Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-18 / 166. szám
1994. június 18., szombat A mai nap üj Dunámon napló 3 Képviselők voltak, nem jutottak be a Parlamentbe Mit csinálnak a jövőben? * Élményként élték meg, hogy az Országgyűlés tagjai lehettek Ahogy a demokráciákban lenni szokott, a választások után vannak győztesek és vesztesek. Ezúttal olyan baranyai politikusokat szólítottunk meg, akik az 1990-es szabad választásokat követően bejutottak a Parlamentbe, ám a legutóbbi ország- gyűlési képviselő választások után nem lettek ismét tagjai a törvényhozó testületnek. Nagy Ferenc Józseffel, aki képviselői munkája mellett négy évig miniszterként is szolgált, Pap Andrással és dr. Kap- ronczay Józseffel mostani érzéseikről, az életükben bekövetkezett változásról, jövőbeni elképzeléseikről beszélgettem. Nagy Ferenc József azok kevés kormánytagok közé tartozik, aki „végigvitte” a kormányzati munkát, kezdetben, földművelési, majd mint tárca nélküli miniszter.-A mostani választásokon is indultam, a választókerületemben össze is gyűjtöttem a szükséges ajánlószelvényeket, de végülis az első fordulóban már nem vettem részt. Miért? Több oka volt ennek a lépésemnek, mindenekelőtt azonban az, hogy pártom, az Egyesült Kisgazda- párt a listán csak tizenötödikként jelölt.- Ha vissztekint az elmúlt négy esztendőre, mi jut eszébe?- Az, hogy mindenki jót akart, de hogy ez nem mindenben sikerült, nagyban annak „köszönhető", hogy az egyének,, a pártok a saját igazukat helyezték előtérbe, azt akarták megvalósítani.- Miniszterként hogyan élte meg ezt az időszakot?-Azt, hogy több évtized után az első szabadon választott magyar országgyűlésnek tagja, majd a kormánynak minisztere lehettem, az élet nagy adományának, naplemente előtti jóvátételnek tartom, s igyekeztem úgy dolgozni, hogy ezt meghálálhassam. Fia ez esetleg nem sikerült, nem a szándékomon múlott.-Miniszter úr! Eggyel túl a hetven esztendőn hogyan alakul ezután az élete?- Az biztos, hogy többet lehetek a családommal, van három gyermekem, hét unokám, a szőlőmre is több idő jut, s egy régóta dédelgetett tervemet is megvalósíthatom. Szeretnék könyvet írni arról, amit átéltem, azokról az élményekről, amelyek politikusként értek. Unatkozni biztos nem fogok! Pap Andrást büszkeséggel tölti el, hogy négy évig tagja lehetett a Parlamentnek. Hogyan élte meg, hogy a következő ciklusban már nem ül a képviselőház padsoraiban?-Megmondom őszintén, rezignáltam Úgy érzem, hogy ezt a szakmát, amit országgyűlési képviselőségnek hívnak - mert ez szakma, amit csak a gyakorlatban lehet elsajátítani - megtanultam, s ezek az ismeretek, tapasztalatok most négy évig nem hasznosúlnak. Hozzáteszem, s ezt kérem is, hogy írja le, nem engem minősít, hogy most nem választottak meg képviselőnek.-Mennyire változik meg az élete?- Ezt még nem tudom, hiszen ennek kialakítása most van folyamatban, de egy biztos, a politikával nem kívánok leszámolni, vannak terveim a jövőt illetően.-Mihez kezd, hol fog dolgozni?-A Janus Pannonius Tudományegyetemen fél állásban magyart tanítok, ebből nem tudok megélni, de hogy mit csinálok ezen kívül, most, az elkövetkezendő napokban, hetekben dől el. Dr. Kapronczay József is szeretett volna újra képviselő lenni.-Kudarcként éltem meg, de nem bukott emberként. Nagyon komolyan vettem a képviselői munkát, s hálás vagyok a sorsnak, hogy négy évig tagja lehettem a szabadon választott országgyűlésnek.-Milyen eredményeket sorolna fel?-Igyekeztem sokat tenni, de hogy mik ezek, azt a térség polgármesterei tudnák elmondani, nem szeretném a dicsekvés látszatát kelteni. A regionális ügyek mellett sok egyéni kérdéssel is foglalkoztam több kevesebb sikerrel.- Továbbra is megmarad politikusként?- Bár „kitanultam” a képviselői munkát és sok tapasztalatot szereztem, azt hiszem, hogy politikusként én már nem fogok dolgozni. Hatvan éves lévén most intézem a nyugdíjaztatásomat.-Gondolom, a magánéletében is lesz változás, pontosabban fogalmazva lesz magánélete.- Az tény, hogy az országgyűlési képviselői munka szinte minden időmet kitöltötte, így például egyáltalán nem jutott idő eredeti hivatásomra, a földrajz tudományra. Most ismét foglalkozhatok ezzel, s nem utolsósorban publikálhatok is, amellyel alaposan elmaradtam az elmúlt négy esztendőben. Roszprim Nándor 125 éve alakult a Pécsi Nyomdászegylet Múlt és jelen: hagyományos nyomdagép, és korszerű számítógépes fényszedő rendszer Fotó: Löffler Az első pécsi segélyező, önképző és érdekvédelmi egyletet a nyomdászok alakították meg 1869. május 9-én. Elhatározásukhoz az vezetett, hogy összefogással, együvé tartozással tudják céljaikat érvényre juttatni. A Pécsi Nyomdászegylet hosz- szú évtizedekig jól működött. Segélyezte a rászorulókat, védte a dolgozók érdekeit, szervezte a kulturált szórakozást. A pécsi Gutenberg Dalkörnek országos híre volt és jól működő kultúrgárdájuk is volt. A második világháborút követő években sporttevékenység is biztosított volt. 1989. május 6-án az egylet megalakulásának 120. évfordulóján ünnepséget rendeztek és emléktáblát avattak. A mozgatható betűkkel történő nyomtatás feltalálójának, Gutenberg Jánosnak a nevét az egész kultúrvilág - de különösen a nyomdászok - említik nagy megbecsüléssel. A világ nyomdászai első ízben 1840-ben, tevékenységének négyszázadik évfordulóját ünnepelték. Ezen a jubileumi évfordulón a német nyomdászok tettek olyan javaslatot, hogy minden év júniusában János nap keretében - emlékezzenek meg a világ nyomdászai Gutenbergről. A pécsi nyomdászok a szakegylet megalakulását követő évben, 1970-ben kiránduláson ünnepelték a János-napot. Azt követően évtizedeken keresztül nagy ünnepe volt a János-nap a pécsi „műtárs”-aknak. Sajnos, hosszú évekig ezek a baráti hangulatú ünnepségek elmaradtak. Néhány éve ismét felelevenítették a régi hagyományokat és a kisnyomdák dolgozói, valamint a nyugdíjasok. Ebben az évben ünnepük a nyomdászok a szakegylet megalakulásának 125. évfordulóját és újra megrendezik a János-napi Ünnepséget. Június 24-én délután 3 órakor megkoszorúzzák a Néprajzi Múzeum (Rákóczi út. 15.) falán lévő emléktáblát, mely épületben alakult meg százhuszonöt évvel ezelőtt a Pécsi Nyomdászegylet, majd ezt követően délután 4 órai kezdettel tartják a János-ünnepélyt a Tettye Vendéglőben. Rajczy Lajos Futnak a képek 1881-ben az Arizona állambeli Tombstone város közelében vívták meg a Vadnyugat legnevezetesebb pisztolypárbaját. Ennek során Wyatt Earp, oldalán két bátyjával s Doc Hol- liday-jel , legyőzte a magukat cowboyoknak nevező banditákat. A viadalt követően aztán felmorzsolta a gazfickók maradék ellenállását is. Helyreállt a rend, felépültek a bankok, működni kezdtek az olajkutak, megnyitották a kapuikat az első mozik, majd filmesek tűntek fel a vidéken, akik eljátszották, hogy Wyatt Earp, oldalán két bátyjával s Doc Holliday-jel... És így tovább. Megszületett a mítosz, s a mozgókép múzsája húrjába csapott: Fegyvert, s vitézt énekelek... Wyatt Earp ekkor még javában élt, s csak több, mint négy évtizeddel a híres párviadal után fejezte be legendás életét. Temetésén megjelentek az első western-színészek, akik tiszteMiért zokogott Tom Mix? lettel s kegyelettel adóztak emlékének. Tom Mix hitelt érdemlő szemtanúk feljegyzése szerint hangosan zokogott. Hát ha még tudta volna, hogy hányszor fog új életre kelni Wyatt Earp ■ filmvásznon, az 1931-ben készült Törvény és rend-tői az Újra szól a hatlövetű című 1957-es opuson át George P. Cosmatos vadonatúj szuperprodukciójáig, a Tombstone - halott varcw-ig! Ha a jó öreg Tom Mix csak a felét sejtette volna ennek, máig sem hagyta volna abba a nagy sírást. Avagy mégis gyanított tán valamit? A Tombstone messze túltesz elődein. Látványos mozieposz: csillogó díszletek, vágtázó kamera, nagytotálok, bravúros légifelvételek. A korhű jelmezekben sok-sok statiszta s néhány igazi színész, Kurt Russell, Val Kilmer. Egyszóval apait-anyait beleadtak. Elsőre kicsit hosszú is lett, de aztán kivágtak belőle vagy fél órányi anyagot, emiatt néha töredezett a cselekmény s el-elszakadnak egymástól az epizódok, ezért majd a kritikusok azt gondoüák, hogy ez balladái homály. így is van itt minden, kártyacsata, lovasparádé, éjszakai égzengés, szópárbaj többféle nyelven, köztük latinul is, még egy magyar boszorkány is akad, sőt Charlton Heston is megjelenik egy rövid felvételen, elvégre ő szintén egy eleven legenda. Ám ki hinné, hogy Tombstone-ban még színház is van, ahol jelenetet adnak elő az V. Henrik-bői: „Ez a nap Szent Crispián ünnepe: Ki túléli e napot, s hazatér, Kihúzza magát e nap hallatára, S fejét fölveti Crispián nevére” - szavalja a színész. És marcona szereplőink áhítattal hallgatják a hősi verset, élvezik az előadást, aminek jeléül időnként rá-rálövöl- döznek a színészekre. De a legszebb jelenet kétségkívül az, amikor Wyatt Earp végre találkozik szíve hölgyével, a titokzatos Josephine-nel. Remek lovaglás után, amelynek során a lovak, gazdáikhoz hasonlóan, őszinte vonzalmat tanúsítanak egymás iránt, egy terebélyes fa lehajtó ágai alatt csevegnek az élet értelméről és a boldogság mibenlétéről. Körülöttük tengernyi bíborpiros és üla virág látható. Hogy ezek milyen kedves növények! Ahelyett, hogy a biológia törvényeinek megfelelően a napos réten virítanának szanaszét, egymás hegyén-hátán idegyülekeztek mind az árnyékba, hogy hőseink gyönyörködhessenek bennük a nézőkkel egyetemben. Bizony nem lesz könnyű dolga Kevin Costnemek, aki, mint hallom, máris belekezdett egy legeslegújabb Tombs- tone-film forgatásába. Mert verekedni, célozni, vágtázni azt tud, de vajon a virágokat ké- pes-e ilyen szépen megtanítani az illemre? Nagy Imre Váratlan helyzetekben segít MANPOWER-iroda Pécsett Szinte percenként nyílik az ajtó, a MANPOWER Munkaerő-szervezési Kft. pécsi irodájában. Van, aki csak érdeklődik, a lehetőségekről. Más meg azért, hogy elmondja: elnyerte az állást, holnaptól munkába áll.- Azért a Domust választották annak idején - mondja dr. Keresztes Péter, az iroda új vezetője -, mert itt minden oldalon üvegből vannak a falak, barátságos környezetben, kényelmes körülmények között tárgyalhatunk a hozzánk betérőkkel. Magam másfél hónapja vezetem az irodát, de már hosszú évek óta a munkaügy a szakterületem. Azért pályáztam meg ezt az állást, mert úgy éreztem váltanom kell. Ez a munka teljesen eltér attól, amit eddig csináltam. Itt nagyobb a mozgásterem, ki kell járnom cégekhez. Elkísérem az ügyfeleket a bemutatkozó tárgyalásokra, rendszeresen felkeresem a