Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-05 / 63. szám

1994. március 5., szombat Irodalom - Művészet uj Dunántúli napló 11 A filmrendező magányos utas Beszélgetés Deák Krisztinával Kovács Adél mint Baán Magda elindul a Halál nyomában. Jelenet a Köd című filmből. Deák Krisztinával, a Köd című film rendezőjével, műve ősbemutatójának másnapján beszélgettünk a filmszemle saj­tóirodáján. Arcán még ott volt a premier feszültsége, de lényé­ből már felszabadultság áradt, „elengedte” őt a film, s már más feladatok foglalkoztatták. Szín­házi próbáról érkezett, hamaro­san újabb bemutató vár rá. Ko­rábbi filmjeiről kezdtem kér­dezgetni, s szinte önkéntelenül az irodalomra terelődött a szó, hiszen Vonzások és választások című munkájával Goethe regé­nyének mozgóképi megfogal­mazására vállalkozott, s a Csinszká-t is áthatotta a költé­szet ihlete. A Köd pedig Gozsdu Elek 1882-ben írt regé­nyéből merítette tárgyát. Az irodalomhoz való kötődéséről faggatom. Tűnődve, mégis ha­tározottan válaszol:- Mint olvasó embert napról napra szellemi és érzelmi táplá­lékkal látnak el a könyvek, ám ennek filmrendezőként is sze­retném hasznát látni. Nagyon nehéz ugyanis eredeti, jó forga­tókönyvet írni. Van szerző, aki képes erre, de engem még nem hozott össze a sors ilyennel. Az irodalom viszont valóságos kin­csesbánya egy filmes számára, tömve olyan történetekkel, ame­lyek a vásznon új életre kelnek, mint Csipkerózsika a királyfi érintésétől. Ezek többnyire nem is remekművek, csak jól megírt szövegek, amelyeket valami sa­játos hangulat leng be.- Mint Gozsdu Elek regényét. Hogyan talált rá?- A Goethe-film forgatásakor került a kezembe, s akkor arra gondoltam, milyen szép melo­drámát lehetne forgatni belőle. Nem igazán nagy regény, talán utánérzésnek is nevezhető, de szemléletesen bemutat egy érze­lemvilágot, s árnyaltan ábrázol egy szenvedélyt, ami elpusztít maga körül mindent. De e film túl sokba került volna, így csu­pán terv maradt.- Pedig Márton László Lep­kék a kalapon című drámája is jelzi, milyen megjelenítési lehe­tőségek rejlenek a témában.- Valóban, s én sem vetettem el végleg az Ötletet. Amikor a Csinszka-filmet csináltam, és a csúcsai kastély megfelelőjét ke­restem, sok lepusztult kastélyt találtam, amelyek, furcsa mó­don, szinte szebbek voltak ilyen állapotban, mint korábban. Málló freskóikkal és mozdítha­tatlan bútoraikkal az időtlenség hangulatát árasztották. Akkor megint eszembe jutott a Köd.- Hogy jutott el Tengelicre?- Ennek a filmnek a terve nem hagyott nyugodni. Később, amikor úgy tűnt, lehetőség nyí­lik a megvalósításra, ismét ván­dorútra keltem, s amikor a ten- gelici kastély elé befordultam, nyilvánvaló volt számomra, hogy ez az a hely, ahol a Baán-család története lejátszó­dik. A pécsiek biztosan ismerik a kastélyt, hiszen nincs messze tőlük. Ettől kezdve a hely szel­leme vezetett bennünket, s a cselekményt kezdtük ráírni az épületre s környezetére. így az­tán a film nem is lett drága, hi­szen ott minden együtt volt: a park, a tó, a mocsári fenyő, az ódon termek, a kápolna, még a jégverem is, ahol a pokoli lán­gok elnyelik Mártát. Az egész stáb leköltözött Tengelicre, s együtt töltöttük a nyarat. A for­gatás időrendje majdnem telje­sen megegyezett, a történettől csak a fények miatt tértünk el. Sokszor napokon keresztül les­tük a hajnal megfelelő pillanatát vagy az estébe hajló délután telt színeit.- E filmben a hangulatnak amúgy is kulcsszerepe van, mert a cselekmény titkokkal és sejté­sekkel teli.- Mert az érzelmek is rejté­lyesek és megmagyarázhatatla- nok. Ezért ezt a filmet inkább szívvel kell megérteni, mint ésszel, s remélem, a racionális mesékhez szoktatott néző képes lesz erre.-A történet egy testvérpár, Olga és Márta végzetes sze­relmi vetélkedésére épül. Ho­gyan választotta ki a szereplő­ket? Engem első pillantásra meglepett, hogy a szép Kovács Adél a vesztes nőt alakítja.-Tóth Ildikóval már koráb­ban is dolgoztam, tudtam, re­mek Olga lesz, s Kovács Adél is mindig szerepelt a belső névso­romban. Miért Márta szerepét osztottam rá? ő valóban inkább hódító asszonyokat szokott ala­kítani. Ám egy színésznőt min­dig „kifordít” önmagából, ha a korábbiaktól eltérő szerepet kell megformálnia. Az ilyen feladat rejtett erőforrásokat tár fel a lel­kében. A szomorú és szenvedő Kovács Adél új jelenség a vász­non. Nagyszerű Márta vált be­lőle!- Ki az igazi főhős?-Nem tudom. Kicsit jelké­pesnek érzem, hogy ez a két el­térő alkatú, másképpen szép színésznő, akik most nővéreket alakítottak, a forgatás egy pilla­natában, titokzatos módon, el­kezdtek hasonlítani egymásra. George Tábori néhány esetben alig tudta megkülönböztetni őket.- George Táborit hogy sike­rült megnyernie a film szá­mára?-Gábor bácsi figuráját róla mintáztuk, s titokban neki szán­tuk. Amikor elolvasta a forga­tókönyvet, azt mondta, jön. Já­tékával arról győzött meg, hogy a vásznon a személyiség sugár­zása a legfontosabb, ezt semmi­féle színészi iskolázottság nem pótolja. Ebből a most nyolcvan éves férfiból türelem, megértés, figyelmesség és szeretet árad. Jellemző rá, hogy noha egy drámáját éppen most mutatták be Svédországban, nem oda utazott, hanem a film bemutató­jára jött el. Tudta, mennyire fontos nekünk a jelenléte.- Amikor rendez, nem magá­nyos?- De igen. A filmrendező magányos utas. Most ugyan ki­váló munkatársakra leltem, de ők csak egy-egy állomásig kí­sérnek el. Az egész utat csupán én járom végig. Nagy Imre Ferenczes István Félszonettek 1. Karácsonykor születtem. Hullt a hó, mikor semmibe sikoltott anyám ... Az erdők alatt kóbor eb csaholt, vonított: nem volt sehol a hazám ... Nevemet hozta, nyílt a kiskapu, Szent István jött, de ő sem tudta már, király volt-e avagy a vértanú ... 2. Mikor születtem, leszakadt a tornác. Tetves csordapásztor bocskori rongya mögé fagyott, s pusztult birka-akolba szögesdróttal elfércelten az ország - hol nincs már remény áldott, tiszta hóra, melyre hazának a vérem omolna, ki rímelne a halálra s a jóra ... 3. Mikor születtem, vért köpött az Úr: csillagot a hazátlan táj fölé, hol az őrangyal hollónak tanult, hullát mosdatott az anyák ölén. Karácsony volt. Anyám csodára várt. A fiú végül mégis porba hullt. Mint földrengés előtt a tűzmadár. 4. Karácsonykor születtem. Havazott. Anyám lázban játszotta Máriát. Apám ács volt. Félte a csillagot - Vállapján hozta a három király. Dávájt köszöntek. Sztálin orgonáit. Jászoltűz füstje vont fölém gloire-t. Hamuba írták széphistórium ­A cselédlány könyvei Sorra kapnak méltó erkölcsi - részben anyagi - elégtételt mindazok, kiket a ,jog” ítélő­széke előtt igaztalanul ítéltek el és kárhoztattak meg nem érde­melten nehéz sors viselésére. Politikai motívumok alapján szedte áldozatait a szűklátókö­rűség és a butaság, a szolgalel­kű ség és az embertelenség. A nagypolitikának és a hétközna­poknak egyaránt sok az erköl­csileg is megnyomorított már­tírja. A gazdaság és a kultúra munkásai között egyaránt. Ám Reichardt Erzsébet való­ban elkövette tettét. A Pécsi Fi­gyelő 1900 február 28-án ugyanis a következőket tudósí­totta: „Bekker János kölesdi vendéglőstől a minap elloptak két gyertyatartót és két kötet re­gényt. Á káros feljelentésére megindított nyomozás során az­tán csakhamar kiderült, hogy a tettes a káros cselédje, Rei­chardt Erzsébet, kistormási ille­tőségű lány volt, kinek lakásán, amikor házkutatást tartottak, egész raktárát találtak ott a lo­pott tárgyaknak, könyveknek, és ruhaneműeknek, melyeket lassanként lopdosott el gazdájá­tól. Az irodalombarát tolvajle­ányt feljelentették a bíróság­nak.” Eddig a hír a többrevágyó cselédlányról. A történet befe­jezését nem ismeijük. Ám a nyilván pénzszűke által is haj­tott cselekedet néhány vonatko­zása több mint érdekes. Például egyik „főhősünk” a falusi ven­déglős, kitől könyvtárnyi köny­vet lehetett eltulajdonítani. A cselédlány, ki könyvet tart ér­demesnek lopásra. És a könyv maga, mint értékhordozó, me­lyért érdemes akár a becsületét is kockára tenni... Talán túlzás, ám én mégis csodálattal vegyes irigységgel gondolok azokra a viszonyokra, hol a tudásvágytól (is) hajtott cselédlány könyveket lop gaz­dájától. Mert évszázadnyi tá­volból fura érzésekkel szembe­sül ez a múlt az ellentmondásos jelennel, hol például a könyvki­adó lassan már annak is örül, ha néhány tucat (!) könyvére igényt tart a kereskedő. Mert a könyvszakma átmeneti helyzete túl soká tart. Mert a vásárlóerő túl lassan gyarapodik. Mert a piacgazdaságra történő átalaku­lás betegségei még intenzíven kísértenek. Mert.. . Mert ki tudja, hogy a mégoly alacsony árfekvésű könyv is gazdára ta­lál-e, eljut-e oda, hova szerzője és kiadója szánja, lesz-e érte va­laki képes elővenni a két-há- romszáz forintját? Mert a hami­san megszépítő múlt emléke már a néhány ezer, sőt a néhány száz példányos megrendelés is! Mert a szerzők lassan-lassan már gyermekkorom képkeres­kedőit meg könyvárusait juttat­ják eszembe, kik házról-házra járva kínálták megvételre nehe­zen eladható portékájukat. Mert a szűk családi bugyellárisok fo­rintokban nem bővelkedtek ak­kor sem. Igaz, a szerzők már koránt­sem csak írnak, hanem szpon­zorokat kutatnak, kultúrát tá­mogatni képes vállalkozókat, mecénásokat keresnek, tárgyal­nak, pályázatokat nyújtanak be, sőt időnként már maguk is fi­zetnek (!?), hogy megjelenhes­senek. A megjelenő könyvvel pedig lassan már kereskednek is. S mit tesznek a kiadók, a szerkesztők? Ugyanezt, folytat­ják az össztársadalmi ,.koldu­lást” az értékápoló kultúra fennmaradása, megőrzése érde­kében. S igyekeznek példá­nyonként értékesíteni többre ér­demes portékájukat. Hallom, hogy már nem csak vidéki kis kiadók „provincia­lizmusa” és mértéktartó óvatos­sága eredményezi a néhány száz példányos új kiadásokat. Ugyanez a helyzet már a „na­gyoknál” is! Gyakran hat-hét- száz példányban jelennek már meg elismertek is, többkötete­sek, rangot-szerzettek, nagyobb példányszámra is érdemesek! Ismerem az ellenvetést, a pi­aci szabályozó szerepéről, meg arról, hogy csak azt és annyit lehet megjelentetni, amennyit a piac visszaigazol, felvesz, érté­kel. De mégis kérdezem: hol a határ? Hol a folyamat vége? Meddig még gazdasági kilátás- talanságunk szülte kulturális keserveink, melyek nevében most megkövetem Reichardt Erzsébetet, az egykori könyv­tolvajt, ki 1901-ben arra vete­medett, hogy regényekkel rövi­dítse meg vendéglős munkaadó­ját. De emlékezem Bekker Já­nos kölesdi vendéglősről is, ki­től könyvet lehetett lopni a ház­tartásából. És megidézem azo­kat a viszonyokat is, amelyek közepette a könyv mint áru egy­szerre lehetett - a meseszerű történet tanúsága szerint - használati érték és érték hordo­zója. Azóta kilencvenhárom esz­tendő telt el. Vajon mit írhat a krónikás majd rólunk 2087-ben, kilencvenhárom év múlva? Szirtes Gábor A Svédországban élő SILAGI Szabolcs szobrászművész (képünkön) alkotásai láthatók Pécsett, a Széchenyi téri Galériában. A kiállítás március 20-ig tekinthető meg. Fotó: Läufer László Aforizmák Közéleti forgácsok- Ember volt, politikus lett. Életének minden ablakát befa­lazta, ami az emberekre né­zett. %- Hátat fordított a politiká­nak? Sajátos politika kell hozzá. Egy macska árnyéka tigrisnek látszik: csalódott le­hetőségeit illetően, hátat for­dít a közéletnek. *- Panaszkodik a politikus, hogy népszerűtlen? Nem érti, hogy amit igazmondó tükre tapintatosan a szemébe mond, azt már tettei régen kikiabál­ták.- A háború a politika foly­tatása más eszközökkel - szö­gezte le Clausewitz. A béke a háború folytatása kísértetie­sen hasonló eszközökkel - fe­dezte fel Morillon tábornok Boszniában.- Jalta után. A fortélyos fé­lelem fennmaradt. A rettegés egyensúlyát most kétféle féle­lem alkotja. A civilek félelme a háborútól, és a katonák fé­lelme a békétől.- A közéleti siker egyik zá­loga a helyesen adagolt őszin­teség. Idővel megtanít rá a ta­pasztalat. Egyszerű szabályt kell alkalmazni. Az ember mindig mondjon igazat, de tudja, mennyit és kinek.- A felek teljes nézetazo­nosságra jutottak - tartal­mazza a közlemény. Egészen könnyen ment - fűzi hozzá megkönnyebbülten a kom­mentátor. Hát persze, a viták és az emberek természete sze­rint nézetazonosságra azok jutnak a legkönnyebben, akiknek nincsenek is néze­teik. Ettől még felismerhetik az érdekközösséget.- Egyre több programpárt­ból válik manapság ideológiai párt. Érthető. Áki kevesebbet cselekszik, annak pótlásul so­kat kell beszélnie. Ennyi a legkülönfélébb eszmei offen- zívák lényege.- Kétely gyötör. Sok okos ember után most már egy-egy ostobát is menesztenek. Hát nem igaz már a közmondás sem, hogy a butának szeren­cséje van?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents