Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-13 / 131. szám
1994. május 13., péntek Háttér uj Dunántúli napló 11 A kamarillapolitikát kevesen támogatják Egy forduló a demokráciáért Mi jön ezután és mikor? Palesztin autonómia Az oroszoktól félni? Az oroszokkal élni! Zsirinovszkij legújabb, szerbiai heveskedései közben tette fel a kérdést a Die Welt: mi jobb Európának, az oroszoktól félni, vagy az oroszokkal élni? A befolyásos német lap egyértelmű válasza, hogy „Oroszország bevonása az európai és az egész nemzetközi politika folyamatába meghatározó feladat”. Más megfogalmazásban, ez "az ezredforduló talán egyes számú kulcskérdése" abból az alapigazságból adódóan, hogy "Oroszország a jövőben is világhatalom". Mi látszik ma az együttéléshez vezető legkézenfekvőbb útnak? Az egyik az öreg kontinenshez való fokozódó kötődés felé vezeti Moszkvát: ez "az Európai Unió és Oroszország együttműködési szerződése". A másik útvonal pedig egy "sürgősen megkötendő szerződés a NATO és Oroszország együttműködéséről", amely Európán túlmutatva "stratégiai partneri szövetséget teremt Washington és Moszkva között" is. S mindez miért annyira fontos? A lap 4 érvre hivatkozik. 1. Minél szorosabb a NATO és az EU együttműködése Oroszországgal, Moszkva annál inkább kényszerül egyenrangú kapcsolatokra a Szovjetunió többi utódállamával. 2. A Kreml nem érzi magát kiszorítva a modem Európából, ellenkezőleg. 3. Az oroszokkal való széles együttműködés csökkenti a rivalizálás veszélyét Európán belül illetve Európa ás az amerikaiak között Moszkva barátságának és szövetségének megszerzéséért és megőrzéséért. 4. Mindez együtt erősíti Európa biztonságérzetét és érzékelhetővé teszi, mit jelent az új körülmények között a Vancouvertől Vlagyivosztokig tartó biztonsági övezet. S ha ez mind igaz, miért ne lenne igaz az is, hogy "a világ stabilitása és Európa jövője megköveteli az átfogó együttműködést Oroszországgal, de nem mások kárára, hanem közép- és kelet-európai szomszédaink közreműködésével" Létérdekünk, hogy éljünk a lehetőséggel: de mi, a kicsik tényleg kapunk ebben érdemi közreműködési lehetőséget a nagyoktól? Kocsis Tamás A nagy népboldog'ítók ideje lejárt. Márcsak a kisebbek maradtak: itt egy álmatag poéta, ott egy pattogószavú zsebnapóleon, amott egy tucat szelíd motorost harcba vezénylő mikro- führer. Ezekből a leírásokból nem mindenkinek ugyanaz az arc jut eszébe a magyar politikai élet színes panoptikumából. Elégtelen A parlamenti választások első fordulójában a többség elégtelen osztályzatot adott ennek a politikai elitnek és kifejezésre juttatta, hogy új, megfontoltabb személyiségeket akar látni a parlamentben és a hivatalokban. Az ország felelősségérzettel szavazott, ha némileg zavarban is. A demokratikus folyamat továbbra is tele van az egyszerű és kevésbé egyszerű ember számára érthetetlen dolgokkal. Ezek közé tartozik a némileg túlbonyolított választási mechanizmus, de ez megszokható és megtanulható. Ezek közé tartozik egy olyan választási rendszer, melyben sem az elnök, sem a miniszterelnök nem közvetlen választással kerül a posztjára. Nem csoda, ha a választók sok esetben valóban nem a helyi képviselőre szavaztak, hanem arra a pártra, melynek közszereplői alkalmasaknak látszanak országos ügyek vitelére. És végül ezek közé tartozik az igazi képviseleti demokrácia aggasztó hiánya. Mint kiderült, országos viszonylatban nem több, mint 4-5 képviselőnek vannak erős helyi gyökerei. Egyikük, Keleti György, ritka madár, nem is tagadja, hogy hazai viszonylatban teljesen szokatlan dolgot művelt: megpróbált a kisbéri választók kedvében járni és képviselte érdekeiket a parlamentben. Ez nálunk rendhagyó, nemzetközi mércével viszont a képviselőséghez teljesen nélkülözhetetlen magatartás. Kampánycsend A politikai felépítmény más elemei is csúf kimunkálatlansá- gukban meredtek ránk a választások előtti napokban. Tanulmányt érdemel, hogy mi tartozik és mi nem tartozik a kampánycsend fogalmába. Erről még a legbefolyásosabb tömeg- tájékoztatóknak sem volt elképzelésük. Május 7-én húszegynéhány újság főszerkesztői felhívták a választókat, hogy minél többen menjenek el szavazni. Ezt a felhívást mindany- nyian le is közölték, miközben a köztársasági elnök hasonló célú felhívása nem jelenhetett meg a legnagyobb példányszámú hazai napilap első kiadásában, mert nem tudták eldönteni, nem sérti-e a kampánycsendet. Ugyanaznap reggel a televízióban (ugyanabban, mely addig folyamatosan negligálta a pártatlan tájékoztatás legelemibb követelményeit), valaki letiltotta a Napkelte adását, nyilván abból a megfontolásból, hogy véletlenül se hangozzon el olyasmi, ami a kampánycsend megsértésének minősíthető. Ugyanaznap este a Madách Kamara színházának közönsége a székek között fetrengett a nevetéstől Hofi Gézának a Hóbagoly, a Rumcájsz, a Mekkmes- ter, a Zsúrfiú és más kormányból kifigurázott személyiségek rovására eleresztett poénjain. Új baloldal Megítélni, hogy a fenti események közül melyik megengedhető kampánycsend idején és melyiktől kellett volna megóvni bennünket, nem e sorok írójának feladata. Ez csak egy példa arra, hogy a demokrácia rutinja még sehol. Azt sem tudjuk, hogyan kell önállóan gondolkodni hagyni másokat. Még jó, hogy megteszik maguktól is. A legfrissebb közvéleménykutatásoknak is fügét mutattak a választók, amikor a Fi- desztől átvitték szavazataikat a „partiképesebb” liberális párthoz, vagy amikor a legéletreva- • lóbb vidéki pártot, az FKgP-t visszaemelték a parlamentbe. Egyesek, főként a vesztesek, most sietve kijelentik, hogy „a nép tévedett” amikor a szocialistákat kormányhoz juttatta, s a második fordulóban majd korrigálni fog. Mit is kellene itt korrigálni? A baloldali és a liberális pártok, amelyek koalíciós szándékát a választók jóváhagyólag fogadták az első fordulóban, a parlamenti helyek 60-70 százalékára, a jobboldali pártok koalíciója, mely az FKgP jó szereplésével tulajdonképpen helyreállt, 30-40 százalékra számíthat. A politikai egyensúly nem borul fel attól, ha a szocialisták egyszerű többséget szereznek, mert józan ésszel nem vállalhatják az egy- párti kormányzás felelősségét. Attól sem borul fel, ha a szo- ciál-liberális koalíció több mint kétharmados többséghez jut a parlamentben. Ez a rutintalanul, de mégiscsak működő demokrácia most mandátumot adott a nyolcvanas évek végére nemzetközi viszonylatban is elismertté vált új baloldalnak, s vele együtt a baloldal demokratikus ellenzékének. A nép érettebb Nem mintha a nép tévedhetetlen, vagy akár becsaphatatlan volna. Becsapásának lehetőségei azonban korlátozottak. Egyetlen - állítólag büntetett előéletű - személy több évtizedes késéssel előadott „tanúvallomása” alapján százezrek gondolják ebben az országban, hogy Horn Gyula 38 évvel ezelőtt valakinek kirúgta a fogait. Más százezrek viszont azt gondolják, hogy egyetlen kétes tanúval az igazságszolgáltatás semmit sem tudna kezdeni, az elektronikus sajtó ilyen módon való felhasználása pedig szakszerűtlen és erkölcstelen, ők nyilván csakazértis Horn Gyulára szavaztak. A választások első fordulójának messzehangzó nagy tanulsága, hogy a demosz itt érettebb, mint a demokrácia, s sokkal nehezebben manipulálható, mint akár húsz évvel ezelőtt. A választások első fordulójának van győztese, s az eredmény alapján logikus, hogy a szocialisták megkapják a lehetőséget az általuk ajánlott program megvalósítására. A szabad demokraták eddigi szereplése is elég meggyőző volt ahhoz, hogy igényt tarthassanak egy koalíciós kormányban való hangsúlyos képviseletre, egyfajta belső ellenőri szerepre. Az az igényük azonban, hogy ők adják az új kormány miniszter- elnökét, problematikus, mert az eddigi és a várható választási eredmények alapján ez nem indokolt, a kamarilla-politikát viszont - lásd a Fidesz bűnhődését - 1994-ben kevesen támogatják Magyarországon. Bokor Pál A PFSZ és Izrael május 4-én, csaknem öt hónapos késéssel aláírt megállapodásával életbe lépett a palesztin autonómia rendszere a megszállt Gáza-öve- zetben és a ciszjordániai Jerikóban, vagyis a palesztinok lakta területek nem egész tíz százalékán. Amiként nem tudták a felek betartani az eredetileg kitűzött - tavaly december 13-ai - időpontot, úgy váltak cseppfolyóssá az elkövetkező lépések dátumai. Csökkenti a csúszást, hogy az izraeli hadsereg már hónapokkal ezelőtt megkezdte csapatai átvezénylését, támaszpontjai lebontását: a tavaly szeptemberi születésű Elvi Nyilatkozatban (Declaration of Principles - DOP) lefektetett négy hónap helyett három hét alatt, vagyis május 25-éig kell lezajlania a csapatok részleges kivonásának, a Gáza-övezeten belül maradó alakulatok három ponton - izraeli kolóniák körül - elrendelt fel- sorakozásának. Május 25-én, az izraeli kivonulás zárónapján kell felállnia az autonómia ideiglenes „kormányának”, annak a 24 tagú testületnek, amely Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke vezetésével a végrehajtói mellett korlátozott törvényhozói és igazságszolgáltatási jogkört és feladatot kapott. A névsorról a PFSZ tájékoztatja Izraelt - tudatja félig kimondva az egyezmény az izraeli vétójogot. Az aláírást követő első hétvégéig a hivatalos lista nem érkezett meg Jeruzsálembe. Tuniszból származó hírek szerint nem kis fejtörést okoz Arafatnak olyan testület kijelölése, amelynek összetétele kellő egyensúlyt szavatol a kívánt szempontokból, így például a „belső” és „külső” (megszállt területek- és diaszpórabeli) palesztin erők tekintetében. Ami a politikai egyensúlyt illeti, Arafat mozgástere nem nagy, miután az autonómiát támogató tábor eróziója az elmúlt hónapokban is folytatódott. A katonák kivonulása és a polgári jogkörök átadása zárultával megszűnik az izraeli hadsereg által eddig fenntartott polgári adminisztráció, és kivonul, de megmarad a katonai. Ennek révén gyakorolja tovább Izrael mindazon jogokat - élen a külső biztonság kézbentartásával -, amelyekre nem teljed ki az autonómia hatásköre. Június 8-án szabadul elvben az utolsó palesztin fogoly abból az ötezerből, kiknek elengedését megígérte Izrael. A börtönből távozóknak írásban kell vállalniuk, hogy nem fognak erőszakos cselekményt elkövetni. Ehelyett már eddig többen a maradást választották. Az első két napban 1300 fogoly nyerte visz- sza szabadságát, majd tisztázatlan okból több napos szünet következett. Annak a mintegy szintén ötezer fogolynak a sorsáról, akikre nem vonatkozik az egyezség, később folytatják a tárgyalásokat. Júniusra jelezték Arafat Gázába, illetve Jerikóba érkezését, ám ennek az eseménynek az időpontja legalábbis bizonytalan. Az ellenben bizonyos, hogy a PFSZ első embere tartózkodni fog attól, hogy magát ez alkalomból Palesztina elnökének neveztesse - erre nézve írásos kötelezvényt kért, és kapott Jichak Rabin izraeli kormányfő. Június végére jelezték palesztin részről a DOP-ban említett azon négyoldalú - izraeli-palesz- tin-egyiptomi-jordániai - bizottság ülését, amely az 1967-es háború palesztin menekültjeinek visszatéréséről hivatott tárgyalni. Izraelben az időpontot határozottan cáfolták, és a „demográfiai katasztrófát” kiáltó ellenzék le- csitítására Rabin leszögezte, hogy országa a kérdésről csak tárgyalásokat ígért, menekültek visszaengedését nem. Nemzetközi adatok szerint mintegy 350 ezer palesztin hagyta el Ciszjor- dániát és a Gáza-övezetet a hatnapos háború után. Augusztus 4-e egy izraeli lapjelentés szerint azon tárgyalások kezdési időpontja, amelyeken újból napirendre tűzik a jerikói autonóm körzet földrajzi kiterjedését. 65 négyzetkilométert tartalmaz az ideiglenes megállapodás a PFSZ 200 négyzetkilométeres követelésével szemben. Október közepére teszik ez idő szerint PFSZ-körökben az eredetileg július 13-ára kitűzött autonómiatanácsi választásokat. A száztagú testület váltja majd fel a 24 kinevezett tagból álló ideiglenes hatóságot, ám a választási rendszert tekintve még minden tisztázásra vár, kivéve azt, hogy a megszállt palesztin körzetek összes lakosa választhat, de közülük a kelet-jeruzsá- lemiek nem választhatók. A választások előtt kell távozniuk az izraeli erőknek Ciszjordániából a palesztinok által sűrűn lakott körzetekből. 1996 májusáig megkezdődik elméletileg a palesztin területek végleges státusának megtárgyalása, hogy azután három éven (az autonómia ötödik évén) belül befejeződjék. Simon Peresz izraeli külügyminiszter megcsillantotta annak lehetőségét, hogy mostantól számítva három év múlva életbe lép a végleges állapot. Rákos György Polgárháború Jemenben Menekülő család Daalehből (120 kilométerre Adentől északra) Jemenben május 5-én rendkívüli állapotot vezettek be, miután Szanaában dél és észak hadereje között folytatódtak az összecsapások. Dél-jemeni harci gépek bombázták Szanaa repülőterét és más létesítményeket. A Reuter és az AFP hírügynökség a déli-északi szembenállás kiújulása kapcsán összeállítást közölt az országról: LAKOSSÁG: mintegy 12,6 millió, ebből délen 2,4 millióan élnek. TERÜLET: 536 ezer négyzetkilométer, az országot északról Szaúd-Arábia, keletről Omán, délről az Indiai-óceán, nyugatról pedig a Vörös-tenger határolja. Szárazföldi határai több szomszédjával vitatottak. A múlt évben Ománnal sikerült megoldani a területi vitákat, Szaúd-Arábiával viszont két éve folyik az eredménytelen és elkeseredett alkudozás egy valószínűsíthetően olajban gazdag térség hovatartozásáról. A Jemeni Köztársaság 1990-ben a marxista irányzatú Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és a konzervatív Jemeni Arab Köztársaság egyesülésével jött létre. FŐVÁROS az ötszázezer lakosú Szanaa. Áden az egyesülési szerződés szerint az új államalakulat gazdasági „fővárosa” 250 ezer lakost számlál. Hivatalos nyelv az arab. A lakosság muzulmán, többségük az iszlám siíta ágához tartozó szaidita, másik részük pedig a szunnita ághoz tartozó szafiita. A társadalom megőrizte törzsi tagozódását főleg az ország északi részén. ÁLLAMBERENDEZKEDÉS: A köztársaság élén öttagú kollektív elnöki testület áll, amelynek elnöke Ali Abdullah Szaleh tábornok. A kormány 33 tagú. A választott parlament 301 tagot számlál. HADSEREG: az 1990-es egyesülést követően a megállapodásokkal ellentétben a déli és északi hadsereget nem egyesítették. Az északi hadsereget 38 ezer fősre becsülik a délit 27 ezer főre, a tartalékosok számát északon százezerre, délen 40 ezerre teszik. A légierő 130 harci géppel, főként orosz MiG-ekkel rendelkezik. GAZDASÁG: Az arab világ legszegényebb országa. Az infláció több mint 100 százalékos, a munkanélküliség pedig a harminc százalékot is eléri. A magas munkanélküliség többek között annak következménye, hogy 1990-91-ben hétszázezer, az öbölmenti országokban dolgozó jemeninek haza kellett térnie, mert ezek az államok nem nézték jó szemmel, hogy Jemen az Öböl-háború idején Irakkal rokonszenvezett. Az OPEC-tag Jemen jelenleg napi 320 ezer hordós kitermelésével a kis olajtermelők közé tartozik, ebből 140 ezer hordó a déli olajkutakból kerül ki. A jemeni olajmezőkön 30 külföldi olaj- társaság tevékenykedik. Jemen 1993-ban nem készített költségvetést és az állandósult politikai viták miatt az országban ez évben sem fogadtak el hivatalos állami költségvetést. Az ország külföldi adósságát 6,5-7 milliárd dollárra becsülik, aminek jó része hosszú lejáratú kölcsön. Az elmúlt évtizedekben Észak- és Dél-Jement forradalmak, lázadások és politikai gyilkosságok rázkódtatták meg. A hatvanas években északon polgárháború dúlt, míg a hetvenes éveket a két jemen közötti határkonfliktusok árnyékolták be. A két Jemen története a múltban is másként alakult. Törökország 1918-ban vonult ki az ország északi részéből, míg Nagy-Britannia 1967-ben a déli területekről. 1990. május 22-én több száz éves különválás után ismét egységes jemeni állam jött létre a marxista irányzatú Dél-Jemen és a konzervatív Észak-Jemen egyesülésével. A hatalmat az északi Általános Népi Kongresszus és a déli Jemeni Szocialista Párt osztotta meg. A volt északi vezető Ali Abdullah Szaleh az ország elnöke, míg a déli vezető Ali Száléin al-Beid alelnök lett. Négy év múltán a kezdettől fogva törékeny államalakulat létét ismét fenyegeti az elnök és az alelnök közötti hatalmi válság. Szaleh elnök az északi területeket, míg al-Beid alelnök az ország déli részét tartja ellenőrzése alatt.
