Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-12 / 130. szám
10 üj Dunäntüii napló Társadalom 1994. május 12., csütörtök ki Öt éves az Őszirózsa dalárda Négyen-öten kezdték az együtt-éneklést, ma tizenhatan vannak. Öt évvel ezelőtt alakult meg a Szigetvári Nyugdíjas Klub Őszirózsa dalárdája. Azóta számos műsort adtak. Az elmúlt évben másodikak lettek „Az életet az éveknek” elnevezésű, a nyugdíjasok részére rendezett országos Ki-Mit-Tud? vetélkedőn, a megyei versenyen pedig az első helyen végeztek. Szólóénekesük Pamuki Istvánná. A közelmúltban tartott születésnapi ünnepségen az város önkormányzata emléklappal köszönte meg Kapronczai Jánosáénak, a nyugdíjas klub vezetőjének és Dómján Józsefné- nek, az együttes vezetőjének munkáját. Hibáztam, de ... Április 18-án Pécsett, a Kon- zum előtt lévő nagy parkolóba igyekeztem. A hosszú sor nem mozdult előttem, úgy gondoltam helyszűke miatt sokat kell várakozni, ezért megfordultam és a megszokottnak megfelelően behajtottam a Tímár utcába és a korábbi gyakorlatomnak megfelelően a saroktól 30-40 méterre beálltam két ott parkoló kocsi közé. Nem tudtam, hogy az utca már nem egyirányú. Megszokásból, rutinból vezettem, nem figyeltem fel az egyirányú jelzés eltűnésére. Hivatalos, hozzávetőlegesen egy órás elfoglaltságom után a kocsim a többi ott lévő kocsival együtt eltűnt. A Diósi úton találtam meg, 3508 forintért, de a büntetést még nem kaptam meg. Nyugdíjas vagyok, a 75. évemben járok. Elfogadom, hógy rendet kell tartani. Azt is elfogadom, hogy hibáztam. De a rendelkezést súlyosnak tartom. Ha felírnak és pár száz forintot befizettetnek velem, nekem az is olyan teher, hogy örökre tanulok belőle, többet ilyet biztos nem teszek. Az intézkedés anyagi következményeit nagyon súlyosnak tartom. Név és cím a szerkesztőségben Takarékoskodnia kell a Nyugdíjasok Pécsi Egyesületének Az önkormányzati választásokon saját jelölteket kívánnak indítani A Nyugdíjasok Pécsi Egyesülete legutóbbi - tisztújító - közgyűlésén átalakította a legfőbb egyesületi fórumot. Ennek jegyében tartották meg kedden délután az első küldöttgyűlést Szekeres Istvánnénak, a NyPE elnökének vezetésével. Előbb személyi kérdésekben döntöttek a küldöttek: titkárrá választották Neszmélyi Lászlót, az elnökség tagjai közül háznagy Tomits János, a közgazdasági bizottság vezetője Révész György, a jogi bizottság vezetője dr. Mészáros-Nyerges Benjámin, a szociális-társadalombiztosítási bizottság vezetője dr. Bihari Antal lett, a társszervekkel való kapcsolattartásért Bodai Jenő és Kereszt István felel. Kevésbé szívderítő kérdés került ezután terítékre: az egyesület idei költségvetése. A lda- dási oldal 827 ezer forinttal zárul, ezzel szemben a bevételi oldal végösszege 121 ezer forint. A 100 ezer forintos hiány tehát fokozott takarékosságra int, különben előfordulhat, hogy a jövőévi gazdálkodás nulláról indul. A hiány okát azzal magyarázta az elnökasszony, hogy a Rákóczi úti új otthon magas bérleti díja és az el nem engedhető áfa a legjelentősebb tehertétel. Az egyesület ezért azt szeretné, hogy vagy teljes egészében engedjék el a bérleti díjat, vagy ha ez nem megy, alacsonyabb összeget állapítsanak meg, amely után „elviselhetőbb” áfát kellene fizetni. A következő témával előre tekintettek a küldöttek, s arról vitáztak: hogyan készüljön fel az egyesület a közelgő önkormányzati választásokra. A jelenlegi helyzetet ugyanis - a pécsi nyugdíjasoknak nincs saját képviseletük az önkormányzati képviselőtestületben - nem tartják kielégítőnek. Az alap- gondolat - s végül ezt szavazta meg a küldöttgyűlés -, hogy valamennyi választókerületben önálló jelöltet indítson az egyesület, s mint kiderült, ehhez hét jelölt máris van. De ezt megelőzően még arról is szó volt, hogy nem lenne-e