Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-05 / 35. szám

2 uj Dunántúli napló 1994. február 5., szombat 24 óra a nagyvilágban Mit tehetnek az önkormányzatok a kistelepülések közművelődéséért? Meződ község volt a házi­gazdája tegnap a Baranya Megyei Művelődési Központ által szervezett közművelő­dési fórumnak, ahol a városok és kistelepülések közművelő­désben dolgozó szakemberein kívül részt vettek a Meződ környéki polgármesterek is. Ma amikor az önkormányza­toknál nagyobb a jóindulat, mint az anyagi lehetőség, külö­nösen fontos, hogy a költségve­tések készítésének időszakában tapasztalatot cseréljenek a gya­korló államigazgatási szakem­berek a települések kulturális életét irányítókkal. Ezért a kö­töttségeket elhagyva beszélge­téssel indult a fórum. A sok érdekes, tiszteletre méltó kezdeményezés és meg­valósított tett közül jó volt hal­lani, hogy az önkormányzatiság kialakulása óta milyen erőfeszí­tések láthatók a kétszáz és négyszáz lelkes falvakban, an­nak érdekében, hogy a kulturá­lis infrastruktúra megteremtése mellett elinduljon az éledés, eszmélés a falvakban. Oroszló község önkormány­zata nevében Pozsgai Tibor polgármester elmondta, hogy a falu költségvetésének 5-7 száza­lékát fektetik a .jövőbe” a kul­turális élet támogatásával. Pintémé Magyar Mária, Pálé község polgármestere maga végzi a 123 lelkes kis faluban a közösségszervezést, s örömmel számolt be arról, hogy vannak már hagyománynak számító rendezvényei, s az idei évre ta­lán a technikai hátteret is bizto­sítani tudják a kulturált szóra­kozáshoz. A felsőegerszegi polgármes­ter, Papp Magdolna derültséget keltő beszámolójából megtud­hattuk, hogy színház ugyan nem fog épülni a faluban, de nagyon büszke arra, hogy az elmúlt évek során nem volt bezárva a kultúrház ajtaja, s a klubhelyi­ség mellett a falu léptékének megfelelő könyvtárat is üzemel­tetnek. Dr. Kóbor Gyula, Meződ polgármesterének véleménye szerint a faluban alakuló ön- szerveződő közösségek támoga­tásával lehet a lépéshátrányból induló 182 fős kis községet va­lamelyest felzárkóztatni. A beszélgetés végkicsengése szerint a nehéz gazdasági kö­rülmények, a bizonyos fokú ér­dektelenség ellenére is nagy je­lentősége van annak az előre mutató iránynak, ami kultúra tekintetében a körzetben tapasz­talható. A kötetlen program után dr. Kecskés László, az Igazságügyi Minisztérium helyettes állam­titkára tájékoztatta a megjelen­teket az alapítványok egyesü­lete változó szabályozóiról, az ezzel kapcsolatos teendőkről. Megyeri Tiborné Fórum a közbiztonságról Az Új Dunántúli Napló szerkesztőségében Lombosi Jenő főszerkesztő (balra) tájékoztatta Dörnbach Alajost a lapról, ahová elkísérte őt Baracs Nóra (középen) az SZDSZ országos Ta­nácsának, a párt pécsi ügyvezető testületének tagja is Fotó: Löffler Gábor Súlyos tüzérségi támadás érte Szarajevót A horvát kormány elutasítja a Biztonsági Tanács figyelmeztetését Bába Iván kanadai tárgyalásai A kanadai fél határozott tá­mogatásáról biztosította azt a magyar igényt, hogy a béke­partnerség keretében váljon ál­landóvá és a folyamatossá a po­litikai együttműködés a NATO-val - közölte magyar új­ságíróknak Bába Iván külügy- minisztériumi helyettes állam­titkár, aki pénteken a kanadai kormány illetékeseivel tárgyalt Ottawában. Járt a külügy- és a védelmi minisztériumban, il­letve megbeszélést folytatott a parlamentben is. Fő tárgyaló- partnere David Wright, az eu­rópai ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettes volt. Távozik posztjáról a lengyel pénzügyminiszter Távozik a három hónapja hi­vatalba lépett lengyel kormány pénzügyminisztere. Marek Bo- rowski bejelentette: nem csak a pénzügyi tárca vezetéséről mond le, hanem miniszterel­nök-helyettesi posztjáról is. Borowski lépését részben a kormányfő hibás pénzügyi poli­tikájával magyarázta - jelen­tette a UPI. Rálőttek két rendőrre Intézkedő rendőrökre lőtt rá egy férfi pénteken kora délután az I. kerületben a Budai vár alatt. Szemtanúk elmondása sze­rint két rendőr üldözött egy fér­fit. Az egyik rendőr kiszállt a gépkocsiból, amikor a civil rá­lőtt mind a két rendőrre, akik viszonozták a tüzet. A lövöldö­zés következtében az egyik rendőr megsebesült, miként az üldözött férfi is, akit elfogtak. Pénteken, kevesebb mint két héten belül már másodízben, sú­lyos tüzérségi támadás érte Sza­rajevót. Legkevesebb kilencen meghaltak, tizenöten megsebe­sültek. Az áldozatok között há­rom kisgyermek is van. Az ak­nákat a szarajevói rádió szerint szerb állásokból lőtték ki a Dobrinja városrészre, s újabb lövedék csapódott be akkor, amikor a sebesülteket próbálták menteni. A menekültügyi főbiztosság szarajevói irodája közölte: Észak-Boszniában a szerbek ismét súlyosan megsértik az emberi jogokat. Egy tizenhárom éves muzulmán kislányt mege­rőszakoltak, a nagyszülőt pedig késsel összeszurkálták, soroza­tos támadások érik az ENSZ-erők tagjait is, s nem el­szigetelt incidensekről van szó, hanem a szerb hatóságok által ösztönzött kampányról - hang­zik a főbiztosság közleménye. A szóban forgó esetek Banja Luka környékén történtek. A horvát kormány elutasí­A volt Jugoszláviával szom­szédos hét állam, valamint Tö­rökország külügyminisztere Genfben szerdán, tanácskozást tart a délszláv válságról. A „nyílt eszmecserére” szóló meghívót mindannyian elfogad­ták - jelentette be pénteken Rómában Lord Owen, a genfi jugoszlávia konferencia társel­nöke. Az AFP szerint a megbe­totta az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának azt a figyelmeztetését, hogy vonja ki csapatait Boszni­ából, mert különben súlyos kö­vetkezményeknek néz elébe. A zágrábi kormány közleményé­ben leszögezte, hogy a horvát csapatok a boszniai kormánnyal történt megállapodás alapján tartózkodnak Boszniában, s a szerbek ellen védik a horvát ál­lásokat. Bármilyen szankció csak a harcok kiszélesedéséhez és a menekültkérdés kiéleződé­séhez vezetget csupán - hang­zik a zágrábi kommüniké, amely figyelmen kívül hagyja azt, hogy a Biztonsági Tanács éppen muzulmán kormány megkeresésére foglalkozott a Boszniába küldött horvát inter­venciós erő problémájával. Horvátország és a szarajevói kormány között korábban való­ban létezett katonai együttmű­ködés, de az már a múlté, a boszniai harcok jelentős része most főként a horvát-muzul- mán csapatok között, Kö- zép-Boszniában zajlik. szélésen a másik társelnök, az ENSZ-t képviselő Thorvald Stoltenberg is részt vesz. A konferencia „magánjellegű” lesz, nem adnak ki róla nyilat­kozatot, nem hoznak határoza­tot - mondta Lord Owen. (A résztvevők: Olaszország, Ausztria, Magyarország, Ro­mánia, Bulgária, Görögország, Albánia és Törökország.) Jugoszlávia szomszédainak tanácskozása Genfben L Pécs, Ferencesek u. 13. Tel.: 333-086 ___^ nyitva: hétfő-péntek 9-17,30 óráig O PTIKA SZEMVIZSGÁLÓ SZALONUNK SZOLGÁLTATÁSAI KONTAKTLENCSE ALKALMASSÁGI ­C7 A If ADlfACI _ _ _ £ _ _ _p p/>| nrpgnnp Kemény, félkemény, lágy, színes kontaktlencsék és megfelelő ápolószerek nagy választéka Express szemüvegkészítés lehetőség szerint vékonyított szemüveglencsék Tükröződésmentesítő- karcmentesítő és uv bevonatok SZTK-vények beváltása KONTRAX: kellemes környezet - udvarias kiszolgálás (Folytatás az L oldalról) A délutáni sajtótájékoztatón lapunk kérdésére - az SZDSZ által kidolgozott közbiztonsági programból nem érzékelhető a törekvés, hogy a rendőrség mi­nél előbb polgárbarát szerve­zetté váljon - Hack Péter el­mondta: kettős figyelem közép­pontjában dolgozik a rendőr. Részint felettese vizsgáztatja napról-napra szakmai vonalon - ezt lehet karrier-vonalnak mon­dani —, másrészt a társadalom, a polgárok mondanak véleményt egy-egy rendőrről, annak intéz­kedéséről. Aki bármelyik mér­cének nem felel meg, az alkal­matlan arra, hogy a testületben szolgáljon.- A korrupció a közvagyon kezelése területén mindenütt je­len van - válaszolta kérdé­sünkre Dombach Alajos. - A korrupció pártsemleges, fel­számolni soha sem lehet, mert mindig lesz olyan ember, aki vét a köz java ellen. Legjellem­zőbben az állami vagyon keze­lésében van jelen. A közvéle­mény azonban eddig legfeljebb csak visszaélés-gyanús esetek­kel ismerkedhetett meg. A kor­rupció legfőbb oka a folyama­tok szabályozatlanságában van. Dombach Alajos hozzátette: nem értenek együtt azzal a gya­korlattal, hogy a kormányzat megbízható embereit jutalom­ként helyezi olyan állásokba, amelyekre a megbízás öt évre szól. Ez a személyi összefonó­dás megnyilvánulása. Kurzus­váltás esetén ha ezektől a gya­korta megfelelő szakmai isme­retekkel sem rendelkező embe­rektől meg kell válni, hatalmas összegű végkielégítésük lesz az ára. Az SZDSZ álláspontja sze­rint ilyen pozíciókba legfeljebb egy évre szabad valakit kine­vezni. Az SZDSZ közbiztonsági programjában új kifejezésként szerepel a bűntetővédői nyil­vántartás.- A jelenlegi igazságszolgál­tatási szervezetben a bűntetőki- rendelések gyakorlata megol­datlan - válaszolta kérdésünkre Nehéz-Posony István. - Mint­hogy védelemre mindenkinek joga van, gyakorta fordul elő, hogy más jogágban jártasabb ügyvéd kénytelen ellátni bűn­ügyben a vádlott védelmét. Az említett bűntetővédői nyilván­tartás segítségével ez a helyzet megszűnne. Erre a listára egyébként bármelyik ügyvéd feliratkozhat, de ettől kezdve büntetőügyekben csak ők láthat­ják el kirendelés alapján a vé­delmet. Mészáros A. Epületomlás Budapesten, az Ó utcában A köztársasági elnök az omlás színhelyén Női holttestet találtak a romok alatt (Folytatás az 1. oldalról) korábban nagy mennyiségű földet termeltek ki, s ezt a la­kók is jelentették már a pol­gármesteri hivatalnál. Az utcában az összes köz­művet lezárták, a házat kiürí­tették, de arról egyelőre nincs információ, hogy a romok alatt vannak-e áldozatok. A rendőr­ség ezért keresésre speciálisan kiképzett kutyákat is a hely­színre vitt. A mentők két sérül­tet szállítottak kórházba. A romok átkutatása során egy ötven év körüli női holttestet szabadítottak ki a tűzoltók a romok alól. Verebélyi Imre vezetésével pénteken este helyszíni meg­beszélést tartott az Ó utcai ka­tasztrófával foglalkozó vál­ságstáb. A kitelepített 29 lakás bérlőjével, tulajdonosával vi­tatták meg az elhelyezésükkel összefüggő kérdéseket. A 29 családot ideiglenesen a buda­pesti polgári védelmi parancs­nokság Ferihegyi úti bázisán helyezték el. A Providencia Biztosító, amelynél az egész épületet biztosították, egymillió forin­tot adott át a ház közös képvi­selőjének. Emellett a nála biz­tosított lakóknak családonként 100 ezer forintot, a többi lakó­nak pedig biztosításától füg­getlenül 10 ezer forint gyors­segélyt adtak. Az ÁB-Aegon Biztosító családonként 20 ezer forint segélyt ajánlott fel, a népjóléti tárca képviselője pe­dig családonként 15 ezer forin­tos segélyt osztott ki. A Terézvárosi Polgármes­teri Hivatal csekkszámlát nyi­Budapesten az Ó utca 14. számú lakóházban épűletomlás történt. Képünkön: a ház belső udvara MTI FOTÓ tott a károsultak javára. A se­gítő szándékú adományokat az OTP Köröndi Fiókjának 218— 98299 számlájára, az 510— 0475460 csekkszámlaszámon várják. A Magyar Vöröske­reszt szintén gyűjtést kezde­ményezett, a Magyar Külke­reskedelmi Bank Rt. MKB 203-29725-7007 számú csekkszámlára várja az ado­mányokat. A csekk hátoldalán kéri feltüntetni: „Az Ó utcai károsultak j avára’ ’.

Next

/
Thumbnails
Contents