Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-17 / 135. szám

1994. május 17., kedd A mai nap üj Dunántúli napló 5 Strand lábtenisszel Siklóson is vonzóbb szolgáltatásokkal Szeminárium a szerzői jogról A szerzői jogról és a kapcso­lódó jogokról kezdődött három­napos szeminárium hétfőn Buda­pesten a Legfelsőbb Bíróság és a Szellemi Tulajdon Világszerve­zete (WIPO) rendezésében. Az üdvözlő, illetve a megnyitó be­szédet dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és dr. Ficsor Mi­hály, a WIPO főigazgató-helyet­tese mondta. A szervezet főigaz­gató-helyettese „Az európai volt szocialista országok szerzői jogi és kapcsolódó jogi rendszere át­alakításának főbb problémái és feladatai” címmel tartott előadást. Az első napi munkaülés témái voltak az irodalmi és művészeti alkotások, valamint a szerzőség fogalmának változásai, továbbá a hangfelvételek előadóinak és producereinek jogi védelme. A harkányi gyógyfürdő ár­nyékában nem könnyű feladat strandot üzemeltetni, mégha az Siklóson is van. Ennek ellenére, mint azt az üzemeltetőtől, Kal­már Józseftői megtudhattuk, évek óta visszajár ide egy törzs­csapat, köztük például több pé­csi vendég is. A fiatalembert az idei tervekről, problémákról faggattuk.-Ilyenkor a legnagyobb fe­ladat a parkosítás. Fontosnak tartjuk ezt a munkát, hiszen en­nek a strandnak legnagyobb vonzereje környezete, a magas fák, a sok zöld. Kb. az iskolai szünet elejére nyitunk majd.-A harkányi strandfürdő ta­valy a helyi önkormányzathoz került, a siklósi vezetés meg­kapta a strandra a „ végkielégí­tést". Ezek a változások befo­lyásolták-e az üzemeltetést?- Nem mondhatnám. Mi vál­tozatlanul dolgozunk, és tehet­ségünkhöz, erőnkhöz mérten fejlesztünk. Új a büfénk, sokkal kulturáltabb a vendéglátó blok­kunk. Idén lesz egy lábtenisz pályánk, és a szezon közepére tervezzük a strandröplabda pá­lya felállítását is. Egyetlen szívfájdalmuk, hogy rendkívül drága a dunai ivóvíz, amit a siklósi strand kap, kímélendő a harkányi gyógyvi­zet. Ennek megoldására most szeretne Kalmár József segítsé­get kérni az illetékesektől, a megoldás tehát a jövő zenéje. Sz. A. Tegnap a szép környezetben fekvő strand parkját készítették elő a nyitásra Fotó: Läufer László Kitüntetett baranyai vöröskeresztesek (Folytatás az 1. oldalról) zetek mellett. Ezért a legtöbbet dolgozó baranyai vöröskeresz­tesei közül a Vöröskeresztes munkáért Arany fokozat kitün­tetésben részesült dr. Farkas Elemér nyugdíjas orvos, Günter Erlewein a Lions Clubs Int. he- ilbronni képviselője, Dobos Er- nőné mánfai alapszervezeti tit­kár, dr.Szentirmai Tibomé mo­hácsi alapszervezeti titkár, Ung­vári Lászlóné vajszlói alapszer­vezeti elnök, Bódisné Orbán Gizella szigetvári alapszervezeti titkár. Ugyancsak a Vöröske­resztes Munkáért Arany fokozat kitüntetéssel ismerték el a Ma­gyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete élén tíz éve tevékenykedő Dr. Kárpáti Júlia titkár kiemelkedő szervező- készségét. A Vöröskeresztes Munkáért Ezüstfokozatkitüntetéstvetteáta pécsi Bíró Józsefné, Császár Lajosné, dr. Patacsy Józsefné és dr. Ridegh Lászlóné. A siklósi Boci Terézia, a beremendi Ba­lek Ferencné, a mohácsi dr. Csonka Takács László, a me- cseknádasdi dr. Kövesd Béla és a kisdobszai Horváth István. A Vöröskeresztes Munkáért Bronz fokozat kitüntetésben ré­szesült a pécsi Lehner Béláné, Müller Györgyné, Rausch Ti- borné, a pécsváradi Kárpátiné Kovács Zita, a hosszúhetényi Fóris Rezsőné, a magyaregregyi Szabóné Sabacz Agnes, a mo­hácsi Keller László, a siklósi Németh Józsefné, a zalátai Szabó Ágota, a kétújfalui Lu­kács Mária. Dr. Kárpáti Júlia megyei tit­kár elmondta, hogy tavaly a Ba­ranyában élő menekültek a Vö­röskereszttől 24 millió forint ér­tékben kaptak csomagot. Ugyanakkor a megyei rászoruló családoknak 21 millió forint ér­tékben osztottak szét adomá­nyokat és pénztámogatást. Idén menekültügyben nagyszabású program zajlik. Az Európa kö­zösség ECHO-5 fedőnevű prog­ramja a Magyar Vöröskereszt­nek 61 millió forintot adott a hazánkban élő menekültek se­gélyezésére. Ez baranyai vi­szonylatban havi 68 tonna élel­miszert és higiénés csomagot je­lent. így a megyében élő, és re­gisztrált menekült - csecsemő­től az idősekig - három egymást követő hónapban 1-1 húszkilós összekészített komplett csoma­got vehet át. Ádám Erika Elhagyta az autót, gyalog menekült Vasárnap, röviddel éjfél után Mohácson, a Kossuth Lajos utcá­ban a rendőijárőr egy élénkpiros Datsunnal találkozott, amelyet egy többszörösen büntetett előé­letű személy vezetett. Utánafor­dulva igazoltatni akarta, de ahogy a vezető észlelte, hogy felfigyel­tek rá, menekülni kezdett. A rendőrök üldözőbe vették, de si­került némi előnyre szert tennie. A Duna töltésén megállt és az au­tót hátrahagyva elfutott. A gépko­csiban színestévét, walkmant és más műszaki cikkeket, valamint cigarettát találtak. A későbbi vizsgálat kiderítette, hogy a tár­gyak olyan bűncselekményből származnak, amelyet nem Mo­hács területén követtek el. Záróhangverseny a DOZSO-ban Megtalálták a tigris pithont A zalaegerszegi Jánkahegy egyik elhagyatott szőlőjében hét­főn kora délután megtalálták a ketrecéből vasárnap este meg­szökött tigris pithont. Gazdája je­lenlétében rendőrök bukkantak rá a napozó, több, mint három méter hosszú hüllőre, s vissza­szállították az állatbarát villany- szerelő „farmjára”. Kárpótlási jegyek a tőzsdén A Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt héten (május 9-13 között) a kárpótlási jegyek piacán 228 üzletkötésben mintegy 244,2 millió forintos forgalmat bonyo­lítottak le a brókercégek. így a múlt héten több mint 18,2 millió forinttal többet forgalmaztak a kárpótlási jegyekből, mint az előző héten. A jegyek tőzsdei át­lagára igen szűk sávban, 504, il­letve 536 forint között mozgott. A legnagyobb forgalmat múlt kedden (május 10.) érték el a brókercégek, több mint 86,2 mil­lió forinttal. A jegyekből a leg­több üzletet múlt hétfőn (május 9.) kötötték a tőzsdén, szám sze­rint 59-et. A legkisebb forgalmat múlt csütörtökön realizálták. Kés volt a betörőnél Szombaton hajnalban a Király utca és a Tanácsház köz sarkán a Belvárosi Rendőrőrs járőrei iga­zoltattak egy általuk jól ismert férfit, aki betörésekért többször állt már bíróság előtt. Mivel nem tudott elfogadható magyarázatot adni a szatyraiból előkerülő ciga­retta és ital eredetéről, előállítot­ták a városi kapitányságra. A bűnügyi készenléti szolgálat kide­rítette, hogy alaposan gyanúsít­ható a néhány órával elkövetett, Lyceum sörözőbe történt betörés­sel. A férfit őrizetbe vették és ru­házatának átvizsgálásakor egy 19 centis kést találtak nála. Nagy hiányt pótol a zenetanfolyam Szabó Márk Kocher-Klein: Polka című darabját adja elő furu­lyán a hangversenyen Löffler Gábor felvétele A pécsi DOZSO Művelődési Ház zenetanfolyamának klasz- szikus tagozata tegnap tartotta évvégi záróhangversenyét. A tanulók furulyán, fuvolán, he­gedűn, zongorán és klasszikus gitáron játszottak.-A versenyző típusú gyere­kekkel kezdtünk, azokkal, akik nem ijednek meg a közönség előtti fellépéstől. Koncerten ál­talában ha az első félreüt, akkor a rákövetkezők is hibázni fog­nak - osztotta meg velem ta­pasztalatait Szigligeti Ferenc tanulmányi vezető. Érdeklődé­semre elmondta, azok járnak hozzájuk, akik kiszorulnak az Állami Zeneiskolából. Bár a DOZSO-ban is tartanak felvéte­lit, nem olyan magas a mérce itt, mint a amott. Úgy gondolják azonban, hogy a szerényebb képességű gyerekeknek is hozzá kell jutniuk a zenélés öröméhez. Meg kell érezniük nekik is a muzsika lélekfor­máló, finomító erejét. Hálásak is a Zeneiskolának, hogy átirá­nyítja hozzájuk azokat, akik ki­estek az ottani felvételin. A zenetanfolyam már a hat­vanas években is működött, a zenetanárok munkaközössége­ként. Később olvadtak be a Doktor Sándor Művelődési Házba, és végül itt, a DO­ZSO-ban kötöttek ki. A tanfo­lyam több mint harminc éves története során akadt már rá példa, hogy az itt tanuló átkerült a Zeneiskolába, és később mű­vészpályát futott be. A hallás ugyanis fejleszthető. Szigligeti Ferenc úgy gondolja, a szorga­lom ugyanolyan fontos, mint a tehetség. A zenetanfolyamon ugyan nem művészképzés folyik, de a klasszikus tagozaton ugyanaz a tanterv, mint a Zeneiskolában, és a könnyűzenei tagozaton is az Országos Szórakoztató Zenei Központ anyagát oktatják. A zeneóvoda és a zenei előkészítő után következik a hangszeres képzés. A tanfolyamra közel kétszá­zan járnak. A négy főállású, két nyugdíjas és három szerződéses pedagógus négy kis teremben tanít. A helyszűke miatt szom­baton is tartanak órákat.- Nem vagyunk hívei annak, hogy a gyerek kényszerből ta­nuljon. A gyerekben kell lennie az ösztönző erőnek. Gyakorolni csak belső kényszerből lehet. Ezt kifejleszteni bennük pedig csak észrevétlenül szabad. Ugyanez vonatkozik a hang­szerválasztásra. A legnagyobb mértékben az dönt, hogy mit szeretne a gyerek. Természete­sen a bizonytalan hallásúakból sohasem lehet hegedűs, az ok­tatójavaslatát is célszerű figye­lembe venni. Sajnos egyre inkább előtérbe kerül, hogy melyik hangszer mennyibe kerül. Míg régen a taníttatás volt drága, mára a komolyabb hangszer vált meg­fizethetetlenné. Egy gitár is tíz­ezer forintnál kezdődik. Egyre többen furulyáznak ...- A zene iránt csökkent a ke­reslet. A szülők inkább gyakor­latiasabb tanfolyamokra járat­ják csemetéiket. Például nyelv­órákra. A zenei képzést, úgy látszik, mindig csak egy réteg engedheti meg magának. A zene ma sem mindenkié. Az lenne jó, ha egyszer mindenkié lehetne! U. G­Megállás nélkül továbbhajtott a gázoló Szigetvári lányok diszkóbalesete Hárman félreugrottak, ketten súlyosan megsérültek Tragikus baleset történt szombat hajnalban Szigetvár és Hóból között. Öt fiatal lány hazafelé tartott a hoboli bálból. Szabályosan, a menetirány sze­rinti bal oldalon, a forgalom­mal szemben gyalogoltak a sö­tét úttesten. A bőgő motorral feléjük kö­zeledő autó közéjük hajtott és két lányt elütött, a többiek sze­rencsére félre tudtak ugrani. A gépkocsi fékezés, megállás nélkül Hóból irányába hajtott tovább. Ketten súlyosan megsérül­tek és a mentők a Szigetvári Kórházba szállították őket. Az orvosok szerint súlyos sérülé­seik ellenére nem forogtak életveszélyben, állapotuk je­lenleg kielégítő. Mindketten nyílt töréseket, súlyos zúzódá­sokat szenvedtek és műteni kellett őket. Teljes felépülé­sükhöz még további műtétekre és hosszas kórházi kezelésre lesz szükség. A balesetben sértetlenül ma­radt lányoknak nem volt idejük a gépkocsi megfigyelésére. Annyit tudtak mondani, hogy a sötét színű - hangja alapján Ladának tűnő autó - bőgő mo­torral, felkapcsolt fényszóróval érkezett és a baleset után lassí­tás nélkül hajtott tovább. Az úttesten a helyszínelők sem találtak féknyomokat, vi­szont összegyűjtötték egy bal­oldali visszapillantótükör szi­lánkjait, amelyeken zöld színű festék volt. Ezen a nyomon el­indulva és lakossági segítség­gel órákon belül sikerült meg­találni az autót és vezetőjét. A 24 éves fiatalember beis­merte tettét, de a járművön is voltak árulkodó nyomok. Meg­sérült a lökhárító, kiszakadt a visszapillantó, horpadások vol­tak a sárvédőn és az ajtón. A roncsolódás mértékéből ítélve száz kilométer feletti sebes­séggel ütközhetett a lányok­nak. A gépkocsi vezetőjénél a vérvétel időpontjában, hat órá­val az események után is köze­pes ittasságot lehetett megálla­pítani. A baleset éjszakáján ő is diszkóból tartott hazafelé. Volt Szigetváron, Szentlőrincen, az­tán lehet, hogy ismét vissza­ment Szigetvárra. Mindenütt ivott és nem tudta, merre járt az éjszaka. Rémlett neki, hogy üt­között valamivel, többre nem emlékezett. Farkas I. A legmagasabb szintű nemzetközi díjakat nyert Pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar nagy si­kerű minősítő hangversenyt adott tegnap este Pécsett, a Liszt Ferenc Hangversenyteremben. Az öt évente kötelező minősítést a Magyar Fúvószenei Szövetség hirdette meg. A vasutas fúvósok idén koncert-fúvószenekar és show-zenekar kategóriában indultak. Fotó: Löffler Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents