Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-23 / 81. szám

2 üj Dunántúli napló 1994. március 23., szerda 24 óra a nagyvilágban thaíföldMátogatása A kormány megkapta a felhatalmazást Március 19-22. között hiva­talos látogatást tett Thaiföldön Joó Rudolf', a Honvédelmi Mi­nisztérium közigazgatási állam­titkára. Bangkokban fogadta őt Vijit Sookmark thaiföldi vé­delmi miniszter, s megbeszélé­seket folytatott vendéglátójával, Suwit Chandhaphradit védelmi államtitkárral. Opera, Gorbacsovról Operát komponáltak Mihail Ckrrbacsov volt szovjet elnök­ről, a világpremiert június 6-án kívánják megtartani Bonnban, s a Gorbacsov-házaspár is jelezte részvételét a premieren - kö­zölte kedden egy hirdetéssel foglalkozó helyi ügynökség. A kamaramű zenéjét egy Franz Hummel nevű komponista sze­rezte) a rendezést a Ruhr-vidéki Ünnepi Játékok művészeti veze­tője, Hansgünther Heyme vál­lalta. A világpremier egyben jó­tékonysági előadás is, a Gorba- csov-alapítvány javára. Privatizál a SZER (Folytatás az 1. oldalról) mány is elkötelezte magát a tag­ság, mint cél mellett. Ezen az úton a társulási szerződés, mint a tagság elérésének eszköze, fontos minőségi változást ho­zott.- Nem belépünk, hanem visszatérünk Európába, noha ez az Európa már nem az, amelytől elszakadtunk - tette hozzá a kormányfő. A nagyszámú hozzászólás után ellenszavazat nélkül hatá­rozott az Országgyűlés az Eu­rópai Unióhoz való csatlakozási kérelmünk beadásáról. A hatá­rozat értelmében az Országgyű­lés felhatalmazza a kormányt, hogy a Magyar köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozási kérelmét benyújtsa az Európai Unió Tanácsához. * Ezt követően a képviselők el­fogadták a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támoga­tására vonatkozó határozati ja­vaslatot. A támogatásra jóváha­gyott 220 millió forintnyi kere­tösszegből 130 milliót kapnak az egyes magyarországi nemze­tiségek szövetségei, egyesüle­tei, míg a fennmaradó 90 millió forint 78 cigány szervezet kö­zött oszlik meg. A legnagyobb összegű költségvetési támoga­tásban - 36,4 millió forintban - a Magyarországi Németek Szö­vetsége részesül. A Magyaror­szági Szlovákok Demokratikus Szövetsége 23,5 millió forint, a Magyarországi Horvátok Szö­vetsége 21,1 millió forint, a Magyarországi Románok De­mokratikus Szövetsége 13,4 millió forint költségvetési tá­mogatást kap 1994-ben. * Ezek után a Ház módosította az államháztartásról szóló tör­vényt, annak érdekében, hogy a kormány hitel formájában át­csoportosíthassa az egyes elkü­lönített állami pénzalapok ideig­lenesen szabad pénzeszközeit. Az Országgyűlés döntött a Szekszárdi Húsipari Rt-nek az Állami Fejlesztési Intézettel szemben fennálló, több mint 280 millió forintos tartozásának elengedéséről is. Az Országgyűlés ellenszava­zat és tartózkodás nélkül elfo­gadta a pénzmosás megelőzésé­ről és megakadályozásáról szóló törvényt. Becker Pál pénzügyminisztériumi államtit­kár expozéjában elmondta: a törvény célja, hogy útját állja a bűncselekményekből származó pénzek - pénz- és tőkepiaci rendszeren keresztül történő - tisztára mosásának. A törvény megalkotására hazánk - a Bécsi Egyezmény aláírásával - nem­zetközi jogi kötelezettséget vál­lalt. A törvény kötelezi a pénz­ügyi szolgáltató szervezeteket, hogy kétmillió forintot elérő, vagy meghaladó összegű kész­pénz be-, illetve kifizetéskor az ügyfelet azonosítsák. A törvény bejelentési kötelezettséget ír elő minden esteben, amikor felve­tődik a pénzmosás gyanúja. Az Országgyűlés este fél hét előtt befejezte keddi program­ját, Szabad György az ülést be­rekesztette. A plenáris ülés szerdán 9 órakor folytatódik. A Szabad Európa Rádió pri­vatizálni akarja kutató intézetét és központi archívumát, és azt tervezi, hogy Münchenből Prá­gába telepíti - közölték Mün­chenben, a SZER székhelyén. Az AP-DJ úgy értesült, hogy a SZER a magyar származású So­ros Györgygyel folytat tárgya­lásokat az intézet privatizálásá­ról. A Soros alapítvány vetette föl annak gondolatát, hogy az intézetet telepítsék Prágába, feladata pedig az legyen, hogy előmozdítsa a demokratikus fej­lődést Kelet-Európábán és se­gítsen nekik abban, hogy nyitott társadalommá váljanak. A So­ros a SZER-t is Prágába telepí­tené, de konkrét terv még nincs. Ismét használható a tuzlai légikikötő Kedden leszállt Tuzla repülő­terén egy ENSZ-repülőgép. A Zágrábból indult gépen az észak-boszniai várposba érke­zett Akasi Jaszusi jugoszláviai ENSZ-megbízott is. Az ese­mény jelképes értékű, a gép le­szállásával megnyílt a tuzlai lé­gikikötő a segélyszállítmányok előtt s ez mintegy félmillió em­ber sorsán könnyíthet a polgár- háború dúlta Boszniának ebben a térségében. Humberto Ortega háziőrizetben Managuában hétfőn háziőri­zetbe helyezték Humberto Or­tegát, a nicaraguai hadsereg főparancsnokát. Az intézkedést egy katonai ügyész azért ren­delte el, mivel az egykori ál­lamfő fivérének köze lehet egy 16 esztendős fiatalember meg­gyilkolásához - jelentette ked­den a Reuter. Jean Paul Genie holttestét 36 golyóütötte sebbel 1990 október 28-án találták meg egy országút mentén - ál­lítólag Ortega testőrei ölték meg. Ortega korábban több­ször is kijelentette, hogy a tör­téntekről csak utólag értesült, a hadsereg saját vizsgálata pedig nem talált bizonyítékot arra. hogy a gyilkosságot testőrei követték volna el. A bölcsek köve Ha további információra van szüksége, küldje el az alábbi szelvényt elmünkre: O Zágráb: A zágrábi orosz nagykövetségen kedden délelőtt tűzszüneti tárgyalásokat kezd­tek Horvátország és a krajinai szerbek képviselői. A zárt ajtó mögött folyó találkozót Vitalij Csurkin orosz különmegbízott szervezte meg, az amerikai dip­lomáciával egyeztetve. O Jeruzsálem: Az Egyesült Ál­lamoknak tett ígéretei ellenére Izrael az elmúlt hónapokban tit­kos kapcsolatokat létesített Észak-Koreával. O Bécs: Az osztrák kormány keddi ülésén jóváhagyta a bün­tetőtörvénykezés néhány módo­sítását, szigorította a szervezett bűnözés, a huliganizmus elleni fellépést. A változtatások közül jelentős, hogy növelték a pénz­intézeti ellenőrzés lehetőségét az úgynevezett „pénzmosás” megakadályozására. Kétszere­sére emelték a kiszabható bün­tetést azokban az esetekben, amikor skinheadek és huligánok minden kimutatható ok nélkül zaklatnak, avagy tettlegesen bántalmaznak járókelőket. Bős: a jobboldali kamrában veszteglő ukrán hajót már levették a zsilipkamráról, így valószínű, hogy néhány nap múlva ezen a zsilipen megindulhat a dunai hajóforgalom MTI TELEFOTÓ O Prága: Kedden háromnapos hivatalos látogatásra Csehor­szágba érkezett Beatrix holland királynő, férjének, Claus her­cegnek a kíséretében. Václav Havel cseh köztársasági elnök és felesége a prágai várban fo­gadta a vendégeket. YTONG YTONG Hungary Kft 1393 Budapest, Pf. 330 IM, UWW»I, I I. ... ■ Jf ,-----------------------------=»4| J # i Kérem, küldjenek számomra i díjmentes ismertetőt az i YTONG falazóelemekről. ®8tf= Foglalkozás: .................. , I (Csak ha tervezéssel, építéssel, építőanyagokkal hivatásszerűen foglalkozik) 2Q1h Kiegyenesedik a Ferde Torony A pisai Ferde Torony kezd kiegyenesedni -, kö­zölték tudósok a napokban és szakértők szerint lehet­séges, hogy rövidesen újra megengedik a látogatóknak, hogy a most lezárt torony 294 lépcsőjén felmássza­nak. A XIV. századi, már­ványból épült torony talap­zatánál a földbe süllyesztett ellensúlyok nemcsak a to­rony elhajlását állították meg, hanem hatásukra meg­indult a kiegyenesedés is. Ennek ellenére a súlyokat addig nem távolítják el, amig a torony nem stabili­zálódott. A torony most 1,3 centiméterrel „kevésbé ferde” mint amilyen akkor volt, amikor az ellensúlyo­kat tavaly júliusban a földbe süllyesztették. A tornyot egyébként három évvel ez­előtt biztonsági okoból le­zárták a látogatók elől. A szakértők most azt fontol­gatják, hogy rövidesen fel­engednek a toronyba korlá­tozott számú látogatót. A kékbálnák raja elindul Alaszka felé Földünk legnagyobb és talán legrejtélyesebb tengeri emlő­sei, a kékbálnák a napokban elhagyják a meleg vizű Kali­forniai-öblöt, s Mexikó partja­itól Alaszka jeges vizei felé in­dulnak. Ez a természeti jelenség, amely minden évben ugyanak­kor szinte óramű pontossággal ismétlődik, nemcsak a turistá­kat, hanem még a tudósokat is ámulatba ejti. A legendák szerint a kék­bálnák már hosszú évszázadok óta élnek az északi-tengerek­ben, az ősz beköszöntével azonban lehúzódnak a trópu­sokhoz. Egyik kedvenc helyük a Kaliforniai-öböl. A „déli nyaralást” a bálnapárok mé­zesheteinek is nevezhetjük, s a tél kezdetére már meg is szü­letnek az utódok. További két hónapra van szükség ahhoz, hogy a kicsinyek megerősöd­jenek és felkészüljenek a haza­vezető hosszú útra. A visszatérés az Északi­sarkra szintén bizonyos rítus alapján történik: a raj élén a hímek, a végén a nőstények úsznak, közöttük pedig a ki­csik. A több mint 10 ezer kilomé­ter hosszúságú út rengeteg ve­szélyt rejt. A kis bálnákat meg kell óvni az óceán egyik legret­tegettebb ragadozóitól, a kard­szárnyú delfinektől. Előfordul az is, hogy bálnavadászok les­nek a bálnákra, netán valame­lyikük véletlenül hajónak üt­közik. Noha 1946 óta nemzetközi konvenció védi a kékbálnákat, létszámuk mégis folyamatosan csökken. Földünkön immár ritka állatfajtának számít, pe­dig hosszúsága elérheti a 35 métert, súlya a 160 tonnát, s akár 70 évig is élhet - emlé­keztet az ITAR-TASZSZ. Mexikói tudósok megfigye­lései szerint az idén a Kalifor- nai-öbölben mintegy 100 kis- bálna született. Az indulás pil­lanatait összesen mintegy 1,5 ezer kékbálna várja a mexikói Nagy-Britannia nagykövete Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) Természetesen, Nagy-Bri­tannia részéről a Központ min­den tőlük telhető segítséget meg fog kapni, bár nem titok, hogy a rendelkezésre álló összegek nem korlátlanok, annál is in­kább nem, mert Miskolcon, Győrött, Szombathelyen és nemsokára Debrecenben is mű­ködik majd ilyen intézmény. Sir John Birch a nap további részében találkozott Pécs város vezetőivel, élükön dr. Krippl Zoltán polgármesterrel, majd délután a JPTE Rákóczi úti au­lájában tartott előadást „Ma­gyarország brit szemmel” cím­mel. Ebben, mint Sir John Birch röviden összefoglalta, főleg ar­ról ejtett szót, hogy Angliából miként látni a mai Magyaror­szág átmeneti helyzetét, s pró­bál rávilágítani néhány olyan hibára, amibe a britek beleestek, s mi még talán elkerülhetjük... Sir John Birch végkövetkezte­tése mindenesetre az, hogy Ma­gyarország Európa része, sőt - így fogalmazott, nyomatékosan - Nyugat-Európa része. M. K. Glaxo segítség a háziorvosoknak (Folytatás az 1. oldalról) A tegnapi tudományos ta­nácskozáson azokat a nagyha­tású készítményeket mutatták be, amelyeket már hazánkban is alkalmaznak. így többek között az asztmás betegségek, a gyo­morfekélyek elleni Glaxo gyógyszereket. Az utóbbiak so­rából kiemelkedik a Zantac, amely a világ legnagyobb for­galmú gyógyszere. Ugyancsak a Glaxo nevéhez kötődnek a ki­váló inhalációs készítmények. A világon eladott ilyen szerek negyven százalékát ők készítik. Klinikusok, kórházi szakor­vosok adták át szakmai tapasz­talataikat háziorvos kollégáik­nak a Zofran gyógyszerről, amely a daganatos betegek életminőségét javítja. A szimpóziumon Gesztes Tamás, a magyarországi Glaxo Kft. igazgatója mutatta be tevé­kenységüket. A Glaxo nyolc évvel ezelőtt nyitott irodát ha­zánkban, s a legjelentősebb kül­földi tulajdonú gyógyszerválla­lat. Nem csak gyógyszer nagyke­reskedéssel, hanem a hazai or­vosok továbbképzésével is fog­lalkoznak. E célból hozták létre két évvel ezelőtt Medicom néven az Orvosi Kommuniká­ciós Központot. Programjaik je­lentős részébe a nővéreket is bevonják. Támogatják az egészségügyi menedzserképzést és olyan ok­tató füzetsor megjelentetését kezdték el, amely kifejezetten a betegeknek szól. T. E A Víz Világnapját ünnepelték Baján A Víz Világnapja alkalmából kedden tartott érdekes előadá­sokon, bemutatókon és verse­nyeken több ezer diák és felnőtt vett részt Baján, a Pollack Mi­hály Műszaki Főiskola Vízgaz­dálkodási Intézetében. Ismertet­ték azt a több éve tartó fel­mérő-tervező munkát, amelyik a Gemenci erdő kiszáradásának megakadályozását, a holtágak rehabilitációját készíti elő, ma­gyar - főként bajai - és nyu­gat-európai szakemberek, va­lamint főiskolások összefogá­sával. A vízügyi és természet- védelmi megfigyelésekhez ma már rendszeresen használnak sárkányrepülőt, amelyről film­vetítéssel egybekötött előadást tartottak a nagyszámú érdeklő­dőknek. Két rajzkiállítást is rendeztek a bajai Vízgazdálko­dási Intézet épületében, Richter Ilona Munkácsy-díjas grafi­kusművész alkotásaiból, illetve a bajai általános iskolások ré­szére kiírt gyermekrajz-pályá- zat legszebb rajzaiból. A bajai vízügyi szakközépiskolásoknak pedig szakmai vetélkedőt ren­deztek a vízgazdálkodásról a fő­iskola falai között, ahol a Víz Világnapján nyitottak voltak a tanszékek és laboratóriumok a látogatók számára. r w ÚJRA AKCIÓ A TITÁNNÁL ■ ■ Z 50 E villanybojler Z 80 E villanybojler Z120 E villanybojler Z 200 E villanybojler 14.800 Ft helyett 13.320 Ft 16.700 Ft helyett 15.030 Ft 20.900 Ft helyett 18.810 Ft 26.700 Ft helyett 24.030 Ft ZLR 160lit. 2cs. hűtő ZLR160 lit. 3 cs. hűtő ZLR 200 lit. 2 cs. hűtő ZLR 240 lit. 2 cs. hűtő ZLR 240 lit. 3 cs. hűtő ZLK 280/60 komb. hűtő ZLK 300/115 komb. hűtő 21.200 Ft helyett 19.080 Ft 22.700 Ft helyett 20.430 Ft 24.500 Ft helyett 22.050 Ft 26.600 Ft helyett 23.940 Ft 27.900 Ft helyett 25.110 Ft 35.200 Ft helyett31.680 Ft 46.900 Ft helyett 42.210 Ft ZLF 60 lit. fagyasztószekrény ZLF125 lit. fagy. szekrény ZLF230 lit. fagy. szekrény ZLCF 300fagyasztóláda ZLCF400fagyasztóláda 20.200 Ft helyett 18.180 Ft 28.600 Ft helyett25.740 Ft 41.400 Ft helyett 37.260 Ft 37.500 Ft helyett33.750 Ft 41.900 Ft helyett 37.710 Ft SVT gáztűzhelyek Salgótarjáni Vesta2lángúteleajtós Vesta 2 lángú üvegajtós Vesta 3 lángú teleajtós Vesta 3 lángú üvegajtós Vesta4lángú üvegajtós Koncár horvát gáztűzhely elektromos sütővel üvegajtós 303 mosógép keverőtárcsás 407centrifuga 751/3 Energoluxhidegvizesautomata mosógép 770/7 Energoluxtermál automata mosógép 770/8 Energoluxtermál automata mosógép 18.600 Ft helyett 16.900 Ft 21.000 Ft helyett 17.900 Ft 25.900 Ft helyett 21.700 Ft 30.600 Ft helyett 25.900 Ft 33.800 Ft helyett 27.900 Ft 33.990 Ft helyett27.900 Ft 8.800 Ft helyett 7.920 Ft 7.300 Ft helyett 6.570 Ft 39.500 Ft helyett 35.550 Ft 41.100 Ft helyett 36.990 Ft 42.500 Ft helyett 38.250 Ft Amíg a készlet tart! Pécsi lakosoknak ingyenes házhoz szállítás kedden és csütörtökön! Címünk: Otthon Áruház Pécs, Király u. 63. Tel.: 313-972 15. sz. Titán Áruház Pécs, Verseny u. 21. Tel.: 313-030

Next

/
Thumbnails
Contents