Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-28 / 116. szám

1994. április 28., csütörtök A mai nap üj Dunántúli napló 3 Itt a gombaszezon! Egy évnyi munka helyett négy hónap alatt, sokszor napi tizenhat órát ülve szövőszék mellett, ké­szítette el legújabb alkotását T. Ferk Anna pécsi textilművész. A 140 x 211 centiméteres Madár­kert című szövött gobelinnel a Szombathelyen megrendezésre kerülő tizedik Magyar Fal- és Tértextil Biennálén vesz részt Fotó: Löffler Gábor Nem lehet elég korán kezdeni A természet szeretetére nevelés az óvodában Ligeti Éva és a Narancs csoportosok Fotó: Läufer László A néphit szerint Szent György napjától számítják a gombaszezon kezdetét. Az ál­landó gombatermesztők és árusítók mellett már megjelen­tek a vadon termő gombákat árusítók is a pécsi vásárcsar­nokban. Bőven terem a szentgyörgy gombaként ismert májusi pe- reszke, de hóénak pisztricet, tövisalja-gombát, kucsma­gombát, szegfűgombát, és igen sok sárga gévagombát. A csapadékos időjárás miatt bő gombatermésre lehet számí­tani az idén. A pécsi vásár­csarnokból Völgyi István piac- felügyelő-gombavizsgáló tá­jékoztatott a vizsgálatok rend­jéről és idejéről.- A korai, de már is gazdag gombatermésre való tekintet­tel május 1-jétől kezdve va­sárnap és ünnepnapon is tar­tunk a lakosság részére gom­bavizsgálati ügyeletet a vásár- csarnokban 18-tól 20 óráig, szükség esetén szombaton is. A hétközi vizsgálat ideje: hét­főtől szombatig reggel 5-től 12 óráig a vásárcsarnokban, míg a Felsőmalom utcai pia­con keddtől szombatig 6-tól 10 óráig. Mint a gombavizsgáló szakember elmondta, főleg Pécs környékén, a Mecseken szedték a legtöbb gombát, de hoztak Darányból is, ami egyébként jó termővidéknek Tovább csökkent a munka- nélküliek száma az év első ne­gyedében az előző három hó­naphoz képest - tájékoztatta a KSH a távirati irodát. A jelentésből kitűnik: az első negyedév végén 482 ezer mun­kanélkülit regisztráltak, 12 ezerrel kevesebbet, mint három hónappal korábban. Az adatok alapján a munkanélküliségi ráta 10,9 százalék, az egy évvel ko­rábbinál 0,9 százalékkal keve­sebb. Az első ynegyedévben mint­egy 100 ezerrel csökkent a fog­lalkoztatottak száma is a meg­előző negyedévhez viszonyítva, így a foglalkoztatottak és a munkanélküliek aránya a 15-74 éves népesség körében 58,6 százalékról 57,1 százalékra mérséklődött. A passzív mun­kanélküliek, akik szeretnének Pécs Önkormányzata Sza­badművelődési Alapot hozott létre a városban folyó kulturá­lis-közművelődési tevékenysé­gek támogatására. Az Alap célja: az intézmények költség- vetési keretein kívül működő polgári kezdeményezések segí­tése, beleértve az amatőr együt­teseket, a civil közművelődési és kulturális egyesületeket, a társadalmi szervezetek és ma­gánszemélyek művészeti és művelődési mozgalmait. Az Alap nem tudja támogatni az oktatási célú pályázatokat, va­lamint az üzleti vállalkozásokat. A Szabadművelődési Alap felosztására a város tekintélyes és független polgáraiból álló 9 tagú biztotság tesz javaslatot a beérkezett pályázatok és a ren­delkezésre álló 2 millió forint összeg figyelembevételével. A pályázatnak tartalmaznia kell a támogatandó tevékeny­ség, program pontos leírását, az előzetes költségkalkulációt, a szakmai referenciát, a tájékoz­tató anyagot a kérelmet be­nyújtó szervezet eddigi műkö­déséről, a pontos címet és szám­laszámot. Kéijük jelezni, hogy e tárgy­körben beadott-e még valahová pályázatot, és e célra kapott-e számít. Májusban sok helyen találkozhatunk a papsapka nevű, mérgező hatású gombá­val, ami hasonlít a kucsma­gombához. Május 15-e után már a tövisalja-gomba nem árusítható, mert könnyen ösz- szetéveszthető a súlyosan mérgező döggombával. Most még a szelektálás jobbára ál­lag szerint történik. így fo­gyasztásra alkalmatlan az elö­regedett, kukacos gomba.- Figyelmeztető, hogy az erdő közeli kiskertekben sze­dett gomba a növényzet vegy­szeres kezelése folytán vegy­szerrel mérgezett lehet. Hallottunk olyan hírt is, hogy egy családot kórházba vittek mérges gomba spórafer­tőzése miatt, holott ehető gombát szedtek. A gombasza­kértő véleménye ezzel ellenté­tes.- A spórafertőzés kizárt, inkább vegyszeres esetről le­het szó, amit toxikológus egyértelműsíthet. Számtalan esetben fordult elő, hogy gyil­kos galócát találtunk a sok ehető, jó gomba között egy-egy szatyorban, kosárban. A mérges gombát természete­sen elvesszük és megsemmi­sítjük, míg az ehető gombát visszaadjuk, mert az fogyasz­tásra alkalmas. Mérgezés spóra által nem történhet, de még gombaérintésre sem, csak fogyasztás útján. R. Gy. ugyan dolgozni, de az álláske­resést eleve reménytelennek íté­lik, az első negyedév végén 116 ezren voltak a felmérés szerint; a korábbiakhoz képest számuk nem növekedett. A munkanél­küliség átlagos időtartama egy negyedév alatt 45 hétről 46-ra növekedett. A vizsgált időszakban a fog­lalkoztatottak köréből kikerülők nagyobb része vált inaktívvá, mint munkanélkülivé. A fiata­lok feltehetően tanulmányaikat folytatták, az idősek nyugdíjba mentek, ám jelentős a munkae­rőpiacról kikerülők között a kö­zép-korosztályba tartozók ará­nya is. Ez utóbbiak vélhetően az álláskeresők táborát gyarapít­ják. Más részük az úgynevezett árnyékgazdaságban dolgozik, ám számbavételük nehézsé­gekbe ütközik. egyéb támogatást. Azokat a pá­lyázatokat, amelyek a fenti fel­tételeknek nem felelnek meg, a kuratórium nem veszi figye­lembe. Pályázni az e célra készített űrlapon lehet. Az űrlap besze­rezhető a Polgármesteri Hivatal Közoktatási, Közművelődési és Sportiroda 98. és 103-as szobá­jában, Pécs, Széchenyi tér 1. A pályázatokat ugyanerre a címre kérjük benyújtani. Határidő: 1994. május 20. A kapott támogatás felhasz­nálásáról tételes elszámolást és részletes szakmai értékelést kell benyújtani az önkormányzat Kulturális Bizottságához legké­sőbb 1995. január 31-ig. Az el­számolás elmulasztása kizáró ok a következő évi pályázat el­bírálásánál. A kuratórium döntése a pol­gármester jóváhagyásával lép életbe. Tájékoztatjuk a pályázni kívánó alapítványokat, hogy esetükben a kuratóriumi döntést követően a megítélt támogatást a közgyűlés hagyja jóvá. A tá­mogatásban részesítettek névsorát évente nyilvánosságra hozzuk. Dr. Antalné Úz Éva a Kulturális Bizottság elnöke Környezetszépítésre neve­lést nem lehet elég korán kez­deni. Pécsett, a Németh László utcai óvodában 180 kisgyer­mekbe oltják bele nevelés út­ján a környezet és a természet szeretetét, tiszteletét és vé­delmét. Olyan alapmagatar­tást tanulnak meg már óvodás korban, ami remélhetően a meghatározza majd a termé­szethez fűződő viszonyukat. Az óvónők megszállottsága jellemzi a foglalkozásokat, hisznek abban, amit csinálnak, értelmét látják a személyiségfej­lesztésbe fektetett pedagógiai munkának. Ligeti Éva óvónő büszkén mutatja be az eredmé­nyes nevelést, amiben partnerek a szülők is.- A gyerekeken keresztül vonjuk be a szülőket a környe­zet és a természet védelmébe. 1986 óta foglalkozunk kiemel­ten a környezeti neveléssel, a nálunk folyó munkát szerte a városban példának tekintik. Kü­lönböző természettudományi és természetvédelmi egyesületek jönnek hozzánk élményszerű, ismertető előadásokat, vetítése­ket tartani kis növendékeink­nek, akiknek az életéhez már hozzá tartozik az egységes ter­mészetszemlélet. Közben a gyerekek az udva­ron segítenek a parkosításban. Kezükben a játékgereblye ko­moly munkát kap. Teljes értékű szerepet töltenek be a felnőttek között, és látják munkájuk szé­pítő hatását. Tudják, hogy a természet hulladékát, falevele­ket, füvet, fakérget elkülönítve tárolják a háztartási szeméttől. Figyelik és óvják a közeli rigó­fészket. A természetszeretet felelősséget ébreszt bennük.- A gyerekekben olyan ter­mészetkép alakult ki, hogy már nem ismernek külön hasznos és kártékony élőlényeket. Az ő kis világuk a szobarendtől az udva­ron át a közeli parkig terjed, mind, ami az ember gondozá­sára van bízva. A szülők lehető­ségeikhez mérten könyvekkel, képekkel, szemléltető eszkö­zökkel és kirándulásokon kísé­rettel segítik az óvodát, de sok anyagot hoznak a kézügyesség­fejlesztő foglalkozásokra is. Használunk nádat, kukoricaszá­rat, csuhét, fakérget, köveket, gyékényt, amiből tárgyakat, sőt ajándékokat is készítenek a gye­rekek. Hasonló ajándékokkal kívánják meglepni anyák napja alkalmából a pécsi, Tímár utcai szociális otthon lakóit. Az óvoda felügyeli Nagy ár­pádon a Hámán K. utcában lévő gólyafészket, figyelik a moz­gást, a gólyaéletet, a Káptalan utcában egy védett tiszafát és a Szent István tér öreg, török mo­gyorófáját. Már sok növényt, fát, bokrot, virágot ismernek. A kisgyerek is képes felfogni, hogy elválaszthatatlan része a természetnek, és tudja, hogy mindenre szükség van, ami nem okoz kárt. Az egészséges élet­módra nevelés is fontos, s hogy ez mennyire így van, arról bárki bármikor betekintést nyerhet az óvodában. A minap bemutató foglalko­zást tartottak az óvodában az éppen Pécsett folyó pedagó­gus-továbbképzésen résztvevők számára. Ennek keretében az MTV két munkatársa, Döbren- tey Ildikó és Levente Péter gyermekműsorral köszöntötte az óvodásokat. Rozvány Gy. Szentlőrinci tanulmányi sikerek Első helyezést ért el az or­szágos szakmai tanulmányi ver­senyen az állattenyésztő-állat­egészségügyi szakosok között a szentlőrinci Újhelyi Imre Me­zőgazdasági Szakközépiskola ötödéves tanulója Schuller Jó­zsef, míg Kertész Tamás ugyan­ezen a versenyen harmadik lett. Az újhelyisek kiváló eredmé­nyét a szabályok szerint azzal honorálják, hogy mindkét ta­nuló mentesül a képesítő vizsga alól, és a jeles minősítésen túl felvételi nélkül tanulhatnak to­vább. Egyikük a fővárosi Allat- orvostudományi Egyetemen, másikuk pedig a kaposvári Ag­rártudományi Egyetemen foly­tatja tanulmányait. Felkészítő tanáraik dr. Gács Pál és Szekré­nyes György voltak. Magyar sikerek a genfi találmányi szalon kiállításán Sikerekkel tért haza Genfből a magyar feltaláló „válogatott”. A műszaki újdonságokat felvo­nultató svájci seregszemlén harmincöt ország képviseltette magát, a félezer alkotást mint­egy kétszázezren tekintették meg. Hazánkat a Magyar Felta­lálók Egyesülete képviselte - tá­jékoztatta az MTI-t Vedres András főtitkár. A zsűri a 34 magyar újdonság közül huszon­négyet díjjal is jutalmazott. A magyar szervezet elnyerte a legszínvonalasabb és a legsike­resebb kiállítónak járó elisme­rést a feltalálók nemzetközi szervezetétől. A magyar külön- díjat pedig a világító léggömb feltalálói: Ambrico és Cornoz francia mérnökök vehették át. Olcsóbb lesz a Quamatel tabletta A Richter Gedeon Gyógy­szervegyészeti Gyár Rt. május 1-jétől csökkenti a gyomorfe­kély elleni Quamatel termelői árát. Bogsch Erik vezérigazgató az MTI tudósítójának elmondta, hogy a 20 milligrammos tab­letta termelői árát 550 forintról 450 forintra mérsékelték, így a térítési díj 146 forintról 28 fo­rintra csökken. A 40 millig­rammos tabletta termelői árát 80 forinttal csökkentették, így a készítményért a patikákban 140 forint helyett 38 forintot kell fi­zetni. , Banki névváltozás A Közép-Európai Nemzet­közi Bank Rt. (CIB) és a teljes egészében tulajdonában lévő belföldi leánybank, a Kö­zép-Európai Hitel Bank Rt. (KHB) közgyűlése a KHB ne­vének megváltoztatásáról dön­tött. Erre azért volt szükség, hogy a a bank nevét ne lehessen más pénzintézetével ' összeté­veszteni. A Közép-Európai Hi­tel Bank Rt. május 1-jétől CIB Hungária Bank Rt. néven - vál­tozatlan helyen és az eddigiek­kel azonos szolgáltatásokat nyújtva - folytatja tevékenysé­gét. A Pannonpipe csőbemutatója A hazai műanyag cső- és idomigény évente 45 ezer tonna, ennek több mint felét a Pannonpipe Műanyagipari Kft. debreceni cső- és csepeli idomgyára készíti. Tegnap Pé­csett a Művészetek Házában tartott szokásos éves termék- bemutatójukon a nagytermet zsúfolásig megtöltő tervezők, kivitelezők, kereskedők és a régió polgármesteri hivatalai­nak műszaki szakemberei előtt a cég ismét új fejlesztésekkel és termékekkel rukkolt ki. Kellenek az ilyen szakmai napok, hisz mind több telepü­lés ivóvíz, gáz, szennyvíz és csapadékcsatorna kiépítésében főszereplő a nagy élettartamú, könnyen szerelhető műanyag cső és idom. A Pannonpipe üz­leti elve, hogy közelben és rendszerben gondolkodva se­gíti termékeinek felhasználóit. A kemény PVC nyomó- és lefolyócsövek, csatornavezeté­kek, valamint a hajlékony poli­etilén nyomócsövek és az ezekhez szükséges idomok kü­lönféle átmérővel és nyomásra készülnek. Az ISO 9000 minő­ségi szabványt most vezetik be 1200 termékük minőségbizto­sítására mindkét gyárukban, hogy az általuk forgalmazott nyugati termékek mellett saját gyártmányaikkal is megfelel­jenek az európai minőségi normáknak. Újdonságként mutatták be a szakembereknek az 1 méter átmérőjű, polietilén szenny­vízvezeték-aknát, melyet nem­sokára 80 centiméteres átmé­rővel gyártani is fognak, és a különféle csatornacső idomo­kat. A Pécsi Vízmű rövidesen referenciaként építi be ezeket az újdonságokat is. A Duna-Armatúra Kft. kü­lönféle nyugati műanyag- cső-rögzítőkkel, gömbgrafitos tolózárakkal, csőtoldókkal, idomokkal, megfúró és javító­bilincsekkel teszi teljessé a Pannonpipe kínálatát, emellett újszerű műanyag közműjelző táblákkal is bemutatkozott. B. M. L. Csökkenő munkanélküliség Pályázati felhívás A polgári művelődési szervezetek támogatására

Next

/
Thumbnails
Contents