Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-09 / 127. szám

1994. május 9., hétfő Sport üj Dunántúli napló 15 A világ sportja • London. A lovassport is lehet életveszélyes. Erre a leg­újabb bizonyítékot Declan Murphy esete szolgáltatta. A zsoké a Haydock Parkban meg­rendezett lóversenyen bukott. Az orvosok megállapítása sze­rint súlyos fejsérülést szenve­dett, Murphy-t eszméletlen ál­lapotban szállították kórházba. Állapota azóta sem javult. Lo­vát le kellett lőni. • Barcelona. Öt spanyol futballrajongóra összesen 75 évi börtönt szabott ki a bíróság, mert megölték az ellenfél egyik szurkolóját, társát pedig megse­besítették. A szomorú eset még 1991-ben történt, amikor a Bar­celonát imádó szélsőséges fiata­lok kék-fehér sáljukról felismer­ték a város ellenlábas csapata, az Espanol két szurkolóját, rá­juk tamadtak és egyiküket, a 20 éves francia Frederic Rou- quier-t halálra verték. A rendel­kezésre álló adatok nem utaltak gyilkosságra, ezért a bíróság emberölés miatt ítélte el a Barca-drukkereket, és hattól húsz évig terjedő börtönnel bün­tette őket. • Cardiff. Wales labda­rúgó válogatottja május 23-án Tallinnban Észtországgal ját­szik barátságos mérkőzést. A szigetországiak azért választot­ták az észteket ellenfélül, mert Grúziával és Moldovával szere­pelnek egy Európa-bajnoki se­lejtezőcsoportban. • Szentpétervár. A szer­vezők bejelentése szerint a rúd­ugrás világcsúcstartója és négy­szeres világbajnoka, Szergej Bubka is indul a nyári Jóakarat Játékokon. Az atlétika kiemel­kedő ukrán egyénisége 1986-ban Moszkvában világ­csúccsal győzött az első Jóaka­rat Játékokon. • Párizs. Börtönbüntetés­sel és pénzbírsággal sújtották a Paris SG 17 azon szurkolóját, akik egy tavalyi, a Pare des Princes stadionban lejátszott francia labdarúgó bajnoki mér­kőzésen bántalmaztak egy rendőrt. A legszigorúbb bünte­tést egy 30 hónapos börtön je­lentette, amelyből azonban 20 hónapot felfüggesztve kapott az elítélt. • Vancouver. A Dél-afri­kai Köztársaságot 36 évi szünet után tárt karokkal várják a Nemzetközösségi Játékokra. Az augusztusban a kanadai Victo- riában sorra kerülő esemény szóvivője, David Roach kö­zölte: „Amennyiben Dél-Afrika úgy dönt, hogy csapatot küld, nagy szeretettel várjuk őket”. A korábban apartheid politikája miatt a sportéletben is bojkottált ország 1958-ban vehetett részt utoljára a játékokon. • Herning. Nem minden­napi rekordot állított fel Joem Ole Jensen. A 34 éves dán férfi 12 óra alatt 16 km 325 métert úszott, amivel bekerült a Guin­ness rekordok könyvébe. Telje­sítménye azért egyedülálló, mert eddig még senki nem volt képes béna lábakkal ekkora tá­volságot leúszni. • New York. Több ameri­kai sztáratléta, így Carl Lewis, Mike Powell, Michael Johnson, Butch Reynolds, Mike Marsh, Leroy Burrell és Andre Cason kilátásba helyezte, hogy nem vesz részt az Egyesült Államok június 18-án kezdődő országos bajnokságán. Amint a sportolók ügynökei elmondták, így akar­ják elégedetlenségüket kifejezni az Egyesült Államokban kiala­kult rossz sportpiaci helyzettel kapcsolatban. • Hamburg. A Nemzet­közi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szavazása szerint a né­met Franziska van Almsick lett a tavalyi év legjobb női sporto­lója. Mögötte a kínai futónő, Wang Jungxia és a német teni­szezőnő, Steffi Graf végzett. • Milánó. Stefano Eranio, az olasz AC Milan labdarúgója nem lehet ott a jövő hónapban kezdődő világbajnokságon. A 27 éves játékos ugyanis edzésen Achilles-ínszakadást szenve­dett, és legalább négy hónap pi­henőre kényszerül. Labdarúgó NB I. PMSC-Fordan - Parmalat 1-0 (1-0) Mitring kapus elkésett, a labda a kapufáról már Azoitei felé tart. Fotó: Läufer László Pécs, 5000 néző. V.: Juhos. PMSC-Fordan: Csaban ­Csizi, Bódog, Dienes - Ul- veczki, Csoboth, Dárdai, Pa- laczky - Tököli (Kocsis 89.), Azoitei, Dorobantu (Lengyel 77: p.). Edző: Róth Antal. Par­malat FC: Mitring - Kucselata, Balog, Salacz, Lőrincz - Du- becz, Zimmermann, Czéh (Pálfi, a szünetben), Horváth L. - Takács, Horváth F. (Jován 61. p.). Edző: Kiss László. Már a mérkőzés elején lát­szott: a hazaiak számára létkér­dés a két pont megszerzése. Há­rom csatárral és igen támadó felfogásban kezdték a találko­zót. Ennek ellenére az első gól­helyzet mégis a vendégek előtt adódott, a 9. percben Takács közelről, senkitől sem zavar­tatva lőhetett kapura, de hibá­zott. Hat perccel később a má­sik oldalon Dorobantu futtából alig lőtt mellé. Az első negye­dóra elteltével úgy tűnt, hogy alább hagyott a pécsiek kezdeti lendülete, mégis megszerezték a vezetést. A 28. percben Dár­dai távoli lövése még a kapufán csattant, de a kipattanó labdát Azoitei közelről már a hálóba vágta (1-0). A gólt követően igen paprikás lett a mérkőzés, több durva belemenést is látha­tott a közönség, Juhos játékve­zető nem tudta kordában tartani az indulatokat. Szünet után, a 47. percben Zimmermann a 16-oson belül lerántotta Azoiteit, a játékve­zető büntetőt ítélt a hazaiak ja­vára, amit a sértett csúnyán mellé lőtt. A kihagyott 11-es megélénkítette a fehérváriakat, akik sorra vezették támadásai­kat, a pécsiek középpályásai láthatóan nem tudták megtartani a labdát. A 62. percben a csere­ként beállt Jován került ígéretes helyzetbe, de közeli lövését bravúrral védte Csaban. A fél­idő második felében is jórészt a Pécs térfelén pattogott a labda, a Parmalat fölényben játszott, de nem tudott élni lehetőségei­vel. A mérkőzés utolsó helyzete egy pécsi kentratámadás végén Tököli előtt adódott, de hibázott a fiatal csatár. A PMSC-Fordan a 11-es kihagyásával saját maga szá­mára tette nehézzé a mérkő­zést, amit megérdemelten nyert meg. % További eredmények': Bé­késcsaba - Vasas 2-1 (2-0), Vác - Debrecen 2-1 (2-0), MTK - Sopron 1-2 (0-2), ETO Győr - FTC 3-1 (0-1), Kispest - Hala­dás 0-0, Siófok - BVSC 1-1 (1-1). Az ÚTÉ - Csepel mérkő­zést ma játsszák. Győzelem az első vérig Az, hogy nem babaruházás lesz a szombati PMSC-Fordan - Parmalat mérkőzésen - min­denki tudta. Arra azonban keve­sen számítottak, hogy a két, a bentmaradásáért élet-halál har­cot vívó együttes ilyen össze­csapást produkál. Annál is in­kább, mert végül is a kezdésnél 14 pécsi volt a pályán: 11 pi­ros-feketében, három - Balog, Czéh, Lőrincz - pedig fehérben. Nos, mindez nem jelentette azt, hogy a fehérvári hét „vezér” megadta volna magát. Annál inkább nem, mert a volt pályá­jukra vendégként érkezett ex-pécsiek bizonyítani kíván­ták, hogy ők ajobbak. Mindez nemcsak hallatlanul nagy iramot, de istenigazában kemény, többször a durvaság határát átlépő jeleneteket terem­tett. „Ez a játékvezető nemcsak vak, de süket is!” - hangott el a lelátón, amikor a hazai gólt kö­vetően a két csapat játékosai a labdarúgást felcserélték a kick-box engedélyezte akcióik­kal, s durva belemenések soro­zatát mutatták be a gyepen. „Ez a játékvezető eddig vagy pank- rációt, vagy bikaviadalokat ve­zetett” - volt egy másik lelátó­ról elhangzott vélemény. Becsü­letükre legyen mondva, a pi­ros-feketéknek állták a sarat, még ha néhányan el is vesztet­ték jó modorukat. Éppen ezért volt meglepő Kiss Lászlónak, a fehérváriak mesterének nyilat­kozata: miszerint példásnak és korrektnek nevezte Juhos játék­vezető másfélórás tevékenysé­gét. Kapu László Festményekkel a labdarúgók árváiért Az utánpótláskorú labdarú­gók gyógykezelésének, vala­mint az elhunyt játékosok gyermekeinek támogatását tűzte zászlajára többek között a „Futballbarátok a fociért” Ala­pítvány. Ezek mellett természe­tesen a sportág népszerűsítése és serdülő, ifjúsági tornák szponzorálása is szerepel a cé­lok között. Az alapítvány most Macs- kássy Izolda marosvásárhelyi származású festőművész se­lyemre festett és selyemkollázs képeinek eladásából igyekszik bevételhez jutni, melyet a már említett nemes célokra ajánl fel a művésznő. Macskássy Izolda kiállítását május 7-én, szomba­ton délelőtt 11 órakor nyitották meg a Magyar Honvédség Mű­velődési Házában (XIV. Stefá­nia út 34. B. épület), s május 7-13. között 10-18 óráig lehet megtekinteni. Itt vásárolhatnak a képekből azok, akik ily mó­don kívánják támogatni az ala­pítványt, s azon keresztül a ma­gyar labdarúgást. Lovas emléktúra az őshazába Nem mindennapi módon sze­retné a Magyar Éovas Szövet­ség megünnepelni a Honfogla­lás 1100. évfordulóját. Néhány lelke4s lovassal együtt emléktú­rát szeretnének tartani azon az útvonalon, amelyet a honfog­laló ősök feltételezhetően bejár­tak, amíg a Kárpát-medencébe eljutottak. A résztvevők, bárkit szívesen látnak az óriásinak ígérkező túrára. Ezért felhívják a résztvenni kívánókat, hogy esetleges elképzeléseiket és szándékukat legkésőbb május 15-ig írásban juttassák el a Ma­gyar Lovas Szövetséghez. Az SZDSZ gratulál a nyerteseknek. Köszönjük a 43611 játékos részvételét. A sorsolást 1994. április 30-án, a Szabad Majális rendezvénysorozat keretében tartottuk a Margitszigeti Casino Étterem teraszán. A fődíjat, a Volkswagen Golf személygépkocsit Fekete Árpád budapesti lakos nyerte. Homephon hordozható telefont nyertek: Elekné Horvát Henriett, Kállósemjén Molnár József, Miskolc Kocsis Tibor, Bonyhád Mohácsi István, Szolnok Sándor József, Komló Szőke László, Zalaegerszeg Botka Lászlóné, Komárom Tálas István, Eger Györgydeák Sándomé, Csót Lakatos László, Dunapataj Bódáné Tóth Piroska, Mesztegnyő Jártas János, Szolnok Német József, Tiszaújváros Canon AP1000 típusú elektromos írógépet nyertek: Balasi Ernő, Tázlás Marton Jenőné, Egyházashetye Mészáros Mihályné, Karácsond Vlasits Józsefné, Mélykút Graholy Józsefné, Szolnok Pintye Tamás, Győr Pál Istvánná, Tatabánya Misák Józsefné, Komárom Csirke Erika, Mezőtárkány Tarsoly László, Tekenye Bartos József, Mária Tóth Jenő, Legyesbénye Contrax 81$ típusú üzenetrögzítős telefonkészüléket nyertek: Dr. Lovász Ferenc, Pécs Nagy Ildikó, Győrasszonyfa Baritz Zoltán, Komló Színes televíziót nyert: Vajda Magdolna, Szeged Somogyi Csilla, Szeged Kotlár József, Balatonboglár Május 29-én jöjjön el szavazni, hogy mindenki nyerjen! Szabad a sportolás Dél-afrikai választások után Sorsdöntő napokat élt át a Dél-afrikai Köztársaság. A 350 év óta először megtartott szabad választások után amint az vár­ható volt Nelson Mandela lett az új államfő. Mandela pártjának győzelme után tartott beszédjé­ben a sportra is kitért. A volt nehézsúlyú ökölvívó politikus nyilvánosan kijelen­tette, hogy minden külföldi él­sportolót szívesen látnak az or­szágban.- A Dél-afrikai Köztársaság minden lakosa tárt karokkal válj a azokat a sportolókat, akik az apartheid következtében kia­lakult állapotok miatt nem mer­tek eljönni -- mondta Nelson Mandela, akinek hazáját a fa­jüldöző politika miatt szinte minden nemzetközi sportese­ményről eltiltották. Felhívása hamar meghallga­tásra talált. Egy új-zélándi rög­bicsapat máris jelezte, hogy még májusban szívesen meg­mérkőzne Natal tartomány együttesével.- A csapat biztosan elutazik a Dél-afrikai Köztársaságba. Per­sze csak akkor, ha addig nem történik valami rendkívüli - je­lentette ki Murray Wright, az Aucklandi Rögbi Szövetség el­nöke. Az olimpiai bajnok most is „doppingol” A német doppingtörténet legutóbbi „felszólalója” a két­szeres olimpiai bajnok gerely­hajító, Ruth Fuchs volt, aki be­ismerte, hogy versenyzői pálya­futása alatt doppingolt.-Először csak a gyorsabb felépüléshez használtam tiltott szereket, később már a téli fel­készüléseknél is - mondta a volt NDK sportolónője, aki 1972 és 1980 között már rendszeresen szedte az oral-turinabol nevű szteroidot. A „szorgalmas” doppingolás eredménye nem is maradt el, hi­szen 1970 és 1980 között 129 versenyen indult és 113-on nyert. Többek között az 1972-es müncheni és az 1976-os mont­reali olimpián, de a legjobbnak bizonyult az 1974-es és az 1978-as Európa-bajnokságon is. Emellett négyszer győzött az Európa Kupa döntőjében és két­szer a Világ Kupán, valamint hat világcsúcs is fűződik a ne­véhez.- Három dolog közül vá­laszthattam - mondta Fuchs. - Befejezem a versenyzést, vagy folytatom dopping nélkül és vesztek, esetleg doppingolok. Én a harmadik mellett döntöt­tem. Fuchs beismerése azért vál­tott ki a „szokásosnál” is na­gyobb visszhangot, mivel jelen­leg parlamenti képviselőként tevékenykedik. Elmondása sze­rint azonban a doppingmentes sportért küzd.-Az a baj, hogy nem egy­forma a sportolók megítélése - mondta Fuchs. - Amikor a kínai futónők egymás után érték el a világcsúcsokat, mindenki dop­pingról beszélt. De ha ugyanezt teszi egy angol vagy amerikai atléta, akkor ezt természetesnek veszik.- Jelenleg egyébként, mint parlamenti képviselő sokkal többet „doppingolok”, hiszen rengeteg kávét és cigerettát fo­gyasztok. De ez már senkit nem érdekel - tette hozzá a 47 éves Fuchs. i á i

Next

/
Thumbnails
Contents