Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1994-04-13 / 102. szám

üj Dunántúli napló 3 * A mai nap 1994. április 13., szerda Elhunyt dr. Cserháti József Szolgálatának ötven éve az elmúlt diktatúra éveit öleli fel. Népével együtt szenvedett. Optimizmusa mindig túlsegítette a szaka- dákokon. Azon egyházkor- mányzók közé tartozott, akik részt vehettek a II. Vatikáni Zsinaton, lelkesítette az egyház megújításának a le- hetősége, sokat fáradozott a lelkipásztori munka megújí- tásán, írásaival, tanulmánya- ival pedig az egész magyar egyház megújításán. Ebben a szellemben hosszú éveken keresztül dolgozott, mint a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára. Átérezte vezetői felelősségét, a nehéz idők- ben igyekezet életteret ta- lálni a marxistákkal folyta- tott párbeszédben az egyház számára. Sokat tett azért, hogy az egyházközségek újjászüles- senek, a fiatalok és a világ- iák otthonra találjanak az egyházban, mint kereszté- nyék cselekvő részesei le- hessenek a társadalomnak. A jó gazda gondosságával igyekezett megőrizni temp- lomainkat, felújítani őket, mert tudta, hogy ezen kin- esek nemzetünk értékei. Mint egyetemi lelkipásztor, szemináriumi elöljáró, mint püspök, sokaknak volt báto- rító támasza közvetlen em- berségével. Pécsi Püspöki Hivatal Dr. Cserháti József nyu- galmazott pécsi megyéspüs- pök a Tolna megyei Lengyel községben született, 1914. április 19-én. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, majd Bonyhádon az evangélikus gimnáziumban folytatta, a pécsi ciszterci gimnázium- bán érettségizett mint kisz- szeminarista. Teológiai ta- nulmányait nyolc éven ke- resztül Rómában, a Germa- nicum Hungaricumban vé- gezte. 1940 december 1-jén pappá szentelték. Kápláni éveit Újpetrén kezdte, majd hitoktató volt Dombóváron. Teológiai ta- nár lett Pécsett, majd a Pécsi Szeminárium megszünteté- sekor Győrbe kísérte a kis- papokat, s mint szeminári- umi elöljáró és a filozófia professzora működött. 1956-ban a Budapesti Hittu- dományi Akadémián foly- tatta professzori munkáját. Rogács Ferenc püspök ha- lála után, 1961 február 24-től, mint káptalani hely- nők, majd 1964 szeptember 15-től, mint apostoli kor- mányzó irányította az egy- házmegyét, püspökké 1964. október 28-án szentelték. 1969 január 10-től 1989. no- vember 3-ig megyéspüspök- ként állt a Pécsi Egyházme- gye élén. Jelmondata: In servitio populi Dei. - Isten népének szolgálatában! Avantgárd költészetnap Pécsett, a Művészetek Házában rés Zsolt, Tolnai Ottó vagy Nagy Pál verseit, miközben a csoport tagjai mozognak, sző- vegeket mondanak. Az előadás szerves része lesz a Petőfi Rá- dió élő adása is vagy a TV Hír- adó bizonyos részei. Elhangzanak majd szórakoz- tató, szókifacsarásokra épülő művek és hangversek is. A hát- térzenét hegedű és preparált zongora biztosítja majd, részle- tek hangzanak el Huszka, Jop- lin, Fényes Szabolcs műveiből s lesz némafilm-imitáció és éneklő szavalókórus is. A ren- dező szerint az egy órás műsor egyedi és megismételhetet- len. Cs. L. Avantgárd költészetnap címmel kerül ma 19 órai kezdet- tel megrendezésre Pécsett, a Művészetek Háza Fülep Lajos termében, az Egyetemi Színpa- dón belül kialakult kis csoport előadásában, egy érdekesnek ígérkező irodalmi est. Mint Balogh Róberttól, az irodalmi műsor rendezőjétől megtudtuk, főleg a párizsi Ma- gyár Műhely köré csoportosuló szerzők avantgárd jellegű mű- veinek sajátos előadásáról lesz szó. A multimédia elvére épülő előadás keretén belül a nézők kazettáról hallgathatják többek között Határ Győző, Kibédi Varga Áron, Vitéz György, Ső­MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Új Dunántúli Naplót 1994. május 1-jétől. Vállalom, hogy az esedékes előfizetési díjat a kézbesítőnek készpénzben, számla ellenében kifizetem. név lakcím (ir. szám) .........év..............hó ... .......n ap Előfizethető: aláírás 1 hónapra 375 Ft 2 hónapra 750 Ft 3 hónapra 1125 Ft 6 hónapra 2250 Ft A megrendelőlapot zárt borítékban, bélyeg felragasztása nélkül küldje a kiadó címére. (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) Regionális fejlesztési tőketársaság alakul Dél-Pannon Kft., a vállalkozók segítője ködni kezdhet. Az alapító ön- kormányzatok és cégek apport- ján kívül, az ÁV Rt. vagy az ÁVÜ - a döntés csak később születik meg - huszonöt száza- lékos részesedést szerez a társa- Ságban, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. pedig lega- lább ötven százalék plusz egy szavazattal szeretné kivenni a részét a gazdasági társaság tu- lajdonából. A szándéknyilatkozatot egye- lőre a Somogy és Tolna megyei közgyűlés vezetőin kívül a Ma- gyár Befektetési és Fejlesztési Bank Rt, az ÁV Rt, a Mecseki Bányavagyon-Hasznosító Rt és a szekszárdi, komlói, marcali önkormányzatok képviselői ír- ták alá. Barna Zsolt azért sem írta alá a szerződést, mert az ottani közgyűlés elnöké- nek feltételei közt pécsi központ szerepel. Dr. Gyenesei István, a somogyi közgyűlés elnöke, és a megbeszélésen jelenlévő más szakemberek szerint sem indo- kolja azonban semmi a tervezett székhely megváltoztatását, de az látható: az ügyben szükség van még egyeztető tárgyaló- sokra. A Dél-Pannon Kft. a vállal- kozások fejlődését egyelőre há- rom megyében - Baranyában, Tolnában és Somogybán - sze- retné segíteni, ám például Zala megyét is megkeresték az ille- tékesek, így annak későbbi csat- lakozása is elképzelhető. A kft. az alapítani szándékozók rémé- nyei szerint hamarosan mű­tásával is segítheti a régió vállal- kozóit. Mint a szándéknyilatkozat alá- írásakor dr. Bányai Miklós a re- gionális fejlesztési társaság veze- tője elmondta: a cég tőkeapport- tál segíti a vállalkozásokat, ami nem ajándékpénz és nem hitel, a kihelyezett vagyontól a kft az osztalék arányában hasznot re- mél. Tarján Lászlóné környezet- védelmi államtitkár is méltatta a megalakuló társaság előnyeit. Mint elmondta: az elmúlt idő- szak bizonyította, hogy a regio- nális összefogásban van a jövő. Az államtitkárasszony szerint ezen belül is elsősorban a kis ré- giókban kell gondolkodni. A társaság székhelye a tervek szerint Kaposvár lenne, ám pél- dául Baranya megye képviselője Tegnap Kaposváron a megye- háza címertermében hét önkor- mányzat, az ÁV Rt. és a Mecseki Bányavagyon-Hasznosító Rt. je- lenlévő képviselői aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amely a Dél-Pannon Kft. regionális fej- lesztési kockázati tőketársaság megalapítását segíti. A regionális kockázati tőke- társaság egyik legfontosabb cél- kitűzése, hogy tőkével társuljon az ipar, a mezőgazdaság, a hu- mán és a termelő infrastruktúra- lis szolgáltatások bármely terüle- tén. A kft. olyan vállalkozásokat támogat, amelyek székhelye a régió területén található. Á kft működésének első időszakában szakértői vállalkozások - könyvvizsgáló, pénzügyi és be- raházási tanácsadó cégek - alapi­Roberts Kwamina festményeiből látható kiállítás Pécsett, a Szent István tér 1-ben, a Műhelyga- lériában. Az alkotó Afrikában, Ghánában született, ma a Pécsi Balett táncosa. Több külföldi ki- állítás után Magyarországon most mutatkozik be a közönségnek. Fotó: Szundi György Könyvvizsgálat és számvitel ’94 A számviteli törvény mó- dosulása, a vállalkozás át- alakítás számviteli és adó- zási kérdései, az összevont konszolidált beszámoló a számviteli törvény széllé- mében, a csőd, felszámolás és végelszámolás könyv- vizsgálata, a pénzintézeti törvény és a pénzintézeti könyvvizsgálat, a váméi- számolás, export és import, a mérlegbeszámoló és mel- lékletei, az adózás és más fontos, a vállalkozásokat is érintő témákat vitatnak meg Pécsett, a Számvitel és könyvvizsgálat ’94 orszá- gos szakmai fórumon. A Vezetési Tudományos Tár- saság Baranya és a Me- nedzsment Tanácsadó Kft. rendezvénye csütörtökön 9 órakor kezdődik és pénte- ken délben konzultációval zárul a pécsi Pannónia Szál- lóban. Százhúszmillió új munkahelyekre Nőtt az egy főre jutó támogatás összege Baranyában A pályázati támogatásként kapott visszatérítendő tőkejutta- tás visszafizetésével azonos fu- tamidejű (maximum 4 év) a tá- mogatással együttjáró foglal- koztatási kötelezettség. A köl- csőn törlesztését egy év türelmi idő után kell megkezdeni. A pályázatok benyújtásának határideje április 29. Részlete- sebb információkért minden ér- deklődő a Baranya Megyei Munkaügyi Központ kirendelt- ségeihez fordulhat. Kaszás E. ezek a támogatások lehetőség szerint kapcsolódjanak az egyre gyarapodó regionális válságkezelési kezdeményezé- sekhez, így ugyanis lényegesen nagyobb az életben maradási esélyük. Az újdonságok következté- ben elképzelhető, hogy egyes munkanélküliek saját maguk számára teremtsenek állást - az új vállalkozások beindítása előtt a szükséges képzés elindí- tásában is közreműködik a munkaügyi központ. ben született meg a döntés, hogy idén 50 ezer forinttal, 250-ről 300 ezerre növeljük az egy főnek adható támogatást. Ugyanakkor a tanács 15 millió forintban maximálta az egy pá- lyázónak adható összeget. Mindezzel az a szándékunk, hogy elsősorban olyan kisvál- lalkozásokat támogassunk, amelyeknek komoly szerepük lehet egy-egy térség foglalkoz- tatási válságának megoldásá- bán. Ugyanakkor megfogalma- zódott az a törekvés is, hogy Kiírta az idei munkahelyte- remtő pályázatok feltételeit a Baranya Megyei Munkaügyi Központ. Ebben az évben egyelőre 120 millió forintot különítettek el erre a támoga- tási formára, amivel egy idő- ben az igénylés feltételei is megváltoztak néhány ponton. Minderről így számolt be la- púnknak Gyöngyösi Pétemé, a munkaügyi központ megbízott vezetője:-A Baranya Megyei Mun- kaügyi Tanáccsal egyetértés­- Költészet napi csigatészta gyedett a körítés és tálalás zsenge, diétás, ünnepi igényte- lenségével, mintegy élőké- szítve azt, hogy az egyik vers a műsoridő lejárta miatt félbe- szakadjon. Hiszen nemcsak vers van, de van műsoridő is, s az egyik is, másik is csak járja a maga útját, mint a csillagok az égen. Ebben a dimenzióban pedig a vers már csak egy kó- sza, kikerülendő üstökös a Köl- tészet napján is. Fiatal költők koszorúzták az asztalt rögvest ezután a másik csatornán - csigaversek hang- zottak el, míg a háttérben csiga-festmények festődtek a falra -, majd a műsorvezető fel- kérésére egy esztéta hajtott csiga-fejet néhány udvarias mondatban a zenés-rajzos ősz- szeállítás előtt. Költészet napja volt - letudtuk -, de sem égbe emelkedni, se földön járni nem tudtunk igazán. Bóka Róbert kelő Bábellel, próbálja a szavak értelmét és testies szépségét, önértékét is visszalopni szá- munkra. Egyedül a vers próbál visszacsempészni jótékony má- giát a hétköznapokba, elhitetni a (rá)olvasás, a ״befelébeszéd” sámánisztikus, gyógyító külde- tését; hiszen a költészet, hason- lóan a papok és a néptribün-po- Etikusok beszédéhez vagy a leggyarlóbb, leghétköznapibb imához és káromkodáshoz - egyenesen Istent kísérti. Ha az égiekhez nem juthat el, talán a bennünk lakó Istent próbálja felébreszteni. Hétfő koradélután(!) a Költé- szét napja ürügyén négyen is se- Ténykedtek ezen: két költő, egy neves irodalomtörténész - elsők közt maga a riporter. Szép, nyakkendős, unalmas műsor volt ez, dacára a kiváló embe- reknek-verssoroknak. A műsor- bán népművelői buzgalom ele­vélbe csomagolva lapult a béké- sen kérődző mamut mögött. Most, a mérlegkészítések évadján, közeledvén a választá- sokhoz, egyre több jele van an- nak, hogy az egy nemzetséghez tartozók sem értik a szavak je- lentésén ugyanazt, sőt, egyre valószínűbb, hogy jelentésük is sivárabb, mint volt az ősidők- ben. Az Istennel vagy a mamut- tál folytatott párbeszéd mégis- csak egyszerűbb, mint a Másik- kai. A vallás transzcendenciájá- bán a szavak főként a hit, a megszólítás kellékei, míg az élőbeszéd szertelenül röpködő szavai néha csak a leghétközna- pibb konyhanyelvben és a leg- szerelmesebb összesímulásban békéinek meg; nyugszanak bele abba, hogy nekik ez a valóság jut, s válnak eggyé a maguk kö- zönséges jelentéseivel. A költészet az, amely meg- próbál dacolni a lelkekbe fész­A legősibb törvényeket a szó, az emberi beszéd valószínűleg meg sem környékezhette. A legősibb törvények mindenek- előtt és számunkra alig felfog- hatóan tették dolgukat, messze megelőzték a szót, s az élőszó, a beszéd, ha valamiképp létre is jött, tökéletlen közvetítőeszköz maradt az emberi lények közt. Fogalmak jelölésében is önké- nyes, tökéletlen - megértésének csak annyi alapja van, hogy ugyanazon szó jelentésén, való- ságbéli megfelelőjén s néha-néha még elvont tartalmán is az egy nemzetséghez tartozók ugyanazt értsék. Lehetőleg. Az első szó-kezdemény való- színűleg éppúgy szólt egy leg- felsőbb lényhez - Istenhez: ké- sőbb Tamenundhoz, Avaloki- tesvarához, Buddhához, Mo- hamedhez, Jézushoz -, mint ah- hoz a társunkhoz, aki kezében parittyával egy eukaliptusz-le-

Next

/
Thumbnails
Contents