Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-21 / 139. szám

1994. május 21., szombat Irodalom - Művészet üj Dunántúli napló 11 Berták László Mért képzelem, hogy rajtam áll? Milyen méhben bolyong élet s halál között, ha már se ajtó, se köldökzsinór, csak a fal, ami ki-bejár? Miért kegyetlenebb, ha fáj, mint ez a gyógyszeres sehol? Melyik sarokban a halál, ha úgy cselekszünk, mintha jól? Anyám! Édesanyám! Ki szól? Ha a nyelvbe botlik a száj? Mekkora súly? Merre sodor? Mért képzelem, hogy rajtam áll? Milyen anya? Apa? Ki vár? Ki szül meg? Kinek? Hol a hol Lackfi János Séta az esti ház körül Egy hűvös kéz tarkódon érint A növényeket mintha rajtakaptad volna az ablakból hulló fényen osztozkodtak Levelek ajkán vízcseppnyi láng páfrányon csipkeköntös bokrok sok lábán villogó harisnya Lassan valami halk ütem a kertben visszaáll Érzed a táncot ablakkereszt mögött a fénycirádás mennyezet alatt ágyruhák közt alszik lélegzete zenél Meliorisz Béla Közelednek fehér bálnák közelednek fehér bálnák lassú téli reggelek s szájtátva áll a gyerek álmokkal szöknek szelíd angyalok minden nyavalyás perccel már csak súlyosul a világ emlékek porladnak szóródnak szét hirtelen s bár maradnom nincs miért s nincs is hová mennem az üres keretbe még arcod beleképzelem A falmelléki zenélésnek vége Weber Kristóf zenei jelenlétér ói Weber Kristóf a „Kottagrafikai kiállítás” megnyitója előtt • Fotó: Läufer László Bolha Státusa miatt berzenkedik a bolha. Micsoda hátrányos hely­zetbe került! Alig valamicskével több az esélye, mint a tetünek vagy a poloskának. Ugrálni ugyan ugrálhat, de nincs semmi értelme. Imitt-amott nagyokat köhög, ám ez a mívelet is haszta­lan: a szemét népség körülrö­högi. Reménytelennek látszik a dolog: aligha tudja meg, vajon kik tették vele ezt az aljasságot. Vagy egyvalaki cselekedte? Mi jogon? Akkor dühödött meg iga­zán, mikor egy okkultista csó­tány a reinkarnációt emlegette és arról fecserészett neki, hogy előző életében bizonyára előke­lőbb pozícióban feszelgett. Be- tölthetett akár elefánt-szerepkört is. Mérge apadtán most azon meditál a pisze bolha, hogy mi­féle státusba kerül majd követ­kező életében. Ugrándozás he­lyett jobban el kellene mélyednie a lélekvándorlás tudományá­ban. Csakhát mindenütt annyi a sarlatán, mint gondozatlan ku­tyában a bolha. Frizura Második elemibe jártam, mi­kor elkezdtem „szoktatni” a ha­jamat. Kora május volt, csaknem kánikulai meleg, nem kellett tar­tani a meghűléstől. A szoktatás egyik eleme ui. a vizezés. Másik kelléke a fésű. Ez utóbbival nem rendelkeztem; elegendőnek bi­zonyult a tenyérrel hátrasimítás vagy a tíz ujjal való gereblyézés. Patyi Sanyi ült mellettem; szinte percenként kérdéztem tőle, jól áll-e a hajam. Nem volt kielégítő a véleménye, bosszantott, hogy nem megy a dolog. Teljesen be- gorombultam, midőn azt aján­lotta: válasszam el középütt vagy oldalt, akkor majd nem ereszke­dik a homlokomra. Erről hallani se akartam; nem ám, mert a Vendel tanító úrnak olyan szé­pen simult hátra a haja, hogy megirigyeltem. Közben megszá­radt a hajam; Patyi Sanyi, meg­rökönyödésemre, azt találta mondani: Úgy nézői ki, akár egy tüskésdisznó! Frizuráskodásomnak az osz­tálytanítónk