Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-27 / 144. szám

1994. május 27., péntek Városaink uj Dunántúli napló 7 A piaci ár feléért vehetik meg a tulajdonosok a lakásokat 420 önkormányzati bérlakás van a városban, ezekből 28-at je­löltek ki értékesítésre Fotó: Löffler Gábor Szigetvári körkép Óvodai beíratás A város négy óvodájába lehet beíratni a kisgyerekeket az 1994/95-ös nevelési évre május 30. és június 3-a között reggel 8 órától, délután 4 óráig. A szülők szabadon választhatnak óvodát gyermekeiknek, mindössze a felvehető maximális létszám szab határt az egyes intézmé­nyekben a beíratásnak. Külön pótbeíratás nem lesz az óvo­dákban, de aki elmulasztja a be- íratást bármikor pótolhatja. Már kapható az új várostérkép A minap került ki a nyomdá­ból a legújabb várostérkép, amelyen már Szigetvár új utca­nevei szerepelnek. Szinte több évtizedes hiányt pótol az új szí­nes térkép, amelyet összesen 10 ezer példányban nyomtattak ki A/2-es méretben a gyulai HISZI Bt. kiadásában. Az önkormány­zat támogatása mellett húsznál is több cég és vállalkozó szpon­zorálta a térkép megjelenését, amely már kapható a papírbol­tokban, illetve az idegenfor­galmi irodákban. Elballagtak a szakmunkások is A gimnázium három végzős osztályának 95 tanulója búcsú­zott iskolájától a május 14-én megrendezett ballagáson és kezdte meg érettségi vizsgáit. A szakmunkásképző intézet vég­zősei május 21-én ballagtak. Az intézményben 10 különböző szakmában összesen 144 fiatal végez az idén, illetve 11-en érettségiznek a Szakmunkások Szakközépiskolájában. V endégszerepelnek a nyugdíjasok Az Életet az Éveknek Orszá­gos Nyugdíjas Klubszövetség a napokban ünnepelte 5 éves jubi­leumát. Ez alkalomból hívták meg szereplésre a központi ren­dezvényre a Szigetvári Nyugdí­jas Klub Őszirózsa Dalkörét, akik színes műsorukkal köszön­tötték az öt éves szövetség tag­jait és vezetőit. Az oldalt összeállította: Hajdú Zsolt Hirdetésfelvétel Szigetváron Tinódi Művelődési Központ József A. u. 7. Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet szigetvári, dencsházai, ibafai, kétújfalui, mozsgói, nagydobszai, somogyapáti, szent- lászlói és somogyhár- ságyi kirendeltségei Az év elején, illetve az elmúlt év végén alkotta meg a város képviselő-testülete a lakásgaz­dálkodási és nem lakás célú he­lyiségekre vonatkozó koncep­ciót. A minap fogadta el a testü­let az önkormányzati tulajdon­ban álló lakások és helyiségek elidegenítésével kapcsolatos rendeletet. Hajduné dr. Kovács Edit iro­davezető a rendelettel kapcso­latban elmondta, különbséget kell tenni a vételi jog és az elő­vásárlási jog között, mert a kettő gyakran keveredik a köz­tudatban. Vételi joguk azoknak a lakónak van, akiknek határo­zatlan időre lett kiutalva a lakás, ők 1995. március 31-ig, illetve 5 évvel meghosszabbítva, 2000. március 31-ig élhetnek ezzel a jogukkal. Elővásárlási joguk azoknak van, akiknek határo­zott időre, illetve valamilyen feltétel bekövetkeztéig utalták ki a lakásokat, ők legkésőbb 1999. március 31-ig vásárolhat­ják meg azokat. Összesen 420 önkormányzati bérlakás van a városban, ezek­ből 28-at nem jelöltek ki értéke­sítésre. A polgármesteri hivatal kéri az eladásra kijelölt épületek lakóit, hogy vásárlási szándé­kukat előzetesen jelentsék be a Két évvel ezelőtt alakult meg Szigetváron a „Szenvedélybe­tegségek megelőzéséért” elne­vezésű alapítvány, amely a do­hányzás, az alkoholfogyasztás és a drogszedés kialakulásának megelőzését tűzte ki feladatául. Dr. Szikszói Petronella az alko- hológiai osztály főorvosa, az alapítvány elnöke elmondta, bi­zonyított tény, hogy a szenve­délybetegek kezelése, utógon­dozása sokkal költségesebb, mint a megelőzés. Ennek isme­retében egy közös cél érdeké­ben szerveződött és működik 1992. májusától a szenvedély­betegségek megelőzését segítő munkacsoport, amelynek orvos, jogász, pedagógus, pap és rendőr tagjai vannak.-Négy témakörben határoz­tuk meg a munkacsoport felada­tát, ezek közül az első, a szen­vedély-betegségeket megelőző állapot felismerése és nagysá­gának felmérése. Nagyon fon­tos a veszélyeztetett fiatalok se­gítése és a megelőző kapcsolati háló kialakítása, illetve a mun­kacsoport szenvedélybetegek­kel szembeni magatartásának megfelelő formálása. Az elmúlt időszakban több tréninget szer­veztünk a megelőző program­ban önként tevékenykedő peda­gógusoknak, illetve előadásokat tartottunk a rendőrség állomá­nyának a kábítószeres problé­hivatalban, ezt követően végez­tetik el a forgalmi értékbecslé­seket. Ezen adatok ismeretében értesítést küldenek a lakóknak a vételárról és a vásárlási feltéte­lekről, erre 90 napon belül kell írásban választ adni. Nagyon fontos tudnivaló: önkormány­zati lakás vásárlása esetén a szerzés az illetéktörvény alap­ján illetékmentes ! Az önkormányzat rendelete alapján, a határozatlan időre bérbeadott önkormányzati la­kásra vételi jog illeti meg a bér­lőt, a bérlőtársakat, a társbérlőt az általa kizárólagosan használt lakóterület arányában, illetve az egyenesági rokonokat, örökbe­fogadott gyerekeket. A lakások vételára a mindenkori forgalmi érték 50 százaléka, amennyiben a bérlők vásárolják meg. Ha la­kottan vásárol lakást egy kívü­lálló, akkor is a vételár a for­galmi érték 50 százaléka. Amennyiben üresen álló lakást vásárol valaki, akkor a minden­kori forgalmi értéket kell kifi­zetnie. A vételár kifizetésével kapcsolatban több változat kö­zül választhatnak a vásárlók, az egyösszegű befizetéstől kezdve, a 25 évi részletfizetési kedvez­ményig. Az önkormányzat szándéka szerint azok kapják a mákról, és a kábítószer-fo­gyasztás felismeréséről. Gon­doltunk a diákok tudatformálá­sára is, a középiskolásoknak egy volt kábítószer-kereskedő tartott előadást, mesélte el bor­zalmas „élményeit”, az általá­nos iskolásoknak pedig a szen­vedély-betegségek megelőzése témakörben rajzpályázatot ír­tunk ki. Összevont szülői érte­kezlet keretében az anyukák, apukák figyelmét is felhívtuk az alkohol és a kábítószer-fogyasz­tás veszélyeire. Több drogelle­nes rendezvényt szerveztünk eddig, ezek közül is kiemelke­dik az ifjúsági narko-disco. A munkanélküliség és a romló gazdasági helyzet felerő­sítik az élvezeti cikkek fogyasz­tását. Az alkoholisták között rendkívül magas az öngyilko­sok aránya és a válások száma. Az alkoholista beteg saját ma­gát teszi tönkre, mert nem fi­gyel magára, nem megy el keze­lésre, ezáltal szervezete elve­szíti védekezőképességét, im­munrendszere legyengül. Az alkoholistáknál különböző lelki bajok jelentkeznek, egyre több fizikális sérülést szenvednek, megjelenik az emlékezet-kiha­gyás, csökken a figyelem. Ha kórházba kerülnek ezek a szen­vedély-betegek, akkor már csak kizárólag kezelni lehet őket, a megelőzésre már nincs mód. legnagyobb kedvezményt, akik egyösszegben megfizetik a vé­telárat, illetve részletfizetésénél is, minél hamarabb törlesztik a tartozást a vásárlók, annál na­gyobb a kedvezmény. Ha egyösszegben fizetnek, akkor a vételár 20 százalékát elengedik a vásárlónak. Tehát egy 1 millió forintra felbecsült lakás 500 ezer forintba kerülne, azonban ebből lejön még a 20 százalék, azaz 400 ezer forintot kell kifi­zetni. Ha a 0-5 évig terjedő rész­letfizetést választja valaki, ak­kor 15 százalék a kedvezmény, tehát az 500 ezerből lejön a 75 ezer forint, a havonta fizetendő díj pedig 11 175 forint 5 éves részlet esetén. Minden részletfi­zetésnél az önkormányzat 20 százalékos hitelkamatot állapít meg a rendelet alapján. A 6-10 év között csak 12 százalék, 11-15 év között 8, 16-20 év kö­zött már csak 3 százalék a ked­vezmény, ugyanakkor a havi törlesztő részlet 8032 forint 20 év esetén. Saját jogú, illetve örökölt kárpótlási jeggyel is vá­sárolható önkormányzati bérla­kás, ezt a névértéken, plusz a mindennapi kamatértéken ve­szik figyelembe (ez jelenleg 152 százalék körül mozog). Ha a vevő az esedékes vételár- A megelőzést az iskolás korban kell kezdeni. Nagyon sokan kipróbálják a dohányzást, az italt, még a kábítószert is. A szülők és a környezet ezekben az esetekben ne különböző bün­tetésekkel reagáljon ezekre a próbálkozásokra, hanem be­szélgessenek, próbálják meg­tudni, miért nyúlt ezekhez az élvezeti cikkekhez a gyerek, mutassanak pozitív példát. A főorvosasszony lehetővé tette a beszélgetést, az osztály egy betegével, aki Baranya me­gye egyik nagyközségéből, munkatársa ajánlására jött a szigetvári kórházba. Nős, két gyermeke van, azonban a tíz évig tartó italozása veszélybe sodorta a családi életét, állását. A kórházi kezelés segítette a gyógyulásban és az a tudat, hogy a családja visszavárja, a munkahelye rendszeresen ér­deklődik utána. A kórházi fog­lalkozások nyitottá tették, el­gondolkodtatták az italozás egészségügyi, családi és egyéb következményein.- Akiknek segítségre van szükségük, keressék fel bátran a kórházat. Az a legfontosabb, hogy mindenkinek legyen bá­torsága segítséget kérni. Itt az embert vissza tudják adni a csa­ládjának, itt emberszámba ve­szik az embert, ennek megfele­lően bánnak vele. részletet kettő egymást követő hónapban nem fizeti meg, akkor a visszalévő vételár egyösszeg­ben válik esedékessé, s ez eset­ben a vevőt nem illeti meg vé­telárengedmény. Ha a vevő a részletfizetés során hat havi hát­ralékba kerül, az önkormányzat eláll a szerződéstől. Ekkor az A régióban elsőként 1892- ben Nagykanizsán kezdő­dött meg az áramszolgáltatás, 1893- ban Kaposváron és 1894- ben Pécsett. Szigetváron 1924. december 12-én alakult meg a Villamos Bizottság, 1927-ben épült meg a Tor­tyogó-Szentlőrinc-Szigetvár között a 15 kV-os távvezeték. Ugyanebben az évben, június 25-én megindult az áramszol­gáltatás Szigetváron is. A centenárium kapcsán egész éves jubileumi programot szer­vezett a DÉDASZ Rt. Ennek keretében áprilisban a dél-du­nántúli régió szakmunkástanu­lói Dunaújvárosban vetélked­tek, a szigetváriak harmadik he­lyezést értek el. Májusban a szigetvári üzemigazgatóság te­rületén szerveződtek különböző programok, ezekre meghívták a nagyobb fogyasztókat, üzleti partnereket, a diákokat és a la­kosságot. Május 16-án adták át ünnepé­lyes keretek között a felújított fogyasztói irodaházat, ebből az alkalomból kiállítást is rendez­tek. A bemutatott dokumentu­mok között láthatták az 1900-as évek elejéről származó szak­könyvek, korabeli magnók, rá­diók, telefonok és egyéb fo­Egy évvel ezelőtt határozott a testület, hogy a város nyugati részének szennyvízcsatorna há­lózat építéséhez céltámogatási pályázatot nyújt be. A beküldött pályázatot a bíráló bizottság nem fogadta el, így a céltámo­gatási pályázatot idén újra be kell nyújtania a városnak. A há­lózat építésével kapcsolatban elnyerhető támogatás mértéke, a teljes beruházás 30 százaléka. Amennyiben elnyeri a város a céltámogatási pályázatot, akkor van esély arra, hogy a környe­zetvédelmi alapból is 10 száza­lékos, illetve a vízügyi alapból is 10 százalékos támogatáshoz jusson a város. Ebben az eset­ben, a mintegy 50 százalékos támogatást figyelembe véve le­hetőség van arra, hogy szenny­vízcsatorna-társulás jöjjön létre, a másik 50 százalék finanszíro­zására pedig lakossági kölcsö­nöket vennének igénybe. Az önkormányzat ebben a konst­addig befizetett vételárat bérleti díjként kezeli az önkormányzat. További kritérium, csak akkor köthető meg az adás-vételi szerződés, ha a lakással kapcso­latban a bérlőnek semmiféle köztartozása, hátraléka (lakbér, vízdíj, fűtési díj, helyiségbér, egyebek) nincs. gyasztási cikkek, de gazdag anyág mutatta be a szakmai eszközök - fogyasztásmérők, biztosítékok, kapcsolórelék - tárházát is. A bemutatott tár­gyak elsősorban egyéni gyűj­tésből, a DÉDÁSZ saját múzeá- lis tárgyaiból, illetve Nagykani­zsáról származtak. Az üzletigazgatóság villa­mosenergia ellátási területe 2300 négyzetkilométer, az energia-ellátási terület Baranya és Somogy megyére kéthar- mad-egyharmad arányban tago­zódik. A terület villamosener- gia-ellátását 81 százalékban a szigetvári alállomás biztosítja, 19 százalékban pedig a társ üz­letigazgatósági alállomásból van ellátva. Főleg aprófalvas te­lepüléseken biztosítják a szol­gáltatást, az ellátási területen mindössze két város van Szi­getvár és Barcs, míg a kistele­pülések száma 174. Különböző vetélkedőket szerveztek az érdeklődőknek, volt energiabicikli-verseny, amellyel demonstrálni lehetett, hogy mennyit kell tekerni egy perc alatt 10 fillérért. Nagyon sokan töltötték ki a 13 + 1 kér­désből álló energia totót, amelynek főnyereménye mi- korhullámú sütő volt. rukcióban nem finanszírozza közvetlenül a beruházást, ha­nem közreműködik a pályázati források biztosításában. Az elkészített kiviteli tervek és a közlönyben megjelent 1995-ös fajlagos költségek fi­gyelembe vételével a beruházás várható teljes költsége 91,4 mil­lió forint, amelyből a 30 száza­lékos céltámogatás elnyerése esetén 64 millió forint lenne a saját forrás összege. A beruhá­zás jövő évben történő indítása esetén, három éves megvalósu­lást ütemezve 1997-ben ké­szülne el a csatornahálózat. Az elmúlt csapadékos ősz és tél után nagy valószínűséggel szívesen fogadná a térség lakos­sága a szennyvízcsatorna-háló­zat kiépítését - a csatlakozás le­hetőségét, melyre az előzetes felmérések is utalnak -, annak ellenére, hogy jelentős lakos­sági tehervállalást igényel ez a megoldás. Victor Santos Avila perui zenész, festőművész kiállítását nyitották meg tegnap Szigetváron a Helytörténeti Múzeumban. A kiállításon eredeti perui népviselet, különböző hangszerek, sípok, népviseleti babák, faliszőnyegek, festmények, poszterek, áldozókések láthatók. A bemutatkozó tárlatot június 9-ig láthatják az érdeklődők. Fotó: Löffler Gábor Ahol emberszámba veszik az embert Alapítvány a szenvedélybetegségek megelőzéséért Százéves az áram­szolgáltatás Dél-Dunántúlon Céltámogatás a nyugati városrész csatornázására Elengedhetetlen a lakosság tehervállalása

Next

/
Thumbnails
Contents