Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-08 / 126. szám
MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MIHÁLY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.15 nyugszik 20.06 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 18 óráig a 415-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: SZALAI KORNÉLIA A Vöröskereszt Világnapja A világ legnagyobb humanitárius szervezete - a Vöröskereszt - minden év május 8-án, az alapító Henry Dunant születésnapján tartja meg világnapját. Ez a dátum idén egybeesik a választásokkal, ezért az ünnepséget későbbi időpontban rendezik meg. Idén is a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, valamint a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Federációja a világnap tavalyi jelszavát ismétli meg: „Emberi méltóságot mindenkinek!”. Tolna megyében a világnap alkalmából a dunaföldvári Vöröskereszt május 13-án, míg a szekszárdi május 21-én Sötétvölgyben rendez majálist. Május 14-én az elsősegélynyújtó verseny megyei döntőjére kerül sor. O Nívódíjas Somogy. A Zalaegerszegen tizenhatodik alkalommal megrendezett országos kamaratánc fesztiválon nívódíjjal tüntették ki a kaposvári Somogy Táncegyüttest. Merczel István koreográfusi, míg az együttes két tagja - Csíkvár Tímea és Rónai Balázs - szólótáncos díjat kapott. Az együttes május 25-én vendégszereplésre utazik az angliai Bathba, Kaposvár testvérvárosába. O Hangszerkiállítás Szek- szárdon. A Gemenc Szálló emeleti tanácstermében hangszer és műszaki kiállítás nyílt, amelyen megtekinthető a jelenleg kapható hangszerek széles választéka: fúvós, ütős, penge- tős, vonós, valamint elektronikus instrumentumok egyaránt. Láthatók még erősítők, mikrofonok, a frankfurti Nemzetközi Hangszerkiállításon bemutatott zenenűkiadók által megjelentetett kották, szaklapok, magazinok. A kiállítás május 12-ig tart nyitva. O Ponty horgászati tilalom. Fadd-Domboriban május 2-tól nem fogható ponty. A szivomya jótékony hatásának köszönhetően jelentősen megnőtt a Holt-Duna víz szintje. A magas vízállás reményt ad arra, hogy leívnak a pontyok. Ennek zavartalansága érdekében az ívás ideje alatt a szivomyától a szakításig, a növényzettel benőtt szakaszon tilos a horgászat. Időjárás Időjárásunkat az észak-kelet felől érkező hűvös levegő határozza meg, a hőmérséklet továbbra is elmarad az ilyenkor szokásostól. Vízállások: Mohács 557 cm apadó, vízhő 13.7 fok, Őrtilos 35 cm apadó 11.0 fok, Barcs 138 cm áradó 10.6 fok, Dráva- szabolcs 190 cm apadó 12.5 fok. 6 Új VDN VDIl KRÓNIKA vöm krónika! Háromszáznál is több alsótagozatos gyermek vett részt tegnap azon a Ki Mit Tud ? vetélkedőn, amelyet a nagypeterdi iskolában szerveztek a tantestület tagjai. Elsősorban Szigetvár térségéből érkeztek a kisdiákok, de a műsorban a képünkön látható harkányi gyerekek is nagy sikerrel szerepeltek. Fotó: Läufer L. Az istenhez hasonló Kérdést hordoz magában a Mihály nevünk, amely az óhéber Michael, Mikaél névből származik. A kérdés úgy szól ugyanis: Micha él? Az óhéber nyelvben az „él” az istenség fogalmát fedte, így jelentése: Ki olyan, mint Isten?. Magyarázhatjuk úgy is, hogy annak viselőjére céloz, aki olyan, mint az Isten. Nyelvünkben a szláv és germán nyelvekben egyaránt használatos Mihail, Michael, Michel érdekes fejlődésen ment át. Vörösmarty például még Mikhál-nak írta a nevét. Katona József Bánk bán című drámájában a királyfiak nevelője, Mik- hál és Myska bán őrzi a név emlékét. Ebből is látszik, hogy egészen a múlt századig a mai becéző Miskánk - szláv mintára - még hivatalos komolyságú név volt. A képzőművészetben Perigina: Szent Mihály című műve örökítette meg a név emlékét, amelyet a londoni National Galeryben őriznek. O Óvoda Somogymeggyesen. Csaknem harminc év után újra helyben járhatnak óvodába a somogymeggyesi gyerekek. Az önkormányzat a lakosság igényeinek figyelembevételével döntött úgy 1992-ben, hogy óvodát nyit a faluban. Megvásároltak egy házat, amit erre a célra átalakítottak. Az egycsoportos, napköziotthonos óvoda május 9-én fogadja először a gyerekeket. O Halló, vasárnap Barcsról. A Halló, vasárnap című televíziós műsor május 15-én Barcsról jelentkezik élő adásával. A két és fél órás műsor bemutatja a város és a megye jellegzetességeit, a gazdasági élet értékei mellett sport, a művészeti tevékenységeket valamint természeti szépségeket. Alkalmat ad a vállalkozásoknak, cégeknek a bemutatkozásra. O Emlékpark. Madocsa központjában világháborús emlékparkot alakítottak ki a II. világháborúban elhunytak emlékére, ami a hozzátartozók pénzéből épült. A gondozott park dísze a kis településnek, amelynek csúcsán egy szoborcsoport látható, Bakos Ildikó szobrászművész és Sáros László, a falu főépítészének közös alkotása. O Vadászati Oscar-díj. Nemrég vette át az Edmond Blanc-díjat a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát nagyvadgazdálkodási tevékenységéért. Magyarországra első alkalommal került ez a magas kitüntetés. O Látogatás a szociális otthonba. A Somogy Megyei Ön- kormányzat munkatársai május 11-én a Lad-gyöngyöspusztai szociális otthonba látogatnak el, ahol megtekintik az intézményt és elbeszélgetnek annak vezetőivel és a lakókkal egyaránt. Már második éve ezt a módszert alkalmazzák a vezetők írásos beszámoltatása helyett, mert véleményük szerint így sokkal élőbb a kapcsolat, jobban felszínre kerülnek az örömök és a gondok. O Mindent a vásárlóért. Az elmúlt két évben jelentősen javult az alapellátás Kurdon. Három új bolt nyílt a Tolna megyei községben, így most már összesen hat üzletben vásárolhatnak a helybeliek. Kettőt az Áfész, négyet pedig magánszemélyek üzemeltetnek. O Vállalkozói nap. Vállalkozói szakmai napot rendez Si- montomyán május 12-én a Tolna Megyei Vállalkozói Központ. Ingyenes szaktanács- adást tartanak, a résztvevőket megismertetik a központ által nyújtott oktatási és támogatási lehetőségekkel. O Szépségfesztivál. Exteriőr ’94. címmel május 28-29 között szépségfesztivált rendeznek Szekszárdon a városi Sport- és Szabadidő Központban. A kétnapos rendezvény ideje alatt lesz fodrász- és kozmetikusbajnokság felnőtt és tanuló kategóriában, valamint bemutatkoznak neves divat-, fodrász és kozmetikai cégek. A város lakóit a rendezők szórakoztató programokkal is várják. Civil Műhely A Somogy Megyei Művelődési Központ és az United Way Somogyország Alapítvány idén is megrendezi a civil szervezetek találkozóját, tapasztalatcseréjét. A Civil Műhely három napos rendezvényére, amelyre május 13-15 között kerül sor a Jogar Továbbképző Központban Balatonföldváron, elsősorban a szociális, humán szolgáltató, település-közösség és falufejlesztő tevékenységet végző egyesületeket, alapítványokat, baráti köröket hívták meg. A találkozó célja, hogy az érintett szervezetek a napi működésükhöz, a problémák megoldásához, a konfliktusok kezeléséhez, az esetleges kudarcok feldolgozásához szakmai, módszertani segítséget kapjanak. A rendezvényen Baranya, Somogy, Tolna és Békés megye civil szervezetei vesznek részt, valamint a segítő intézmények és önkormányzatok munkatársai. O Felújították a balatonfeny- vesi ijfúsági tábort. Balaton- fenyvesen az ifjúsági tábor épületeit felújították. Kívül, belül tatarozták a konyhát és az éttermet, teljesen átalakították az épületet. Komfortosabbak lettek a lakószobák is. Az első vendégek május 11-én érkeznek. O Amatőr képzőművészeti tábor. Amatőr képzőművészeti tábort szervez a tabi művelődési központ kisiskolásoknak június 20-25 között. Az idén a zalai Zichy Mihály emlékmúzeum kertjében táboroznak majd. A gyerekek az akvarell és olajfestés alapjaival. Az egyhetes programban szerepel kirándulással egybekötött múzeumlátogatás is. Nyugdíjas találkozó Nagydobszán Nyugdíjas találkozót tartottak tegnap Nagydobszán az iskola tornatermében. A rendezvényen fellépett a helyi Általános Művelődési Központ furulya szakköre, a magyarkeszi asszonykórus. Az ÁNK gyermek színjátszói bemutatták a Pásztor és a királylány című mesejátékot. A találkozó egy közös vacsorával ért véget. Kevesebb víz jut a gemenci ártéri erdőbe Magyar és holland vízügyi szakemberek részvételével rendeztek konferenciát Baján a Vízgazdálkodási Intézetben, ahol a külföldi előadók ismertették a Rajna és a Duna mentén végzett hullámtéri kutatások eredményeit, és megvitatták a Gemenci Tájvédelmi Körzet rekonstrukciójának lehetőségeit. Gemenc kiszáradásától nem kell tartani, bár az utóbbi időben a korábbi 5-8 alkalom helyett, már csak évente egyszer telnek meg az ártér mellékágai. A talajvíz szintje száz év alatt több, mint egy méterrel süly- lyedt. A vízhiány olyan változásokat idézett elő már eddig is, hogy ha nem avatkoznak be, elszegényedik a gemenci ártéri erdő növényvilága. A Dunának ezen a szakaszán úgy kell kialakítani a folyószabályozási műveket, hogy azok beengedjék a vizet, a belső területeken pedig automata zsilipeket kell építeni. Lottószámok Ötös lottó: 29, 58, 62 70, 77 Hatos lottó: 2, 6, 7, 12, 13, 41 Pótszám: 8 Jokerszám: 505747 O Kiállítás. Buhály József festőművész alkotásaiból nyílt tárlat Bonyhádon a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ első emeleti kiállítótermében. A festmények és linómetszetek sajátos szín és formavilágot tükröznek. A 20 éve alkotó művész elmúlt 10-12 évben készült alkotásaiból nyílt kiállítás május 18-ig látható. O Iskolabővítés Udvariban. Iskolát építettek Udvariban, hogy a kisközségben élő gyerekeket helyben tudják tanítani. Elsőként megépítették a vizesblokkot, az étkezőt, a melegítő- konyhát, és bevezették a központifűtést. Az elmúlt év szeptemberében kezdődött meg az osztályterem és az alagsori helyiség építése. Az intézményt a napokban adták át, az ünnepségen felléptek az iskola diákjai. O Gyermekek az épített környezet védelméért. A Város és Faluvédők Szövetsége a Gyermekek az épített környezet védelméért című ifjúsági pályázatán színes fényképekkel illusztrált írásos munkájáért első díjat kapott Plug Miidós a komlói Gyermek és Ifjúsági Ház fotószakkörének tagja. A képzőművészeti kategóriában korcsoportjában első díjat nyert Má- gocsi Kitti a Komló Szilvási Általános Iskola első osztályosa, és Szabó Ágnes a magyaregre- gyi általános iskola tanulója. Regionális aszfaltraj z verseny A pécsi Illyés Gyula Általános Iskola Alapítványa hagyományteremtési szándékkal „Gyerekek az aszfalton” címmel regionális aszfaltrajzversenyt hirdet Somogy, Tolna, Zala és Baranya megye általános és középiskolás diákjai részére 16 éves korig május 28-án 9-17 óráig az intézmény sportudvarán, jelentkezni május 15-ig lehet. Az aszfaltrajzversenyt kiegészíti egy gyermekrajz pályázat, amelynek kiállítására és díjkiosztására is e napon kerül sor. A rajzpályázatot általános iskolások részére hirdetik meg, ugyancsak a négy megyében. A témája Utazás Fantáziaországban. Ä beküldött rajzok nem lehetnek nagyobbak 29x41 centiméternél és egy pályázó maximum három munkával szerepelhet. Beküldési határidő május 15. Részletes információ kérhető az iskola titkárságán. O Nincsen anyám, de Te vagy nekem. Zágrábban mutatták be nemrégiben Marko Bubalo menekült horvát pap „Nincsen anyám, de Te vagy nekem” című könyvét, mely a magyar- országi horvát menekültekről szól. A közel négyszáz jelenlévő között volt Aleksandar Solo a Horvát Köztársaság budapesti, és Bagi Gábor Magyar- ország zágrábi nagykövete. A könyvbemutatón hozták nyilvánosságra, hogy Marko Bubalo a menekült horvát gyermekek lelki gondozásáért és pedagógiai tevékenységéért a közeljövőben veszi át az „Iván Fili- povic” díjat, mely a Horvát Köztársaság legmagasabb elismerése, amit pedagógus kaphat. O Symposion a daganatok megelőzéséről. Június 10-11 között a POTE Népegészségtani Intézete symposiont rendez Preventív és molekuláris onkológia címmel a daganatos megbetegedések megelőzéséről, korai felismerésének módjairól, a hatékony terápiás beavatkozásról, a megelőzés társadalmi szintű sajátosságairól. Foglalkoznak a prevenzióval is. Balatoni Regionális Fejlesztési Kft. Megalakult a Balatoni Regionális Fejlesztési Kft, amelynek tizennégy társtulajdonosa van. Legnagyobb a tőkerésze a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt.-nek, de tagja az Állami Vagyonügynökség és tizenegy önkormányzat is, amelyek készpénzzel, ingatlannal és részvényekkel lépetek be a kft.— be. A társaság tőkét juttat majd a növekedésre képes, jó üzleti tervvel rendelkező cégeknek. A kihelyezett tőke arányában tulajdonosa lesz az adott vállalkozásnak, egy bizonyos ideig. Szerződésben rögzítik, hogy a cég mennyi idő múlva vásárolhatja vissza a kft.—tői a résztulajdont, illetve miként értékesítheti azt. A társaság a felszabadult pénzt újabb vállalkozások támogatására fordíthatja. Elsősorban a középvállalkozások számát, arányát kívánják növelni a Balaton parton. Júniusban indul a Gépbörze Várhatóan június elején indul az ÁVÜ és az ÁV Rt. közös Gépbörze akciója, melynek keretében a vagyonkezelő szervezetekhez tartozó társaságok számukra már felesleges, de használható eszközöket ajánlanak fel megvételre kisbefektetőknek. Az érintett vállalatokhoz május elején juttatják el a tájékoztató anyagokat. Ezt követően kerülnek az adatbázisba az értékesítésre szánt eszközök. A listához a kisvállalkozók az ÁVÜ ügyfélszolgálati irodáiban juthatnak hozzá. Az árverések előtt az érdeklődők megtekinthetik a berendezéseket is az értékesítő cég telephelyein. A gépek készpénzzel, kárpótlási jeggyel, illetve részletfizetési kedvezménnyel vásárolhatók meg. Első közgyűlés Első közgyűlését tartja május 10-én Siófokon a Településgazdálkodási Rt., ami január elsejétől működik és az egykori Köz- tisztasági és Kertészeti Vállalat átalakításával jött létre. Az rt. a későbbiekben a települések tulajdonába kerül, jelenleg a megyei önkormányzathoz tartozik. Az első közgyűlésen többek között szó lesz az elmúlt évben folytatott üzleti tevékenységről, és az 1994. év üzletpolitikai terveiről. Ezen kívül sor kerül egy rövidebb távú koncepció kidolgozására is, amelyben többek között első helyre kerül a meglévő, már elavult eszközök lecserélése is, mert szeretnék a Balaton partján a szolgáltatásaik színvonalát emelni. Pünkösdi Fesztivál Szekszárdon Május 20-23 között ismét megrendezik Szekszárdon a Pünkösdi Fesztivált. A többnapos rendezvénysorozatra Tolna megye székhelyére várhatóan megint sokan ellátogatnak, nemcsak az ország egyes vidékeiről, hanem külföldről is. Hivatalos delegáció érkezik Be- zons-ból, Waregemből, Becséről és Lúgosból. Idén is gazdag program várja a vendégeket. A Tolna megyében működő német nemzetiségi, hagyományőrző együttesek, fúvószenekarok mellett fellép a besigheimi fúvószenekar, a griesheimi Donauschwäbische Tanzgruppe, a weinheimi gyermek tánccsoport, a szekszárdi Bartina Tánc- együttes és a mohácsi Zora néptáncegyüttes. A svábbálokon a talpalávalót a lánycsóki Kara- wanka, a mecseknádasdi Stefans Kapelle, a palotabozsoki Martini zenekar húzza. Az ünnepélyes megnyitón lesz idén is lesz sörcsapolás, amelynek jogát külön el kell nyerni. Kirakodóvásárt is rendeznek. 1994. MÁJUS 8., VASÁRNAP 4 * 4 >