Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)

1994-06-01 / 149. szám

1994. június 1., szerda Korunk 11 Fokozatosan leépítik a nukleáris sakkbantartást Céltalan rakéták Április 5-én először nyílt meg néhány percre annak a bunkernak az ajtaja újságírók előtt, ahol Moszkva légvédelmi rendszerének agyközpontját, a parancsnokságot helyezték el. Porból lettünk (5.) Tejútunk nem magányos Derült éjszakákon az égre nézve úgy tűnik, hogy a fényes és halvány csillagok sokaságát egy halvány fátyolcsík szeli ketté észak-dél irányban. Ennek közelében a csillagok száma is nagyobb, mint tőle távolabb. Elég azonban akár egy kisebb távcsővel, látcsővel vizsgálni ezt a Tejútnak nevezett szerke­zetet, máris kiderül, hogy csil­lagok sokasága alkotja azt. Na­gyobb műszerek már szerkeze­téről is tájékoztatást adnak. A csillagtávolságok megmérésé­vel tisztázódott, hogy az összes csillagszerűnek mutatkozó égi­test - Napunkat is beleértve - Tejútrendszerünk tagja. Kívülről szemlélve leginkább egy diszkoszhoz hasonló csil­lagváros látszana, melynek szé­lesebb átmérője 100 ezer fényév, kisebb átmérője 30 ezer fényév. 100 milliárd csillagot foglal magába. Legsűrűbb a központi részén, A Nyilas csil­lagkép irányában. Ott kétfelé ágazódva látszik. Egyrészt sűrű sötét gáz- és porfelhők takarják el a központi részt, másrészt abból két csillagkar ágazódik ki, melyek a rendszer forgása miatt letekeredni látszanak. Az Orion-csillagkarban - a központtól 30 ezer fényévnyire - a központi síkban mozog Na­punk. 200 km-es sebességgel 250 millió év alatt fejez be egy körpályát. A rendszeren belül csillagtársulások, világító- és sötét por - és gázködök is talál­hatók. Tejútunkat milliónyi csil­lagot tartalmazó gömbhalma­zok veszik körül. Szabad szemmel egyetlen idegen tejútrendszer, csillagvá­ros látható, az Andromeda-köd. A köd elnevezés régről maradt rajta. Nem köd ez, hanem a mi­énkhez hasonló Tejútrendszer. Távolsága 2 300 000 fényév. Mérete felülmúlja a miénket. Távolabbra, minden irányban szétszóródva 100 milliárd csil­lagváros tűnik fel az óriástáv­csövekkel készített fényképfel­vételeken. Alakjuk általában spirális vagy elliptikus. Néme­lyikük élével fordul felénk, má­sikukat felülnézetben látjuk. A galaxisok a táguló Univer­zum anyagának helyi sűrűsödé­séből keletkeztek. Résztvesznek a tágulásban.Távolodási sebes­ségük arányos a tőlünk mért tá­volságukkal. Eredetileg lehűlt hidrogén és héliumfelhők vol­tak. Ezekből alakultak ki újabb tömegsűrűsödés során a csilla­gok, melyek elpusztulása, majd újrakialakulása folyamatosan ma is tart. A csillagokban zajló termo­nukleáris folyamatok nehezebb elemeket gyártanak. így már változatosabb anyagkészletből állnak össze a Napunkhoz ha­sonló másodlagos csillagok, és van anyag Földhöz hasonló bolygók kialakulására is. Dr. Tóth Első ízben négy készülékkel Bepillantás az élő agyba 1994. május 31-től az orosz és az amerikai hadászati rakéták programozása nem érinti és nem tartalmazza a két állam kontinentális célpontjait. Har­mincöt év óta először az Egye­sült Államoknak és Oroszor­szágnak nem lesznek olyan atomrobbanó-töltetű interkonti­nentális, illetve tengeralatt­járó-fedélzeti ballisztikus raké­tái, amelyeknek konkrét rendel­tetése a másik nagyhatalom ka­tonai célpontjainak, ipari és igazgatási központjainak, nagy­városainak pusztítása lenne. Oroszország _ „nulla feladatra”, az Egyesült Államok pedig óce­áni vagy sivatagi térségekre ál­lítja át nagyhatósávolságú raké­taeszközeit. Jelcin meglepetése A hadászati stabilitást erősítő bizalomerősítő intézkedés ötle­tével Borisz Jelcin 1992 január­jában lepte meg a Bush-kor- mányt, de talán az orosz katonai vezetést is. Bili Clinton ameri­kai elnök 1993. december 7-én bejelentette, hogy orosz és ame­rikai szakértők tanulmányozzák a célprogramok semlegesítését, végleges megoldás még nincs, de készül. Amikor azután Clinton 1994. január 13-15. között Moszkvá­ban járt, látogatása záró sajtóér­tekezletén bejelenthette a kész megállapodást. Elvileg a váratlan, meglepe­tésszerű nukleáris rakétatáma­dás lehetőségének kétoldalú korlátozásáról van szó, mert az érintett szárazföldi és tengeri bázisú rakéták „visszaprogra- mozása” időt vesz igénybe, ami alatt a felek érintkezésbe lép­hetnek egymással a helyzet tisz­tázása céljából. Hasonló rende- letetésű javaslatok születtek a nukleáris robbanótöltetek levá­lasztására, külön tárolására, a rakéták részleges szétszerelé­sére. Míg ez utóbbiak végrehaj­tása a helyszínen ellenőrizhető, addig az átprogramozás olyan „műhelyeket” érint, amelyeket még ma is a katonai titoktartás álcázóhálója fed. Vitathatatlan, hogy a hadá­szati rakéták hadászati fontos­ságú célokra való programo­zottsága növelte és növeli a há­ború véletlenből való kirobba­násának, nem szándékos kirob­bantásának veszélyét téves in­formáció, téves helyzetmegíté­lés, téves számítás, a veszély túlreagálása következtében, kü­lönösen a kölcsönös bizalmat­lanság légkörében. Az amerikai-szovjet hadá­szati fegyverzet-korlátozás (SALT, START) egyik gyen­géje volt, hogy az azonnali konkrét alkalmazhatóság ké­pességével, vagyis a váratlan támadás adottságaival rendel­kező eszközöket mindkét fél igyekezett kivonni a leszerelési, fegyverzetellenőrzési folya­matból és erre a szerződések kí­náltak is némi lehetőséget. „Szent tehenek” maradtak a legmozgékonyabb, a leggyor­sabban működtethető, a legke­vésbé sebezhető hadászati fegyverrendszerek. Tábornokok másképp látják Ma amerikai-orosz viszony­latban a hadászati támadó fegy­verrendszerek korlátozása és csökkentése folyamatos, bár rá­fordítás-igényes kísérője az új­fajta partnerségnek. Korántsem mondható el azonban, hogy Moszkva és Washington veze­tői köreiben osztatlan lelkese­dés kísérné a hadászati támadó­potenciálok egyezményes vagy „költségvetési” beszűkítését, vagy akár a mostanihoz hasonló önkorlátozást. Legutóbb Sztanyiszlav Ko- csemaszov altábornagy, az orosz hadászati rakétaerők törzsfő­nöke úgy nyilatkozott, hogy a csökkentés eddig csak a „kiöre­gedett” rakétakomplexumokat érintette és Oroszországban nem vontak ki a hadrendből egyetlen korszerű hadászati eszközt sem, sőt tervszerűen rendszeresítik az új típusokat. „Bárhogy alakuljon a helyzet, a hadászati rakétacsapatok harci ügyeletben maradnak. A nap minden órájában mintegy hú­szezer katonánk teljesít szolgá­latot a rakétáknál... A világ vál­tozik, de a harci ügyelet nem vá­lik feleslegessé” - mutatott rá az orosz tábornok. De más orosz katonai veze­tők is óvtak a populista, szerin­tük népszerűséghajhászó intéz­kedésektől, mondván, hogy az atomfegyver még hosszú ideig a fékentartásnak, az agresszió el­hárításának eszköze lesz. Nyomban a rakéták átprogra­mozásáról szóló orosz-amerikai megállapodás nyilvánosságra hozatala után, ezév január 18-án tartott sajtóértekezletükön Ana- tolij Lukjanov és Anatolij Szve- tyikov orosz tábornokok szem­besültek azzal a váddal, hogy a „céltalanítás” ellentmond az új orosz katonai doktrínának, amely „az agresszor elretten­tése” egyik eszközének nevezi a hadászati rakétaerőt. A tábor­nokok a megállapodást az ame­rikai-orosz partneri viszony új minősége megnyilvánulásának nevezték, de hozzátették: „Minthogy a rakéták harci ügyeletben maradnak, szükség esetén bármikor felújítjuk harci alkalmazásuk lehetőségét.” William Perry amerikai vé­delmi miniszter 1994. március 16-i moszkvai sajtóértekezle­tén hangoztatta, hogy az USA továbbra is „odafigyel” az Oroszországban megtestesülő potenciális katonai veszélyre, és kifejtette azt a véleményét, hogy a januári egyezmény el­lenére „az atomfegyverrel ren­delkező négy volt szovjetköz­társaság még elpusztíthatja az Egyesült Államokat”. Orosz részről erre megemlítették, hogy Washington évente 10 milliárd dollárt költ jelenlegi atompotenciáljának fenntartá­sára. Egy hónappal később, április 20-án Henry Chiles amerikai tengernagy a szenátus haderő­bizottságában azzal érvelt, hogy mivel az új egyezmény nem tar­talmaz ellenőrzési rendelkezé­seket, az Egyesült Államoknak képesnek kell lennie a rakéták „gyors visszaprogramozására”. (A The New York Times 1993. december 6-án 15 perces visz- szaállíthatóságról írt.) A technika túsza Akárhogy is áll a helyzet, vi­tán felüli, hogy a hadászati ra­kéták túlzottan magas fokú harckészültsége, bevetési elő­készítettsége ellentmondásba kerülhet a nemzetközi biztonság érdekeivel, különösen, ha az ember az irányító és ellenőrző funkciókat átadja a (szá- mítójgépeknek, ha túsza lesz az általa felfedezett és kimunkált technikának. A magas fokú al­kalmazási készenlétben na­gyobb a valószínűsége és a ve­szélye a technika működési za­varainak, az előrejelző-felde- rítő-észlelő rendszer hibáinak, a közönséges emberi fogyatékos­ságoknak. A „forróvonalas” ér­tesítési rendszerek mellett, a té­vesen indított rakéták önmeg­semmisítési automatizmusa mellett jelképes, de gyakorlati kihatása is van a rakéták nem offenzív átprogramozásának, egy sajátosan hidegháborús módszer, a nukleáris sakkban- tartás fokozatos leépítésének. Pirityi Sándor Mi megy végbe agyunkban, ha valamit érzékelünk vagy ész­lelünk? Hogyan és miért beteg­szik meg az agy, az emberi gondolkodás szerve? Ezekre a kérdésekre próbálnak a jülichi kutatóközpont tudósai a legmo­dernebb fizikai mérőeszközök birtokában válaszolni. Rövidesen négy, igen kor­szerű készülék áll majd a német kutatók rendelkezésére. Már felszereltek egy pozitronemisz- sziós (PÉT), valamint egy foto­nemissziós tomográfot (Spect). Az év végéig még egy további tomográf (NMR) és egy mag- neto-enkefalográf (MEG) egé­szíti ki a műszerparkot. E berendezéseket külön-kü- lön már sokféle módon használ­ják. Számos klinikának van NMR és Spect. készüléke.Az viszont ma még egyedülálló kí­sérlet, hogy mind a négy készü­lékkel egyidejűleg figyeljék meg az agyban lejátszódó fo­lyamatokat. Az NMR-készülék csaknem milliméteres bontásban készít részletes képeket. Főként arra szolgál, hogy a más készülékek által adott jeleket az agy bizo­nyos régiójához kapcsolja. A MEG a legkisebb mágneses te­rületeket is regisztrálja, ami megmutatja, hogy az agyban hol folynak elektromos áramok, azaz, hogy az adott időpontban az agy mely területe aktív. Bár a feloldóképessége csak 5-10 mm, viszont a másodperc ez­redrésze alatt bekövetkező vál­tozásokat is észleli. A PET-tel és a Spect-tel a ku­tatók meghatározhatják, hogy mely biokémiai molekulák vesznek részt bizonyos folya­matokban. Ehhez a megfelelő molekulákba radioaktív eleme­ket, úgynevezett tracereket kell „beépíteni” és injekció útján a szervezetbe juttatni. A PÉT és a Spect regisztrálják a szétesésnél különböző módon kiszabaduló gamma-sugarakat. A radioakti­vitással megjelölt molekulák kis világító rakétaként viselkednek és jelzik mindenkori tartózko­dási helyüket. Az összes infor­mációt komputer állítja össze egyetlen térbeli képpé. Hét évig működik, nem ég ki Az amerikai General Electric konszern olyan villanykörtét mutatott be, amely legkevesebb hét évig működik és a hagyo­mányos lámpák által igényelt villamosenergiának csak 25 százalékára van szüksége. A „Genura E-Lamp” nem ég ki, mert nincs benne izzó spirál. Ha a lámpát bekapcsolják, a körte gázzal töltött bórájában elektromágneses tér alakul ki, s közben ultraibolya fény kelet­kezik, amely a körte foszforral bevont belső oldalán „látható” fénnyé alakul át. A lámpa elő­nye, hogy hatékonyabban hasz­nálja fel az energiát, 75 száza­lékkal kevesebb hőt termel és 10 ezer órán át működőképes marad. Az újfajta villanykörte feltalálói sikerük felett érzett örömükben egyébként Thomas Edisont is kikezdték: szerintük az általa 1879-ben előállított klasszikus izzólámpa tulajdon­képpen hibás konstrukció. Szilárd Leó Szilárd Leó 1898. február 11-én született Budapesten. Apja mérnök volt, aki főként hidakat tervezett. Gimnáziumi tanulmányait a Bulyovszky ut­cai iskolában végezte. Végig kiemelkedő tanuló volt, érde­kelték a reál tárgyak, a nyel­vekkel nem volt gondja. 1916-ban leérettségizett, s ez­után megnyerte a Károlyi Irén országos középiskolai fizika- versenyt. A József Nádor Mű­szaki Egyetemre iratkozott be, de behívták tartalékosnak. Egy évig tüzérként katonáskodott, majd Kufsteinből betegség mi­att hazatért. A Tanácsköztársaság alatt terjesztett reformeszméi miatt menekülnie kellett. 1919 telén Bécsbe, majd Berlinbe utazott, ahol ismét a Műegyetemre iratkozott, ám egyre jobban a fizika fellegvára, a berlini egyetem vonzotta: nem csoda, •hiszen ott tanított ekkoriban Albert Einstein, Max Planck, Max von Laue, Erwin Schrö­dinger - csupa Nobel-dijas nagyság. Doktori disszertáció­jával mind Einstein, mind von Laue elismerését kivívta. Több tanulmányt szabadalmaztatott Einsteinnel közösen. 1930-ban ismeri meg Gertrud Weiss-t, aki később a felesége lesz. Egy évvel később első alka­lommal utazott az Egyesült Ál­lamokba, ahonnan 1932-ban visszaérve megállapította, hogy hamarosan Hitler fog ura­lomra jutni, s ettől fogva két becsomagolt bőrönd állt ké­szenlétben a szobájában. A Re­ichstag leégése után négy nap­pal Bécsbe utazott, a legutolsó pillanatban. Másnap megjelent a zsidók kiutazását megtiltó rendelet. Bécsből Londonba utazott tovább. Lord Rutherford előadásá­nak hatására kezdett el az au- tomenergia felszabadításáról gondolkodni, s már ekkor - megcáfolva a nagy tudóst - rá­jött, hogy az atommagban rejlő hatalmas energia felhasznál­ható. Ezzel kapcsolatos előa­dása után állást ajánlottak neki Oxfordban. Ettől kezdve az év felét Oxfordban, a másik felét Amerikában töltötte. Egyszer azt mondta Polányi Mihálynak (a Nobel-díjas Polányi János apjának): „Egy évvel azelőtt, hogy Hitler kirobbantja a hábo­rút, Amerikába fogok utazni.” 1938. január 2-án hajózott át végleg az USÁ-ba. (A II. vi­lágháború 1939. szeptember 1-én tört ki.) Itt érte a megha- sadás híre 1939 januárjában. Agyában felmerült a láncreak­ció gondolata, s kísérletezni kezdett ennek bizonyítására. Enrico Fermi is elvégezte a kí­sérleteket - Szilárd unszolására -, s tőlük függetlenül Párizsban Frédéric Joliot-Curie is. ő törte meg a hallgatást, melyre Szi­lárd - a háború előszelét érezve - kérte. Röviddel a II. világhá­ború kitörése előtt az atom­bomba veszélyére fel kellett hívni a politikusok figyelmét. Szilárd Wigner Jenővel meglá­togatta Einsteint, s megfogal­mazta híres levelét, melyben felhívja Roosevelt elnök fi­gyelmét az új energiaforrás adta lehetőségekre és veszé­lyekre. „Uram! E. Fermi és L. Szi­lárd bizonyos újabb kutatásai, amelyekről kéziratok formájá­ban értesültem, arra engednek következtetni, hogy az uránium elemet a legközelebbi jövőben új és fontos energiaforrássá le­het átalakítani...” A levelet Wigner lefordította angolra, s Einstein aláírta. En­nek hatására indult meg a Manhattan Project, amely az atombomba kifejlesztéséhez vezetett. Szilárd figyelme az atomreaktorok felé irányult. A chicagói atommáglya (1942. dec.) után nem sokkal megva­lósult az első atombomba. Ek­kor a Generális (ahogy munka­társai nevezték) sok más tudós­sal (élükön ismét Einsteinnel) együtt az emberek elleni beve­tés ellen harcolt, ezúttal sikerte­lenül. 1945 augusztusában Hi­rosima és Nágaszaki japán vá­rosokra atombombát dobtak le. Szilárd 1943-ban amerikai állampolgár lett. Erőit a nuk­leáris leszerelés szolgálatába állította. Levelezett Hruscsov- val is, és az ő nevéhez fűződik a Washington-Moszkva kö­zötti forródrót létrehozásának ötlete. A világháború után új tu­dományterület, a biológia iránt kezdett érdeklődni. So­kan a biofizika atyjának tekin­tik. Előbb Chicagóban lett professzor, majd Dél-Kalifor- niába ment. 1954-ben állás nélkül maradt a nukleáris fegyverkezéssel szembeni he­ves ellenkezése miatt. Szerve­zetét nem sokkal később rák támadta meg. Saját magán al­kalmazta új radiológiai eljárá­sát, mely teljesen megszün­tette a kórt. 1964 május 30-án halt meg - szívinfarktusban. A boncolás megállapította: a ráknak halvány nyoma sem maradt testében. „Tanítani csak példaadással lehet” - írta egy levelében Al­bert Einstein. Meggyőződé­sünk, hogy Szilárd Leó mun­kásságával követendő példát adott. Hajdú Mária Fehér Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents