Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-11 / 159. szám

1994. június 11., szombat

A hét témái

új Dunántúli napló 7

Nézőpont kérdése: extrateher vagy extraprofit

Miért nem olcsóbb az ivóvíz?- A nyolcvanas évek végéig jelképes volt a vízdíj - mondja Csonka Ferenc, a Dunántúli Regionális Vízművek Rt. pécsi üzemigazgatója. - Ez egy beidegződést szült, s a gyors áremelkedés természetesen irritáló, elsősorban a háztartások költségeire vetítve jelenthet extra terhet.

Pécs nem „nyerő”. Vannak települések - például Budapest

amelyek szinte rátelepültek a vízadó bázisra. A főváros Szentendrére, Békásmegyerre, Csepelre. Ilyen szempontból korábban Pécs sem volt rossz helyzetben: a Tettye volt a bázis. Ez kevésnek bizonyult, megkutatták Tortyogót, ma már ezt is kinőtte a város.

Jött Mohács, 40 kilométerre a megyeszékhelytől, 90 méterrel a Balti-tenger szintje felett - ám 120 méterrel alacsonyabban, mint Pécs. Rengeteg energiát igényel ezt a szintkülönbséget, a víz súrlódását legyőzni.

Van más gond is. Mohácson részben felszíni, részben parti szűrésű kutakból nyerhető a víz - de nem ivóvíz-minőségben.-Tonnaszám adjuk hozzá a tisztításhoz szükséges vegyszereket - magyarázza az üzemigazgató. - Az előkezeléshez, a derítéshez, a szűréshez is energia kell. El kell távolítani a parti szűrésű kutakból is a mangánt, a vasat, az ammóniát. A fogadóállomáson - és ez Pécs esetében Üszögpuszta - tovább kell kezelni a vizet, elsősorban közegészségügyi hatósági előírások alapján klórt adagolni hozzá.

Mohács felől két vezeték jön Pécsre. A 700-as, illetve az 1000-es. Utóbbi a hírhedtté vált SENTAB. Ezt 1975-ben kezdték el építeni, már a várható igényekre tekintettel. A 700-ason ugyanis naponta maximum 55-60 000 köbméter vizet szállíthattak. Ezen jelenleg az úgynevezett ipari víz érkezik. A SENTAB-on jön a szigeti kutak tisztított ivóvize. Ennek a vezetéknek a minősége kritikán aluli. Elvileg 50 évet kellene kibírnia. Néhány helyen „felrobbant”, több helyütt kitakarták, kijavították. A szakemberek megállapították: a korrózió megállíthatatlanul dolgozik tovább. Előbb-utóbb eldöntendő lesz: jó-e az erőműnek a „keményebb víz”, s akkor átmenetileg a 700-asra hárul majd a város ellátása is. Ebben az esetben azonban be kell indítani a most álló belvárdgyulai nyomásfokozót.

Üszögpuszta most köbméterenként 48 forint 40 fillérért adja a Pécsi és a Baranya Megyei Vízműnek a vizet. Az ár magyarázata Csonka Ferenctől: -Az árban benne vannak a pécs-komlói regionális vezeték költségei is: két szivattyúteleppel, 20 kilométeres hosszban 200 méter magasra kell emelnünk a vizet. Ugyancsak emelnünk kell Üszögpusztától a kertvárosi Il-es zónába és a me- szesi toronyig. Ebből látható: a Pécsi Vízműnek az üszögpuszati vízre nincs energiaráfordítása, ez bennünket terhel. Egyébként a kertvárosi I-es zónába és Ri- góderbe simán, emelés nélkül mehetne a víz.

Benne van az árban a kiépített, de jelenleg teljesen kihasználatlan kapacitás költsége is. Belvárdgyulán ugyanis nem működik az átemelő - pillanatnyilag nincs rá szükség. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne kellene rá pénzt fordítani: elhagyottan teljesen tönkremenne. Ez is szerepel a vízdíjban.

További költségeket jelent a tisztítás. Üszögpusztán 22 szűrő működik, kvarctöltet van bennük, illetve szűrőnként 6,5 tonna aktív szén. Ez egy évre elegendő mennyiség, kilója pedig 150 forintba kerül.

Üszögben naponta 42 500 köbméter vizet képesek megszűrni, további 33 000 szűrten érkezhet Mohácsról. Ez azt jelenti, hogy 75 000 köbméter vizet tudnának adni Pécsnek.

Mennyit ad?

Amennyit kémek. A Pécsi Vízmű erre az évre 7 millió, a

Baranya Megyei Vízmű 3,6 millió köbmétert igényelt.-Már most tapasztaljuk - hallottuk Csonka Ferenctől -, hogy ezt a mennyiséget nem viszik el. Napi 19 000 köbméter vízátvételt jelentene a pécsi, ezzel szemben 12 000-et visznek. A magyarázat? Az árrendszerben és a szabályozókban van. Mindkét vízműnek ugyanis vannak saját vízbázisai is, ezek kapacitása azonban nem fedezi az igényeket. A jelenlegi szabályozók arra késztetik a területi vízműveket, hogy minél nagyobb mennyiséget igényeljenek a regionális állami rendszertől és minél kevesebbet vásároljanak meg. Kémek mondjuk 7 millió köbmétert, másféllel kevesebbet visznek, a különbözeiét fedezik a saját kutja- ikból - extra profitot szereznek.

A két vízmű a magas vízdíj miatt központi támogatást kap. A baranyai ez év első felére több mint 96 millió forintot, a pécsi 36,1 milliót.-A kompenzáció a legjobb megoldás, vagy lehetne ezt az összeget másra fordítani?- A támogatást okosabb lenne a főművekből (pl.: Mohács) kitermelt víz versenyképessé tételére fordítani, hogy állják az összevetést a helyi vízbázisok (pl.: Budafa, Je- nei-völgy) áraival - válaszolja Csonka Ferenc. - Ha a mohácsi főmű kapna egy évben 150 millió forint támogatást, s innen az 1992-es évhez hasonlóan 13,5 millió köbméter vizet igényelnének, akkor az ára köbméterenként mindössze 21 forint lenne. Ebből sejthető: a helyi vízbázisok sem lennének olcsóbbak, nem lenne értelme azt a bizonyos másfél millió köbmétert ezekből fedezni. További előny: olcsóbb lehetne a DRV vize és a mélyvízi-készle- tek is kíméletet kaphatnának.

Mindenesetre most egyértelműen az derül ki, hogy a víz- gazdálkodás és a környezetvédelem érdekei nem érvényesülnek, mert a pénzügyi meggondolásoknak van prioritása.

Hogy az igénylők nem viszik a kért mennyiséget, annak egyéb következményei is vannak. Csonka Ferenc fogalmazása szerint kénytelen a DRV magát „legatyásítani”, mert csak a fenntartási költségek csökkentésével tud talpon maradni. Erre tekintettel is felajánlották a Pécsi Vízműnek: ha 7 millió köbméternél több vizet vesz át, az ezen felüli mennyiséget olcsóbban adja a DRV. A tárgyalások most folynak, a hírek szerint Üszögpuszta lemenne akár a köbméterenkénti 32 forintig is. (1991-ben összesen 15 millió köbmétert igényeltek. Ennek ára most, 1994-ben 36-37 forint lenne - ha ennyit kértek volna, illetve ha el is vinné a két vízmű.) És ez az ár mellett nem kellene a DRV-nek a „legatyásodástól” rettegnie. A cég ugyanis lényegében hitelből él. Szolgáltatásai árának nagy részét mindig utólag kapja meg, ebből a helyzetből pedig képtelen úgy kilábalni, hogy akár csak egy hónapra is előre meglegyen a költségfedezete. A hitel természetesen kamattal jár, ezt törleszteni kell. Hol a kamat? A vízdíjban.

Számos anomáliára lehetne még fényt deríteni. Ki kell emelni: nem a „vízgazdálkodók” elsősorban a ludasak, hanem a már említett pénzügypolitikai megfontolások diktálnak. Egy példát azonban még megemlítünk, Harkányét.

A siklósi karsztvíz biztosította felülről azt a nyomást, ami lehetővé tette, hogy a harkányi termálvíz „magától” a felszínre törjön. A siklósi vízkitermelés miatt ez már a múlté, a gyógyvizet szivattyúzni kellett. Hatósági határozat alapján Pécs felől kellene naponta 3-5000 köbméter vizet a fürdőhely felé szállítani a termálvíz védelme érdekében. A vezeték elkészült - több hétig pang benne a víz, mert nem erről látják el a rácsatlakozott községeket, továbbra is a karsztvizet termelik ki...

Mészáros Attila

Szerencsére az ivókutak vizét az egyre dráguló díjak ellenére még ingyen fogyaszthatjuk ' Fotó: Müller Andrea

Mit várnak tőlünk?

Nem vethetjük utólag senki szemére, megmondta a világ: mit vár tőlünk a kormányváltozást követően, ha azt kívánjuk, hogy minél nagyobb részt vállaljon programjaink megvalósításából? Ritka nagy számban nyilatkoztak erről a politikusok, megírták a lapok, s félreérthetetlenül tisztázták jövőbeni magatartásuk indítékait a Magyar- országon érdekelt „multik” is.

Mi számukra a legfontosabb? Ma már nem titkolja senki, hogy ha befektet nálunk, azt a haszon reményében teszi. Ezért nyíltan ösztönzik a leendő, s többnyire koalíciósnak remélt új kormányzatot arra, hogy kiszámítható jogi és üzleti feltételek mellett vonzza Magyarországra a külföldi tőkét.

S mi ennek az első számú feltétele? A demokrácia természetes keretei között megvalósuló stabilitás. Ezért olvasható ki szinte minden, az elmúlt hetekben Budapestre címzett politikai-üzleti üzenetből, hogy az ésszerű és hatékony változások az ország alapvető, hosszú távú érdekeiből induljanak ki, s ne puszta kampányigéretek motiválják őket. Miért is lenne hajlandó négy évenként 180 fokos fordulatot honorálni a világ?

Mi akkor most az igazi lecke? A New York Times-nál aligha fogalmazta meg pontosabban bárki: Magyarország versenyben maradása a tét. Elérése egyszerre kíván társadalmi konszenzust, megértést a helyzet és a lehetőségek szabta korlátokat tekintve és tenniakarást a nehéz helyzetből való kilábolás érdekében. A külföld - úgy tűnik - mindehhez partner, de ma már senki sem fogja meg a kezünket, hogy átjussunk a veszélyes útkereszteződéseken. Felnőttként kezelnek minket.

De nem ezt akartuk?

Kocsis Tamás

A

Artérkép nyaralni vágyóknak

Balaton, te drága!

Megpróbáltuk elkészíteni a magyar tenger ár-térképét.

Siófokon, magánháznál 1200 forinttól kínálnak szobát, az Aranypart nyaralótelepen 269 forint a sátorhely, a faház 8100 forint - naponta. A szállodasoron a kétágyas szoba jelenleg 70-88 német márka (4480-5632 forint). Szinte minden szállás kategóriában az idén emelkedtek az ágyak árai, amit nem indokolnak a növekvő költségek, hiszen például az önkormányzatok általában nem emelték a helyi adókat. A szállások költségeit növeli az üdülőhelyi díj is, ami a déli part fővárosában napi 30-60 forint annak függvényében, hogy milyen messze lakik valaki a víztől.

A vendégek feltehetően fürödni is szeretnének. A strandbelépő ára Siófokon 60-ról 70 forintra nőtt. Aki heti bérletet vásárol, az két napig ingyen strandolhat, az egy hétre előre váltott jegy ugyanis „mindössze” 350 forintba kerül. Gyerekeknek félár dukál, mint ahogyan délután négy óra után is csak félárat kémek a jegyszedők. Hat után ingyenes a belépés egészen a zárásig.

Nem túlzottan nagyok a szórakozási lehetőségek. Esős, borús időben a Dél-Balatoni Kulturális Központban esténként operettelőadást láthat a közönség, a belépő ára fejenként 600 forint. Aki kirándulni szeretne, biztosan mérlegeli, hogy a benzin drága, s júliustól még drágább lesz. Marad a vonat, a busz. Siófok és Hévíz között 326 forintot fizetünk az idén egy autó- buszjegyért, tavaly ez csak 284 forintba került. Siófoktól Keszthelyig a tavalyi 220 helyett az idén 230 forintot kell leszurkolni a vonaton. A hajójegy ugyanonnan Füredre 200, Badacsonyba 260 forint. A komp is drágult: tavaly a sofőrrel együtt 250-ért vitték át az autót a két rév között, az idén 300 forintért lehet átkelni. 50 helyett 60 forint lett egy utasjegy.

A Balaton fővárosában a parkolódíj óránként 30 forintról 50-re emelkedett, a szomszédos Földváron azonban egy fillért sem kémek a várakozásért a vendégektől.

Egy pohár szóda 15-20, az üdítő 40-50, a sör (a legkom- merszebb) 80-100 forintba kerül. A hot-dogot 60, a hamburgert 80 forintért árulják, a rántott húsért sült krumplival 200-at kémek a bisztrókban. A palacsinta 20 forintot kóstál, annyit, mint egy gombóc fagylalt. A főtt vagy sült kolbász tíz dekánként hatvan forintba kerül, cigánypecsenyét kóstolhatunk már százhatvanért. Az olcsóbb pizza ugyanennyi. Grillcsirke 200, a pacal 180, egy egyszerű leves 50-100 forint. Ne tessék elfeledni: ezek az árak csak a talponállókban érvényesek! Ha valahol már kitesznek néhány rogyadozó széket piszkos műanyag asztallal, vagy ha akad egy-egy pad a közelben, amire le lehet ülni - máris minden drágább! És persze egyre vastagabban fog majd a pincér, a zöldséges, a pecsenyesütő, a mutatványos ceruzája, ahogyan gyarapodnak a vendégek.

Egy kétgyermekes család - ha meghúzza a nadrágszíjat -, napi négyezer forintból megoldhatja a nyaralását.

A munkanélküliség a legnagyobb pocsékolás

6 százalék a normális határ?

Mit visel Horn?

A sérült csont elmozdulását gátló csigolyarögzítőt májusi balesete óta viseli a szocialista pártelnök. Hóm Gyulát a fűzőszerű mellényből és „fejdísz- ből” álló, hét kilós Szerkezet abban segíti, hogy törött nyaki csigolyája összeforrjon. Mozgásában korlátozza ugyan a Halo-rögzítő, ám a kényelmetlenség „megtérül”. Tudniillik a csontvelő nem szenvedhet károsodást, s így nem következhet be bénulás.

Korábban begipszelték az ilyen csigolyasérülteket, s legfeljebb résnyi helyet hagytak a szemnek. A csavarokkal felszerelt, gyűrű alakú fejrögzítő is mereven tartja a koponyát, nem engedi az elmozdulást, mégis jóval „kellemesebb”, mint a gipsz. A koronaszerű fejéket négy vékonyabb vasrúd csatlakoztatja a középkori lovagok páncélmellényére emlékeztető báránybőrrel bélelt fűzőhöz.

Azt hittem, hogy a pártok fő választási ígéretei a munkanélküliség csökkentésére fognak irányulni.

Tévedtem. Alig, és főleg nem konkrétan érintette ezt a kérdést a legtöbb pártprogram. Állításuk szerint azért, mert semmiféle ígéret nem volna reális ebben a tekintetben.

Ezt nemcsak azért nem hiszem el, mert a pártok választási agitációit más területeken sem mindig jellemezte, a realitáshoz való ragaszkodás, hanem azért sem, mert reális lehetőségét látom annak, hogy a munkanélküliség normális mértékűre csökkenjen.

Mi a normális mérték?

A 4-6 százalékos munkanélküliség, az is csak akkor, ha ennek legfeljebb harmada éri el az egy éves időtartamot. Minden annál nagyobb és rosszabb ösz- szetételű munkanélküliség oka a kormány hibás gazdaságpolitikája. Merésznek tűnik ez az állítás, ha arra gondolunk, hogy ma a nyugati, gazdag demokráciák többségében ennél nagyobb a munkanélküliség. Hogy várhatja el valaki egy szegény, az átalakulás gondjaival küzdő országban azt, hogy kisebb legyen a munkanélküliség, mint az okos és gazdag országokban?

Ebben a században már harmadszor kerül a kor fejlett világa a munkanélküliség „elszabadulásából” származó válságba.

Az első kettőt a világháborúk állították meg. Remélhetőleg a harmadikhoz nem lesz erre szükség.

Mi ennek az ismétlődő válságjelenségnek az oka?

A közgazdaságtudomány és a politika a munnkabért népgazdasági szinten is kiadásnak tekinti. Úgy számol vele, mint a pénzzel és anyaggal: ha nem térül meg a felhasználása, a beépítése, nem szabad felhasználni.

Amennyire igaz, hogy az el nem költött pénzt, a fel nem használt anyagot később esetleg jobban fel lehet használni, any- nyira nem igaz ez a munkaerőre. A fel nem használt munkaerő örökre elveszik. Később nem lehet felhasználni azt, amit korábban „megtakarítottunk”, sőt a munkaerő jövőbeli értéke kevesebb lesz akkor, ha korábban kihasználatlanul hagyták. Még ennél is nagyobb a tőke és a munkaerő közötti különbség napjainkban, amikor makroszinten a ki nem használt munkaerőt szinte ugyanúgy meg kell fizetni, mint a felhasználtat.

Ez csak a tudomány és a politika számára új dolog. A nép bölcsessége már régen felismerte az „amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra” igazságát. Ez sokkal időtállóbb, mint az angol eredetű „az idő

pénz” (Time is money), ami a vállalkozó igazsága, csak a klasszikus kapitalizmusban érvényes társadalmi elvárás. Ezt a jelenkorra már úgy kell átfogalmazni, hogy „az idő több, mint a pénz”. A pénzt el lehet tenni holnapra, az idő azonban elvész, ha nem használják ki.

Korunkban meggazdagodik minden olyan nép, amelyik nem tartja megengedhetőnek a semmittevést. Ha nincs más munkára lehetőség, akkor hímezd ki az ágyneműt, faragd ki mintákkal az ostomyelet, horgolj csipkefüggönyt, de ne tűrd a naplopást! Ahhoz, hogy megszülessenek a gazdasági csodák, nem kell más, mint megfogadni a szorgalmas népek örök tanácsait, és elfeledni azt, amire a klasszikus kapitalizmus speciális viszonyai között a tőkés vállalkozók tanítottak. Ez nem azt jelenti, hogy a tőkés vállalkozónak nem úgy kell kezelnie a munkaerőt, mint amit drágán meg kell fizetnie, sőt nála továbbra is az a törvény, hogy takarékoskodjon a munkaerővel, ne vegyen meg abból többet, mint amennyire szüksége van. Számára a munkaerő ára ugyanolyan költség, mint a hitelért fizetett kamat, vagy a vásárolt anyag. De a gazdaságpolitikus nem tőkés vállalkozó, számára a munkaadók által fizetett bér nemzeti jövedelem, a jólét forrása, azaz a gazdaságpolitika egyetlen végső célja.

Nem így a vállalkozó, aki törekedjen arra, hogy minél kevesebb bérköltsége legyen. A gazdaságpolitikus azonban azt valósítsa meg, hogy egyetlen törekvő munkásnak ne kelljen félnie attól, hogy nem talál újabb munkaalkalmat, ha a korábbit elvesztette. Mert a mun- kátlanság nemcsak azt teszi koldussá, akit közvetlenül érint, hanem méginkább a társadalom egészét. Kopátsy Sándor