Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-26 / 56. szám
6 üj Dunántúli napló A hét témái 1994. február 26., szombat 1944 februárjában Pécs munkaprogramja a békeévekre B eszélgetőpartnerünk A „koronatanú” Alig fél évtizede történtek, bizonyos értelemben mégis távolinak tűnnek a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszak eseményei. Az irántuk megnyilvánuló érdeklődés érthető, hiszen a pártállam lebontásának, a parlamentáris demokrácia kialakításának előzményei legújabbkori történelmünk meghatározó mozzanatai. A Tüzér utcai stadiont is ezekben a napokban építették át- Vajon hiteles, teljes képet adnak-e a történtekről a kulisz- szák mögé pillantó írások, a „félmúltat ” bemutató sorozatok - kérdeztük az események egyik „koronatanúját ”, közvetlen részesét, Pozsgay Imrét.- Régi tapasztalat, hogy minden új elit indíttatást érez olyan történelmi érvek felsorakoztatására, amelyek segítik szándékai érvényesítését. S ilyenkor a politikusokban nagy a hajlam, hogy kényük-kedvük szerint "táncoltassák", alakítsák, napi törekvéseikhez igazítsák a történelmet. Emlékezhetünk, hogy az ötvenes években hogyan nagyították fel a 300-400 tagú illegális kommunista pártnak a két világháború közötti szerepét, miként szaporodott a partizánok száma, mikor kiderült, hogy az érdemet és némi járandóságot is hoz a konyhára. Óhatatlanul felötlik a mondás: nem azt kunszt megjósolni, milyen lesz a jövő, hanem hogy milyen lesz a múlt...- Úgy véli, hogy újra kezdődött - csak más előjellel - a múlt „átírása”?- Igen, sajnos ismét divatba jött a történelem osztogatása és fosztogatása. A közelmúlt történéseinek feldolgozásai mintha igazolni akarnák a gondolatot, amit jómagam így fogalmaztam meg: a régi rendszer nem azzal bünteti az újat, hogy ellenáll, hanem azzal, hogy ráhagyja módszereit... Riadtan tapasztalom, hogy ez valóban bekövetkezik. Önmagában talán szót sem érdemelne, hogy milyen csalárdságokat fedezek föl e műsorok láttán, ha nem tudnám, hogy ezek direkt politikai célokat szolgálnak. Ha nem tudnám, hogy akik csinálják, ismerik a teljes igazságot, mégis csak egy részét akarják előtárni. Amikor megtudtam, hogy az én képem többé nem lehet ott a lakitelki sátor szereplőinek tablóján, eszembe jutott egy ’ 19-es fotó: Lenin, amint a Vörös téren egy emelvényen beszél. Ám jöttek a koncepciós ügyek, sorra radírozták ki a környezetében levő szereplőket, míg végül szegény Vlagyimir Iljics már csak egymagában ágált... Sajnos, a radír most is túl erősen működik, s beleszól mindennapjainkba. Kétségtelen: sorsdöntő szerepük volt 1989 nyarán a politikai egyeztető tárgyalásoknak. Nem vagyok nagyigényű. Nem mondom hogy - miközben pártok ünnepük magukat öt éves bölcsőjükben - emlékezzenek meg az 56-ról szóló bejelentés 5. évfordulójáról, valódi története szerint a határmenti piknikről vagy a vasfüggöny lebontásának tényleges történetéről. Csak azt, hogy mutassák be a Fekete Doboznak az egyeztető tárgyalásokról készített filmjét! Ha nem mutatják be, akkor megkérdezem: kinek van rá oka, hogy dobozban tartsák, eltitkolják a nyilvánosság elől azt, ami történt?- Napjainkban nemcsak a félmúltról, hanem a jelen megítéléséről is éles viták folynak. Például arról, hogy jobb vagy rosszabb az ország állapota, mint a rendszerváltáskor volt. Önnek mi a véleménye?-A kérdés összetettebb annál, semhogy egy állítással vagy tagadással meg lehetne válaszolni. Az ország állapota ugyanis sokban más, mint 5 éve volt. Jobb atekintetben, hogy a hosszú megszállás után végül is visszanyerte függetlenségét. Létrejöttek a demokrácia intézményei, s olyan alkotmányos, szuverén jogállam keretei közt élünk, amelyben védik a polgárok jogait, személyes biztonságát. Ugyanakkor ezen értékek megteremtésének nagyon drága ára volt. Mivel nem volt alkalom igazi népmozgalmakra, a társadalommal való párbeszédre, az emberek nem érzik ezeknek az értékeknek a jelentőségét: nem tekintik magukat a történések valódi résztvevőinek és az állampolgári felelősség helyett az alattvalói létben keresnek menedéket. Ezért az a fajta kontroll sem működött, mely a gazdaság szférájában ellenőrizte volna a kormány és a parlament cselekedeteit. Különösen súlyos problémája az átmenetnek a koncepció nélküli privatizáció, amelynek során nem egyszerűen vagyonok és tulajdonosok cseréjére kellett volna sort keríteni, hanem azokról a milliókról kellett volna gondoskodni, akik az állami vagyonhoz kapcsolódnak. Sorsuk megtervezése helyett elgyöngítették a civil társadalom ellenőrzési mechanizmusát, s így beláthatatlan károk következtek be. Ezzel függ össze, hogy rossz kárpótlási mechanizmusba belemenve az amúgy is piacvesztéstől szenvedő agrár- és élelmiszertermelést szinte teljes mértékben de- zorganizálták. Ez a korszak az említett mulasztások miatt nem tudott szembenézni sem a külső, sem a belső eladósodás nyomasztó irányzatával, s így az államháztartás közel került a csődhöz. Ennek kezelése - adja az ég, hogy jó kezekbe kerülve - a következő ciklus feladata lesz majd. Bajnok Zsolt Pontosan ötven esztendővel ezelőtt, 1944 februáijában a maga idejében páratlan pécsi kezdeményezésről értesülhettek a Dunántúl c. újság olvasói. Magyarország azzal volt elfoglalva, hogyan élheti túl a háborút, még inkább azzal, hogyan válhat ki a háborúból. Pécs a háború utánra gondolt: a városházán kidolgozták az ún. békeprogramot, s a Dunántúl ezt ismertette. Fél évszázaddal utóbb olvasgatva a programot, melynek számos eleme egyébként megvalósult - talán nem is véletlenül - az elmúlt évtizedekben, mintegy bizonyítva, hogy Pécs akkori vezetői igen jó érzékkel fordították figyelmüket a város jövője felé. Feltűnik, hogy a jövőt mégis úgy képzelték el, mint az akkori jelen egyenes folytatását, vagyis fel sem merült egy esetleges radikális rendszerváltozás gondolata. A Mecsek lejtőjén A békeprogram sorozatszerű ismertetése a lap február 12-i számában kezdődött, bár programon kívül az előző, vagyis február 10-i számban arról olvashatunk, hogy „nagyszabású tervek valósulnak meg a pécsi sportélet érdekében": reprezentatív, 8-10 ezer nézőt befogadó stadionná épül át a Tüzér utcai pálya, új vasutas pálya épül, a PEAC Gyárvárosban jut új pályához, sportpálya és sportszálló épül a Mecseken, ahol 3 km-es sílesiklópályát és ugrósáncot is hoznak létre. Az egyébként tematikusán ismertetett program első része „Pécs előkészíti munkaprogramját a békeévekre" cím alatt jelent meg, s ezt olvashatjuk benne: „Minden jel arra mutat, hogy az idő döntésre érik a harctereken... ” azt viszont „nem tudhatjuk, vajon nem válunk-e hadszíntérré. . . ”, mégis „az előrelátó okosság azt parancsolja, hogy megtegyük az előkészületeket arra az időre, amikor a fegyverek elhallgatnak. .. ” Ebben a részben különben csak említést tesznek a megvalósításra kész tervek közül néhányra, így például arra az elgondolásra, hogy a villamosközlekedést felváltanák trolibusszal. A február 13-i újság a mecseki parkerdővel kapcsolatos tervekkel foglalkozik: elkészítik a parkerdő rendezési tervét; mivel a Mecsek déli lejtőjén már amúgyis egyre több családi ház épül, foglalkozni kell a hegyoldal beépítésével. Ez minden aggályoskodás nélkül meg is történt.... A Dömörkapunál 120 szobás panzió-szálló épül takarékpénztári érdekeltségben 40 garzon öröklakással és 80 szállodai szobával. A francia emlékműnél 40 szobás magán- szanatórium épül, a Mandulásban 6 holdnyi területen erdei iskola létesül, a Havihegyen pedig zarándokház lelkigyakorlatokra. És mindez úgy, hogy az erdő-jelleg ne szenvedjen csorbát. A déli végeken Február 15-én a közlekedési elképzelések kerülnek terítékre. Úgy vélték: túl nagy időveszteséggel lehet vonattal Budapestre jutni a szentlőrinci kerülő miatt, ezért az északi fővonalat egy a keleti irányban építendő új vonallal Szakály-Hőgyéss’zel kellene elérni. Ezáltal új területeket lehetne bekapcsolni a vasúti közlekedésbe. De még ennél is hatalmasabb a másik gondolat: hajózható csatornát kellene építeni a Dráva és a Duna között Pécs érintésével; ha ez megépülne - írja a lap - „Pécs előtt a világ nyílna meg. ” A telekpolitikáról ír a február 16-án megjelent rész. Meszespusztán - Meszesen - 200 OTI-ház épülne a bányászoknak, a város tovább terjeszkedne kelet felé, a cél Üszögpuszta. Aztán „Megyeri Kertváros mint kísérleti település sikere azt bizonyítja, hogy a déli fejlődés indokolt”, de hozzáfűzi: ha a belső és külső körút megvalósul - a fejlődés is rohamosabb lesz. A déli végeken az Árpádi út és Postavölgy környékét, nyugaton pedig Mecse- kalja és Kovácstelep környékét kívánták bevonni a városfejlesztésbe. Ugyanebben a lapszámban megszólaltatták Papp Jenő műszaki ügyosztályvezetőt, a békeprogram egyik szülőatyját, aki azt fejtegette, hogy „Érdekes és jellemző, hogy a város közigazgatási területéhez tartozó déli területek feltárása sokkal nehezebben halad, mint a kelet-nyugati városrészek fejlődése, ezért is szorgalmazta új lakásépítési területek feltárását. Közintézményi épületek Ammásnapi Dunántúlban az ún. középítkezésekről volt szó. Szerepelt a programban a belvárosi templom műemléki részének a rendbehozatala, vásárcsarnok építése a gr. Be- nyovszky Móric utcában (ma Bajcsy-Zsilinszky út), s további két vásárcsarnok építése a külvárosokban, polgári fiú- és leányiskola, valamint ipari leányközépiskola a Szabadság téren (ma Köztársaság tér), leventeotthonok építése a Belvárosban, Gyárvárosban és a Szigeti városban, nagy hangversenyterem és kiállítóterem a belvárosban, új tűzoltólaktanya, a Kórház tér és a Szigeti út közötti terület átépítése főleg közintézményi épületekkel, több új elemi iskola ... Február 18-án arról olvashattak a pécsiek, hogy a gyárvárosi templom előtt városias megjelenésű teret alakítsanak ki, itt épülne az említett leventeotthon, a PEAC új pályája, valamint egy kultúrház. A Deák utca (ma Jókai utca) és a ma már nem létező Majláth utca (a csonkja még látható a Zsol- nay-háznál) találkozásnál születne egy másik új tér, ahol igazságügyi palota, egészségház, diákszálló, esetleg tisztiszállás is épülne, ez utóbbi úgy, hogy esetleg modem városi szállodává bővíthető legyen. No és szerepel még e programrészben egy-egy „népuszoda” építése a Gyárvárosban és a Szigeti városrészben. A február 20-i lap az eddig leírtakat kommentálva írja, hogy a program megvalósítása révén .Éécs azzá lesz, amire rendeltetett: a Dunántúl gócpontjává Február 26-án a pécsi szobortervekről olvashatnak a polgárok. A város akkoriban nem bővelkedett szobrokban, indokolt volt tehát egy kis figyelmet erre is fordítani, hiszen voltak a város történetének olyan jeles alakjai, akik rászolgáltak emlékük ilyképpen történő megörökítésére. Ä sorban elsőként Janus Pannonius nevét olvashatjuk, őt Surányi Miklós követi, majd Erdélyi János, akit a 18. században kilencszer választottak a város vezetőjévé, Lákóczy Mihály, aki Pécs első polgár- mestere volt, Klimó György püspök, az egyetemi alapító Nagy Lajos király, Evlia Cselebi, a nagy hírű pécsi utazó, aki a hódoltságkori Pécs néha túlzásoktól nem mentes képét hagyta ránk örökül, aztán Frá- ter-Martinuzzi György, Mátyás király... Belső, külső körutak Még egy rész van hátra, ez február 27-én lát napvilágot, s a város úthálózatának a fejlesztésével foglalkozik. Nem kis keserűséggel állapítja meg a lap (vagy a programszerkesztő?), hogy „egyetlen kiépített, modem út sem indul Pécsről, valóságos gépkocsiút sem Budapestről, sem más városhoz nem kapcsolja Pécset. A belső és a külső úthálózat átépítése szükséges. ” Szó van itt aztán a Magaslati útról, a területfeltárással előkészítendő belső és külső körútakról, a lámpás- völgy-mélyvölgyi útról, amit Mániánál kellene a drávasza- bolcs-dombóvári úthoz csatlakoztatni. „A városból kivezető utak - olvashattuk - pormentes burkolatot kapjanak, esetleg átépíttessenek, hogy a háború után várható gyors forgalom- növekedés igényeit ki lehessen elégíteni ”, S hogy senki ne ijedjen meg, rögtön hozzá is teszi a lap, hogy az igények aligha mondhatók túlzottnak: Pécs és Kaposvár között 1 óra legyen az utazási idő, Harkány és Mohács felé fél óra, és Szekszárd is az addiginál könnyebben megközelíthető legyen. Március 4-én újabb szoborjavaslatok jelennek meg. Eszerint kapjon végre szobrot Pécset Athinay Simon hajdani várkapitány, aki 1541-en megvédte a várost a török ellen, továbbá állíttassák szobor Bornemissza Gergelynek (még anno a tanács utcát nevezett el róla a Mecse- koldalon), továbbá Ibrahim Pe- csevinek a pécsi születésű török történetírónak. Sok mindenhez adnak ötletet Elolvasva az elődök békeprogramját Krippl Zoltán polgármester a következőkben foglalta össze véleményét:- Ha gödörben van egy település, akkor kell igazán a túlélésre gondolva tervezni a jövőt, ők ezt tették. Sok mindent jól láttak, és sok mindenhez adtak ötleteket. Ezek egyikének tartom a Mecsek-oldal beépítésére vonatkozó elképzeléseiket, őket bizonyára megszédítették az akkori építkezések, mint pl. a Hotel Kikelet sikerei, de ami a következő években történt a Mecsek-oldallal, arról jobb nem beszélni. Érdekes útépítési elgondolásaik voltak, de látnunk kell, hogy pl. a pécs-budapesti összeköttetés ma se megoldott, és számomra az a szomorú, hogy még csak egy négysávos autóút - és nem autópálya! - sem szerepel a mai kormányzati tervekben. Hogy aztán említés sem essék két „szomszédos” nagyváros, Pécs és Szeged egyaránt rossz közúti és vasúti ka- pocsolatáról. Kerestem a programban a belvárost, Pécs műemlékeit, de csak a belvárosi templomot találtam. Ennyire ne gondoltak volna arra, hogy mekkora értékünk a belváros? Imponáló névsort állítottak ösz- sze szoborterv címén, biztos sokat még is valósítottak volna, hiszen milyen is lehet egy mediterrán város szobrok nélkül... Mi is akarunk szobrokat; épp a közelmúltban tárgyaltunk erről művészekkel, de én úgy gondolom, hogy ne mi adjunk programot a szobrászoknak, hagyjuk őket belátásuk szerint alkotni. Hársfai István kenves küldetése Bár a kettős adóztatás elkerülésétől országaink alapszerződéséig és a tőkebefektetések védelmét szolgáló egyezményekig jó néhány téma szerepelt a kétoldalú kapcsolatok tárgykörében, Kozirev orosz külügyminiszter kedden befejeződött budapesti tárgyalásain ezúttal egyértelműen a külpolitikai kérdések domináltak. S ez nem is csoda, hisz hazánk a délszláv válság tőszomszédságában fekszik, Oroszország pedig épp az elmúlt napokban nyert ismét elsődleges szerepet a jugoszláviai rendezési próbálkozások terén. Kényes küldetés? így jellemezte a Financial Times az orosz külügyminiszter mostani körútját. A brit lap azzal érvelt, hogy Kozirevnek nemcsak a balkáni rendezés moszkvai megoldási javaslatait kellett minden fórumon képviselnie, hanem egyszersmind a békepartnerség, illetve a kelet-kö- zép-európai államok NÁTO-közeledése is szóba kerül, leginkább talán a még hátralévő varsói megálló során. Visszanyerte világpolitikai diplomáciai rangját Óroszor- szág az elmúlt napok boszniai krízise kapcsán? Jelcin egyik tanácsadója fogalmazott így, „diadalt” emlegetve, bár egyes nyugati megfigyelők kétségbe vonják ezt az értékelést. Kétségtelen, a szarajevói patthelyzet feloldásában Moszkva hathatósan közreműködött, s szerb kapcsolatai révén fontos szerep várhat rá a jövőben is. Sz. G. A Dömörkapunál szálloda épült fel Fotók: Läufer László
