyezéssel még lehetne változtatni. Ismét vb-pontokért Cserénfán Három napig gyalogoltak Negyvennyolcadik alkalom­mal rendezték meg a franciák a szupermaratoni távú gyalogló versenyt nemzetközi mezőny részvételével. A Párizs-Colmar közötti 520 kilométeres utat kel­lett leküzdeniük a férfiaknak, míg a rendkívüli kitartást igénylő viadal női indulóira 335,5 km megtétele várt egy másik útvonalon. A három na­pig tartó gyaloglást a lengyel Gregorz Adam Urbanowsky bírta a legjobban, aki 61 óra 48 perc alatt ért célba az orosz Alekszej Rogyionóv előtt, aki egyórányi hátránnyal követte. Ezúttal csak a harmadik hely ju­tott egy másik lengyelnek, Zbigniew Chlapának, aki pedig korábban háromszor is - 1990-ben, 1991-ben és 1993-ban - győzött. A nőknél első francia Joel Lefielle-nek 48 óra 41 percre volt szüksége a szuperhosszú táv teljesítéséhez. Gerasch: marad a két év A Nemzetközi Úszó Szövet­ség (FINA) irodája két évre fel­függesztette a német Sylvia Ge­rasch versenyzési jogát. Az 1986-ban világbajnoki címet szerzett úszónőt doppin­golás miatt tiltották el a ver­senyzéstől. Gerasch az ítélet el­len fellebbezett, azonban ké­relmét a FINA elutasította, az eredeti ítéletet hagyta jóvá. Hatvan fizet A Magyar Labdarúgó Szö­vetség fegyelmi bizottsága ülé­sén a békéscsabai Árgyelán Já­nost három bajnoki, illetve ku­pamérkőzésről eltiltotta. A bün­tetési tétel, mivelhogy az 1993/94-es pontvadászat befe­jeződött, értelemszerűen az új idényben érvényesíthető! A testület több pontban is elmarasztalta az NB II. Keleti csoportjának ezüstérmesét, az élvonalbeli tagságért még mér­kőző FC Hatvant, amely a nagy port felvert bíróverés és rende­zési hiányosságok miatt nem játszhatja odahaza NB I-es osz- tályozóját a Sopronnal. További büntetésként az FC Hatvan az 1994/95-ös bajnokságban az első otthoni mérkőzését zárt ka­puk mögött kell, hogy lejátssza, és mind az osztályozójára, mind az őszi nyitómérkőzésére saját költségére köteles szövetségi el­lenőrt biztosítani. A fegyelmi bizottság egyszersmind 50 ezer forintos pénzbüntetéssel is súj­totta a hatvaniakat. Gerd Müller vezet, Kocsis negyedik A vb-történet eddigi leg­eredményesebb gólgyárosa a nyugatnémet Gerd Müller. Az 1970-es és 1974-es eseményen összesen 14 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. Néhai Kocsis Sándor az örökranglista megyedik helyén található, ti­zenegy góllal írta be a nevét a sportág halhatatlanjai közé. Tette mindezt mindössze egy világbajnokságon, az 1954-esen, amikor Magyaror­szág ezüstéremmel zárt. Az eddigi 14 vb legeredmé­nyesebb gólvadászai: 1. Gerd Müller (nyugatnémet), 1970-1974 14, 2. Jus Fontaine (francia) 1958, 13, 3. Pelé (bra­zil), 1958-1970, 12, 4. Kocsis Sándor (magyar), 1954, 11 gól­lal. íjász világcsúcs Abszolút, azaz felülmúlhatat­lan világcsúcsot ért el egy dél-koreai íjász. A szöuli ver­seny selejtezőjében a hazaiak kiválósága, Han Szjun Hun a 30 méteres távon százszázalékos teljesítményt produkált, vagyis a lehetséges 360 pontból 360-at szerzett. Egyidejűleg egy másik „leget” is elért: 144 lövéssel 1354 pontot gyűjtött. Végül is bent maradt a PMSC-Fordan, de ez csak az utolsó fordulóban dőlt el, és eh­hez a riválisoknak a pécsiek számára kedvező eredményei is kellettek. Akkor, amikor menetközben, Koller Nándor menesztése után Róth Antal ült le a piros-feketék kispadjára, az újdonsült szakve­zető fejében az motoszkált, hogy a célkitűzést a csapat tel­jesíteni tudja, és továbbra is NB I-es legyen. Ez még az ősszel volt, Székesfehérváron, amikor „Rocsó” debütált. Akkor vi­szont, amikor lefújták a záró­fordulóban a Vasas elleni mécs­esét, Róth óriási megkönnyeb­bülést érzett. Nem esett ki az együttes, meg tudta valósítani a tervét. Igaz, hozzáteszi: minden bizonnyal más edzővel is bent tudott volna maradni az együttes. A labdarúgó NB. II. nyugati csoportjának bajnokától, a Nagykanizsai Olajbányász gár­dájától és az egyre növekvő szurkoló-seregtől is