Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-16 / 104. szám

aj Dunántúli napló 11 Hazai körkép 1994. április 16., szombat Külföldi szemmel Film Erdélyről Erdélyről készült, egyórás filmet mutatott be vasárnap este Nagy-Britanniában az ITV kereskedelmi tévéháló- zathoz tartozó egyik országos adó, a Channel 4. A Ron Or- ders rendező-operatőr készí- tette filmet azzal ajánlották a brit nézőknek, hogy Erdély, a farkasok, a vámpírok és Dra- kula gróf hona a régmúltba dermedt, évszázadok óta vál- tozatlan világ. Ennek dacára, egy medvevadászat jelenetei után, a film teljes egészében Erdély mai társadalmi prob- lémáival foglalkozott. A film első részében rövi- den ismertették Erdély törté- netét, majd bemutatták, hogy a magyar kisebbség miként őrzi zene- és tánckultúráját. A film második része a Ceausescu-féle erdélyi iparo- sítás okozta károkat mutatta be. Alexander Balin kiska- pusi polgármester elmondta, hogy a környékbeli ólomol- vasztó tönkretette a lakosság egészségét, és az ólomszeny- nyezés miatt a gyermekek ér- telmi színvonala 10-15 szá- zalékkal alacsonyabb a ro- mániái átlagnál. Az iparosi- táshoz elnéptelenítették a falvakat, de kétmillió románt költöztettek be Erdélybe, hogy még jobban elrománo- sítsák a területet. Bemutatták azt is, hogyan élesztik újjá Romániában a szélsőséges nacionalizmust. Megszólaltatták Vadim Tu- dort, a Nagy Románia Párt vezérét. - A magyarok fegy- vert csempésznek, nemzet- közivé akarják szélesíteni a konfliktust, hogy visszasze- rezhessék Erdélyt - mondta Tudor. Tőkés László az efféle propagandát annak tudta be, hogy a romániai hatalom, a Ceausescu idején kidolgozott módszert a végletekig hajtva, a társadalmi ellentéteket et- nikai ellentétté akarja átfor- málni, hogy leplezze a valódi bajokat. - Ma is megfélemlí- tik, másodosztályú állampol- gárként kezelik a magyarokat - mondta Tőkés László. A film felidézte az 1990-es marosvásárhelyi zavargás képeit, emlékeztetve, hogy csak magyarokat ítéltek bőr- tönre. A nemrég szabadult magyarok ártatlanságukat hangoztatták, és felpanaszol- ták, mennyi megkülönbözte- tésben van részük. A film ké- szítői e szavakkal fejezték be a műsort: a kommunizmus utáni Románia elnyomja a magyar kisebbség jogait. Er- dély nemzetiségi üst, amely- ben ezer év gyanakvása és bántalmai fortyognak. Ha ezen nem sikerül úrrá lenni, akkor Erdély újabb gyújtó- pont lehet a térségben. Miután lebontották az életveszélyessé vált régi nézőteret Sze- geden, megkezdték az új mobil könnyűszerkezetes építését a Dóm téren. A COMPACK BAU Kft. szakemberei várhatóan április végén már átadják a korszerű lelátót, amelyről négyez- ren nézhetik majd a Nyári Szabadtéri Játékok műsorát. Hazánkban egyedülálló szívplasztikai műtét Debrecenben Idén több mint 650 nyitott szívműtétet terveznek szívsebészet új részlege - a mű- tét hazai előkészítésével bízta meg egykori tanítványát, dr. Vaszily Miklóst, a debreceni klinika adjunktusát. A fiatal or- vos a sebészeti eljárás egyéves tanulmányozása után pénteken - dr. Jézus Maria Herreros spa- nyol ér- és szívsebész profesz- szór közreműködésével - sike- résén végrehajtotta az első hazai szívizomplasztikai beavatko- zást. A beteg a műtét óta jól érzi magát, az pedig az elkövetkező hetekben derül ki, hogy a beül- tetett izom mennyire képes a szívműködéshez igazodó moz- gás átvételére. Péterffy professzor szerint azokon a szívbetegeken segíthet a most alkalmazott eljárás, akiknek a szívizom-működése valamilyen betegség követkéz- tében meggyengült, de nem al- kalmasak szervátültetésre. A debreceni szívsebészet területén évente 5-10 ilyen beavatkozás várható, ugyanakkor az alföldi szívsebészeti centrumban az idén több, mint 650 úgynevezett nyitott szívműtétet terveznek. Hazánkban eleddig példátlan szívplasztikai beavatkozást hajtottak végre a Debreceni Orvos- tudományi Egyetem (DOTE) II. számú Sebé- szeti Klinikájának szívse- bészeti centrumában: egy 48 éves férfi meggyengült szívműködését segítendő saját hátizmának egy da- rabjával burkolták be a szívét. A beültetett izom összehúzódásait egy rit- musszabályozó (pacema- kér) irányítja, amely szinkronban ״dolgozik” a szívizmokkal. Dr. Péterffy Árpád szívse- bész professzor, a debreceni szívsebészeti centrum igazga- tója a beavatkozással kapcso- latban elmondta: első alkalom- mai 1985-ben egy washingtoni szimpóziumon hallott ilyen jel- legű beavatkozásról, amelyből azóta mintegy háromszázat haj- tottak végre a világ különböző országaiban. Egy évvel ezelőtt - amikor elkészült a debreceni Az ELIT Ruhagyár Rt. budapesti telephelyén 800 négyzetméter alapterületű öltönyházat nyi■ tott, ahol 7000 férfi és női kosztümöt árulnak a nyugat-európai divatirányzathoz igazodva Öltönyház nyílt Budapesten Elit-divat tető. Az akkori, 360 millió fo- rintos alaptőkéjű cégben 210 milliós tőkeemelést hajtottak végre új berendezések vásárlá- sával. A cég tulajdonosa jelen- leg mintegy 27 százalékkal még az Állami Vagyonügynökség, amely MRP útján értékesíti tu- lajdonrészét. Az Elit Ruhagyár jelenleg négy termelőhellyel rendelke- zik, az Öltönyház nem önálló egysége. Az Elit éves forgalma 1 milliárd forint körül van, melynek nagy része, mintegy 700 millió forint exportból származik, a nyugati piacokról. Az alapanyagot 100 százalékig importálják Nyugat-Europából. A tervek szerint az Elit rész- vényei két éven belül tőzsdére kerülnek. Új kereskedelmi formát veze- tett be a hazai piacon az Elit Ruhagyár Rt. Áz Öltönyház néven létrehozott raktáráruhá- zat hivatalosan április végén nyitják meg. A raktáráruház termékeivel és mérsékelt áraival a kiskeres- kedelem dinamikusan fejlődő formája - állítják a cég vezetői. Az Öltönyház terjeszkedése az Elit stratégiájának fontos része. A koncepciót kiterjesztik Ma- gyarország mellett az osztrák piacra is. Tárgyalások folynak továbbá az Elit-termékek fór- galmazásáról Franchise-rend- szerű üzletekben. Az Elit Ruhagyárat, amely a Vörös Október Férfiruhagyár utóda, 1992-ben részben priva- tizálta két angol magánbefek­Magyar állampolgárt bárhol a világon megilleti a konzuli gondoskodás Kezdődik a turistaszezon Krakkóban, Ungváron, Stutt- gartban, Drezdában, Milánóban és Barcelonában. Nem árt tudni a magyarok- nak: a konzul nem alakíthatja át a vízum jellegét. Ha tehát valaki turistaként utazik külföldre, de csábító munkaajánlatot kap, haza kell jönnie, s az illető or- szág nagykövetségéhez kell fo- lyamodnia munkavállalói ví- zumért. Ám a kinn dolgozók számíthatnak jogi tanácsadásra, ha nem fizetik ki bérüket, vagy ha a munkaadó ״elblicceli” tár- sadalombiztosításukat. A külügyminisztérium illeté- kés osztálya azt javasolja, hogy a bajbajutott magyar állampol- gár ragaszkodjék hatósági jegy- zőkönyvezéshez, kérjen tolmá- csőt, hogy ne írathassanak alá vele olyan papírt, ami hiányos vagy számára hátrányos. vábbutazásra, hanem csupán a legolcsóbb és leggyorsabb ha- zautazásra. Az ellopott, vagy elvesztett útlevél helyett kapott rövid érvényességi idejű ״haza- térési igazolványt” pedig csu- pán a tranzitországokban fogad- ják el. A magyar útiokmány egyébként értékes zsákmány a tolvajnak, mert Albániát és Tö- rökországot leszámítva egész Európában Vízummentesen ér- vényes. A konzulátusok és a buda- pesti minisztérium évente kb. 150 ezer üggyel foglalkoznak. Ezek között több száz bűneset, öngyilkosság, halál, eltűnés, baleset is előfordul, amelyek in- tézése nagy szakértelmet és kö- rültekintést igényel. A konzuli hálózatnak érthetően Európá- bán van a legtöbb dolga, ezért is létesítettek új kirendeltségeket előtti bevezetésével megnőtt a magyar utasforgalom, s ebből adódóan szaporodott az ilyen esetek száma. Az is előfordul, hogy valaki csupán mímeli a bajba jutást. Az az ötlet azonban már nem ״nyerő”, hogy ״rablásra” hivat- kozással bárki is pénzt kérjen külföldön a magyar követsége- ken. A kilencvenes évek elejé- tői ugyanis egyre romlott a visszafizetési morál, a devizá- bán kapott kölcsön negyven százalékát tavaly nem fizették vissza. Ezért ma már csak akkor folyósítanak áthidaló pénzügyi segítséget külföldön, ha az itt- honi kezes devizában vagy fo- rintban befizeti az összeget. A notórius kéregetőkről listát ve- zetnek, s ez ott van valamennyi külképviseleten. A kapott pénz egyébként nem szolgálhat to­Ügyes-bajos dolgaink inté- zése belföldön sem mindig egy- szerű, külföldre kerülve pedig még ennél is bonyolultabb. Jó tudni azonban, hogy a magyar állampolgárt - bárhol a világon - megilleti a konzuli gondosko- dás, akár tartósan él határainkon túl, akár turistáskodik. 68 nagy- követség konzuli részlege, il- letve további 17 önálló konzulá- tus látja el 186 országban ezt a feladatot. Ennek tudatában fontos, hogy külföldre utazva vigyük magunkkal az ottani magyar külképviselet címét, telefon- számát, vagy ennek híján a bu- dapesti külügyminisztérium te- lefonszámát (156-8000, kon- zuli gondoskodás osztálya). Ugyanis megtörténhet velünk, hogy elvész a menetjegy, kira- bolnak, ellopják az iratainkat, pénzünket, autóbaleset ér, sőt rendőri őrizetbe vétel vagy vá- ratlan haláleset is előfordulhat. A világútlevél öt évvel ez­A Világkiállítás Programirodájában már látható az az újonnan elkészült 1:50 arányú EXPO ’96 makett, amelyen már szerepel a Sigrai Tibor (UVATERV) által tervezett ideiglenes sátortetős gyalogos híd, ame- lyen óránként 12-14 ezer ember haladhat át és juthat el a Világkiállítás központjába. A EXPO Iroda terve- iben az is szerepel, hogy a nagyközönség is megtekintheti majd a makettet. MTI FOTÓ Új asztmaellenes gyógyszer hogy az elmúlt évben megsze- rezték a gyógyszer-nagykeres- kedelmi jogosítványt, s így 250 magánpatikának és több mint 100 kórháznak szállítanak köz- vétlenül készítményeket. Leg- ismertebb Ciba terméket, a Vol- tarent licenc alapján a Biogal gyártja. A 20 éve kifejlesztett készítménynek azonban megje- lentek más importból származó olcsó, úgynevezett generikus változata is, s emiatt a hazai gyártás gazdaságossága ve- szélybe került. Még nem dön- tötték el, hogy megszüntetik-e az itthoni gyártást, amely a Bi- ogal Rt. termelésének egytize- dét jelenti. Az ügyvezető el- mondta nég: idén piacra dobják a Voltaren kúp- és injekció-vál- tozatát, és törzskönyvezés előtt áll egy új, asztmaellenes gyógy- szerük is. a magyar piacon. Az idén várha- tóan elérik a 6,7 milliárd forin- tos forgalmat, és a korábbi évekkel ellentétben már nyere- ségre is számítanak. Az elmúlt évet ugyanis a forgalomfelfutás ellenére 140 millió forintos veszteséggel zárták - ennek egyértelműen a gyors növeke- dés, a piaci, a szervezeti, illetve az adminisztrációs háttér kiépí- tése az oka. A gyógyszerek mellett tavaly növényvédőszer- és vetőmag- forgalmazással is bővítették a Ciba Hungária Kft. tevékeny- ségi körét, saját értékesítési há- lózatot is létrehozva. így a Ciba Hungáriának a gyógyszerszek- toron kívül, az agrárszektorban is jelentős, 18 százalékos része- sedése lett, míg a vetőmagfor- galom most van felfutóban. Andreas Strakos elmondta,- Az elmúlt év a Ciba Hun- gária Kft. számára a magyar pi- aci pozíciók megszilárdításának esztendeje volt - mondta Buda- pesten tartott sajtótájékoztató- ján Andreas Strakos, a Ciba Hungária Kft. ügyvezető igaz- gatója. A baseli székhelyű vegyipari vállalat - amely már több éve van jelen a magyar a piacon - 1992-ben hozta létre a Ciba-Biogal közös vállalat ma- gyár részének kivásárlásával a Ciba Hungária Kft.-t. A társa- ság egyik alapvető feladataként a Ciba gyógyszerek magyaror- szági törzskönyveztetését, im- portját és a marketingjét jelölte meg. Ezt a tevékenységet egyre növekvő forgalom mellett vé- gezték: 1992-ben 2,3 milliárd forint értékben* 1993-ban 3,4 milliárd forint értékben adtak el

Next

/
Thumbnails
Contents