Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-05 / 35. szám
1994. február 5„ szombat Irodalom - Művészet üj Dunántúli napló 11 Szép magyar vers József Attila Az a szép, régi asszony Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét, akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség, aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman, vidáman s komolyan lépett a könnyű sárban, Aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni, azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni. Csak látni szeretném őt, nincs vele semmi tervem, napozva, álmodozva amint ott ül a kertben, s mint ő maga, becsukva, egy könyv van a kezében s körül, tömött lombok zúgnak az őszi szélben. Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan, mint aki gondol egyet a susogó lugasban, föláll és szertepillant és hirtelen megindul és nekivág az útnak, melyeia kert bokrain túl ott lappang elvezetni a távolokon által két oldalán a búcsút integető fákkal; * csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek, azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy. Ferenczes István Várakozásnak vagy végállomása holvolt-ablakában egy lebontott háznak mikor kivert ebek vonítanak a Holdra kéken didergő elégiákkal várlak hogy beteljesítsd földig pusztulásom mert eltűnik körülem minden álom örök áramszünet mögött a középkor s a város egybeszántot mezők megütött erdők üzennek érted a bekertelt Tejútig hirdetik némán harangos hiányod mindenkié leszel és nem leszel senkié letiport kápolnavirága a vágynak a várakozásnak vagy végállomása ahonnan visszaindulás soha már soha mert jégesőt hoz a monszun a messzi trópusokra s befagynak a türkiz tengerek savas esőkben fürdik a korallsziget ahová egyszer zátonyra futott ágyad fehérlő roncsain megszöktettelek igaz voltál igaz voltam benned ablakod alatt cédrusok nyírfák között bolyongott egy betiltott orgonakoncert te meztelen voltál s én fáztam de fáztam hisz láttam már onnan is láttam ezt a földre lerontot ébenfa házat melynek holvolt-ablakában hiába várlak immár a múlt a véges megtörtént vagyok Csíkszereda, 1986 Egy világpremier előtt Papp Zoltánnal Zeneszerző zongora nélkül Papp Zoltán a Három testőr próbáján Fotó: Läufer László K is fehér ugra-bugra jószág volt. Az özvegy postamesternőé. A városban az ilyen inkább szobakutyának számít, de az amolyan falufarka volt: örökké az utcákon szaladgált. Külsejében azonban elütött a többi falusi ebtől, a szürkés meg barnás színű, nagyobb testű és nála valamivel lomhább korcsoktól. Talán ezért is figyeltünk rá jobban mi, gyerekek is. Pufi, a kedvenc. Ha találkoztunk vele, kétszer-háromszor körülszaladgált bennünket, azután ment a dolgára. Ki volna képes megjegyezni egy falu minden kutyájának a nevét? Ezért mindenki tudta, talán azért is, mert nem Bodrinak vagy Tiszának hívták, mint majdnem mindegyiket. Pufi. A postamestemé nem örült neki, hogy olyan sokat csavarog. De mit lehetett tenni? Ilyen volt a természete. Hát minden este tisztára fürdették, mert mégis: kedvenc volt, bent hált a szobában. Kedvenc volt a mi Portásunk is, hanem azért ekkora tisztesség nem jutott neki, hálóhelyként meg kellett elégednie az udvari bódéval. Pufinak szinte az ellentéte: nyugodt, csöndes, hűséges. Farkaskutya, de nem fajtiszta. Bennünket, az öcsémet meg engem (kisiskolások voltunk) árnyékként követett mindenüvé; ha kinn játszottunk az udvaron, semmi kincsért nem tágított volna melőlünk. Állandóan a fejét simogattuk. Itt szép fényes, selymes szőre nőtt, jólesett a tapintása. Ő meg behunyt szemmel élvezte. Teodor Krónér nagy pofa- csontú, kefebajuszú, széles vállú, jól megtermett ember volt Szúrós szemű, barátságtalan. Én állandóan a fején sörtés vadászkalappal, vállán puskával, csizmában, bricseszben képzelem magam elé ma is. Gyakran vadász- gatott a környéken, s ilyenkor be-bejött a faluba is. Apám lelkivilágában biztosan másként jelent meg a képe: elegáns öltönyében, amint bizalmatlan tekintettel vizsgálja az elébe tett aktákat. Neki ugyanis Kroner igen magas fölöttese volt. Járási főnök, ahogy akkor, az első csehszlovák köztársaság idején ennek az adminisztratív egységnek a legfőbb urát nevezték; de mi inkább a régi, békebeli kifejezést használtuk: főszolgabíró.Apá- mat nem szerette. Hogy személyes ellenszenv volt-e, vagy csak ki akarta mutatni rosszindulatát a rebellis magyar iránt, nem lehetett tudni. Apám ugyanis az államfordulat után nem tette le a cseheknek az esküt, így került tekintélyes kassai beosztásából abba a kis semmi, alig fizetett községházi munkakörbe. De hát akármilyen kis pont volt, Kroner tudott kellemetlenkedni neki. A „főszolgabíró” meg játszotta a nagy szlovákot - így kapaszkodott föl erre a magas polcra -, pedig azt mondták, hogy nemzetiségét Egyáltalán nem kötelező, hogy egy zeneszerzőnek legyen zongorája, de azért az mégis kicsit szokatlan, hogy nincs neki. Persze, ha jobban belegondolunk, miért is kellene Papp Zoltánnak ilyesmi, hiszen ő egyszerűen magában is nagyon jól hallja mindazt, amit komponál! Zenéje így hát odabent készül, valahol a fej és a szív között .. Divatos dolog manapság egyszerű ősbemutató helyett világpremiert emlegetni, de hát például a Pécsi Nemzeti Színház következő produkciója esetében ez az igazság, már ami a zenét illeti. A Dumas Három testőréből készült musical zenéjét ugyanis teljes egészében Papp Zoltán írta, mégpedig Vá- rady Szabolcs dalszövegeire. E bemutató apropójából beszélgettem a komponistával, akit, bár már vagy húsz éve van a pályán, számos sikerrel a háta mögött, igazából csak az utóbbi fél évben halmozták el megbízásokkal.- Valójában azt szeretném, ha kizsigerelnének - mondta mosolyogva beszélgetőtársam. - Lehet engem még terhelni, sokkal, de sokkal több is van még bennem . . . Pedig Papp Zoltán karmester és zeneszerző idáig sem pihent. Rengeteg kísérőzene mellett az ő munkája volt például Goldoni: Két úr szolgája, Plautus: Hetvenkedő katona, Móricz Zsigmond: Murányi kaland című darabjaihoz írott zene, de büszke a Pécsi Kisszínházban játszott Sírkő és kakaóra is. Mostanában a Bóbita bábszínházban a Cini Samu kalandjaihoz, az Álomhunyócskához szerzett zenét. Kevesen tudják, hogy az Új földesúrhoz is ő írt filmzenét. A Mecsek Fúvósötös pedig rendszeresen játszik Papp-műveket, a diplomamunkaként készült Divertimentót például. A muzsikában, amit ír, talán a legfeltűnőbb elem a finom humor, a hatalmas zenei ismereten alapuló, izgalmas asszociációkat ébresztő kicsi részletek becsempészése. Ezek az idézetek hol ironikus, hol lírai felhangokkal emelik ki vagy éppen ellenpontozzák a mondanititkoló német. Csakhogy ezt nem lehetett biztosan tudni. Messziről jött. Pufi. Portás. Teodor Kroner. Azután úgy alakult, hogy ennek a három lénynek a fogalma hosszú időre szorosan egybekapcsolódott bennem. Az történt ugyanis, hogy a járásban - nem nálunk, egy mesz- szi faluban, nem is tudtuk, hol - veszettség ütötte föl a fejét. Kroner a legegyszerűbb és legradikálisabb megoldást választotta: az egész járás kutyáit ki kell irtani. Ezt rendeletbe adta, s végrehajtásának időpontjaként egy vasárnapot határozott meg, azért ezt a napot, mert akkor mindenki otthon van, elő tudja állítani a házőrzőt. Ilyenformán Portás is életveszélybe került, s ez a mi házunkban igen nagy riadalmat okozott. Kivált mi, gyerekek voltunk nagyon oda. Apám talán a mi kedvünkért döntött úgy, hogy vállalkozik erre a törvényszegésre: elrejti a kutyát. Á kert végében volt egy nagy vermünk (akkoriban ilyesmit használtak „hűtőszekrénynek”), ide dugta be már jókor reggel. Tíz körül be is kopogtatott hozzánk a két puskás ember - falubeliek -, s mint aki valami kedvére való feladatot valót, sok jó alkalmat teremtve a közönségnek arra, hogy elismerő mosollyal adózzon a zenei élményért. Aki a Három testőrt megnézi majd, maga is tapasztalni fogja ezt. A musical 35 számát egy 8 tagú zenekar játssza. A cirkuszi háttérbe helyezett játék a zeneszerzőt is sajátos, a kabaré világához hasonló stílusra ihlette.- Vonzott a műfaji sokrétűség, erre már régen vártam! Még el sem olvastam a szöveget, amikor már írtam a dalokat, úgyhogy másfél hónap alatt készen is voltam a hangszereléssel. Idáig ez a legnagyobb szabású feladat, amit kaptam. A darab voltaképpen egy pamflet, benne operaparódiák, de szerelmes, lágyabb színezetű dalok is, tercettek, kvartetek, minden, amire vágytam. Egyébként 93 zenei idézet van benne. Ha ebből csak húszat is észrevesznek, már boldog leszek... Papp Zoltán stílusát, ahogyan mesélte, alapvetően az befolyásolta, amit a Zenekadaémiai évek alatt hallott Farkas Fe- renctől. A zeneszerzés tanszakon összegyűjtött ismeretek mellett talán még fontosabb volt, hogy azt tanították meg neki: nincs könnyű és komoly műfaj, csak jó zene vagy rossz. Papp Zoltán nemcsak a zeneszerzői, de a karmesteri pályáján is vallja ezt. Minden művet alázattal és szeretettel közelít teljesít, elégedett arccal jelentették be:- Eljöttünk ... lőni. így: lőni.- Rendben van, de nem tudom, hol a kutya. Valahová el- tekergett. A két férfi arcán észrevehető volt némi csalódás (úgy látszik, valóban élvezték ezt a hóhérmunkát), de mit tehettek? Egy „Na, minden jót?”-tal hátat fordítottak, és elindultak kifelé az udvarról. Előfordul. Előfordul, hogy a kutya elkóborol. Portás csak akkor figyelt föl rejtekhelyén a birtokháborításra. Csaholni kezdett. A két ember persze megállt, visszafordult:- Szóval nem engedik lelőni? - nézett az egyik apámra.-Nem! Nem! - adtam meg sietősen a kérdezett helyett a feleletet én. Apám hallgatott. Ő is magáévá tette ellenszegülésemet?- Hát... nekünk mindegy. Mentek új áldozatot keresni. De akkor az apám pánikba esett (örökké a kenyerét, a kenyerünket féltette), hogy a „főszolgabíró” majd személyes ügyet csinál belőle, hogy lám, az az alacsony rangú beosztottja megszegte a rendelkezését. Ennek Isten tudja, mi lehet a következménye ... Elindult a két puskás ember után. Mi, gyerekek is csak módjával ellenkeztünk: korán megtanultuk, mit jelent a mindennapi betevő falat. Bezárkóztunk a szobába, befogtuk a fülünket, de azért tompán hallottuk a csattanást. Apám azután behozta Portás kutyajegyét, azt a kerek fémdarabot, meg, és érdeklődő, elfogadó nyitottsággal. S hogy nem bánja-e, hogy Thália szekerére szállt?- 1971-től 77-ig a színművészeti főiskola tanára voltam. Az a hét év döntő lett az életemben, ott csábított el a színházi zene világa. Olyan ez, mint egy „káros szenvedély”, nem lehet róla leszokni. Papp Zoltán hazajött dolgozni, hiszen a család tüke pécsi. Szeret itt élni, és szeretik itt őt is. Termékeny, mert már csak a legutóbbi szerzői estje óta is összegyűlt egy új estre való anyag. Azt mondja, idáig még nem bukott meg, de igazi sikerekről csak az utóbbi hónapokban beszélhet.- Nem valósíthattam volna meg őket, ha nem lenne mögöttem egy csodálatos családi háttér - jelentette ki. - S hogy mi tenne még boldogabbá? Ha továbbra is írhatnék a Pécsi Nemzeti Színház számára zenés darabokat. A 45 éves művész nem magamutogató. Humoráért, emberségéért, szakmai tudásáért szívesen dolgoznak vele. Jó lenne, ha tehetségét többen is észrevennék. Ahogyan ez mondjuk, tőlünk nyugatabbra nem is olyan szokatlan, ahol, ha valaki befut, foglalkoztatják. De hát Magyarország nem Amerika. És a Király utca nem a Broadway. Hodnik I. Gy. amely akkoriban az ebek nyakán fityegve igazolta, hogy gazdájuk befizette utánuk az adót. (S ez tiltó jel volt a sinté- reknek.) A fényes kis rézérmén ábrázolt állat valamelyest hasonlított is a mi Portásunkra, s hosszú ideig szinte kegytárgyként őrizgettük. Portást nem láttuk lelőve, apánk nyomban eltakarította, hogy ne kerüljön a szemünk elé. De voltak a faluban kutyák, amelyeket az utcán terítettek le. Egyszer jártunkban-keltünkben az egyik kis sikátorba tévedtünk, s ott feküdt elnyúlva Pufi. A nyakán érte a golyó. S az ő pusztulása mintha valahogy még jobban szíven ütött volna bennünket, mint a Portásé. Maga az életöröm, a jókedv hevert ott mereven a lábunk előtt. Portás tetemét nem láttuk, a családunkat pedig azidáig megkímélte a Kaszás, s ez most első megrendítő találkozásunk volt a halállal. P ersze, levágott baromfi, nyúl szinte naponta került a szemünk elé. De ez máfc volt. Egyszerű tápláléknak tekintettük. No, de Pufi ... Úgy éreztük, szörnyű méltánytalanság érte. Már csak azért is, mert őt, a család kedvencét, így, az utcán ... Azon is csodálkoztunk, hogy a postamesterék nem vitték haza, nem hántolták el, napokig hagyták heverni a porban a dédelgetett állatot. Hát csak addig volt becsülete, míg kedveskedni tudott? Szinte hihetetlen volt számunkra, hogy kis barátunknak is vége. Krónert már háromszorosan gyűlöltük. Apánkért. Portásért. És Pufiért. Titkos szerelem A szobában pattanásig feszült a csend, majd egy távoli kutya- vakkantástól ernyedt furunku- lussá vált. Mindez Nusy von Hochtell- tuf-Friz Gingalenbruckingham Jozefstadt hercegnőt egyáltalán nem érdekelte. 0 madamme re- kamié karján ült, és várta, hogy öt óra legyen, amikorra titkos találkozót beszélt meg szíve választottjával. A találkozó titkos mibenléte már sejteti, hogy a szívé-választott egy izmos, napbarnított, ébenhajú, kékszemű Adonisz, akinek egy árva fillérje sincs, így a templom egerei tartják el az általuk begyűjtött alamizsnamorzsákból. Kovács Adonisz Nusy von Hochteil...” stb. hercegnőt egy jótékonysági álarcos bálon ismerte meg. 0 fehér bálnának öltözött, a hercegnő pedig aranyhalnak. A hullámzó tömegben misem volt természetesebb, minthogy a nagyhal megegye a kishalat. így kezdődött a két fiatal románca. A piciny, jozefstadti szo- bácskát a hercegnő gingalenb- ruckingha-i unokanővére, bizonyos Schtimmel Maca műstoppoló és hivatásos kerítőnő szerezte, látva a bimbózó szerelem szárbaszökkenését. Természetesen külön hangsúlyt helyezett ügybuzgóságának honoráriumára, amiből végülis a masz- százsszalonját tetőtérbeépítéssel masszázshotellé alakította át. A szobácska egyébiránt nemes egyszerűségről tanúskodott. Az egérlyukak macskakörömmel voltak kitámasztva, a vakolat alól pedig neorealista téglák, csövek bukkantak elő mindenféle rendszeresség nélkül. A vaskályhából tétova füst kanyargott a palfon felé, miközben a szobácskát elöntötte a jóleső Celsius. A szürke tónusú ablaküveg egy világítóudvar ezernyi pókhálóval és galambdúccal megrakott varázsos képét kínálta a kíváncsiskodó szemnek. Nusy von Hochtelltuf-friz ... stb. az órára pillantott, majd égő szemeit izgatottan nyomta el a hamutartóban. Öt perc! Még öt perc! Izgatottan felpattant, és kereszthuzatot csinált. A kispárnára a takarót, a takaróra pedig az ágyneműtartót húzta. És ekkor!... a rádió ultrarövid közölte, hogy ÖT ÓRA van. Á falióra rá se kondított, csak egykedvűen mutatta a fityiszt. A hercegnő az utolsó fésűfokot igazgatta a fejében, amikor Kovács Adonisz véráramkörébe bekapcsolódott a csengő zárlatos reduk- tora. Szerelmük ekkor kétszázhúsz Volt. Szűcs Mariann Utassy József Éjfél Hold ökle dörömböl repeszti ablakom. Lecsatolt karórám hever az asztalon. Már nem vitatkozol, nem dacolsz, nem érvelsz. Szendereg, álmában mosolyog egy kész vers. Hamutartód a Hold. Csupa füst, csupa por. Vén lírák legénye, te oda hamuzol. Falióra virraszt veled: tik-tak, tik-tak. Már mosolygok rajta, hogy minden perc itthagy, itt hagy. Bállá László: Pufi
