Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-03 / 33. szám

1994. február 3., csütörtök Közélet uj Dunántúli napló 9 A szigetvári Oroszlán Hotelt is a Mecsek Tours Kft. üzemelteti Fotók: Läufer László Az újjáalakult Mecsek Tours Kft. jó vendéglátó akar lenni A fejlesztés elkerülhetetlen Kik voltak a pufajkások? A köztudatban igazságté- teli törvényként ismert ren­delkezés kapcsán kerültek szóba az úgynevezett "pu­fajkások". Kik is voltak ők valójában, mi volt a szere­pük? Erről kérdeztük a törté­nészt, M. Kiss Sándort, aki az 56-os események Tény­feltáró Bizottságának mun­kájában is részt vett.- 1956. november 8-án ál­lították fel a karhatalmi ez- redeket, akiket a ruházatuk­ról neveztek el pufajkások- nak. Megszervezésükkor mind a politikai döntésho­zók, mind a karhatalom pa­rancsnokai tisztában lehettek azzal, hogy a fegyveres cso­portok tevékenysége nem korlátozódhat csupán rend- fenntartó, közbiztonságot szavatoló ténykedésre, ha­nem döntően megtorló jel­legű lesz. Kezdettől fogva tudhatták, hogy a hatalom biztosítása csak a karhatalmi erők bevetésével érhető el.- Kikből állt össze a kar­hatalmi ezredek „ legény­sége” és hányán lehettek együttvéve?- A létrehozásukról szóló párthatározat megszületése után összesen három ezred állt fel. A háromezer "pufaj- kás" döntő többsége a volt ÁVH (Államvédelmi Ható­ság) egykori tagjaiból, párt­munkásokból és a Kádár kormányra felesküdött kato­natisztekből verbuválódott. N. Zs. Nissan eladások Magyarországon Áttörést hozott a Nissan Hungária magyarországi for­galmazásában az elmúlt év: 1993-ban 1685 járművet értéke­sítettek az előző évi 581-el szemben. A személygépkocsik között a magyar piacon a Micra, a Sunny és a Primera volt a leg­népszerűbb. Tavaly mutatták be a már új koncepció alapján kifejlesztett és a városi autó kényelmét nyújtó összkerék meghajtású te­repjárót, a Terrano Il-t. Az el­múlt évben az előzetes piacfel­mérések után kezdték meg a könnyű és középkategóriájú te­herkocsik értékesítését, ame­lyekből májustól decemberig 160-at értékesítettek. A könny űhaszonj árművek közül mérete és több célú fel­használhatósága miatt az Urvan és a Pick-up a legkeresettebb. Ha az elmúlt évi forgalom- növekedés az idén már nem is ismétlődik meg, a Nissan Hun­gária vezetői azért szolid mér­tékű növekedésre számítanak. Bíznak abban, hogy elsősorban a haszongépjárművekből tud­nak többet eladni. Az idén a Nissan Hungária Rt. 2250 gép­jármű értékesítését tervezi. Alapvető cél, hogy az eddi­ginél több hazai és külföldi vendég érkezzen Baranyába, sok napot eltöltsön, s persze, elégedetten távozzon. Áhhoz, hogy ez így legyen, nagy fel­adat hárul arra a két szervezetre', a Baranya Megyei Idegenfor­galmi Információs Hivatalra (munkájáról, terveiről a közel­múltban beszámoltunk) és a Mecsek Tours-ra, amelyeket a Baranya Megyei Idegenfor­galmi Hivatal utódaiként hozott létre a megye közgyűlése. Behálózzák a megyét Szőnyi János, a Mecsek Tours Kft. ügyvezető igazga­tója leszögezte: bár sok minden változik az eddigi tevékenysé­gükhöz képest, egy dolog nem, nevezetesen, jó vendéglátók szeretnének lenni a jövőben is. A baranyai közgyűlés száz szá­zalékos tulajdonában lévő, 1991. január 1-vel 500 millió forint alaptőkével alapított tár­saság egy, a turisztikával fog­lalkozó megyei vállalkozások között, de a legnagyobb. Hely­zete is speciális, hiszen számos idegenforgalmi létesítmény működtetője: így a mohácsi Csele Szállónak, a harkányi Dráva Szállónak és kemping­nek, a szigetvári Oroszlán Szál­lodának, az orfűi kempingnek, a tekeresi turistaszállásnak, az abaligeti kempingnek, a pécsi Hunyor Szállónak, a mecseki kempingnek, a sikondai kem­pingnek és a pécsváradi István király Szállodának. Iroda áll a betérő turisták rendelkezésére Pécsett, Mohácson, Harkány­ban és Szigetváron. Aligha vitatható, hogy ez a keményen nyereségérdekeit vállalkozás behálózza a megyét, s a majd 200 munkatárs sincs híján a kellő szakmai ismere­teknek, tapasztalatoknak. Sző­nyi János szerint a legfőbb fel­adatuk, hogy minél jobban elad­ják a megye nevezetességeit, s hasznosítsák a szállodákat, kempingeket. Ennek része, hogy rendszeresen részt vesz­Az orfűi kempinget tovább fejlesztik az idei évben nek - együttműködve az ide­genforgalmi információs hiva­tallal - külföldi idegenforgalmi szakkiállításokon, vásárokon. A tervek között szerepel, hogy német, osztrák, holland, dán új­ságírókat hívnak Baranyába, bemutatva a látnivalókat.. . Befektetőket keresnek Nagyobb szabású fejlesztés azonban elkerülhetetlen; erre azért is szükség van, mert a kül­földi vendégek megfizetnék a magasabb szintű, de drágább szolgáltatásokat is. A Mecsek Tours vezetői Harkányban és Orfűn látják elsősorban a to­vábblépési lehetőséget. A Dráva Szálló szomszédságában saját területe van a társaságnak: az elképzelések között szerepel apartmanház építése, s a szálló átalakítása, illetve egy új hotel létesítése. Orfűn, a kemping te­rületén szintén apartmanházban gondolkodnak, erre azért is szükség lenne, mert az igé­nyekhez képest kevés lakrészt tud bérelni a Mecsek Tours. Természetesen mindkét beru­házáshoz százmillió forintokra van szükség, éppen ezért befek­tetőket keresnek. Előrehaladott tárgyalások folynak német és izraeli cégekkel... Arra kevés pénz, mindössze 10-12 millió forint jut, hogy javítsák a léte­sítmények komfortját. Ennek részeként többek között az orfűi kempingben idén nyártól fo­lyamatosan lesz melegvíz, né­hány szállóban telefonokat, égi csatornák vételére alkalmas te­levíziókat helyeznek el a szo­bákban. A gondok között feltétlenül szólni kell arról, hogy a siklósi vár szállodája másfél éve nem üzemel, a pécsváradi István ki­rály Szálló felújítását a bizony­talanságok miatt nem tudják felvállalni, s emiatt idegen tőkét is nehéz találni. Tavaly, az akkor még Me­csek Tourist nevet viselő hivatal szervezésében 73 000 hazai és külföldi vendég járt Baranyá­ban, akik 228 000 éjszakát töl­töttek el, az egy főre jutó átla­gos tartózkodási idő 3,5 nap volt. Idén a statisztikai adatok jobbak kell, hogy legyenek. Roszprim Nándor Falakat rakunk újra? Az Antenna Hungária beje­lentette, hogy megrendelés hí­ján beszünteti a moszkvai té­véműsor közvetítését. Bezárja a kevés ablakok egyikét, amelyen át Keletre tekinthettünk. Zártunk már be ablakokat? Igen, az elmúlt évtizedekben, csak akkor Nyugat felé. S ez az­zal járt, hogy nem láthattuk az ottani valóságot, miközben a Keletnek is csak torz képét kap­tuk az „ideológiailag” foncso- rozott tükörben.Majd négy évti­zedig tanultunk belterjességet: ittuk a Bambit, mert a Cola „onnan” jött; gyártottuk a bóv­lit, mert bóvlit kaptunk érte cse­rébe. Csak egyetlen idegen nyelvet tanultunk (ha éppen ta­nultuk!). Nem tudtunk kommu­nikálni és kereskedni, amikor kinyíltak a bástya - vagy a vas­függöny - kiskapui. Szenved­tünk, mint a világba kicsöppent falusi ember, a ránk kényszerí- tett tudatlanságtól. Szabad-e elzárkózni a Kelet­től? Hä az elmúlt néhány évre gondolunk, akkor igen csak két­séges, hogy szabad-e elvágni a szálakat, felszedni az odavezető sínpárokat? Vajon mennyi árú akadt így fenn, s ki tudja meny­nyi üzlet ment veszendőbe. Áz iskolákban is gyorsan töröltek a tanulható nyelvek közül egyet, pedig ha tetszik, ha nem, majd 300 millió emberrel lehet tár­gyalni, kereskedni azon a nyel­ven. Itt volt az ideje az Antenna Hungária lépésének? Pont el­lenkezőleg: most különösen fontos, hogy információs csáp­jaink minden irányba kinyúlja­nak, hogy ne csak Washington­ból, Párizsból vagy Londonból, hanem Moszkvából, vagy Ki- jevből is élőben lássuk az ese- ményeket.Az a sokszor kinyil­vánított magyar külpolitikai szándék, hogy erősíteni kíván­juk kapcsolatainkat szomszéda­inkkal, megvalósíthatatlan a ró­luk szóló alapos tájékozottság nélkül. Ne zárjunk be a világra nyíló egyetlen ablakot sem. Mert akkor újból falak közé szorulunk. (somfai) Keresetek, árak, létminimum Csak a bankár házasodjon! A fogyasztói árak tavaly 22,8 százalékkal nőttek 1992-höz ké­pest, nyilatkozta a kormány inf­láció szakértője. A KSH jelen­tése szerint ezen belül az élel­miszerek és a szolgáltatások ára emelkedett a legnagyobb mér­tékben: az előbbi 24.5 az utóbbi 26.5 százalékkal. A tartós fo­gyasztási cikkek, valamint a háztartási energiahordozók (vil­lanyáram, gáz ára) viszonylag kis mértékben nőtt: 10.5, illetve 14.0 százalékkal fizettünk töb­bet értük, mint az azt megelőző évben. Az árakhoz képest a kerese­tek a következőképpen alakul­tak: az első tíz hónapban a bruttó átlagkereset 26.959 forint volt, ami nettó értékben csupán 18.237 forintot tett ki. Ez az ösz- szeg az előző (1992) évinél 20 százalékkal magasabb. Csak­hogy ugyanezen idő alatt az árak 22,8 százalékkal emelked­tek, tehát a keresetek reálértéke végeredményben 2,8 százalék­Kárpótlás Kárpótlási jegyekre 117 üzle­tet kötöttek a január 24-től 28-ig tartó héten a brókercégek, s ez 280 millió forintos - az előző hetinél mintegy 153 millió fo­rinttal nagyobb forgalomnak felel meg. Áz átlagár az előző héthez képest éppen ellentétes tendenciát mutatott: a hét elejé­től folyamatos csökkenéssel a január 24-i (hétfői) 730 forintról január 28-ára (péntekre) 699 fo­rintra esett vissza. kai csökkent. Ami a különböző ágazatokat illeti, továbbra is a pénzügyi területen fizetnek a legtöbbet a munkaadók. Az anyagilag legkevésbé megbe­csült textil-, ruházati- és bőr­termékeket gyártók 11.683 fo­rintos fizetésének minimum a háromszorosát kaphatták kéz­hez a bankszakmában dolgo­zók. Fennmaradt a korábbi években kialakult különbség a szellemi és a fizikai dolgozók bére között. Az előbbiek átlago­san tízezer forinttal többet vi­hetnek haza, mint az utóbbiak. Hogyan alakult a létmini­mum az árakhoz és a bérekhez képest? Egy hónap alatt - októ­ber elejétől november elejéig - egy négytagú család kasszáját az aktuális áremelkedések plusz 300 forinttal terhelték meg. így összesen 47.200 forint összjö­vedelemre volt szüksége az át­lagcsaládnak ahhoz, hogy ha minimális szinten is, de megél­jen. D. Zs Papagájcsempész Papagájcsempészt lepleztek le a Ferihegyi repülőtér vámo­sai. Harmincnégy védettnek minősülő, élő papagájt próbált behozni az ország területére. A Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnokság tájékozta­tása szerint a madarak értéke több mint 2 millió forint. A vámhivatal a papagájokat lefog­lalta és átadta a Környezetvé­delmi és Területfejlesztési Mi­nisztériumnak. Új belkereskedelmi rendeletek Közterületen mit és hol? Három miniszteri rendelet lépett életbe február 1-jével a belkereskedelemmel kapcsolat­ban. Az egyik az egyes belke­reskedelmi tevékenységek gya­korlásáról, a második a szakké­pesítésről szól, a harmadik pe­dig az üzletek működését szabá­lyozza. A kereskedelmi tevékenység gyakorlásáról szóló 1989-es rendelet módosításának lé­nyege: a működéshez a keres­kedőnek állandó telephellyel, üzlethelyiséggel, szakképesítés-1 sei kell rendelkeznie. A rendelet emellett részletesen is szabá­lyozza a feltételeket; eszerint például a nemesfém, ékszer és díszműáru forgalmazásához büntetlen előélet szükségeltetik, továbbá az, hogy a kérelmező­nek ne legyen adótartozása. A dohányáruk, a szeszes italok forgalmazásához a termékek tá­rolásához alkalmas raktár és a jövedéki törvényben meghatá­rozott engedély kell. A közrak­tári tevékenység gyakorlásához legalább 50 millió forint va­gyoni biztosíték elhelyezése az előírás az e célra nyitott bank­számlán. A csomagküldő ke­reskedő köteles katalógusában azonosítható módon megne­vezni magát, feltüntetni székhe­lyét, üzletének címét, továbbá tevékenységének folytatására kapott nyilvántartási számot. A szakképesítési bizonyít­ványt az ékszerkereskedőktől, az óra- és ékszerkereskedelem eladóitól, a tüzelő- és építő­anyagkereskedőktől, valamint a közraktári tevékenységet folyta­tóktól követelik meg. A közrak­tári tevékenységnél felsőfokú iskolai végzettséget ír elő a mi­niszteri rendelet, miután e tevé­kenység komoly pénzügyi mű­veletekkel jár. Az üzlet megnyitásáról szóló bejelentéshez - az új szabályo­zás szerint - csatolni kell a szakhatósági - közegészség- ügyi, rendészeti, tűzrendészeti, állategészségügyi - hozzájáru­lást. Ugyanez a rendelet-módo­sítás intézkedik arról, hogy ke­reskedelmi tevékenységet csak üzletben, illetve vásáron és pia­con lehet folytatni. A jogsza­bály lehetőséget ad arra, hogy közterületen meghatározott terméket, például újságot, ké­peslapot, virágot, léggömböt, főtt- és pattogatott kukoricát, zöldséget és gyümölcsöt, tök­magot és napraforgót és például óvszert lehet értékesíteni. Schagrin Tamás, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium he­lyettes államtitkára az MTI kér­désére elmondta: a szigorító rendelkezések célja a jogsze­rűen működő kereskedőknek és a költségvetésnek egyaránt je­lentős kárt okozó illegális ke­reskedelem visszaszorítása. A rendelet alapján a jövőben az il­letékes hatóságok hatékonyab­ban léphetnek fel a kereskedők üzletei elé kitelepülő, sok eset­ben hasonló termékeket értéke­sítő zugkereskedők ellen. Azt, hogy a csomagküldő kereske­dőknek bejelentett és nyilván­tartott üzlettel kell rendelkez­niük, a fogyasztók védelme in­dokolta. Zöldséget és gyümölcsöt lehet értékesíteni a közterületeken Fotó: Läufer László

Next

/
Thumbnails
Contents