Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-24 / 112. szám

Kasszasiker a Schindler listája házban 11,2 millió dollárt ho- zott, majdnem a dupláját annak, mint amennyit a második he- lyen lévő, az AIDS-ről szóló Philadelphia című alkotás. Jó esély van arra, hogy a hét Oscarral jutalmazott film ossz- bevétele a következő néhány hónapban eléri a 250 millió dől- lárt. A Schindler listája című film Európában nyolc hét alatt több mint 60 millió dollár bevételt hozott, míg a tengerentúlon 133 milliót - adta hírül a hollywoodi Variety című lap. Steven Spielberg filmje egyértelműen uralja az európai mozikat: április elején egy hét alatt több mint 1200 filmszín­Kerékpárral a Föld körül előtt próbautat tesz a csónakkal a La Manche csatornán - három vagy négy napon át a csónakban fog lakni, hogy meggyőződjék annak vízhatlanságáról. A kereken 40 000 kilométe- resre tervezett út előreláthatólag huszonhét hónapot vesz majd igénybe. Két brit férfi arra készül, hogy szárazon és vízen körül- pedálozza a Földet - hegyi utakra épített kerékpárral és kü- lön erre az alkalomra tervezett kétszemélyes, pedálos csónak- kai. A 27 éves Steve Smith és a 26 éves Jason Lewis indulás Lapjaira szedett könyvtár-10 ezer dollárért ismert, széttépett könyvek jelez- ték a hiszékenyek útját. A disc jockey később azzal mentegetőzött, hogy nem akart semmi rosszat, egyszerűen csak a gyakoribb olvasásra kívánta ösztönözni hallgatóit. A ren- dező szerint az ötlet eredeti célja az volt, hogy rászoktassák az embereket a könyvtárba já- rásra, és megszerettessék velük az olvasást. Az ״olvasói boom” több ezer dolláros kárt eredményezett. Mintegy 4 ezer kötetet - több- ségükben filozófiai, vallási és különböző tudományos tárgyú könyvet - cincáltak szét a fel- buzdult kincskeresők. A két- ségbeesett könyvtárosok csak annyit mondtak a vandál pusztí- tás után: ״könyörtelen időket élünk, ám azt nem is gondoltuk, hogy a könyörtelenség ilyen mértéket öltött”. A városi ható- ságok jelenleg büntetőjogi eljá- rás indításán gondolkoznak. A könyvtárosok előbb azt hit- ték, viccről van szó, mikor az ״olvasók” első hulláma hirtelen betódult. Mintegy 500-an vol- tak, s valamennyien a polcok- hoz rohantak. Lekapkodták a könyveket, átlapozgatták, majd kirázták, végül pedig már tép- kedték a lapokat, s így hamaro- san papírhegyek borították az egész padlót. Mint később kiderült, az eset tényleg tréfának indult, ám ba- lul ütött ki. A történet a minap az Egyesült Államokban játszó- dott le. Úgy kezdődött, hogy a texasi Fort Worth helyi rádió- adójának lemezlovasa műsor közben bejelentette: a könyv- tárban elrejtett 10 ezer dollárt. A műsor szerkesztője persze azt állítja, hogy csak száz dollárról volt szó, ám így vagy úgy, az ״anyagi ösztönzés״ megtette a kellő hatást a hallgatókra, s mindnyájan elrohantak a pénzt megkeresni. Az eredmény már Dinoszaurusz leletet fedezték fel a 135-65 millió évvel ezelőttig tartó kré- takorból - nyilatkozta az Ame- rikai Természettörténeti Mú- zeum szakértője, aki egyike volt az expedíció vezetőinek. Mi- chael J. Novacek elmondta: a kutatók tíz nap alatt csaknem száz dinoszaurusz maradványát, 175 ősgyíkleletet, és 145 rend- kívül ritka emlős koponyáját valmint csontvázát tárták fel. Értékes dinoszurusz marad- ványokra bukkantak a mongó- liai Góbi sivatagban ásatásokat végző tudósok. A feltárás során néhány eddig ismeretlen húsevő dinoszaurusz csontvázára és számos olyan dinoszaurusz ״bölcsődére״ bukkantak a kuta- tók, amelyek rendkívül jó álla- pótban megmaradt tojásokat rej- tettek. A szakértők ezidáig a le- gépebben fennmaradt gerinces Tiroli hetet rendeztek az elmúlt héten Szombathelyen. Hamisítatlan tiroli hangulat uralta