Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-06 / 124. szám

1994. május 6., péntek

Riport

üj Dunántúli napló 25

Múltunk üzenete

Fény, pompa és ragyogás. Teátrum sacrum, avagy a szent színház. A külsőségekre is oly sokat áldozó római katolikus egyház míves értékei közül egy tökéletes pécsi merítés: gyönyörű munkák a bazilika kincstári anyagából.

Itt minden érték önmagában, mint anyagi yalóság. Arany és gyémánt. És érték, mint messziről kiáltó korok üzenete. Több száz esztendőből. Mondjuk egy mesteremberé, aki csiszolta, cizellálta s foglalatába rakta, kiteljesítve serlegben, ékkőben szakma értését. Vagy üzenet egy püspöktől, aki a város felemelkedéséért és az emberi értékek kiteljesedésért naponta a szentmiséken Istenhez fordult, s e tárgyak valamelyikét kézbe véve a szertartás természetes kellékévé tette. S talán a közel 20 kilós, aranyszállal kihímzett öltözetben kényelmetlenül is érezte magát néha, mint elázott krombi-kabátban a kisdiák.

A Pécsi Bazilika Mária kápolnája e hét közepétől ad otthont az eddig így együtt soha nem látott székesegyházi kincseknek. A kincsek

egy részének. Féltve, trezorban őrizték azokat, s keveseknek adatott meg, hogy akár bármelyiket is megtapintsa, elnézze, gyönyörködjék bennük. Templomi felszerelések, szent edények, mise-kellékek, ruházatok, a miliőhöz méltó, királyi pompában fogant emlékek sora. Némelyiket a minap még használták. Némelyikhez évtizedek óta most először nyúlt kéz, Boros László egyháztörténeti kutató, a kiállítás rendezőjének keze.

Vajon kié volt az a kehely, s ki használta később, amit a máré-vári erdőben, egy fa odvábán leltek meg? Vajon melyik holmi az értékesebb, szebb, melyik püspöké: Franz W. Nesselrodé, Berényi Zsigmondé avagy Klimó Györgyé? Vajon hányszorta gazdagabb lenne e bemutató, ha történelmünk során nem pusztított volna tatár-török s egyéb átok?

Püspöki greniale, szent edények, feszületek. Egyházvilágunk s egyben helytörténetünk, pécsiségünk jelképei.

Kozma Ferenc Läufer László felvételei