Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-10 / 158. szám

1994. június 10., péntek Háttér uj Dunántúli napló 11 Atrajzolódik az egész hazai politikai térkép A szenvedélyek lecsende- >ednek, a hatalom mágneses :reje nem nagy meglepetésre nősebbnek bizonyul az ideoló­giai vonzalmaknál. Az SZDSZ - támadhatatlan logikával - úgy löntött, hogy kihasználja a ha­jlómban való részvétel talán dvételes esélyét. Ezesetben va- amennyiünk szerencséjére, •nert Magyarországnak van ki­Az ország modernizálása érdekében sőbb „nagy vereség, de nem bukás”. Az MDF alkalmasnak érzi magát a jobboldal gerincét alkotó politikai tömb irányítá­sára, mert az adófizetők pénzén kiváló pozíciókat épített ki ma­dája egy ideig azt próbálta min­denkivel elhitetni, hogy a ke­resztény értékek a magyar nem­zeti értékekkel azonosak. A mostani választás alapján nem dönthető el véglegesen, van-e Göncz Árpád találkozója a parlamentbe jutott pártok vezetőivel átása arra, hogy a következő 4 ívben ésszerű és korszerű kor- nány igazgassa. És mivel e ki- átások a kormányzás stílusának negváltozásához kötődnek, :sak örülni lehet annak is, hogy 1994-es választások eredmé- tyei alaposan átrajzokják az :gész hazai politikai térképet. Parázs veszekedés Befejezetlen történet ez. A nagyar politika új bora még íppencsakhogy forrni kezd. Buborékok: egy pártvezér le- nond (Lezsák), egy másikat emondatnak (Orbán), egy har- nadikról kiderül, hogy mégsem komplett habókos (Torgyán), :gy negyedik pártjahagyottan ut be a parlamentbe (Zwack). A nust kellőképpen zavaros, jel- egzetesen kedvez a fantáziá- íak. Az MDF vezetői a múlt hét régén állítólag parázs veszeke- lésbe fogtak, holott örülniük tellene annak, hgy ennyivel negúszták. Hogyan is került ki tz MSZP az 1990-es választá­sból? Tíz százalékos ered- nénnyel, melyről akkor el kel- ett mondani, hogy ez a párt íem semmisült meg. Most alig- íanem igazat kell adni Lezsák Sándornak, aki szerint ugyanez i tíz százalék négy évvel ké­gának a gazdaságban és a sajtó­ban ahhoz, hogy átvészelje a most következő négy nyomorú­ságos esztendőt. A korszerű konzervativizmus megnemérté- séből fakadó ideológiai elbi­zonytalanodás, a helyenként némi tárgyi tudásra támaszkodó dölyfös dilettantizmus vezetett oda, hogy a koalíció vezető pártja a pálya szélére csúszott. Ha az új kormánykoalíció nem próbálja taktikai okokból visz- szafogni a sajtót (a szocialisták­nak óriási gyakorlatuk van eb­ben), akkor a következő hóna­pok kellemetlen leleplezések sorozatát hozhatják magukkal az MDF felső és középszintű vezetőinek vélt vagy valóságos visszaéléseiről. A liberális sajtó sokszor kifejtett meggyőződése szerint az alapítványok rendsze­rében, a privatizációs folyamat­ban és az utolsó hetek kineve­zési dömpingjében többezer év börtönbüntetésre elegendő kor­rupciós ügy lappang. Ezt a szennyest valakinek ki kell mosnia, de ha a leleplezések vi­hara elvonul, akkor megkez­dődhet a konszolidáció, egy olyan konzervatív polgári párt megszervezése, mely nem a múltban, hanem a jövőben ke­resi saját értelmét. Van némi elméleti esélye erre a KDNP-nek is. A koalíciós pár­tok amúgyis erőtlen propagan­hajlama a magyar társadalom­nak a valláserkölcsi alapon való szerveződésre, de a válasz pil­lanatnyilag negatív. Lehet, hogy azoknak a KDNP vezetőknek van igazuk, akik megkésve bár, de elkezdték hirdetni az új igét: a keresztény értékek nemcsak a keresztényeknek valók, hanem mindazoknak, akik erkölcsi fo­gódzót keresnek az életben és a politikában. Torgyán csillaga Torgyán József újra felra­gyogó politikai csillaga az el­lenfelek három hibájának kö­szönhető. Az elsőt Antall József követte el, amikor a számára kezelhetetlen, de a kisgazda gondolkodás fővonalában lévő Torgyán helyett színtelen, szag­talan, íztelen, s többnyire elvte­len politikusokkal szövetkezett. A másodikat a liberális pártok követték el, amikor megfeled­keztek arról, hogy fejlődés kul­csa ebben az országban az ag­rárkérdés megoldása, akkor is, ha a komputerek száma messze túlhaladja a traktorokét. A szo­cialisták tudják ugyan, hogy a szoftvert nem lehet a kenyérre kenni, a harmadik hibát mégis ők követték el, amikor Horn Gyula elutasította az Agrárszö­vetség közeledési kísérletét. Ez a hármas hiba és a földkérdés mérhetetlen fontossága tette le­hetővé, hogy a kisgazdák a pol­gárosodás most következő hosszabb korszakában is vezető politikai játékosok maradhat­nak, s Torgyán sem túloz, ami­kor azt állítja, hogy pártja az el­lenzék zászlóvivője lehet. Ez lehet az egyik legfontosabb vál­tozás az új politikai térképen. Történelmi kiegyezés A másik maga a koahció. Létre­jöttét csak a szocialista párt vezető­inek felelőtlensége akadályozhatná meg. A koahció sokak szemében nem elsősorban a következő négy évben létrejövő kétharmados több­séget, valamiféle speciális szo- ciál-liberális értékek kialakulását jelenti, hanem történelmi kiegye­zést a magyarországi baloldal li­berális és konzervatív szárnya kö­zött, mely konzervatív szárny alatt ezeseten az MSZP-t kell érteni. Ebben a koalícióban ugyanis az előző rendszer avantgardja és e rendszer legaktívabb ellenzéke foghat össze az ország modernizá­lása érdekében. Ehhez képest harmadrangú kérdés a tárcák meg­oszlása. Sokkal fontosabb, hogy sikerül-e kiszorítani a hetven éven át súlyos fertőzéseknek kitett bal­oldal eszmerendszeréből a bolse- vizmust, a szindikalizmust, az ega- litarianizmust és a korrupciót, a kormányzási stílusából a népbol­dogító ösztönöket és az intrikus hajlamokat. Ha nem, akkor ez a most rajzolódó új politikai térkép éppoly ideiglenes lehet, mint az előző volt, s a világ semmi egyebet nem lát majd a legújabb Magyar- országból, mint ideológiai káoszt és gazdasági tehetetlenségét. Bokor Pál Tanulópénz Túléltük. Vége. A „két vá­lasztás Magyarországon” befe­jeződött. Lassan már a koalí­ciós tárgyalásokon is túl va­gyunk. S mint minden vég, ez egyszersmint valami újnak a kezdete is. Senkinek sincs oka duzzogásra vagy sértődésre, sem tragikus mélységekbe zu­hanásra, de még örömmá­morba esésre sem. Maradjunk hát mindannyian itt a földön, napi gondjainkkal, meg apró örömeinkkel, ritkán megjelenő mosolyunkkal. Nem történt semmi különös. „Csupán” bebizonyosodott, hogy a többség sem hisz a me­sékben, nem szereti az izom­mutatványokat, nem várja a messiást. Csak egyszerűen hisz és remél. Mások és ön­maga erejében és lehetősége­inkben. Meg talán jelen és jö­vendő politikusok és közéleti szerepvállalók nagyobb józan­ságában, párbeszédre való haj­lamában. Nem történt semmi különös. „Csupán” rá kellett mindenki­nek döbbennie arra, hogy az egykori alattvalók gondol­kodni kezdtek. Mérlegelni és értékelni, állást foglalni és dönteni. Szembesíteni esz­ményt és valót, szólamokat és tapasztalatokat, propagandát és hétköznapokat. Töprengeni kezdtek, elvetve azt, hogy he­lyettük mások gondolkodja­nak. Nem történt semmi különös. „Csupán” nyilvánvalóvá vált az, hogy a többségnek elege van az acsarkodásból és mara­kodásból, a lejáratásból és a rágalmazásból, a kivagyiság­ból és a bevadulásból. Nyu­galmat akar. De nem a sem­mittevését, hanem az alkotá­sét. Összefogást, a széthúzás helyébe. A nemzet egésze ér­dekében való gondolkodást és közös tenni akarást. Meg egy kis emberséget. Toleranciát. A másság természetes elfogadá­sát. Címkézés helyett egy csi­petnyi empátiát, szólamok he­lyett hitelesen csengő szava­kat, igazságkeresők helyett igazmondókat, szélsőségesek helyett az „arany” középuton is járni tudókat. Senkinek sincs oka önmar- cangolásra. Elmaradt győzel­méért éppúgy nem, mint ha­talmi pozícióinak elvesztésé­ért. Még kevésbé jogosult bárki is szentenciaszerű igaz­ságokat osztani: a nép - úgy­mond - rossz döntéséért, avagy valamilyen nem létező, ám annak érzett szégyenbé­lyegért. De nem tobzódhat a győztes sem az öröm mámorá­ban, nem hiheti, hogy a ko­rábbi korlátok helyébe a kor­látlanság lépett, hogy cselek­vési horizontjai kitágultak. El­lenkezőleg. Ä kétszer kettő jó­zansága hulljon rá is, a felelős­ség súlya nyomassza vállát, mert a növekvő korlátok fog­ják mederbe terelni álmait és vágyait. Mindketten ők és mindannyian mi tanuljunk hát a történtekből. A politikai de­mokrácia sokak által oly nehe­zen érthető és még nehezebben elfogadható alaptörvényét kell most emlékezetünkbe vés­nünk: a népfelség a minden­ható. Minden más csak ez után következik. Minden más en­nek rendelődik alá. Csoportér­dek és pártszempont egyaránt. Hát még az egyéni szándékok! Mert nem történt semmi kü­lönös. „Csupán” alattvalóból állampolgárrá lettünk két napra az elmúlt hetek politikai viharaiban. Hogy egyszer majd azzá válhassunk hóna­pokra, sőt évekre is. És a tanu­lópénzt ehhez közösen kell megfizetnünk. Pártállástól tel­jesen függetlenül. Szirtes Gábor Búcsúzni csak nagyon drágán szabad? A jelképes és valóságos költözés nem lesz zavartalan A polgári demokrácia mű­ködési mechnizmusából, a so­kat emlegetett váltó-gazdálko­dásból természetesen adódik, hogy a választásokat őrségvál­tás követi. Közös érdek, hogy a stafétabot átadása minden szempontból zökkenőmentes legyen. Utóvédharcok? Sok jel mutat azonban arra, hogy a jelképes és valóságos költözés nem lesz za­vartalan. Egy sor intézményben munkajogi bunkerek védik a ki­nevezetteket: hosszú évekre szóló szerződések biztosítják elmozdíthatatlanságukat, illetve azt, hogy csak súlyos milliók kifizetésével lehessen őket el- bocsájtani. Találkozhatunk az utóvédharc más formájával: a sebtében elhatározott és kivite­lezett áthelyezésekkel, kineve­zésekkel is. E személyi dönté­sek utólagos felülbírálatának, megváltoztatásának szintén a szó szoros értelmében nagy ára van. Makulátlan a jogi köntös? Igen - formálisan a paragrafu­sok betűi szerint történik min­den. Jogszerű a leköszönő csaknem 250 parlamenti képvi­selőnek kifizetendő 130 milliós végkielégítés. Törvényi juss mindaz a százezres, milliós nagyságrendű kifizetés is, ami majd a rádió-, a tévé „teljes jogú” lelépőit, az államtitkári, hivatalvezetői székből kikerü­lőket végkielégíti. Mi változzék? Aki valame­lyest ismeri a közhangulatot, tudja: a még oly jogos, de horri­bilis összegű búcsúk mélyen sértik a társadalom igazságérze­tét. Ez az ellentmondás csak úgy oldható, ha vagy a közfel­fogás vagy a jogi szabályozás változik. Mivel az előbbi egy­hamar nem módosul, a paragra­fusoknak kell változniuk. Lehe­tőleg minél hamarabb. Ősszel ugyanis önkormányzatokat vá­laszt az ország. S kétséges, hogy még egyszer elfogadja, elbírja-e a társadalom a végki­elégítések, fájdalomdíjak osz­togatásának jelenlegi gyakorla­tát. Bajnok Zsolt Politikus a csúcson Alois Mock 60 éves Hatvanadik születésnapját jályafutása csúcspontján ünne- >elheti Alois Mock, aki, soha íem remélt népszerűségnek ör­vend mostanában. A jeles jubi- eum után éppen két nappal el- lől, vajon még feljebb jut-e, s ő esz Ausztria EU-csatlakozásá- íak hőse, vagy éppenséggel ve- eséget szenved: maga mondta, íogy személyes kudarcként ögja megélni, ha a népszavazás Jveti az Európai Unióhoz való hadakozást. Az 1934 június 10-én Usó-Ausztriában született - ogi végzettségű - Alois Mock »olitikai pályája nem volt men­és a cikk-cakkoktól, a hatva- ladik születésnapon azonban 'an mit leltárba vennie: össze- en nyolc év kormányzati fel- ilősség - egy az oktatási tárca, :s most az utóbbi hét a kül- igyek élén -, 17 év parlamenti :épviselősködés, tíz év pártel­nökség szerepel a listán. Emel­lett az Európai Demokratikus Unió (EDU) elnöke és ő volt a Nemzetközi Demokratikus Unió alapító elnöke is 1983 és 87 között. Pártja, az ÖVP (Néppárt) parlamenti frakció­jának élére 1978-ban előbb ügyvezetőként, majd egy év múlva állandó elnökként ke­rült. Hamar jöttek az első csalódá­sok, és a felemelkedés nehezen következett be. Négyéves pári­zsi diplomáciai szolgálat, majd kabinetfőnöki teendők után 1969-ben - 35 évesen - az egy­színű néppárti kormányban megkapta az oktatási tárcát. Nem sokáig volt az övé: a párt választási veresége miatt már egy év múlva meg kellett válnia tőle. Másfél évtizedig volt al­kalma kitapasztalni az ellenzéki képviselői szerepkört, az utolsó években már frakcióvezetőként. 1979-ben viharos szavazáson választották a Néppárt elnö­kévé, és 83-ra vezetésével meg­született a siker: az ÖVP meg­törte az SPÖ abszolút többsé­gét. Már-már a csúcson volt 1986-ban a választáson, amikor az új szociáldemokrata sztár - Franz Vranitzky - elütötte őt a győzelemtől. A párt és maga Mock egyre lejjebb csúszott a népszerűségi listán - pedig közben 86-ban az a Kurt Wald­heim tehette le az álamfői esküt, akit Mock indított néppárti el­nökjelöltként. A lefelé csúszást az sem állította meg, hogy 87 januárjában összeomlott a kis- koalíció, és az SPÖ - az FPÖ helyett - a Néppárttal alakított kormányt. E nagykoalícióban Mock külügyminiszter lett és alkancellár, de miután a sajtó és a nagyközönség nem sok ro- konszenvet tanúsított iránta, jobbnak látta megválni a pártel­nöki és az alkancellári poszttól. Sajátos módon innen indult a siker. Sokak szerint a pártelnöki funkció akadályozta a külügy- miniszterség gyakorlásában, s az előbbitől szabadulván most már akadály nélkül valósíthatta meg elgondolásait. Elsősorban Ausztria akkor még EG csatla­kozása állt ezek középpontjában - 89-ben nyújthatta be a kérel­met. Kelet-Európa nyitása, a vas­függöny lebontása hozta a kö­vetkező pontokat, majd a sza­kadatlan kezdeményezés a bal­káni konfliktus megoldása ér­dekében, az önálló osztrák kül­politika megformálása, a néha nagyonis harciasnak tűnő javas­latokkal növelte népszerűségét. Mindezek következtében most, az Európai Unióhoz való csatlakozásért folytatott harca finisében Alois Mock - függet­lenül a vasárnapi népszavazás eredményétől - a népszerűségi listán szorosan, egyetlen pont lemaradással követi a verhetet­len Vranitzkyt . Belejátszik ebbe minden bizonnyal, hogy a láthatóan beteg politikus önma­gát nem kímélve küzd a csatla­kozásért, olyan megterhelést vállalva, ami egészséges embe­reknek is soknak tűnik. Amióta Brüsszel hőseként vi­szonylag jó csatlakozási szer­ződéssel a tarsolyában tért meg a belga fővárosból, csakis az osztrákok meggyőzésével fog­lalkozik, s e harcban az észér­vek helyét már egy ideje az ér­zelmi ráhatás vette át. Annál is inkább, mert az érvek, az ellen­felek akadékoskodására adott válaszok nem újak. Mindennél meggyőzőbb viszont, hogy bár tíz nappal ezelőtt porckorong­sérvvel megoperálták, a kór­házból is folytatta kampányát, sőt, a televízió az innsbrucki klinikáról közvetített vele egy­órás beszélgetést. Betegsége - Parkinson kórt emlegetnek - munkájában nem befolyásolja, s az emberekben rokonszenvet kelt és hajlandóságot, hogy mellé álljanak. A koalíciós partner, a na­gyobbik párt sokszor nem ért egyet Mock külpolitikájával. Az SPÖ elzárkózott attól a „magánakciójától”, hogy részt- vett és díjat vett át a nürnbergi Szudétanémet Napon. A meg- győződéses néppárti Mock más kérdésben is eltérően foglal ál­lást a kormányfőtől: az utolsó pillanatig a leghűségesebben támogatta a magyarországi test­vérpártot, az MDF-t, és a szoci­alisták győzelmét ugyancsak hidegen kommentálta - függet­lenül attól, hogy Hóm Gyulá­hoz az Európa-piknik óta közeli ismeretség fűzi. Minden bi­zonnyal ő az utolsó hivatalos vendéglátója Jeszenszky Gézá­nak, akivel az elmúlt négy év­ben személyes barátság alakult ki. Mi sem jellemzőbb Mockra, mint hogy a születésnapi ün­nepségsorozat is választási kampánnyá válik: a népszava­zást megelőző héten szinte minden napra jut valami. Magas kitüntetés a szűkebb hazában, Alsó-Ausztria kormányától, Vranitzky és a kormány szűk­körű vacsorája, és a csúcspont pénteken: ünnepség a Hofburg- ban, sok fontos ember beszédé­vel. Megannyi alkalom az EU népszavazás „igen”-jének a tá­mogatására. Szászi Júlia t 1 A Tabula rasa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents