Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-13 / 71. szám

Brunner Márta Vajda Márta és Brunner Márta a színházról és Pécsről, a szeretett városról Mindent vagy semmit Szép szőke teremtés volt: a Tenkes kapitánya Veronkája- ként startolt Vajda Márta. Mindössze másodéves főiskolás a nagy sikert aratott tv-filmso- rozat forgatásának idején, Vár- konyi osztályában, olyan csa­patban, mint Huszti, Tahi-Tóth vagy Voith Ági. Majd Pécsett töltött tizenegy év. Megannyi szép szerep és egy kisleány: a kis Márti. Éppen tíz esztendeje búcsúzott el a szín­padtól Vajda Márta. A Kaktusz virágában, a színpadon csuklott meg, s halkult el a hangja. Több hangszalagműtét, majd a nyug­díj. Azóta néha a szinkron. Édesanya Mártát kérdezem: -Visszatérne vajon a szín­padra, ha nagyon invitálnák?- Vissza. Álmomban gya­korta játszom színpadon, s szinte mindig a pécsi színház­ban, ahol a pályám elindult. A leánya, a kis Márti közben felnőtt, s az édesanya nyomdo­kain maga is s a színpadot vá­lasztotta. Pedig próbálták lebe­szélni. Hiába. A színházban nőtt fel. Ma a Színművészeti Főis­kola hallgatója, s az ugyancsak közkedvelt tv-beli kvíz, a Min­dent vagy semmit sorozat házi­asszonya, Vágó István segítője.- Gondolom véletlenül csep­pent bele?-Ahogy mondja. Nyári szü­netben valami pénzkeresés után nézve bent jártam a tv-ben, s éppen a műsorhoz válogattak lányokat. Szépeket, bájos ma­nökeneket, de kevésbé tudtak megszólalni.- Ha jól tudom, a főiskolán nem igen szeretik az ilyen kité­rőket?- Halasztanom is kellett e miatt egy évet. Most éppen a ha­lasztásban vagyok.-Feltételezem, jól esik az népszerűség, amit a tv hozott. Az utcán felismerik.- Hogy is mondjam. Néha nagyon jól esik, de néha fáraszt. Főleg, amikor a férfiak eléggé blőd kérdésekkel zaklatnak. Mondjuk, hogy bánt-e ha a ver­senyzők visszautasítanak? Már hogy fájna! Nem én, hanem a felkínált portéka nem kell nekik.- Lehetek kissé indiszkrét? És Ön hogy van a férfiakkal?- Egyelőre foglalt vagyok.- Mi lesz jövőre? A tv-kvíz nagyon népszerű.- Fogalmam sincs. A nagy kérdés: vagy a főiskola, vagy a vetélkedő. Természetesen e pil­lanatban még magam sem tu­dom a választ.- Agyő színház. . ?- Dehogy. Játszom néhány szerepben, s éppen nemrégiben kért fel Bujtor István, hogy játsszak Székesfehérváron a Kakukkfészekben.-És majd egyszer, édesany­jával egy darabban?- De szép volna! Vajda Márta a régi Pécsről kérdez, a Hunyadi útról, a Ká­véházról. A lánya, Brunner Márta a szülővárosról, ahol gyakorta megfordul, s melyet nagyon szeret.- Ott jártam oviban. A minap felkerestem a dadust. Kozma Ferenc Részlet a román festő kiállításából Fotó: Kóródi Gábor Oravitzan kapui a nagyvilágba Lugos Szekszárdról Párizsnak üzen Városünnep Keszthelyen Keszthelyen a Balaton-parti település újra várossá nyilvání­tásának 40. évfordulóját ünne­pelték az elmúlt hét végén. A jubileumi eseményen Dombach Alajos, az Országgyűlés alel- nöke beszédében felvillantotta a település történelmét és jelenét. A város arculatának egykori formálóira, mint kulturális tra­díciók teremtőire emlékezett. Szólt azokról a nemzetközi ér­deklődést kivívó kulturális, tu­dományos eseményekről -így a Georgikon és a Helikon napok­ról -, amelyeknek rendszeresen otthont adnak a város rangos in­tézményei: agráregyeteme, mú­zeuma. A jeles alkalomból ad­ták át a Keszthely város dísz­polgára címet két köztisztelet­ben álló polgárnak, dr. Bakonyi Gábor szőlőnemesítőnek és dr. Bartos Lajos sebész-főorvos­nak. XX. századi műkincsek gyűjteménye Az Európai Kulturális Hónap első napján, megnyílt a buda­pesti Szépművészeti Múzeum XX. századi gyűjteményéből válogatott állandó kiállítás. A bemutatott anyag nem teljes ke­resztmetszete a korszaknak, de erre a világ legnagyobb múze­umai sem képesek - mondta Demszky Gábor, Budapest fő­polgármestere az ünnepélyes megnyitón. A tárlat nagyobb ré­sze európai művészek munkája, néhányat műgyűjtők ajándékoz­tak a múzeumnak. A most lát­ható műveken kívül még sok festmény és szobor található a múzeum raktáraiban, amelyek cserélgetéssel a közönség elé kerülnek. Látható a legismer­tebb világhírű művészek mun­kái közül Chagall Kék falu, Le Corbusier Három asszony című festménye és Oscar Kokoschka Der Sturm plakátterve. Breilean Aurel, Lucaciu Si- moin, Paiu Carmen - és sorol­hatnánk tovább a neveket, hol­ott csak egy romániai kisváros, Lugos képzőművészetének fia­tal, jeles, nagyreményű alkotói­ról van szó. Valamennyiüket megnevezni nem is lehet egy szerény újságcikk keretei közt. A Temesvár holdudvarában lévő Lugos Szekszárd romániai testvérvárosa, amely gazdag zenei hagyományával, újabban képzőművészetével is Európa avantgárd szellemét képviseli. Pénteken este Szekszárdon a Művészetek Házában Baky Pé­ter grafikusművész nyitotta meg reprezentatív tárlatukat. Oravit­zan Silviu festőművészt, a pári­zsi „Logos” csoport egyik tag­ját, a lugosi „kolónia” rangidő­sét, akinek a munkáit Berlintől Chiléig számtalan helyen lát­hatta már a közönség, a gyöke­rekről és a romániai kisváros titkáról faggattuk.- Minden igaz művészetben meghatározó, hogy ki honnan jön - kezdte válaszát Oravitzan - meghatározó a kultúrkör, ami meggyőződésem szerint közép­európai. Románok, magyarok és más nációbeliek, száz éven keresztül sorsközösségben él­tünk, s ez lelkialkatunkra, mű­vészetünkre óhatatlanul rá­nyomta pecsétjét.-Mi az, ami a párizsiaknak egy román festőben megtet­szett?- A modem művészet mindig a gyökereit is keresi. Vannak szellemi központok, amelyek rendkívül fogékonyak arra, ha egy kultúrát valaki őszintén, gyökerekig leásva képviseli. Ha valamennyien - például a mű­vészek - elég mélyre ásunk - akár ha kutat fúrnánk - ugyan­ahhoz az éltető vízhez jutunk el mindnyájan! Az emberi léthez. Mindegy hogy egy spanyol Pi- cassóról, egy román Brancusi- ról vagy egy orosz Doszto­jevszkijről van szó. Ez az a helyzet, amikor az egyik ember falak, előítéletek nélkül szól a másikhoz. Ezt példázza Csúcsa - Goga Octavian és Ady Endre testvérisége.- Lugos Európának üzen ?- Lugosi a repülőgép egyik felfedezője, Traian Vuia, a ki­bernetika egyik megalapozója Odobleza, a volt Jugoszlávia Tizianja, Daniel Constantin, eu­rópai hírű énekes Traian Gro- zavescu , és lugosi A.C. Popo- vici is, aki száz évvel ezelőtt írt könyvet az európai népek testr vériségéről. B. R. Ülőgarnitúrák a pécsi KONZUM-ban Milliomos bútorgyáros Bruno Steinhoff úr rendkívül szimpatikus, jómodorú ember. Mondhatnánk: teheti, hiszen milliomos. De vajon így van-e?- A gyáraim termelését és forgalmát illetően nem tagadha­tom - mondja, elterelve önma­gáról a szót - bizony évente már lassan 700 millió márkányit vallhatunk magunkénak.- Ön most azért jött Pécsre, hogy megszemlélje a Konzum Áruházban szerdán megnyíló bemutatótermét.- Igen. Az első magyaror­szági üzemem, a'Kanizsa Trend új vonalvezetésű bútorait el is kell adni. S ez a pécsi lesz a harmadik magyarországi lakbe­rendezési szalonunk.- Miképpen kezdte?- Harminc évvel ezelőtt, egy teherautóval. Bútorokat szállít- gattam. Szüleim westfaliai pa­rasztok, s mi öten voltunk fiú­testvérek. Érthető ugye: a földet az idősebb örökölte, nekem munka után kellett néznem. Szerencsém volt.-Mondják, ma 24 nagyvál­lalkozás tulajdonosa. S minden a bútor körül forog.- Ha mondják, így van.- Milyen ma a piac?- Soha sem stabil. Németor­szágban nem is olyan régen a státusálmok első helyén az autó állt, a másodikon az utazás, a harmadikon pedig az otthon, s benne a bútor, a kényelem. Mára az otthon kerül előre. Eb­ben nekünk is részünk van. Ma azt mondják, aTmtorpiac leült, a magyar bútorgyárak kapacitása nincs kihasználva. Nézze, attól függ, mit gyárt az ember. Mi Kanizsán új üzemet építünk, bővítünk.- Tehát Ön nem csak opti­mista, tudja is mit csinál.- Többnyire.- Hogyan talált ránk, Ma­gyarországra? Gondolom nem véletlenül?- Már jó két, két és fél évti­zede alakítgatom, ápolom a kapcsolatokat. Először vadászni jöttem ide. Egy jól sikerült haj­tás után felugrottam Buda­pestre, volt néhány órám, és csak úgy, fegyverrel a vállamon bekopogtam az akkori egyetlen bútorral foglalkozó export-im­port céghez, az ARTEX-hez, s mindjárt rendeltem is egy na­gyobb tételt. Majd mind gyako­ribbak lettek e látogatások.- Ön Európa minden orszá­gában érdekelt.- Ez természetes. S ennek az érdekeltségnek az alapja a „be­csületes” termék. Tudja, nem szabad senkit sem becsapni, mert az csak egyszer sikerülhet.-A vadászat mit jelent Ön­nek?- Kikapcsolódást.-Melyik trófeára a legbüsz­kébb?- Egy aranyérmes szarvas­bika volt, melyet a sellyei va­dásztársaság területén kaptam puskavégre. Kozma F. Rádió mellett __ A zt mondta egy nő - újság­írónő -, aki megúszta a rádiós nagytakarítást, hogy az eltá­volított kollégái között sok volt olyan, aki egy átlagos vidéki színvonalat sem ütött meg. El kell árulnom: valamikor őt is vidékről szalajtották Pestre, ám most úgy viselke­dik, mint a hajdani falusi szűz, aki miután a fővárosban cselédkönyvet vált és a nagy­sága levetett gönceiben ri- szálja magát a Váci utcai kor­zón, fölhúzza az orrát, ha föl- I dijével találkozik a harmad- I osztályú váróteremben. Te­hát: jobb lett volna, ha nem minősít. Főleg most, annak apropóján, hogy a Magyar Rádió és környékén szégyen- teljes dolgok történnek. Mert minden szakmát és hivatást lehet magas színvonalon űzni, így emelkednek ki az át­lagból kitűnő képességű sze­mélyiségek - ezek képviselői jócskán ott találhatók a kirú- gottak között -, ám maradtak is közülük továbbra is mun­kaviszonyban, és vannak át­lagos képességűek, akik ha nem is csúcstehetségek, de szorgalmas, nélkülözhetetlen munkát végeznek, s rájuk ép­pen úgy szükség van, mint az előbbiekre. Ők a tömeg. Van egy szervezet - nevét pontosan nem jegyeztem meg, nem is lényeges -, szó­val ezt képviselte valamilyen Kovács úr a tévében, egyik reggel, az „olvasók milliói­nak véleményét. . .” Mellesleg, jómagam nem csak újságíró vagyok, hanem újságolvasó is (elég drága mulatság), ám nem emlék­szem rá, hogy valaki is fölha­talmazta volna Kovácsot, hogy az én nevemben is nyi­latkozzon. Persze, akad szá­mára követendő példa, hiszen aligha találkozik az ember manapság olyan politikussal, aki ne hivatkozna lép- ten-nyomon a „népre”. Nos, a műsorba meghívott vendég azt mondta, hogy a magyar újságírók - egy két kivételtől eltekintve - hazud­nak. Hogy mást ne mondjak: Csurkának is ez a rögesz­méje, amikor csak teheti, be­lerúg a hazai sajtóba. Ehhez csak annyit: az tegye a szí­vére a kezét, aki még soha, semmikor, semmilyen körül­mények között nem állított még valótlant. (Hogy szépen fejezzem ki magamat.) Amikor az ember értelme nyiladozni kezd, már lódít, akár a mamának, akár a taní­tónéninek, aztán a barátok­nak, aztán felnőve munkatár­sának, főnökének, feleségé­nek, szeretőjének, gyűlésen, értekezleten, szónoki emel­vényen (ajaj!), de még gyó­nás közben is, mert nem meri bevallni, hogy - esetleg - pa­ráználkodott és megkívánta más feleségét. (Ez is bűn, nem?) Gondoljunk csak bele! Soha nem hazudtunk? A leg­hazugabb mondás: Ami a szí­vemen, az a számon. Gondol­janak bele: mi lenne, ha min­denki, mindenkor, válogatás nélkül, kíméletlenül a másik szemébe vágná az igazságot? Úgy értve, hogy a saját igaz­ságát. Ki merné megmondani akármilyen szintű főnökének, vagy egy miniszternek - ha alkalma nyílna rá -, hogy „Uram, maga olyan hülye, mint egy hangyászó medve!” Pedig tényleg az. Esetleg. Persze, attól függ, hogy az „őszinteség” milyen magas­ról hangzik el. Itt a példa. Ka­tona Tamás államtitkár - a napokban egy vidéki gyűlé­sen, amelynek részletét a té­vében is láthattuk - a rá­diós-ügy kapcsán azt mondta: Nagyon sok újságíró manap­ság elszemtelenedik. Nyilván az újságíró társadalom „el­lenzéki” tagjaira gondolt. Azokra, kik nem dicsérik sem a kormányt, sem a koalíciót, se senkit. Az államtitkár, ugye, őszinte volt. Én is az leszek: elszemtelenedett ám a Katona Tamás. E minősítés­hez mindkettőnknek joga van. Kvittek vagyunk. A Rádió mellett 4 Új VDN 1994. MÁRCIUS 13., VASÁRNAP

Next

/
Thumbnails
Contents