célszerű a Civil Szerveződések Megyei Fórumának az égisze alatt indítani a nyugdíjas-jelölteket? Ezt Tisza István, a Fórum elnöke ajánlotta, ecsetelve e megoldás előnyeit. A küldöttek a lehetőségeket mérlegelve végül úgy találták: mégis előnyösebb a pécsi nyugdíjasok számára, ha saját jelölteket állítanak, ezért döntöttek arról is, hogy a választási felkészülésre dr. Patla Károly vezetésével adhoc-bizottságot hoznak létre. Ettől függetlenül megszavazta a küldöttgyűlés, hogy az egyesület csatlakozzék a Civil Tömörülések Megyei Fórumához. H. I. Üdülhet-e a nyugdíjas? Sok nyugdíjasnak jelent felüdülést a gyógyfürdő Harkányban Läufer László felvétele Hallani világutazó nyugdíjasokról, akik nyárról-nyárra a nyakukba veszik a nagyvilágot, és pompázatosnál pompázato- sabb helyeken múlatják a rohanó időt, s habzsolják életük alkonyán azt, amit virágkorukban - mit is szépítgessük - sokáig megtagadott tőlük a hatalom. Emlékszünk még: dolláros útra három évenként mehetett a magyar, a „béketábor” - népszerűbb nevén: a láger országaiba forintért gyakorlatilag bármikor. Utazgatási hajlamát ugyan kiélhette az ember, de olyan igazi nagy, nyugati utakról, mint amilyeneket manapság kínálnak az utazási irodák, közember nem is álmodhatott. Persze legtöbbünk számára a régi álom ma is álom, ennek ellenére hallani világutazó nyugdíjasokról. Hogyan csinálják? Ki tudja. . . No persze - politikai zsargonnal élve - ők a törpe kisebbség, a csendes többség viszont jószerivel még azon sem mer tűnődni, hogy nyaraljon-e valahol egyáltalán? A címben is feltett kérdésre ezért - vagyis, hogy üdülhet-e a nyugdíjas - csak nagyon bizonytalan igen a válasz. Mert - ha úgy vesszük - végül is nem tilos üdülnie a nyugdíjasnak, tehát üdülhet, csak éppen a lehetőségek, azok fogyatkoztak meg alaposan. Valamikor, amikor „bagóérf’lehe- tett üdülni a nagy társadalmi közüdültetés rendszerében, elő-és utószezonban jutott a nyugdíjasoknak, kevésbé frekventált helyeken még főszezonban is, a télit meg éppenséggel úgy tukmálták az emberre. De mostanra piacosodott az üdültetés is, oda a társadalmi méret (jóllehet a társadalmi szükséglet még mindig meg lenne), az árak is csillagászati magasságokba szöktek, ezek pedig nem hogy nem kedveznek a nyugdíjasok többségének, de egyenesen elriasztják őket, még ha létezik is un. nyugdíjas kedvezmény. Maradna tehát a gyógyüdül- tetés, amire ugyan igen sokan jogosultak lehetnének, ha vállalnák az ezzel járó rengeteg herce-hurcát. Egy igen-igen szűk réteg számára létezik az úgynevezett jótékony célú, kedvezményes utazás, amit egyes jobban menő utazási irodák gyaníthatóan propagandafogásból is ajánlanak fel nyugdíjas szervezeteknek, a résztvevők pedig az utazás után joggal érezhetik - bár ezt igazából és jó érzésből fakadóan senki sem várja tőlük -, hogy egy életre szóló hálával tartoznak ezért. Mi marad tehát? Persze, hogy az, ami „rendszersemlegesen” mindig is a nyaralást jelentette az igazi többségnek. Áz otthon nyaralás. Ez valaha azt is jelentette, hogy a nyugdíjas, vagyis a nagyszülő volt az a biztos pont, akinél az unoka számára év- ről-évre lezajlott az élmény- szerző (s egyben az egészségszerző levegőváltozást is jelentő) nyaralás. És tegyük még hozzá: ez a nyaralás többnyire bizony nem csak egy-két hétre szólt, hanem egy pompás nyárra. Ez a szép és tiszteletreméltó hagyomány ma is él, bár nyilvánvalóan korlátozott körülmények között. Hiszen igen sok nyugdíjas kényszerül arra, hogy járandóságát némi mellék- jövedelemmel kiegészítendő munkát vállaljon. így aztán kevesebb idő marad a családi nya- raltatás körüli tüsténkedésre. És legyünk őszinték, az életkörülmények nehezülése - magyarul a drágulás — sem terelgeti ezt a kedvező irányba. így alakulhat ki sokak számára az egye- dül-nyaralás nem éppen szívderítő formája. Hársfai István Hova forduljunk segítségért? Nyolc fejezetből álló kiadványt jelentetett meg a közelmúltban a Népjóléti Minisztérium Hova forduljunk segítségért címmel. A füzet összeállításával azt szeretnék elérni, hogy útmutatóként szolgáljon mindazok számára, akik kellő ismeretek hiányában nem tudják, hogy milyen lehetőségeik vannak a támogatások kérésére. Az ingyenes kiadvány többek között foglalkozik a lakás vásárlás, illetve építés támogatási módjaival, a gyermekvárás, gyermeknevelés segítésének lehetőségeivel, a munkanélküliek ellátó rendszerével. Ismerteti, hogy milyen segítési formák léteznek a nehéz anyagi körülmények között élők, a gondoskodásra szorulók számára. A kiadványt a minisztérium ügyfélszolgálatától, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatoktól lehet kérni. Bogádról indultak Öregdiákok találkozója A bogádi Polgármesteri Hivatal és a Nyugdíjas Klub a községből elszármazott, és ma is ott élő közép-, és felsőfokú végzettségű diákjai részére a napokban öregdiák találkozót szervezett. Huszonkilencen jöttek el, azok közül, akik 30-50 éve fejezték be az iskolát. Az idő kegyes volt. A kultúr- ház előtt gyülekezők, ragyogó napsütésben, kisebb csoportokba verődve beszélgettek egymással. Voltak, akik Amerikából utaztak haza erre az alkalomra. Minden újabb érkezőt kitörő örömmel fogadtak. Sokaknak még a könny is kicsordult a szeméből. A kérdések áradatát zúdították egymásra a messzire elkerültek, hiszen akadtak közöttük olyanok is, akik hosszú évtizedek után most látták ismét egymást. Ki néni fogytak a szóból, csak meséltek, meséltek. Unokákról, munkáról, családról. S azokról a napokról, amikor még a zöld repkénnyel befutott, fehérre meszelt falú iskolába jártak, és ugyanannyi csi- bészséget követtek el, mint amennyit a mai gyerekek. Ádi bácsi a kórus sikereiről beszélt, amelyben énekel, és arról, hogy nehéz megszokni a kertes ház után a panelt, mert szinte semminek nincs helye. A fiatalabbak közül Klári, aki pedagógus lett, csodálattal és szeretettel teli hangon emlékezett vissza Margit néni és Laci bácsi óráira. S, mint mondta egyetlen kellemetlen élménye sem maradt, pedig nagyon szigorúan fogták őket, megkövetelték tőlük a tudást. Az eredmény nem is maradt el, van aki orvos, vállalkozó, polgármester lett.- Nagy híre volt a bogádi iskolának, amikor a Zákonyi-há- zaspár tanított itt a negyvenes évektől egészen 68-ig - mondta a polgármester felesége. - Ugyan nagyon szigorúak voltak, de a gyerekek mindenhol megállták a helyüket. Nagyon sokan érettségiztek közülük, szereztek diplomát. Bebizonyították, hogy kisiskolában, osztatlan osztályokban is lehet jól tanítani, eredményeket elérni. Lassan, lassan mindenki megérkezett. Autók lepték el a környéket. Egy madárcsontú, őszhajú, fürge járású pici asz- szony jött utolsóként, Margit néni, a tanító néni, akiről senki nem mondaná meg, hogy elmúlt már nyolcvan éves. Minden szem felé fordult, pillanatok alatt körbevették. Aztán asztalhoz ültek. Elsőként a Nyugdíjas Klub elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta egy emberöltő telt el, azóta, hogy végeztek. A messzire kerültek nem egyszer kérdik tőle: dobol-e a kisbíró; pletykálnak-e még a bogádi kocsmaudvaron? Majd a polgármester szólt, akit szintén a Zákonyi-házaspár tanított. Gyenis István pedig, - aki Amerikában él -, versbe szedve idézte fel a gyerekkort, és az eltelt éveket. Sz. K. Szárnyra kelt szavaink Történelmi időket élünk. Mint az emberiség históriája során mindig, bármikor. A tényből táplálkozó büszkeségünket ugyan lohasztja az a tudat, hogy elődeinkkel sem volt másként, növelheti azonban az, hogy nekünk kell átélnünk. A történelem során emberöltők düllesztették mellüket, mert el kellett, el tudták viselni, amit a kor rájuk rótt. Most mi vagyunk az ügyeletesek, mi tetszelgünk magunknak. Az eseményeket és a helyzetet tekintve attól tartok, szívesen cserélnék bárkivel, aki előttünk járt. Részint, mert személyes tapasztalatok hiányában, amúgy madártávlatból szebbnek, elviselhetőbbnek tűnik minden, ami múlttá vált. Részint, mert képesek vagyunk elhitetni magunkkal, hogy a múlt korok terhei könynyebben hordhatók voltak a jelenkorénál. Fel sem kell emelnünk a fejünket ahhoz, hogy lássuk, mi minden történik körülöttünk. Egymásra acsarkodó fegyverek, belháborúk, kilátástalan egymásra uszítás, a múlt keserű szenvedésekkel teli eszméinek kert alatti sompolygása, a foggal-körömmel védett eszmék háborúja, fásultság, lassan elhaló elszántság, éledő elkeseredettség, bizonytalanság és bizalmatlanság keretei között élünk. Mert társadalmunk nem csak gazdaságilag, de érzelmekben, politikai és szociológiai értelemben is polarizálódott. Nem csak harácsoló milliomosok, elszegényedett milliók vannak e hazában, de lélekben kettéosztódott tömegek is. A „minden igaz, amit állítok” hipotézise mellett ott ólálkodik a „semmi sem igaz, amit mondasz” fenegyerekeskedők hada. Semmi másra nem várnak, csak arra, hogy a másik fél, akit meghatározhatatlanul ki nem állnak, hibázzon. Hogy aztán fröcskölő érvekkel, gátat nem ismerő szóözönnel, lesöpöijék, elnémítsák az ellent. Bárhonnan nézem, minden oldalról így látszik. Otthont kapott magatartásunkban a hamis tudatból táplálkozó gőg. Gőg és Magőg fiai lettünk - Írhatná Ady manapság. Csalhatatlansági komplexusok eredői mutatják az utat. Hamvába holt ígéretek kilométerkövei között és mellett ván- szorgunk. Európa felé tartunk, pedig még nem is tisztáztuk a kérdést, voltunk-e valaha is európaiak. Legalábbis a ma áhított formában voltunk-e. Hisszük, hirdetjük magunkról, hogy igen. Külső formákba öntjük habitusunkat, mert félünk, ha valakinek bensőnket megmutatnánk, eltévedne bennünk. Eközben szfinxszé merevedett arcok torz mosolya kísér. Tudás és érdek harcol egymással, s mint annyiszor az idők folyamán, a tudásnak kell megfutamodnia. Pedig rendelkezésünkre áll történelmünk, őseink tapasztalatai, régi fóliánsok-őrizte bölcsességek hada, amely mutatná, segítené utunkat, ha elhinnénk, hogy bennünk rejlik a megoldás kulcsa. Közöttünk élő, sokat tapasztalt fők súgnának szívesen, nem is múltbéli tapasztalatokat idézve, de szintetizálva a jelent, magyarázandó, mutatandó a helyes megoldást. Nem kérünk belőlük, nem vesszük észre őket. Fordul bennünk a világ, s amiben hittünk szertefoszlik. Elértünk egy kort, amelyben szabadon választhattunk, amiben nem akarunk hinni. Senki nem súgott, nem kötelezett bennünket hitünk kifaragásához. Mindenki a saját műhelyében készíthette el a világképet, amely összeegyeztethető volt a vágyakkal, reményekkel, tervekkel és a hirdetőtáblákon farsangjukat ülő ígéretekkel. Modem eretnekek szedték szét így összetákolt hitünket. Olyan eretnekek, akikről valakik úgy vélekedtek: a legszebbet, a legszentebb emberi erényt, a hitet hamisítják. És ezért ugyanazt érdemlik, mint a pénzhamisítók. Akiket akkortájt a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak. A szavak sohasem simulnak eggyé, de fröcskölnek, piszkí- tanak, vádolnak, egymásba vájnak, sértenek és megsemmisítenek. Pedig emögött a hatalmas hangorkán mögött ott szól a tapasztalatok és szenvedélynélküli jótanácsok szférái kómsa is, a magasan szárnyaló, szárnyra kelt szavak ereje, amelyek utat mutatnának, szívükkel és eszükkel táplálnának, szolgálnának mindannyiunkat. Ezek a hangok azonban csak nehezen hallhatók, s úgy pattannak vissza állhatatlansá- gunk faláról, mint egy elcsonkult visszhang reszketeg tremo- lói. Bokrétás András i » á i