Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-27 / 144. szám
1994. május 27., péntek Magazin üj Dunántúli napló 11 A Nemzeti Bank már ellőtte a puskaporát? A forintleértékelés és a valutakosár A Magyar Nemzeti Bank 1994. május 13-i hatállyal ismét 1 százalékkal leértékelte a forintot az akkor érvényes valutakosárral szemben, s kisvártatva meg is változtatta a valutakosár összetételét, amelyet most a dollár 30, az ECU 70 százalékban tölt meg. Az elmúlt esztendőben vezették be a most „leváltott” valutakosarat, amelyben akkor felerészt dollár, felerészt német márka szerepelt. Azt megelőzően a dollár mellett fele-fele arányban az európai monetáris rendszer „pénzét”, az ECU tekintették a számítások alapjának. Mi is a valutakosár, s mi indokolja annak változtatását? Minden nemzeti valuta értékét viszonyítani kell valamilyen, a nemzetközi forgalomban elismert értékhez, mert a hazai importőr csak így tudja megállapítani, hogy mennyi nemzeti pénzegységet fizessen annak az idegen pénznek az egységéért, amelyben a behozott áru árát kifejezik. Az exportőr pedig arra kíváncsi, hogy hány egység hazai pénzt kap azért a külföldi fizetési eszközért, amelyben a saját exportált terméke árát megszabta. E században - kezdetben még ténylegesen is, később már csak formálisan - számos valuta értékét a magas finomságú arany súlyának értékéhez viszonyítva határozták meg. Ekkor a leértékelés azt jelentette, hogy az adott pénzegység kevesebb aranyat tartalmazott,ha érmeként használták, vagy kevesebb aranyat adott érte a jegybank, ha bankjegyet kívánt aranyra cserélni. Lényegében a második világháború befejezése óta a nemzeti pénzeket a világ vezető valutájához, az Egyesült Államok dollárjához viszonyítják. A gyakorlatban azonban kiderült, hogy ez a viszonyítás is csalóka, hiszen még az olyan jó pénz is, mint a kulcsvalutának tekintett dollár, ingatag lábakon áll, sűrűn ki van téve az értékváltozásoknak. Ilyenkor azok a valuták, amelyek csak ehhez az egyetlen pénzhez mérik az értéküket, könnyen bajba kerülhetnek. Vagy a dollárral (néhány ország esetében a német márkával) együtt ingadoznak az angol fonttal, a svájci •frankkal szemben, vagy kénytelenek fel- illetve leértékeléseket végrehajtani a maguk kulcsvalutájához képest, hogy a többi pénzzel szemben ne változzon az értékük. Ez elől nem lehet kitérni, mert a valuta felértékelődése exportjuk versenyképességét rontaná, áruik drágulásával járna, rontaná a behozatali mérlegüket, mert a külföldi áruk indokolatlanul olcsóbbá, kelendőbbé válnának. Ezért alakította ki minden ország a maga valutakosarát, azt az elegyet, „koktélt”, amelyen belül a valuták arányát, súlyát rendszerint az adott ország exportbevételeiben szereplő fő pénznemek aránya szerint állapítják meg és változtatják. Ez történt most is a magyar kosár esetében. Az ECU - amely a mi kosarunkban 70%-os súllyal szerepel -, maga is kosárvaluta, amelyet az Európai Monetáris Rendszer tagországainak a valutáiból állítottak össze, ezért az új kosarunk talán állandóbb, biztonságosabb jegyzési alapot teremt a forint számára is. A májusi 1%-os leértékelés az, idén már a harmadik ilyen lépés volt: januárban 1, majd nem sokkal később újabb 2,6%-os leértékelés történt, így nagyjából május közepére 4,5%-os leértékelésen esett át a forint. Ez az értékromlás körülbelül akkora, mint ameny- nyivel emelkedett a magyar exportcikkek termelői átlagára azokéhoz az országokéhoz viszonyítva, ahova kivitelünk zöme irányul. Ezzel a lépéssel csaknem kimerült az MNB lehetősége, hogy az idén a maga hatáskörében módosítsa a forint árfolyamát. A hatályos törvények értelmében ugyanis az éves 8 százalékot meghaladó árfolyam változás már a kormány hatáskörébe tartozik. Bácskai Tamás Választási fórum Az ébredő tigris hangja Sok mindenben egyetértettünk már Toller Lacival, a jövőkutatás terén azonban (Tényleg sikerülni fog? Új Dunántúli Napló, 1994. május 26.) eltérő a véleményünk. Az MSZP dicséretes választási eredménye ugyanis feledtetni látszik, hogy Laci barátom az MDF mellett az önkormányzatban már megtapasztalta az ellenzékiség gyönyöreit. Miután évekig a liberális önkormányzati frakcióval együtt szavazott, most az MDF oldalán vélte megtalálni az agrárszövetségi, vállalkozói körök érdekeit, az iparban, mező- gazdaságban dolgozók képviseletét. Netán megijedt a közelgő szolicálliberális koalíció gondolatától? A magyar váTisztelt Pécsi Polgárok! Kérem, tekintsenek el a második forduló előtti helyeztértéke- léstől, esélylatolgatástól, szavazatkoldulástól. A józan embernek nem kell magyarázat a tét nagyságáról, magamat pedig hadd ne kellessem. Szeretném figyelmükbe ajánlani a Magyar Demokrata Fórum szervezetét, mint az egyeden politikai szerveződést Magyarországon, amely a jelenlegi helyzetben képes lehet azt az irányulást megváltoztatni, amerre az ország haladni fog a választások eredményeképpen. Az Antall József által meghatározott szellemi hármasság, a kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti gondolat és a nemzeti liberalizmus négy év valós és előremutató politikai gyakorlatból szerzett tapasztalattal megtetézve megfelelő alapot nyújt arra, lasztók, például az MSZP-re szavazók, nem egészen erre gondoltak május nyolcadikán. Mégis egyetérthetünk abban, hogy a magyar szavazók jól döntöttek. De egyelőre csak az dőlt el, hogy ki lesz az, aki megy, de az még nem, hogy ki jön. Laci ugyan nem így érzi, de tény: május 29-én mindany- nyian nulláról indulunk. Ha jól értem, Laci barátom azt is gondolja, hogy az elmúlt negyven év nélkülözéseire való tekintettel kaphatna jutalmul egy mandátumot. A képviselő- választás azonban ismereteim szerint nem arról szól, hogy időnként megajándékozunk valakit egy mandátummal, vagy elosztjuk őket, mint jó testvérek a gumicukrot. Számomra a hogy bizakodással tekintsünk a jövőbe. A demokrácia és a jogállamiság kereteiben gondolkodva tudomásul kell vennünk, hogy csak széles tagsággal rendelkező modem polgári pártokon keresztül érvényesíthetjük akaratunkat. El kell- vetnünk tehát hagyományos viszolygásunkat a párttagságtól. Váijuk mindazokat, akik mást akarnak, mint ami a következő kormányzat alatt várhatóan be fog következni, akik azonosulni tudnak alapeszméinkkel, elfogadják belső demokratikus szabályainkat és részt kívánnak venni az MDF megújításában, ezen keresztül nemzeti céljaink megvalósításában. Ragadják meg az alkalmat, keressék a kapcsolatot velünk! Címünk: Apáca u. 16. Telefon: 325-811. Pap András a városi szervezet elnöke szabadság és az egyenlőség mégis fontosabb, mint az ellenféllel való testvéri osztozkodás. Ilyen alapon akár én is kérhetnék négy évi ellenzékiség után négy évnyi kormánypártiságot. Amúgy pedig parlamenti munkám megítélését a választókra bízom. Laci véleménye így egy a több tízezerből, hiszen az ő képviselője is vagyok. Igaz, ha belegondolok, négy év alatt egyetlen fogadóórámon, fórumon sem kérdezte meg azt, hogy mit is csinálok. Lehet, akkoriban még szunnyadt benne a politikai tigris? Bretter Zoltán 3. választókerület SZDSZ í Tisztelettel kérjük A Kereszténydemokrata Néppárt Baranya megyei elnöksége köszönetét mond mindazoknak, akik szavazataikkal pártunkat és jelöltjeinket támogatták a május 8-i választásokon. Sajnos, ez a támogatás nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy jelöltjeink továbbjussanak a második fordulóban. Éppen ezért, miközben tisztelettel kérjük minden szimpatizánsunkat, hogy vegyenek részt a május 29-i választási fordulóban, egyben arra is kéijük őket, hogy szavazatukat az I., II., III., IV. és V. választási körzetben az MDF, a VI. és VII. körzetben pedig a Független Kisgazdapárt jelöltjeire adják. KDNP megyei elnöksége, Ursprung János, elnök Megújuló MDF SZAVAZZON A SZABADSÁGRA! ERDÉLYI JÓZSEF Magyar Demokrata Fórum 1. vk. DEMOKRÁCIA ERŐS ELLENZÉK Támogatják az MDF-jelöltjét: a KDNP és Dr. Bólyi Nándor a FKGP jelöltje \ Tisztelt Választópolgár! Az MSZP 1. választókerületi képviselőjelöltjeként köszönöm az első fordulóban reám leadott szavazatát. Bizalmuk adott erőt ahhoz, hogy elviseljem a rágalmakat. Biztosíthatom arról Önöket, hogy ezek a teljes egészében alaptalan állítások az általam kezdeményezett jogi eljárás végén azok kitalálóit és terjesztőit fogják sújtani. Kérem, hogy a vasárnapi szavazáson vegyenek részt és szavazzanak újból bizalmat nekem. Utasítsák el a rágalmazásra, mások lejáratására irányuló magatartást. Pécs, 1994. május 26. dr. Lusztig Péter » az MSZP képviselőjelöltje V ____________________________________) T isztelt Választópolgárok! Kérj ük Önöket, hogy 1994. május 29-én szavazataikkal dr. Wekler F erencnek adjanakbizalmata Parlamentbe kerüléshez Köszönettel: Bánki Erik Dr. Herger László FIDESZ agrárszövetség (15824) ❖ Pap András Magyar Demokrata Fórum 2, vk. IGAZI ELLENSÚLYT! Most ellenzéket választunk Szavazzon ránk, hogy ellenőrizzhessük a szocialista túlsúlyú kormányt, hogy valaki az igazat is elmondhassa a Parlamentben * Staub Ernő Magyar Demokrata Fórum 3. vk. Támogatják az MDF jelöltjeit: a Kereszténydemokrata Néppárt, a Független Kisgazdapárt jelöltjei, a Recski Szövetség, a TIB, a POFŐSZ, az 56-os Szövetség • • Az On szavazata a nemzet esélye TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Május 29-én Ön dönthet arról, hogy ki képviselje a Baranya megyei 5. sz. választókörzet lakosságát a Parlamentben. Május 8-án a választók többsége mellettem voksolt. Kérem Önt, hogy vasárnap ismét menjen el szavazni és erősítse meg az első fordulóban megmutatkozott bizalmat Köszönettel: * Dr. Wekler Ferenc