vállalatok, nagyobb cégek vezetőit, hogy megismertessem őket a tevékenységünkkel. Úgy érzem, hogy a munkáltatók gondolkozását is meg kell változtatni, hogy rájöjjenek, mennyi előnye van a munkaerő-kölcsönzésnek, s nem csak a szabadságolások idején, kampánymunkák elvégzésekor, vagy olyan esetben, ha a dolgozók közül valaki hosz- szabb ideig táppénzre kerül. A diákok nyári idénymunkáját is szervezzük. Minden munkavállaló ingyenesen veheti igénybe a szolgáltatásainkat. A MANPOWER Incorporation a világ 37 országában több, mint 2000 irodát tart fenn és 900 000 alkalmazottja van. A rendkívül rugalmas szervezet fő feladata, hogy a vállalatokat, vállalkozókat váratlan helyzetekben is megfelelően képzett szakemberekkel lássa el, a hozzáfordulóknak pedig szakképzettségük, gyakorlati tapasztalatuk és személyes adottságaiknak legjobban megfelelő munkát találjon. Kelet-Európábán elsőként Magyarországon . (Budapesten és Pécsett) nyíltak a MANPOWER France tulajdonában lévő irodák. Fő feladatuknak tekintik a szezonálisan ingadozó, alkalmilag jelentkező munkaerőhiány megoldását a lehető legrugalmasabb módon. Pécsett 1992 nyarán kezdték meg működésüket, vállalva a jelentkezők ingyenes adatfelvételét, az állandó munkahely- keresést. A munkáltatók faxon, vagy írásban közölhetik nagyon pontosan meghatározott igényeiket, elvárásaikat. Az iroda munkatársai rövid időn belül kiválasztják ennek alapján a megfelelő képzettségű és gyakorlattal rendelkező szakembereket, akiket próbaidőre is alkalmazhatnak a cégek, s később, akár véglegesíthetik is őket. Az iroda intézi a munkaadót terhelő összes feladatot: a munkafelvételt, a nyilvántartást, a bérszámfejtést, az adózást, a társadalombiztosítást, a munkaszerződés megkötését és megszüntetését. A munkáltató mindezek alól mentesül. A munkaerő-kölcsönző, és -közvetítő iroda nagy segítséget jelent az ésszerű munkaerő-gazdálkodás megvalósításában. A cég mentesül a létszám felvételhez, -leépítéshez és mindezek nyilvántartásához kötődő feladatoktól, gondoktól. Mérséklődnek kötelezettségeik a munkaerő felvételében, alkalmazásában, betanításában, képzésében, ugyanis a munkavállalókat az iroda tartja nyilván. A szolgáltatás igény- bevételével a vállalkozó és a vállalat bérköltséget takarít meg. Nem kell foglalkoznia a hirdetés, a kiválasztás, az alkalmazási adminisztráció problémáival. A munkaadói jogokat és kötelezettségeket az iroda gyakorolja. A munkaadó feladata elsődlegesen csak a követelményrendszer meghatározása. A szolgáltatási díj ösz- szege költségként elszámolható. A munkaerő-kölcsönzési szolgáltatás mindent garantál, folyamatosan ellenőrzi a munkafeltételeket, a munkaviszony elismerését. A munkavállaló minden költségét téríti. A vele kötött szerződés alapján végzett munka beszámít a nyugdíjba is. A munkát vállalni szándékozókat mentesíti az időrabló és esetleg kudarcokkal végződő, olykor megalázó álláskeresés alól. Az iroda munkatársai igyekeznek a jelentkezők személyes adottságainak legjobban megfelelő munkahelyet kiválasztani. Sz. K. MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Új Dunántúli Naplót 1994. július 1-jétől. Vállalom, hogy az esedékes előfizetési díjat a kézbesítőnek készpénzben, számla ellenében kifizetem. név lakcím (ir. szám) év ................hó..........nap a láírás Előfizethető: 1 hónapra 375 Ft 2 hónapra 750 Ft 3 hónapra 1125 Ft 6 hónapra 2250 Ft A megrendelőlapot zárt borítékban, bélyeg felragasztása nélkül küldje a kiadó címére. (7623 Pécs, Rákóczi út 34.)