vetett véget:-Nekiszaladsz a kezemnek, ha nem hagyod abba ezt a piper- kőc tempót! (A tanító úr nullás géppel nyiratkozott.) Patyi Sanyi se maradt el a fe­nyegetéssel:- Ha kicsöngetnek, a klozeton majd letolom a gatyám, akkó Ürügyül a héten megnyílt „Kottagrafikai kiállítás” szol­gált. Tudniillik, hogy írni kel­lene már Weber Kristóf zene­szerzőről, mert történik vele va­lami érdekes egy-két éve, s ál­tala velünk, nézőkkel, azaz füle­lőkkel is. Webert az elmúlt bő évtizedben, mióta a pályán van titulálták már sokmindennek, ilyen-olyan neveket, jelzőket aggattak rá, egyik megkapó címke szerint a 80-as években ő lett volna a pécsi underground enfant terrible-je, szép magyar kifejezéssel élve. Azonban, ahogy mondani szokás, azok az évek elmúltak. Ördög tudja, kár-e értük. Weber Kristóf talán nem is siratja őket annyira, hiszen számára mos­tan tájt érkezett el a felfutás ideje. Zenét ír, és igény is van a zenéjére.- Felfutás? - kérdez vissza egy kissé szúnyogos, kerti be­szélgetés alkalmával. - Érde­kes, nekem ez így fel se tűnt. Mindig magamnak való gyerek voltam, csináltam a magam dolgát, és igazából nem nagyon érdekelt, hogy ki mit szólt hozzá. Igaz, ha belegondolok, egy ideje mind több pozitív jel­zést kaptam komoly szaktekin­télyektől. Egyszer például be­mutattak egy mesternek, akit 20 éve tiszteltem, s mikor a neve­met mondtam, kiderült, hogy szokta játszani a zongoradarab­jaimat. Ezek azok a jelzések, amik további munkára serken­tenek. És azt is észrevettem, hogy a közönség se utálja a ze­német. Régebben a nagyközön­ség úgy vélekedett, hogy a kor- társzene egy elefántcsontto­nízheted a frizurádat a csontrá- más tükrömben, te lüké! Kisgimnazista koromban P. Ambrus a kelleténél hosszabb­nak találta hajviseletemet. Előbb holmi borbélysegéd-frizurát em­legetett; majd a bibliai Absolon- nal példálózott:- Majd úgy jársz, mint Abso­lon, Dávid király fia, aki lobon- cos hajánál fogva fennakadt a cserefa ágán! Jól ismertem a históriát: a fiú föllázadt, sereget gyűjtött, rátá­madt fölkent királyapjára, köve­telve a félországot. Harca elve­szett, a fiú menekülésre kény­szerült, hosszú haja beleguban- colódott a faágba, lova kifutott alóla, Dávid katonái agyonver­ték a hűtlen Absolont. Túl erős­nek találtam a példázatot és kissé megnyomtam a szót:- Csakhogy én nem fogok föllázadni az apám ellen! Rámlobbant a szeme; tartot­tam tőle, hogy a keze is megló­dul, de nem történt semmi tett- legesség. A félévi bizonyítvá­nyomban azonban nem lett pél­ronyban történő lila szellemi önkielégítés. Mára viszont so­kan rájöttek, hogy a mai zene a kor szellemi áramlatainak nagy­léptékű mutatója, és ennek megfelelően kezelik.- Egy botor kérdés: hogy ír­nád le szavakkal, miféle zene ez?- Engem nagyjából ugyan­azok a problémák érdekelnek, mint 10 éve is. Bár az biztos, hogy vége van a 80-as évek ele­jei utcai, falmelléki zenélésnek, amikor kevesebb szerep jutott a komponálásnak. A zeneszerzési módszerem lényege, hogy bi­zonyos zenei modelleket vegyí­tek cselekvési programokkal, például időjárás előrejelzéssel. Ebből persze, egy csomó mar­haság sül ki, de egyben nagyon sok érdekes dolog is!-Sok megrendelésnek teszel eleget, reklámfilmzenétől szín­dás a magaviseletem. Apámnak ezt azzal indokolta, hogy túlzot­tan önérzetes vagyok. Absolonozás helyett megkér­dezhette volna a páter: miért nem vágatom rövidebbre a hajamat? Kevésbé önérzetesen ezt felel­tem volna:- Azért, mert elfagylaltoztam a nyiratkozás ellenértékét. Hirtjancsi A főszolgabíró úrtól kezdve az iparosmesteren és a diákon át a Községi Szegényház elesett la­kójáig mindenki egy bemondta szülőhelyem legnépszerűbb sza­tócsának nevét. Népszerűségével senki se vetekedhetett, noha akadt vegyeskereskedő a kelle­ténél is több, jobbadán keresz­tény; csekély százalék zsidó is szatócskodott, de Izráel fiai in- káb a rőfös, a bőr, a szén- és tü­zelőfa nagykereskedésben jeles­kedtek. Hirtjancsi fogalommá vált, eleven cáfolata lett annak a rossz beidegződésnek, tévhitnek, hogy a magyarnak nem smakúl a kereskedés. Hirtjancsi boltja a családi házból leválasztott egyetlen he­lyiségből állt, jópár négyzetmé­ternyi területtel. A vegyeskeres­kedés istenigazában vegyes volt; olyan portéka nem létezett, amire a tulaj azt mondta: nincs. Gumipertli, készruha, babake­lengye, edény- és hentesárú, az padi zenéig majdnem mindent írsz- Amellett, hogy mindez pénzt hoz, nem terhes foglala­toskodás?- Szerencsére a megrendelők alapjában véve tudják, milyen zenét csinálok, így ritka eset, hogy nem vagyunk egymással a végén megelégedve. A színpadi zene mindig kísérlet, habár a rendező kívánságait figyelembe kell venni. Van, aki beledumál, de ez nem zavar, inkább segít­ségnek veszem. De sokszor tel­jesen rám hagyják, azt csinálok lényegében, amit akarok.- Idén Martyn-ösztöndíjat kaptál, s a hírek szerint operát szeretnél írni. Igaz ez?-Igen, de az ösztöndíjat in­kább arra adták, hogy egy ré­gebbi balettzenémet, amelynek zenekari megvalósítása szinte lehetetlen, átvigyem számító­gépre, s elektromos zenét csi­élelmiszerek tömkelegé, minden rendű-rangú iparcikk, krumpli­cukor, szentjánoskenyér, kerti szerszám, borászati felszerelés, petróleum és kocsikenőcs, dohá­nyárú - a jóég tudja mi minden portéka várta a kuncsaftot, elké­pesztő zsúfoltságban és össze­visszaságban. Hirtjancsi nem töprengett, hogy hol keresse a kívánt cikket; egyből odanyúlt, ahova kellett; a pultra helyezte és nem dobta(!) az árut. Fülén billegett az elmaradha­tatlan tentaceruza, de csak szo­kásból; fejben számolt, villám­gyorsan; közben a vevőt is szóval tartotta; jól ösmerte vásárlóit: nem hebrencskedett, mindenkivel olyasmiről cseverészett, ami az il­letőt érdekelte: terméskilátás, po­litika, foci és diákszerelem, tolvaj- lás és gyilkosság - társadalmi ke­resztmetszeteként a Hirtjan- csi-bolt körzetének. Nem bizal­maskodott, nem tolakodott. Ba­rátságos volt, virtigli kereskedő: a kis haszon, nagy forgalom elvét vallotta és gyakorolta. Péksüte­ményeit szívesen vásárolták a szomszédfalusiak is. Olyan sós­kiflije volt, amilyet már évtizedek óta nem ettem. Lehet, semmiség, de nekem maradandó a pillanat, ahogy a staneclit - nem sodorin- totta -, hanem boszorkányosán varázsolta. És mindig lesöpörte pontos mérlegét. Szívem- ben-szememben mindmáig Hirt­jancsi a boltos. náljak belőle. Opera-ügyben az a helyzet, hogy fe Lugossy László Munkácsy-díjas happe- nerrel készítenénk. Nem any- nyira szövege vagy drámai cse­lekménye van, mint témája, az állandóság és a változások vi­szonya. Inkább képzőművészeti akcióval kísérjük majd a zenét, azaz láttatni és hallatni szeret­nénk.