elpártoltak az égiek az évadzárón. A bajnoki zárás előtt két hét­tel jégeső, felhőszakadás árnyé­kolta be az ünnepet. Nos, az évadzáróra bizakodtak a szer­vezők. Szerződést kötöttek For­tunával, de aztán egyoldalú fel­bontásra került. Sebaj, gondol­ták a kanizsaiak, akik végülis eláztak ismét. Az ünnep azért megvolt. Megvolt? Te jó ég? Kanizsa a töürökök kivonulása után nem látott nagyobb „fel­fordulást”, mint most. No, de az vesse az első követ rájuk, aki nem láthatta azt, hogy miért, mi volt... A délzalai városban pedig hét határra szóló nagyszabású fut- ball-ünnepet készítettek elő. 45 év után a rendhagyót. Az olajos juniálist, a nagy fesztivált nem rontotta el a zord idő. így „csak” közel hétezren jöttek ki a „nagy napra”, ám aki részese volt az évadzárónak, az nagy­szerű ajándékot kapott. Meglett a nagy siker, a soro­zatban elért tizedik győzelem. A csapat mindenről gondosko­dott, amely a zord időben me­legséget varázsolt. Méltó búcsú volt a bajnoktól, amely egy osz­tállyal feljebb lépett. Az élvo­nalba. Követte az elődöket, a MAORT csapatát, amely Olaj­munkás SC néven egy évet töl­tött el az 1949/50-es NB I-ben. Kanizsa tündökölt. Ragyo­gott. A kapus Csákitól a bal­szélső Fuiszig mindenki bőven megtette a magáét. A mohácsi fiúk is ünnepeltek, szemlélői voltak a sziporkázó esemé­Közben persze sok minden történt. Ezek közül szívesen el­felejtené a most búcsúzó edző a tavaszi, MTK elleni pécsi 2-3-at és a két idegenbeli 0-3-at, az ÚTÉ és az FTC ellenit. De azt is szeretné kitörölni az emlékeze­téből, amit a Csepel elleni új- mecsekaljai találkozó előtt ér­zett. Ha ugyanis akkor nem nyer a PMSC-Fordan, Róth sze­rint neki mennie kellett volna. Úgy érzi, minden mérkőzésre felkészült. A baj az volt, hogy a pécsieknek a felállást, a taktikát mindig az ellenfélhez kellett igazítaniuk és nem fordítva. Ha vissza lehetne csinálni, Róth néhány dolgot másként tenne. Nem játszana a Békéscsaba el­len itthon három csatárral, to­vábbá az MTK ellen söprögető- kéht Bódogot és nem Zárét sze­repeltetné. Már a bajnokság vége előtt 3 nyéknek. A kanizsaiak felejthe­tetlen játékkal köszöntek el az NB 5-től. A boldog város joggal ünne­pelt június 12-én. Az időjárás ugyan több előkészített műsort is „eláztatott”, de azért volt ökörsütés (45 ezer forintért zsebből vásárolta Horváth Sán­dor szakosztályelnök), városi felvonulás. Játszott a nagyhírű Olajbányász fúvószenekar, fogytak a ’’Hőskortól napjain­kig” című focitörténeti újságok. Voltak kezdőrúgások. Az egyi­ket Németh Helga, az olajosok saját nevelésű kézilabdázója, a magyar válogatott és a BEK győztese Hypó (Wien) kitűnő­sége végezte el. Volt rendhagyó bajnokava­tás, volt fogadás. Köszöntötte a bajnokot dr. Kereskai István polgármester, Baranyai István ügyvezető elnök. A régiek, az egykori NB I-esek közül is megjelentek néhányan. A szer­vezett program a késő esti órák­ban látványos tűzijátékkal zá­rult, ám a Coca Cola diszkóban kora hajnalig ünnepelték a pi­ros-kék kedvenceket. A kanizsai olajosok rászol­gáltak a nagy elismerére, akik 44 év után második alkalommal rajtolhatnak az NB I-ben. Igen, zöld utat kapott az Olajbányász, hiszen már ülésezett és döntött a Városi Önkormányzat. Tárgyaltak és felelősséggel döntöttek a sportszerető képvi­selők. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen hallatlanul szűkös a városi költségvetés, sok a megoldásra váró prob­léma. A csapat, a képviselők az új bajnoki évadra 38 millió fo­rintot megszavaztak, ami a vá­rosi költségvetés 8 ezreléke. héttel eldöntötte, hogy nem hosszabbít edzőként szerződést. Több álmatlan éjszaka után döntött így. A kiszolgáltatott­ság, amit érzett, az is beleját­szott ebbe. Mert ahogy mondja, sokszor kompromisszumot kel­lett kötnie. Meghirdette például felkészülés előtt tavaszra a fia­talítást, ám ezt később felül kel­lett vizsgálnia, mivel nem csak az edzésmunka számít. Edző­kollégája, Rónai István mondá­sát idézi: „Nem minden az edzés, valahol a a képességek döntik el, hogy ki, milyen futbal­lista. ” Most Róth pihen, szabad­ságra megy. Hat év után először elutazik a családjával nyaralni. Ajánlata más csapattól nincs, nem is vállalna el más klubot. Különben sem biztos, hogy a jövőjét a futballal köti össze. Horváth László Természetesen a tárgyalások tovább folytadónak s a főszpon­zor Kanizsa mellett számos tá­mogatóra számítanak. Kell is, mert igen sok pénzre van szük­ség. Ugyanis roppant sok a ten­nivaló. Az öröm, a boldogság tehát egy sor új feladattal páro­sul. Azokat meg kell oldani, mert Kanizsa nem egy évre ké­szül. Erősítik a csapatot, re­ménykednek, hogy a gólvágó kedvenc, az első idegenlégiós Filipovics továbbra is Kanizsán marad. A bajnokcsapatot együtt tartják, ám néhány poszton kel­lenek meghatározó új szerze­mények. A napokban nagy a sür­gés-forgás. A csapatépítés mel­lett rövidesen elkezdődnek az építések a Zárda úti stadionban, ahol meg kell teremteni az NB I-es feltételeket is. S bárhogy is számítják, bárhogy is becsülik, s bármilyen alacsonnyan van a hazai bajnokság szinonal - ráa­dásul, annak követelménye - bizony mamár nem olcsó mu­latság NB I-es-nek lenni. Meg kell építeni a játékoski- járót, a 2,40 méter magas kerí­tést a pálya és a nézőtér között. A stadion nyugati oldalán a saj­tóközpontot (TV, rádió), ered­ményjelzőt. Bővíteni kell a né­zőteret, vagyis egy olyan új sta­diont kell varázsolni egy hónap alatt, ami megfelel az élvonal­beli követelményeknek, külön­ben mit ér az eddigi erőfeszítés? Augusztus elejétől Kanizsa bekerül az országos „gépe­zetbe”, ahol a kanizsai pi­ros-kékek „olajozott” szerep­lésre készülnek, bár jól tudják valamennyien, hogy most jön a neheze. Balogh Antal Az elmúlt néhány év alatt a technikai sportok honi rajongói megtanulták Cserénfa nevét, hi­szen a Kaposvárhoz közeli köz­ségben igazi krossz-centrummá nőtte ki magát. A pálya adottsá­gaiból fakadóan a motokrossz mellett autókrossz, ralikrossz, enduro és salakversenyek is vár­ják az érdeklődőket. A hétvégén újabb rangos erőpróba van a 125 kem-es motokrossz világ- bajnokság egyik fordulóját ren­dezik meg itt. Nemcsak Euró­pában, hanem a többi földré­szeken is megismerték a cserén- fai pályát. Az 1989-es premier­től számítva immár hatodszor bonyolítanak le világversenyt. A korábbi évekhez hasonlóan nagyon komoly anyagi segítsé­get nyújt a Hungária Biztosító Rt., idén csatlakozott a támoga­tók közé főszponzorként a Cast- rol Hungária Kft. is. A viadalt ebből következően a Castrol Kupáért írták ki. Kökényesi György versenyi­gazgató hozzátette, igen nagy az érdeklődés a magyarországi forduló iránt. Tizenkilenc nem­zeti szövetség képviseletében 86 versenyző jelezte részvételi szándékát. Ha ennyien nem is jönnek el, akkor is óriási küzde­lem lesz már a rajtjog megszer­zéséért is. A vasárnapi két fu­tamon csak negyvenen állhat­nak starthoz. Hogy kik, az a szombat délutáni úgynevezett kvalifikációs edzéseken dől el. A hazai szövetség eredetileg Kamrás Károly, Horváth Pál, Soóky Zsolt, iff. Kökényesi György, Nagy Ferenc és Tóth Adám indítását tervezte. Nagy és Tóth sérülés miatt nem lesz ott a mezőnyben. Utólag beke­rült a csapatba Véró György. Az öt magyar közül ketten minden­képpen felsorakozhatnak a va­sárnapi rajthoz. Akkor is, ha az edzéseredmények alapján nem jutnak be az első negyven közé. Szakemberek szerint Kamrás és Horváth esélyei a legjobbak. Nem szabad megfeledkezni a legerősebb motorral rendelkező Soókyról sem. Ő az országos bajnoki futamokon már bizonyí­tott. A külföldiek népes táborából a világbajnoki címvédő holland Pedro Tragterre, a mostani pontversenyben vezető, francia színekben motorozó Robert Moore-ra, valamint az edzése­ken rendre leggyorsabb francia Michael Pichonm hívták fel a figyelmet. Új VDN 1 1 1994. JÚNIUS 19., VASÁRNAP Nagykanizsa, az „aranyváros” Felejthetetlen bajnoki évad

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents