Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)
1994-03-04 / 62. szám
>94. március 4., péntek Társadalom üj Dunántúli napló 9 A könyörületességre egyre többen rászorulnak lette lévő asztalon kenyérszeletek sorakoznak. Aki már túl van a tisztálkodáson, jön a csészényi levesért, az egy szelet kenyérért. A szemetes edény fölé hajolva, félig háttal a többieknek egy középkorú férfi hagymát tisztít. Egy fejet, amit a leves mellé készít, de úgy forgatja, mintha kincset talált volna. Társa már kortyolgatja az üres zöldséglevest, vágyódva nézi a hagymát, de nem szól semmit. Talán az jár az eszében, amiről az imént beszélgettünk: ez a helyzet számára ezerszer jobb, mint amilyenben ő létezett hetekkel ezelőtt. Egy vállalkozónál dolgozott kosztért, kvártélyért és havi párezer forintért. A fedél, amit kapott, alig volt nagyobb a tyúkólnál és deszkákból rakták össze. Reggelenként mozdítani sem tudta a tagjait. A mellette ülő valamivel szerencsésebb. Neki van albérlete - a rokkantsági nyugdíjából fizeti - de lavórban, hideg vízben tud mosakodni. Fürdeni és vacsorázni jár minden nap az éjjeli menedékhelyre, ha végzett, elköszön. Köves Ferenc, az éppen ügyeletes szociális munkás már szinte mindegyiküket ismeri. A leengedett redőnyök mögül ny szivárog. A réseken át ínyit látni, hogy már sokan innak a szobákban. Odabent :onnal pontos létszámot mon- tnak: tizenkilencen. Már csak ;y embernek jut itt éjszakai állás. Este fél hét van, s ha a iszadik is megérkezik, kiteák a megtelt táblát, így van ez szinte minden ,te, amióta Pécsett, a Hársfa cában megnyílt az éjjeli me- ’dékhely. Éjjeli menedékhely A folyosón még ott a falnak masztott létra, mutatva, hogy tényleg nem rég fejeződött be legszükségesebb munka. Az őszobában lévő nagy asztal írül férfiak ülnek. Cigarettázik, beszélgetnek. Kézről-kézre r egy walkman, mindenki a fere teszi, belehallgat, aztán to- ibb adja. Tulajdonosa, egy fia- lember elégedett mosollyal mgtázza az útját: lám, a többinek is tetszik a zene. Ebből az előszobából a két Jószobába és a több funkciós lyiségbe lehet jutni. Hangtanul dolgozik a mosógép, főtte a szárító. Mindenki aki be- n, a fürdőben vetkőzik, onnét ja ki a szennyesét, amit az jyeletes szociális munkás rak mosógépbe. A tűzhelyen egy tízliteres fákban leves gőzölög, a melmenedékhelyre érkező rászorulók ruhákat is kaphatnak a jciális Információs Szolgálattól Végpontok Éjjeli menedékhely Pécsett, a Hársfa utcában Fotók: Löffler Miközben felírja az érkezettek nevét, tölti a mosógépet, törölközőt, takarót és levest oszt, mindenkivel vált néhány szót. A hosszabb beszélgetések nem itt zajlanak, arra a Szociális Információs Szolgálat, a nappali melegedő, az átmeneti otthonok a megfelelő helyek. Átmeneti otthonok Mindegyiket a Támasz alapítvány működteti. Közülük az éjjeli menedékhely a legújabb. Azokra gondolva nyitották, akiknek végképp nincs hova menniük, akik addig éjszakáznak a szabad ég alatt, vagy kapualjakba, üres, romos épületrészek zugaiba húzódva, papírral, nylonzacskókkal takarózva, amíg a mínuszok be nem űzik őket. Eddig mindenkit a Gomba utcai férfi és a borbálatelepi női átmeneti otthonban helyeztek el, ha szükség volt a gyors segítségre. Márpedig erre - különösen télen - gyakran volt példa.- Legutóbb egy combnyaktö- réses idős emberre hívták fel a figyelmünket - mondja Lőcsei Attila, az alapítvány munkatársa. - Annyira rossz állapotban volt, hogy sem a menedékhelyre, sem a Gomba utcába nem vihettük, mindenekelőtt orvosi kezelésre, ápolásra volt szüksége. Ilyenkor kezdődik a telefonálgatás, szervezkedés. Most is - mint már annyiszor - a pécsbányatelepi kórház fogadta azonnal a bácsit, akit néhány nap alatt olyan állapotba hoztak, hogy kiadhatták nekünk. A könyörületességre - akár hivatásból, akár humanitásból ered - egyre többen rászorulnak. Mint azok az idősek, akiket a kórházból haza szállító mentősöktől „nem vett át” a családjuk. A mentők - akik nyilván nem hagyják a bezárt ajtók előtt a kölöncként számontartott idős hozzátartozót - jobb híján az átmeneti otthonba vitték. A Támasz alapítvány által működtetett népkonyhán tavaly 447 személyt étkeztettek. A Gomba utcai átmeneti férfi szállásra 151, a borbálatelepi nőire 40 személyt vettek fel. Ä Szociális Információs Szolgálat 3440 üggyel foglalkozott. A legtöbben segélyért, szállásért keresték meg őket, de voltak akik társadalombiztosítási kártya, rokkantsági nyugdíj, jövedelem- pótló támogatás intézése ügyében kopogtak be hozzájuk. A különböző kérésekkel érkezők több, mint negyven százaléka 30-45 év közötti. A háló formálódik Az életkor arra figyelmeztet, hogy ezeknek az embereknek nem jelenthet célt menedékhelyen, vagy az átmeneti otthonban lakás, az ingyen konyhán étkezés. Saját érdekükben is el kell fogadniuk bizonyos feltételeket, amelyek a közösségben élésre, a talpraállás akarására vonatkoznak. Abban a hálóban, amely Pécsett a periférára szorultak érdekében fonódik, a Hársfa utcai éjjeli menedékhely a legalacsonyabb fokozat. Ide bárki betérhet, ha van hely. A csésze leves, a szelet kenyér az éhezés, a melegvíz az ágy a megbetegedés, vagy a súlyosabb állapot ellen véd. De ez egy végpont. Az agresszív, öszj szeférhetetlen embereknek ott nincs helyük. De ez nem elég a megváltozásukhoz. Rendszeres munka és saját otthon kellene ahhoz, hogy kikerüljenek az örvényből. Am ebben - az erejét már most meghaladó feladatokkal miatt - a Támasz alapítvány nem tud segíteni. T. É. Hagyd abba és nyersz! Nemzetközi dohányzás elleni program - nyereményekkel C sak közhellyel lehet kezdeni a dohányzás ártalmairól szóló írást. Hiszen annyiszor, annyiféleképp és főleg oly sok fórumon hangzott már el, hogy az egészséget veszélyeztető tényezők közül a dohányzás dobogós helyen áll. Régóta tudott, hogy a tüdőrák jelentős hányadát a cigaretta okozza, s a szív és érbetegségek, infarktusok többségénél is a dohányzás áll a háttérben. Az újabb kutatások bizonyítékai szerint egyre több olyan betegség kialakulásáért is a dohányfüst okolható, amelyekre korábban nem go- noltak. Veszélyeztetettnek tekintik a dohányzó szülői környezetben felnövő gyermekeket. Bebizonyosodott, hogy azok között a gyermekek között, akik szülei .jóvoltából” passzív dohányosként rendszeresen szívják be a füstöt, gyakoribb az asztmatikus megbetegedés, s hajlamosabbak a különböző légúti betegségekre. Még nagyobb ártalomnak van kitéve az a gyermek, akit anyja már magzatkorban mérgez a cigarettafüstből a vérben megkötődő káros anyagokkal. Az is tudott, hogy aki egyszer rászokott, az vagy nem, vagy csak nehezen, kínok árán tud megszabadulni. (Híradásokból tudhatjuk, hogy Amerikában azt tervezik, kábítószernek minősítik a nikotint.) Van, aki szívesen leszokna, ha kapna ehhez valami erős késztetést, vagy segítséget. Az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) most széleskörű nemzetközi kampányt indít, amelyhez Magyarország is csatlakozott. A hazai program központja Baranya megye, ugyanis szervezésével az ÁNTSZ megyei tisztifőorvosát, Dr. Morava Endrét bízták meg. E megbízatásnak az az előzménye, hogy ugyancsak a WHO által indított CINDI program (a halálozásban szerepet játszó, nem fertőző betegségek megelőzésének a programja, az elnevezés a program idegen nevének rövidítése) magyarországi igazgatója. Tőle kaptunk tájékoztatást arról, milyen is lesz ez az új dohányzás elleni hadüzenet? A program egyfajta játék, vetélkedő. A jelszava: Hagyd abba és nyersz! Tulajdonképpen azoknak szeretne sajátos módon segítséget adni, akik szeretnének leszokni, de szükségük lenne ehhez valamilyen erős késztetésre. A program lényege: mindenki jelentkezhet a játékba, aki elmúlt 18 éves és dohányos, és vállalja, hogy április 7-től 1 hónapig nem gyújt rá. Most valószínű többen vélekednek úgy, ez nem nagy dolog, és ez az egy hónap nem is elég ahhoz, hogy valaki igazán abbahagyja a dohányzást. A WHO szakemberei pedig úgy gondolták, hogy akik valóban meg tudják állni, hogy ennyi ideig nem gyújtanak rá, közülük sokan fogják végleg eldobni. A programra jelentkezési lapokon lehet benevezni - legkésőbb április 7-ig, ez az Egészségügyi Világnap dátuma - amelyekhez gyógyszertárakban és lapunk révén lehet hozzájutni. Ezen a napon van a start, ekkor kell eldobni a cigarettát. A hónap végén, a jelentkezési lapokkal sorsolást tartanak, amelyen több értékes ajándék lel gazdára. A fődíj 300 ezer forint értékű családos külföldi üdülés. Mielőtt azonban átadnák a díjakat, laboratóriumi vizsgálatot végeznek el, amivel megállapítják, hogy az illető valóban nem dohányzott egy hónapig (a vérből kimutatható). A programba 12 ország nevezett, s a nemzeti győztesek között nemzetközi fődíjat sorsolnak ki: 5000 dollárt! A sorsolás Finnországban lesz, s aki megnyerte, annak a Finnpr- szágba utazását is fizetik. Érdemes jelentkezni, mert ki tudja, hátha magyar lesz ez a szerencsés nyertes, de ha nem akkor is nyer az, aki eldobta a cigarettát, mégpedig a legértékesebbet: az egészségét! Sarok Zsuzsa Házi feladatra számítógépek A házi feladatokkal küzdő holland nebulók ezentúl forró dróton, számítógépes hálózaton keresztül kaphatnak „szakmai segítséget” - közölte a minap a holland gazdasági miniszter. A dél-hollandiai Limburg tartomány általános és középiskolai tanulói otthoni számítógépeik segítségével juttathatják el kérdéseiket egy tanárokból álló csoporthoz, akik rávezetik őket a feladat megoldására ■Hí A gazdasági minisztérium és az Európai Területfejlesztési Alap 255 ezer dollárnak megfelelő összeggel támogatja a házi- feladat-megoldó hálózatot - írta a holland televízió nyomán a Reuter. A hiszékenység hullámlovasai Itt vannak a kés nélkül operálok, a rákot röntgenszemmel felfedezők \z előre egyeztetett időpont- í a beteg kényelmesen elhe- zkedett a fotelben. Tudta, iy a mester most vele foglalóik. Negyedóra múlva már r másik beteg telepedett a fo- te, s ez így ment órákon át. A csaság pusztán annyi, hogy egyik beteg Győrben, a má- Karcagon, a harmadik Mis- con várta a kezelést a Budaién tartózkodó „doktortól”, nét távgyógyított negyedórás mezésben. A paciensek utó- , csekken fízettek.Akinek g ez a negyedórás otthoni főien ülés is soknak tűnik a igyuláshoz, az odaadhatja, ;y elküldheti a fényképét egy úk csodadoktomak, mert napság már így is „gyógyíta- néhányan. Cét-három év óta hajme- ítő történeteket lehet hallani, olvasni arról, hogy a gyógyulásukért mindenre képes emberek gátlástalan kóklerek csapdáiba esnek. Olyan csodatévők csalják lépre őket, akik nem csak a pénztárcájukon könnyítenek, hanem sokszor még rontanak is az állapotukon. Ez a legnagyobb baj. A másik - ugyancsak súlyos gond - hogy ezek a főként külföldről érkező csodatévők megjelenése hozzávetőlegesen egybeesett a természetes gyógyítás - a természetgyógyászat - újraéledésével. Sokan azonosítják a kettőt, pedig a különbség óriási. A természetből nyert hatóanyagok felhasználása, a különböző kúrák alkalmazása, nem csak hogy nem tilos, hanem kívánatos és szükséges. A szelíd gyógyításként világszerte ismert és elfogadott természetgyógyászat pont a „minden szíre-szóra antibiotikumot” magatartásból igyekszik kimozdítani bennünket. Csakhogy a szálak eléggé össze kuszálódtak. Nagy szerepe van a pénznek, hiszen az anyagi haszonszerzés, ezen a területen a fő mozgatórugó.Sokan vannak, akik veleszületett rendkívüli képességeikre, vagy a keleti országokban elsajátított ismereteikre hivatkozva itt és így akarnak boldogulni. Akik pedig tíz év tanulással szakorvosi diplomát szereztek időről időre megkérdezik: meddig mehet még ez így, mi lesz a következmény, kié a felelősség? Az Égészségügyi Tudományos Tanács két évvel ezelőtt már állást foglalt a természet- gyógyászat, illetve a kuruzslás- sal kapcsolatban. Ennek lényege a következő: amíg a hivatalos orvoslás számára fehér foltok, azaz, gyógyíthatatlan betegségek és kielégítetlen igények vannak és lesznek, amíg az emberközpontú orvoslás maradéktalanul meg nem valósul, s amíg a hivatalosnak és hatékonynak elfogadott gyógyításnak van alternatívája, addig a betegeknek a tradicionális eljárások felé fordulása érthető és magyarázható. Lehetővé kell tenni ezek elérhetőségét, szabályozottan és ellenőrzötten. Gátat kell ugyanakkor szabni a lakosság és a beteg ember bizalmával, hiszékenységével visszaélő, a nem megfelelő informáltságot kihasználó kuruzs- lásnak, s valamennyi tisztességtelen, nyerészkedő, demagóg törekvésnek. Nagyjából ma is itt tartunk. Ennyiben maradt e terület szabályozása, miközben egyre-másra hirdetik magukat és eljárásaikat a különböző országokból érkező csodatévők. Szemben a külföldön munkát vállalni akaró magyar orvosokkal - akik addig, amíg nem honosították a diplomájukat, a nyugati országokban legfeljebb csak segédorvosi munkát végezhetnek - nálunk még erre sincs szükség. Ellenőrizni persze lehet őket. Meg is teszik ezt a tisztiorvosi szolgálatok, de kérdés, hogy miként lehet valakit, vagy valamit úgy ellenőrizni, hogy a tevékenység engedélyezésének, működésének feltételei nincsenek meghatározva? Természetesen csak úgy, hogy valami más, egyébként kifogásolható dologért tiltják el az adott tevékenységtől. Mint például azt a talpmasz- százst végző férfit, aki húsz ember talpát masszírozta végig, miközben nem fertőtlenítette sem a vizet, sem a kezét. Hasonló címen szüntették be egy másik „doktor” működését, aki tűket is használt a kezeléshez, (AIDS!) sterilizálási lehetőség nélkül. És a helyzet - ahogy szoktuk mondani - „fokozódik”. Már hazánkban is megjelentek a „kés nélkül operál”, a „röntgen-szemével látja a rákos sejteket és elpusztítja őket” vezér- szavú hirdetések és a beteg emberek tucatszám jelentkeznek a „rendeléseken”. Nos, pont e riasztó jelenség terjedésének megelőzése érdekében sürgetően szükség lenne arra, hogy mielőbb megfogalmazzák: melyek azok az egészségügyi tevékenységek, amelyeket folytatni lehet, amelyek mérhetően, bizonyítottan jó hatású eljárások, készítmények. Meg azt is, hogy kik és milyen felkészültséggel gyakorolhatják ezeket. Mindezt pont azok érdekében, akik nem az emberek hiszékenységére alapoznak, akik nem a pénztárcájukra utaznak. De méginkább a betegek védelmében. T. E.