egy héten keresztül a város főterét, ahonnan nem hiányoztak a majorettek sem. Nem engedélyezik két hawaii férfi házasságát Féltik az idegenforgalmi érdekeket is turizmus Hawaii egyik legfon- tosabb iparága. Attól lehet tar- tani, hogy egyházi és családi szervezetek bojkott alá veszik Hawaiit, ha engedélyezi a szó- bán forgó házasságkötést. A hawaii legfelsőbb bíróság azonban tavaly úgy foglalt ál- lást, hogy az egyneműek házas- ságkötésének megtiltása alkot- mányellenes, mert diszkriminá- ciót jelent. Ezt az állásfoglalást most úgy kívánják érvénytelení- teni, hogy az állam törvényho- zása új jogszabályt alkot. Áz új törvény indokolásában a tervek szerint az áll majd, hogy az egyneműek házassága vészé- lyezteti a jövendő nemzedékek világrajövetelét. vezetek. Francis X. Di Lorenzo honolului katolikus püspök pél- dául kijelentette az ÄP amerikai hírügynökség munkatársának: ״A házasság egyik célja, hogy gyermekeket hozzanak a vi- lágra. A társadalom azért támo- gatja a házasság intézményét, mert fő célja, hogy gyermekek szülessenek.״ Az ügynek azért vannak jogi vonatkozásai, mert az ÜSA minden állama elismeri a más államban kötött házasságokat. Félő - mondják sokan -, hogy ha Hawaii megengedi az egy- neműek házasságkötését, akkor máshol is meg kell azt engedni. Hawaiiban félnek a turiz- musra gyakorolt hatástól is. A Joseph Melillo és Pat Lagon tizenhat éve él együtt Honolu- luban. Szeretik egymást. Sze- retnének házasságot kötni. Ez a kívánságuk jogi és politikai vi- tához vezetett: legyen-e Hawaii az Egyesült Államok első ál- lama, amely engedélyezi egy- nemű személyek házasságát? Melillo szerint a válasz egy- szerű: ״A házasság arra való, hogy két ember kimutassa egy- más iránt érzett szerelmét. Egy- neműek ugyanúgy szeretik egymást, mint különböző ne- műek. Ugyanazokat a jogokat kívánjuk, mint bárki más.״ Ezt a véleményt azonban nem osztja az állam törvényho- zása, sem pedig a vallási szer­Különböző fővárosi és vidéki tetováló szalonok mutatkoztak be egy országos rendezvény kereté- ben a Budapesten, mely szépségversennyel fejeződött be. Képünkön: készül egy tetoválás. Járványos megbetegedések időszakában gyermekeinket lehető- leg ne küldjük közösségbe Fotó: Löffler Gábor Hogy minden víruska ne döntsön le a lábunkról... Hat gyakorlati tanács fertőzések, hűlések elkerülésére rodott, szennyezett levegő ki- kezdi a szervezet ellenállóké- pességét. 4. Használjunk légnedvesítőt, mert a száraz, meleg levegő az orr nyálkahártyáját fogékonnyá teszi a vírusok iránt. 5. Feltétlenül iktassunk ét- rendünkbe vitamindús ételeket. A gyümölcssaláta, a citrusféle, a paprika nagyon hatásos ״ví- rus-elhárító”. Minél gyakrab- bán fogyasszunk joghurtot is - ebben olyan baktériumok van- nak, amelyek erősítik az im- munrendszert. 6. Ügyeljünk testi-idegi kon- díciónkra: a fáradtság, a kialvat- lanság, a stressz és a rendszerte- len életmód valósággal kaput nyit a fertőzések előtt. zel ne dörzsöljük, ne érintsük a szemünket, mert a baktériumok közvetlenül a könnycsatomába kerülhetnek. 2. A már-már járványos mé- retű megbetegedések időszaká- bán bölcsődés-, óvodáskorú gyerekeinket lehetőleg ne küld- jük közösségbe. Ha otthoni fel- ügyeletüket másképp nem tud- juk megoldani, próbáljuk a nagyszülők vagy nyugdíjas is- merősök segítségét igénybe venni. Az apróságok nagyon könnyen összeszednek minden- féle hűléses, fertőző betegséget, s ezeket 40 százalékos valószí- nűséggel tovább adják a felnőtt családtagoknak! 3. Kerüljük a telefüstölt, szel- lőzetlen helyiségeket - az ápo­Bizonyára szervezetünk ta- vaszi fáradtsága és a változé- kony időjárás a ludas abban, hogy az elmúlt hetekben ug- rásszerűen megnőtt a fejfájás- sál, lázzal, köhögéssel és levert- séggel járó fertőzéses, hűléses betegségek száma. Pedig nem törvényszerű, hogy minden ,jött-ment víru- socska” ledöntsön a lábunkról. Javíthatjuk talpon maradásunk esélyeit, ha a következő hat gyakorlati tanácsot megfogad- juk: 1. A vírusok legkönnyebben közvetlen érintkezés útján tér- jednek, ezért gyakori kézmo- sással jelentősen csökkenthet- jük a fertőzés veszélyét. Ügyel- jünk arra is, hogy mosatlan kéz­A világ megmentéséért! A túlnépesedés időzített bombája hatástalanítható a nők oktatásával - állítja a Harvard Egyetem közgazdásztanára. Amartya Sen szerint azokban az országokban, ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek a nők isko- láztatására, csökken a születé- sek száma. Példaként Kínát, egész Indiát és Kerala dél-indiai tartományt hozta fel. Kínában például 1989-ben a születési ráta 22, Indiában 30, Keralában pedig 19 ezrelék volt. Ezer főre ugyanakkor Kínában 65, Indiá- bán 40, Keralában 86 iskolázott nő jutott. A Kairóban szeptemberben tartandó népesedési és fejlesz- tési konferenciára készülő ENSZ-bizottság előtt Amartya Sen hangsúlyozta, hogy a csa- ládtervezés és az egészségügy jelentőségében csak a nők okta- tása után következik a lakosság növekedésének visszafogásáért folytatott küzdelemben. Ä professzor véleményét tá- masztotta alá Mahbub Hak volt pakisztáni tervezési miniszter, aki elmesélte, hogy 1982-ben 25 millió dollárnyi amerikai se- gélyt fordítottak gumióvszerek vidéken történő kiosztására. Az emberek - mint mondta - el voltak ragadtatva az óvszertől, melyet a hindu nyelven ״sár- raj”,-nak, társnak neveztek. A születési ráta azonban a prog- ram végére nem csökkent, ha- nem 3-ról 3,2 százalékra nőtt. Mahbub Hak szerint a pénzt a nők iskoláztatására kellett volna költeni - hiszen vidéken a nők- nek csak 6 százaléka írástudó -, s ez inkább hozzájárult volna a születésszám csökkenéséhez. A királynő harisnyái 1 127 font sterlingért - a be- csült ár háromszorosáért - kelt el pénteken a londoni Sotheby.s árverésén Viktória királynő (uralkodott 1837 és 1901 kö- zött) egy pár fekete selyemha- risnyája. A vevő, bizonyos Alan East nevű úr, elmondta, hogy a kö- zép-angliai Cauldon városká- bán levő kocsmájának falára fogja kifüggeszteni a felséges harisnyát. A Sotheby,s-től szerzett érte- sülés szerint a királynői haris- nyát egy hölgy, annak a férfinek az unokája bocsátotta árverésre, aki a századforduló táján egy londoni kerti ünnepségen ren- dezett versenyen nyerte azt. Az árverési csarnok szóvivője nem volt képes megmondani, hogy miként került díjként kiosztásra a pár harisya azon a bizonyos kerti ünnepségen. Kijelentette azonban, biztos benne, Viktória királynő nem lenne elragadtatva attól, hogy harisnyája végül is egy kocsma falán köt ki... Kerry Taylor, a Sotheby,s ru- házati szaértője szerint a király- női harisnya felbukkanása szó- katlan ugyan, de különben egyáltalában nem ritka, hogy Viktória fehérneműjének egy-egy darabja árverésre kerül. Pusztuló lovak Influenza-járvány pusztít Kína nagy kiterjedésű területein - a lovak közt. Már eddig 30 000 ló pusztult el, és másfél mii- lióra tehető az influenzában megbetegedett állatok száma. 1949 óta nem pusztított ehhez hasonló hevességű járvány a ki- nai lovak között. A mostani jár- vány tavaly májusban kezdődött és gyorsan terjedt Kína északi és nyugati tartományaiban, amelyek a hatalmas ország ló- tenyésztési központjai. A kínai földművelésügyi minisztérium szerint ״a helyzet válságos”. A pekingi kormány körlevélben szólított fel szigorú vesztegzár életbe léptetésére a járvány súj- tóttá területeken, és sürgette az összes lóvásárok bezárását. 1994. ÁPRILIS 24״ VASÁRNAP 8 Új VDN

Next

/
Thumbnails
Contents