-Hadd kérdezzem meg, mi­lyen zenei életet él egy mai ze­neszerző?- Bár első zenei élményem Mozart Varázsfuvolája volt Pa­ulus Elemér vezényletével, az operát túlzottan nem kedvelem. Alapjában véve kevés zenét hallgatok, nincs lemezjátszóm, magnóm. A Megyei Könyvtár fonotékájába szoktam beülni, legutóbb Liszt Via Crucis-át hallgattam meg. M. K. Sárándi József A költő átváltozása Holló András emlékének Csúnyán elbántak Veled, szellemtestvérem: András. Égi Kórusban énekelsz? Vagy Tiéd a pokoltomác? Hány fényévnyi fájdalom, messzeség; remetekunyhód? Verseid a (Préselt lepkék), ünnepi csillagszórók. A szeretet nyomjelző szik­rái hullnak éjszakánkba, hirdetik szíved bölcsességét, kinek hiába, nem hiába? Ha adatik még egy életed, légy vándorló felhőállat, és sír, sírj minden alakban, ahányféle az emberbánat. Léka Géza Görényvadászat Fiúk! Ide mind! Kaszát, kapát, vasvillát! Szökik a girind! Nézd azt a tyúkot! Csüngő nyakkal is olyan akár egy túzok! Hova csapsz? Mafla! Biztos volt vagy tizenöt tojás alatt! Hű, mennyi vérfolt! Ez a libánk lehetett, ha ennyi szétfolyt! Üsd! Szúrj már! Gyorsan! Vigyázz a kaszával, hé! Mögötted bor van! Fene a dögjét! Ezt jól elugrasztottuk Hozok pár bögrét. .. Pákolitz István Pepitafüzetemből írójegyzet Ndl! tudhatOUl . . . Segesvár, Balatonszárszó, Abda..., hol sírjaink domborulnak ... - Hol domborulnak?­Innen, ebből az örökségből táplálkozva-növe- kedve hiszem-vallom magam magyarnak. így va­gyunk mi, így vagyunk ez az ország. Idetartozásunk elemi jog, nem szabad egymástól elvitatnunk. Ne akarjunk magyarabbak lenni mint a másik, magya- rabbak lenni náluk, kiket elbújtatott-rejtett ez az ál­dott, <jz a kurva anyaföld. Nem tudhatom ... a sár, a vér, a Világszabadság, hogy osztható? Nekem szü­lőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország .. „der springt noch auf..., búvó otthoni táj, itt a rőt sö­vény, a harminchatfokos láz, a halott sirály ... Marakszunk, osztozkodunk, tologatjuk, rángatjuk a halottakat, a sírokat..., mintha két hazánk lenne, két temetőnk ... S most így, ezzel a hozománnyal, e népből valóként itt állok zavarodottan, nem tudva, hová tartozom. Lökdösnek, rugdosnak. Lepribékez- nek, letahóznak. Álljak a köpködők, mocskolok közé? Kit löknénk ki és hová? Itt nincs, nem lehet kirekesztés, se önfelmagaszta- lás ... hol zsarnokság van, mindenki szem a lánc­ban ... valljuk magunkat bárhová tartozónak, le­gyen bármilyen előkelő pedigrénk, bőrünkből ki nem bújhatunk. Itt, e népből valóként, zavarodottan ... Fejem, fe­jünk fölött rajtunk marakodnak. Ömlik a hazugsá­gok, féligazságok zuhataga ránk. Ki szól hozzánk, rólunk ki szól? Minket ki kérdez? Ki rettenti a kese­lyűt? ők mit mondanának, Ők, az örökhagyók? Csatlakoznának a csahosok közé, szekértáborokba, egymás ellen .. ., vagy csak állnának itt velem, ve­lünk, e népből valóként, zavarodottan, kisemmizet­ten ...? Birtalan Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents