Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-26 / 56. szám
1994. február 26., szombat Irodalom - Művészet uj Dunántúli napló 11 Szép magyar vers Babits Mihály Merceria Mindig gálában, mindig új divatban forog a drága hölgy a kirakatban. Nincs egy gonbostűnyi hiba rajta: fehér a foga és piros az ajka. Szabályos arca mindig mosolyog, mindig vidáman, egyformán forog. Mindenfelé forog, jónevelésű: sohsem esik ki hajából a fésű. Tartása egyenes, fejet nem ingat merev szemével sohasem kacsingat. Körülcukrozza fénnyel őt a villany s ő mosolya cukrával visszavillan. Örök pompában úszik és csodálják a kirakatot érte körülállják. De bármi szép kivágott melle, karja nem ér fel hozzá az óhajok alja. Mert hol az angyal végződnék a nőben ottan végződik ez a nő: csípőben. Oly tiszta, mint egy angyal s oly tudatlan de mindig szép ruhában, új divatban forog a drága hölgy a kirakatban. Novák Béla Dénes Két vers A. E. sírjánál mikor megsuhannak az égi-pengék s a némák majd földig hajolnak a vaksötétbe ádáz-bolond legények mégegyszer beledalolnak Epe-gramma A magány, mondják, verset szül, gondolatot. Magányodban trófeát növeszthetsz, lőhetsz bakot. Világ polgára hiába vagy, mert fájdalom: a költészet tesz magányossá. De nagyon. Mari, nem megoldás, megpróbáltam. Már átköltöztem a másik szobába. De tele van vele a lakás, a szagát se bírom. Kenesei szájában megállt az étel. Tavaly Zsófi átköltözött a hálóból a nappaliba. A tanfolyam miatt, mondta, én későig fennmaradok, tudod, szeretek ágyban tanulni, téged meg csak zavarna. Keneseit nem ez zavarta, hanem az, hogy Zsófi eközben állandóan mosolygott, kicsit fölényesen, kívülállóan. Ekkoriban már megritkultak a szeretkezéseik, és Kenéseinek most az jutott eszébe, hogy Zsófinak már akkor viszonya volt T.-vel. Szerdán Zsófi mindig később jön haza, és korábban lefekszik a szokottnál, ha kérdezi, hol volt, mindig hihető magyarázatot adott. De ő nemigen kérdezte, egyrészt resteilte, másrészt nem tudta saját inágáról, tényleg kíváncsi-e az igazságra, vagy jobb így. Ezt a szerdát már többször megfigyelte, néhányszor, és igazán véletlenül felhívta Zsókát a bankban szerda délután, de nem találta. Biztos a másik szobában voltam, mondta Zsóka. Kenesei megértette, hogy a feleségének van valakije. Aztán különböző jelekből, célzásokból arra is rájött, ki az illető: zenetanár, egy koncert szünetében ismerkedtek meg. Kenesei akkoriban szokott rá az altatóra. E gyszer külföldi útjáról hazatérve a pályaudvarról felhívta Zsókát. Szerda késő délután volt. Ha otthon van, nem igaz az egész, mondta magában. De a telefont nem vették fel. Bevásároltam, mondta, és olyan ártatlan, tiszta tekintettel nézett rá, mint amikor az anyjának mondta egyetemista korában, hogy néptáncra ment, pedig egy közös barátjuk lakásán töltötték a délutánt. Amikor Kenéseiben fel- idéződött a jelenet, életében először játszani kezdett az ön- gyilkosság gondolatával. Öszszegyűjtött négy doboz Eunoc- tint, és eldugta a fiókjába. De aztán az élet hozott kisebb-na- gyobb örömöket, munkát, kiküldetéseket, meg egy kellemesnek mondható viszonyt, és Kenesei nem vette be az altatót. Sőt, összekötötte spárgával, és az íróasztala fölé lógatta a könyvespolcról. Nem győztök le, mondogatta, valahányszor a huzat meglóbálta a dobozokat. M ost eszébejutott, hogy elmegy Zsóka elé a bankba, de aztán elvetette az ötletet. Csak nem fogok nyomozni utána. Ehelyett elment a körzeti orvoshoz kontrollra: egy-két év óta magas a vérnyomása, szed gyógyszert, és mégis. A rendelő tele volt, büdös és izzadtságszag, halvány villanyégők, még állva sem lehetett olvasni. Ideszólt a doktornak, régi ismerős, középiskolai osztálytárs, mégsem hívták be hamarabb. Tudod, elmúltak már a pártállamban szerzett protekciók, viccelődött Józsika. És ha én lennék a Weidinger, kérdezte ingerülten Kenesei. Hát kérlekszépen, akkor lehet, hogy előbb bejutottál volna, heheré- szett Józsika doktor. Weidinger a város leggazdagabb vállalkozója, állítólag a zsebében van az egész városháza, meg a fél gazdasági kamara. Te mocsok, gondolta Kenesei kifelé jövet, és összegyűrte a leletét (vérnyomás 170/100), és elhatározta, átmegy egy másik orvoshoz. Mindenesetre egy baráttal kevesebb, ami nem éppen újdonság az elmúlt három évben. Kenesei hazament, hogy átöltözzön a party előtt. Nem értette ugyan pontosan, miért kell elmennie a Wemer-féle cég koktéljára, de régi ismerőse, egy jogtanácsos olyan kedves erőszakkal hívta, hogy engedett. Zsóka nem volt otthon, a lányok tanultak. A partyn sok ismerős volt, csupa jelentéktelen fickó, protokolláris szövegekkel. Egy- szercsak odajött hozzá egy Megkezdődik a szigetvári Dorfmeister-freskó restaurálása Bajuszos Zrínyi, mint Anteusz Dorfmeister István legnagyobb és legszebb alkotása a freskó a szigetvári templomban Fotó: Szundi György Bizonyos vita keletkezett ugyan az Állami Műemlékrestaurátor Központ és a pécsi egyházmegye között, hogy ki is legyen a szigetvári Dorfmeister-freskó újjáélesztője, de nem ez a lényeg. Mint azt Felcser László, az egyházmegye főépítésze mondotta: nagy esély van arra, hogy rövidesen megkezdődhessen a térségünk értékeinek sorába tartozó kupola-kép helyrehozatala. Hatalmas, lélegzetelállítóan szép vállalkozásról van szó. Ä csúfos előtörténet: a szigetvári belvárosi templom (Ali pasa dzsámi, avagy pontos nevén a Szent Rókus templom) hosszú évekig az ebek harmin- cadján várt sorsára. Szépségeinek nagy részét elhordták, kirabolták, s valamiféle torz ötlet és politikai döntés nyomán - az ötvenes-hatvanas években - hangversenyteremmé próbálták átalakítani. Szerencsére nem volt rá pénz, s a szétvert és ajta- jában-ablakaiban bedeszkázott templom átvészelte az idő múlását. Néhány éve ismét templommá szentelték, úgy-ahogy berendezték - a pécsi Bazilikából vittek ki padokat -, s a most már éber műemlékfelügyelet szeme előtt elhatározta az egyház a templom egyik legnagyobb értékének, a Dorfmeister kupolafreskónak rendbetételét. Ráfér. Csorna Dezső, a templom plébánosa mutatta, hogy a kórus fölötti freskódarab végképp az enyészeté, a kupola képe laikus szemmel nézve már alig helyrehozható. (Szerencsére hozzáértő kézbe kerül majd.) Tudniillik: a freskó a fáma szerint Dorfmeister István legnagyobb és legszebb alkotása! A bécsi mester életének nagy részét Sopronban élte le és közel négy évtizedet dolgozott Magyarországon. Dunántúli templomokat, kastélyokat, főúri lakokat díszített-ékített ecsetjével. Szigetvárra II. József császár, a kalapos király felkérésére érkezett avval a céllal, hogy a török kiűzésének centenáriumára - 1789-re - a kupolát megfesse abban a templomban, melyet 1588-1589-ben Ali pasa, Szigetvár török városparancsnoka építtetett. A centenárium aktuálpoliti- kai esemény lett, s a méreteiben is lenyűgöző kupolakép a város történetének egy szakaszát aktualizálja. Azaz, a római katolikus templomlomokban megszokottól eltérően nem bibliai eseménysort, hanem Sziget történetét, benne Zrínyi kirohanását, a harcokat, majd a város felszabadítását ábrázolja. Nincs ma az a jó szem, amely a töredező-málló kupolafreskón biztonsággal eligazodik, így a korábbi leírásra kell hagyatkozni. Dorfmeister Zrínyit az antik mitológia szerinti Ante- uszhoz hasonlítja. Marcona török harcosok emelik a magasba, mert úgy vélik, hogy ha leér a lába a földre, attól új erőre kap, legyőzhetetlen. (Mindenesetre állítólag a festő bajusszal, de szakáll nélkül ábrázolja a szigeti hőst, ami arra enged következtetni, hogy ösz- szetévesztette a költő Zrínyivel.) Téma a harc, s a majdani, a várat visszafoglaló Vecchi Gábor, a csillagkoszorús Patrona Hungáriáé. S mondják: az egyik, várfalra lépő vitézben Dormeister önmagát festette meg. Kozma Ferenc Kísérletező színházak Budapesten Március 11-től egy hónapig Európa Fővárosa: Budapest A kísérletező színházak európai találkozóját, amelyen más kontinensek szakemberei is részt vesznek, Budapest látja vendégül március 17-20. között. Az Informal European Theatre Meeting rendezvénye iránt rendkívüli az érdeklődés, mintegy négyszázan jelentették be részvételi szándékukat. Miután a hazai hivatásos, illetőleg a kísérletező, avantgárd társulatok életében sem sok válharmincas férfi, üdvözlöm, mondta, a nevét elhadarta, örülök, hogy találkoztunk, beszélgessünk az üzletről. Az üzletről, csodálkozott Kenesi. Igen, cégünk rendelt önöknél mikroszkópot, nagyobb tételben, szeretnénk, ha ön el tudna érni nekünk 5-8 százalék árengedményt. De nem az én területem, csodálkozott Kenesei. Mindent tudunk önről, mosolygott a férfi, azt is tudjuk, hogy az ügylet közelébe tud jutni, hogyha akar. Mit szeretnénk ezt. Ha megy a dolog, jövőre ön ismét vendégünk lesz a Semmeringen a kedves családjával. Kenesei kezében megrezdült a pohár. Soha nem fogadott el semmit, leszámítva egy-két üveg konyakot vagy pezsgőt, de tavaly, amikor a cég felajánlotta a téli üdülést és megkérdezte erről Zsókát, ő azt mondta, mindenki elfogadná, csak te vagy ilyen balek, hogy kétségeid vannak. így aztán elutaztak, remek volt a tíz nap, mintha Zsókával is közelebb kerültek volna egymáshoz. Tehát benyújtották a számlát, gondolta Kenesei. Az idegen férfi figyelmét nem kerülte el a zavar. Hozzátette: és ebben az esetben a bank is köztünk maradna. Jézus, mondta magában Kenesei, ezek figyeltek engem. Esti séta ürügyével ment le a városba a szállodából, és régóta gyűjtögetett nyolcezer schil- lingjét betette egy most váltott számlára. Nyolcezer schilling semmi, de ahhoz elég, hogy kitörjék a nyakam, és folyt a hátán a víz. Az est hátralévő részére nem nagyon emlékezett, csak arra, hogy a fickó többször mosolyogva feléje intett. Mint egy krimiben, gondolta Kenesei. Hazafelé a taxiban heves vágy fogta el, hogy elmenjen valahova, ahol nyugalom van. Ahol nincsenek fölényes fiatal férfiak kétsoros zakóban, nincsenek szemtelen munkatársak, nők, akik kifeszítik a mellüket, tozás történt az utóbbi években, és emiatt is fokozott jelentőséggel bír a művészek, drámaírók, menedzserek, szponzorok budapesti személyes eszmecseréje. A szervezők ismertették: az esemény alkalmat teremt egyrészt arra, hogy a magyar színházi kultúra széles körben mutatkozzon be, másrészt a hazai szakemberek értékes külor- szági tapasztalatok birtokába juthassanak. mosolyognak, aztán megpaskol- ják a kezét, te olyan rendes fiú vagy, és mással mennek haza. Van viszont Zsóka, aki magához húz, mint régen, ha baj volt, és azt mondja, édesem. Egy biztonságos zúg kellene. De nincs ilyen zúg, nincs édesapa és édesanya sem, szinte egyszerre mentek el tavaly ilyenkor. Milyen jó volt édesapa íróasztala ott a nagyszobában, elbariká- dozta magát az asztal alatt, álmodozhatott kedvére és sírhatott is, ha akart. Ennél az emléknél elidőzött egy kicsit. Nem győztök le, mondta aztán. Nem győztök le. Enni már nem volt kedve, le- zuhanyzott, kis töprengés után bement Zsókához, megfogta a paplan szélét. Mi van, akarsz valamit? Nem akarok mondta, és nem is volt dühös. Kiment a konyhába, bevett két altatót. De hánykolódott fél órát szinte teljesen éberen. Aludni akarok, mondta hangosan, és bevett még két tablettát. Az utolsó kép, amire még emlékezett, hogy befúrja az arcát Zsóka bozótjába, mint régen, amikor még boldogok voltak, mert kívánták egymást. Távolról hallotta, hogy valamelyik politikus fölényes és kioktató hangon valami rendszerváltásról beszél, de aztán elsüllyedt. A nyomozó egy hét múlva hívta fel otthon, Kenesei úr, be tudna-e jönni a kapitányságra egy kis beszélgetésre, tudja, hivatalból fel kell tennem néhány kérdést. Még gyengélkedem, mondta Kenesei, de tudja, mit, jöjjön el hozzám, szívesen látom. A nyomozó eljött, ittak egy-két wiskyt, és Kenesei mindent elmondott, még a nyolcezer schil- linget is. Esküszöm, nem akartam öngyilkos lenni, pedig úgy éreztem, nem bírom tovább ezt az egészet. Hiszek magának, mondta a nyomozó, és ittak egyet az ötvenesek egészségére. Lóri István Lisszabon kistestvére lesz Budapest március 11. és április 10 között. Ez így természetesen kicsit zavarbaejtő kijelentés, ha arra gondolunk, hogy a portugál fővárosnak 1961-ben még nem volt kilencszázezer sem a lélek- száma, Budapest meg már akkor kétmilliós nagyváros volt. Dehát ilyen a világ; Portugália tagja az Európai Közösségnek, mi meg (még) nem. Melina Mercuri, a görög szí- nésznő-miniszterasszony 1985-en azt javasolta, hogy az Európai Közösség-beli országok fővárosai közül válasszanak ki egyet, amely egy esztendőre Európa Kulturális Fővárosa lesz. Csak később jutott eszébe valakinek, hogy kultúra azért nemcsak a Közösség országaiban van, és Európa is valahogy nagyobb, mint amilyennek az hosszú időn át nyugatról látszott. így született az újabb ötlet, hogy a Kulturális Fővárosok mellett kapja megy egy-egy hónapra azt a tisztet olyan ország fővárosa is, amelyik nem tagja a Közösségnek. így lett 1992-ben Krakkó, 1993-ban Graz, s most 1994-ben Budapest egy hónapig az Európai Kultúra fővárosa. Némi csodálkozással gondolkodhatunk el ugyan azon, hogy ha nem Varsó, hanem Krakkó, ha nem Bécs, hanem Graz, akkor miért Budapest, és nem valamelyik megyeszékhelyünk? Bizonytalan érzéseink közepette csak két - nem mindenben meggyőző - érvbe kapaszkodhatunk: ez az időpönt most egybeesik a szokásos Tavaszi Fesztivállal, így a pénzt valamivel könnyebb volt előteremteni, a másik pedig az, hogy sok szakember úgy véli: ez a hónap jó próbája lesz annak, mit lehet, mit kell majd csinálni az Expo fél esztendeje alatt. (Mellesleg a Tavaszi Fesztivál sem kizárólag Budapesté már, hiszen Debrecen, Gödöllő, Kaposvár, Kecskemét, Sopron, Szentendre és Szombathely is kapcsolódik a programokhoz.) Ez a mostani hónap pedig tényleg nagyon gazdag programokban. Zenei eseményekből például több mint 80 található a műsorfüzetben. Olyan újdonsága is ígérkezik például ennek a hónapnak, mint Pártay Lilla balettművésznő A velencei mór című produkciója. Ő ugyanis Schubert zenékre - Shakespeara drámája alapján - megtáncoltatja Othellót egy háromfelvo- násos balettben. Az sem lesz érdektelen esemény, hogy a Várban, a Nemzeti Galériában, majd harminc év után ismét lehet látni Csontváry műveit egy tárlaton, Budapesten. Természetesen Portugália is kitesz magáért: zenekarok, énekkar, balettegyüttes, színház érkezik Lisszabonból Budapestre, de német és görög társulat is fellép ez alatt az egy hónap alatt. Az a kérdés, hogy valójában jó modellje-e ez a hónap az Expo fél esztendejének? Valami hasonlót kell-e összehozni akkor is? Valaki, aki Sevillában járt az Expón, azt mesélte, hogy a spanyolok elsősorban nagyszerű festészetükkel reprezentálták ott a maguk kultúráját. Ha valami hasonlót szeretnénk Magyarországon, akkor nem lehet vitás, hogy a zene az, ami a legszerencsésebben megtestesíti a mi kultúránkat. Zeneszerzőink és előadóművészeink révén valóban nagyhatalomnak tarthatjuk magunkat e téren. Az idei Kulturális Hónap túlnyomórészt zenei programjaival jól képviseli ezt. A modellnek ez az oldala mutatja, ami három év múlva is hasznosítható. Az Expónak van egy központi gondolata: „Kommunikációval egy jobb világért”. Lehet, hogy kissé szubjektív e sorok írójának értelmezése, de ha a kommunikációról és a művészetekről esik szó, nekem mindig a film és a televízió jut az eszembe. A film és a mozi, ami 1996-ban éppen születésének 100. évfordulóját ünnepli majd. Ha már most úgy tekintünk az idei Kulturális Hónapra, mint az Expo modelljére, akkor a kínálat ezen az oldalon kissé szegényes. Pedig a magyar filmművészet nemcsak a költő-filo- zófus-esztéta Balázs Bélát adta a világnak, hanem a filmújságíróból lett Sir Alexet, azaz Korda Sándort, és még annyi nagy nevet a rendezők, operatőrök sorában. Nem is beszélve az itthon élő-alkotó olyan filmeseinkről, mint Szőts István, Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Szabó István, vagy az operatőr Illés György. Van tehát miről, van kikkel közösen gondolkodni, hogy mi legyen az Expo kulturális modelljének egy zenén kívül eső oldalán. Bernáth László
