Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-25 / 55. szám
1994. február 25., péntek Háttér üj Dunántúli napló 11 MDF-kampánystart A jelszó: stabilitás Szép környezet, tiszta levegő Jóléti társadalomban erősek a „zöldek” A vezető koalíciós párt szemszögéből eredményesen kezdődött a választási kampány. Az elmúlt hét végén megtartott kétnapos Országos Gyűlés hatásos propagandafórumnak bizonyult azon taktikai és stratégiai célok kifejtésére, melynek népszerűsítésével az MDF májusban újra választásokat kíván nyerni. A párt, mely a közvéleménykutatások alapján ma a szavazatok 8-9 százalékát kapná, három hónap múlva a szavazatok 20-30 százalékával szeretne győzni. (Für Lajos). * Az MDF népszerűsége Antall József halála óta valamelyest nőtt, s a hátralévő időben a pártközi erőviszonyok tovább változhatnak, hisz az elmúlt év is több példát statuált ilyen változásokra. A választás felé körülbelül egyenlő erőkkel (taglétszám, szervezettség, sajtó, népszerűség) közeledő négy párt (MSZP, SZDSZ, Fidesz, MDF a népszerűség jelenlegi sorrendjében) közül egyik sem érezheti zsebében a kormányzás vagy a kormányalakítás mandátumát. Az MDF a stabilitás jelszavával indította a maga kampányát, ami kétségkívül szervesen illeszkedik az eddigiekhez, az „alkotóképes nyugodt erő”, „a biztos jövő” lózungjához, melyek megfelelő publicitást kaptak az Országos Gyűlés sajtójának a kormányzattal rokonszenvező részében. Logikus, hogy az MDF, mint hatalmon lévő párt, a változatlanság ideológiává emelésének eszközéhez folyamodik. Az önbizalom megnyilvánulásai is természetes komponensek minden párt kampány-csomagjában. Kérdés, hitelesnek tartja-e őket a közvélemény. Legtöbbször ugyanis kevéssé egzakt megállapításokról van szó. Mint például az, hogy „az MDF a legjelentősebb politikai erőt képviseli ma Magyarországon” (Bo- ross Péter miniszterelnök), hogy „Magyaországon 1994-ben a gazdaság fellendülő szakaszába érkezett” (Szabó Tamás privatizációs miniszter), hogy „Magyarország stabilitása példaértékű Kelet-Közép-Eu- rópa térségében” (Lezsák Sándor ügyvezető elnök). # Meglepetést inkább az Országos Gyűlést kísérő nyilatkozatháború heve és hangneme okozott. Horn Gyula MSZP pártelnök az MDF gyűlést követően „riasztónak” minősítette a jobboldal által alkalmazott stílust, de maga is emelt hangon reagálta le az elmúlt hét ellenségeskedéseit, amikor pártja ellenfeleinek „útszéli rágalmairól” beszélt. A két napba sűrűsödött állásfoglalásoknak valóban volt egy nagy adag szeny- nyes hordaléka. Az MDF vezetők - valószínűleg tudatosan - rögtön feladták a kiegyensúlyozott stílust, amikor a baloldalról kellett beszélniük. A legszelídebb Für Lajos, az MDF elnök fogalmazott. Kifejtette, hogy a baloldal esetleges előretörése veszélyeztetheti a „tiszta demokráciát”. Ennél sokkal kevésbé viszafogott kijelentések is elhangzottak a baloldal szerepéről, hatalomrajutásának veszélyeiről magán az országos gyűlésen (Boross, Lezsák), s a jobboldali pártok más vezetőitől is. Csépe Béla például a paksi művelődési házban megtartott előadásában szombaton a baloldal „gátlástalanságáról” értekezett amiatt, hogy Nagy Sándor, a befolyásos szakszervezeti vezető helyet kapott az MSZP képviselőjelöltjeinek listáján. A hirtelen harsányabbá vált kampányszónoklatokból szinte mindenkinek jutott. Tor- gyán József például február 20-án a Sportcsarnokban az Antall kormány bűnös paktumpolitikáját emlegette, s már egyáltalán nem az Antall féle vezetésről beszélve vádolta a fórum vezetőségét azzal, hogy „belül vörös maradt”. A paprikás hangulatban az MDF által meghirdetett választási programnak még a párthoz közelálló sajtóban sem jutott elegendő figyelem. Az MDF a magángazdaság finanszírozásának javítását, a kis- és közép- vállalkozások támogatását helyezte kilátásba. A párt a gyermekvállalását támogató család- politikát ígér, a gyed időtartamát kettőről három évre növelné. A nyugdíjak stabilitását törvényben garantálná, anyagi és intézményes támogatást is ígér a munkahelyteremtéshez. A program nem keltett különösebb feltűnést, amire a hatalmon lévő pártnak számítania kellett: az MDF megítélése a választópolgár szemében nem a következő, hanem az előző négy év teljesítményétől függ. * A Szonda Ipsos legújabb felmérése, mely január közepén készült, azt mutatta, hogy Für Lajos, a párt elnöke, az MDF legnépszerűbb politikusa Békési László mögött és Pető Iván előtt 58 százalékos tetszési in- dex-szel a 9. legrokonszenvesebb politikus volt a megkérdezettek szemében. Boross Péter, a párt miniszterelnökjelöltje csak a megkérdezettek 50 százaléka körében volt népszerű, igaz, 2 százalékot javított pozícióin az 1993 decemberi értékeléshez képest. A rivális pártok miniszterelnök-jelöltjei - Horn Gyula (MSZP), Kuncze Gábor (SZDSZ) és Orbán Viktor (Fidesz) mindannyian előbbre tartottak Borossnál a népszerűségi listán, melyről azonban azt is el kell mondani, hogy egyetlen hónap alatt is olyan jelentős ugrásokat produkált, melyek a választók ízlésének változékonyságát bizonyítják. * Für Lajos, akinek tavaly nagy szerepe volt abban, hogy a párt meg tudott válni szélsőségeseitől, az MDF VII. Országos Gyűlésén a párt elnöke lett. Ő mutatta be az elnökség új tagjait Balsai István igazságügyminiszter, Schamschula György közlekedési miniszter, Dobos Krisztina és Salamon László országgyűlési képviselők személyében. Ugyancsak ő mondta ki zárszavában az MDF legfelső agytrösztjének szentenciáját az 1994-es parlamenti választásokról, melyek szerinte a baloldali blokk és a keresztény nemzeti erők küzdelmében dőlnek el. A harmadik nagy politikai tömb, a liberálisoké, az elmúlt hétvégén alig hallatta szavát, de a választásokig hétvégéből is van még éppen egy tucat. Bokor Pál Jeles közgazdászok állítják: a világ fejlett része már elérte azt a jóléti szintet, amelyen megállhat a gazdasági növekedés és az erőforrásokat inkább a természetvédelemre és a szociális célokra kell felhasználni. Aligha tudok ennél veszélyesebb tant korunkban. Különösképpen a mai Magyarországon. Nálunk azért nagyon veszélyes ez a tétel, mert hirdetőinek tábora zömmel a magasan kvalifikált polgárok közül kerül ki. A veszélyét csak az csökkenti, hogy e nézeteket a tömegek és különösképpen a gazdasági élet más szereplői nem fogadják el. Most csak a gazdasági növekedés és a természetvédelem közötti összefüggésre térek ki. Szegénység és túlszaporodás Korunkban a természetet elsősorban a szegénység és a túlszaporodás fenyegeti. Ott a legnagyobb a veszély, ahol a népsűrűség meghaladja azt a szintet, amit az adott fejlettségi fokon a terület el képes viselni, és ahol a veszélyek elhárításához sem a pénzügyi, sem a technikai feltételek nem teremthetők meg. Ma a természetpusztítás nem a fejlett országokban a nagyobb és főleg elháríthatatlanabb, hanem ott, ahol nagyobb a szegénység és nagyobb a népsűrűség. Ezekben a térségekben súlyosabb a vizek szennyezettsége, kiterjedtebb az erdők le- pusztítása. Ráadásul itt a környezet védelmében fellépő erők is kisebbek. Az még igaz, hogy a természetet ott fenyegeti a nagyobb veszély, ahol fejlettebb a gazdaság, azaz a gazdasági fejlődéssel általában együtt jár a természet fokozott veszélyeztetettsége. A természetvédők azonban azt nem veszik figyelembe, hogy a veszélyek elhárítása mind drágábban, mind költségesebb technikai eszközökkel lehetséges. Nem Svájcban vagy Svédországban vált élvezhetetlenné, az ember és környezete számára veszélyessé a környezet, hanem a szegény országokban. A Temze és a Rajna lehetne ugyan tisztább mint amilyen, de sokkal tisztább ma mint volt száz évvel korábban. Nem Nyugat- Európa vizei, hanem a Nílus, a Tigris, az Eufrátesz és a kínai folyók a legszennyezettebbek. Nemcsak a társadalmak életére jellemző a természet védelme érdekében hozott egyre nagyobb áldozatok vállalása, hanem még a piac is ezt szolgálja. Minél gazdagabb egy ország, annál magasabb az ingatlanok relatív ára ott, ahol szép a környezet, tiszta a levegő. Vissza a természethez? A környezet védelme és szépítése tehát bőven megtérül az ingatlanok árából, illetve bérleti díjából. Ezzel szemben a szegények számára szinte nincs, de nem is lehet értéke a környezetnek. ők nem tehetik meg, hogy megfizessék a jó levegőt, a növényzetben gazdag környezetet. A képzettséggel is együtt jár a természet felértékelődése. Minél magasabb képzettségű egy réteg, annál többet hajlandó áldozni a szép és egészségesebb környezetért. A magasabb iskolázottság a legbiztosabb alapja a természetvédelemnek. Ehhez azonban pénz, sok pénz kell. Mindezt egybevetve: azok a természetvédők veszélyeztetik a legjobban a természet jövőjét, akik ellenzik a gazdasági növekedést. Természetesen nem valamiféle öncélú gazdasági növekedést kell védeni, mert ilyen csak a szegény társadalmakban fordulhat elő. Minél gazdagabb egy társadalom, annál termé- szetszeretőbb lesz. Ezzel szemben azt hozzák fel a zöldek, hogy a legkevésbé a primitív gyűjtögető népek voltak a természetre veszélyesek. Ez igaz, de a gyűjtögetés nem enged meg egy lakosnál többet négyzetkilométerenként, nem enged meg iskolákat, múzeumokat, kórházakat, de még lakásokat, közműveket sem. Azokkal, akik a természetvédelem érdekében az emberiség 99 százalékát ki akarják irtani, a maradókat pedig megfosztani a civilizáció minden vívmányától, velük nincs vitatkozási alapom. Dinamikus fejlődést Különösen veszélyes ma nálunk a természetvédelem ürügyén a termelés fokozása ellen szólni. Nem az a baj, hogy a természetet szeretik, hanem az a baj, hogy nagyon kevés forrást tudunk erre a célra félretenni. Miért? Mert a termelésünk száz éve nem nő úgy, mint a fejlett világé, mert az elmúlt negyven évben nem abban nőtt, amiben kellett volna, és mert évek óta rohamosan csökken. Arra kell kérni tehát a természetszeretőket: segítsenek a termeléscsökkenést, a munka- nélküliség növekedését megállítani, mert csak egy dinamikusan fejlődő és gazdag országban lesz erős a táboruk. így lesz a természet károsítása elleni tiltakozásaiknak foganatja. Kopátsy Sándor Mi érdekli a választót? Úgy látszik, a vikendek most már rendszeresen szolgálnak elgondolkoztató belpolitikai fejleményekkel. így történt ez most is, hisz nemrég még képtelen gondolatnak tűnt olyan kampány-demonstráció, amelyen - mint most - Csurka István és Torgyán József egyazon pulpitusról egyazon hallgatóságnak sok vonatkozásban egybecsengő, a jobboldali - nemzeti összefogást hirdető választási beszédet mond ... Futó kaland vagy eljegyzés? A kampány eddigi eseményei alapján nem is olyan meglepő a MIÉP- és a kisgazda-vezér politikai kézfogót sejtető randevúja. Újabban ugyanis a pártok zöme valamilyen általános politikai helymegjöléssel határozza meg önmagát. Ebből megtudhatjuk, hogy önmagát ki milyen jobboldalinak, centristának, konzervatívnak, nemzetinek, stb.tartja; azt kevésbé, hogy mit akar. A „földrajzi” közelség könnyen szülhet egymástól más vonatkozásokban messze állók között is kampány-vonzalmakat - szerelmi házasságot aligha ... Jó irányú pártosodásról van szó? A közéletben tapasztalható efféle „tömbösödésnek” nincs sok köze a pártok arculatának önállóbbá válásához, a lényeg, hogy az adott politikai szerveződés, akár „társbérletben” is, megragadhassa a kor- mányrudat. A versengés így sajnos az érzelmi politizálás, nem pedig a közjó sikeresebb szolgálatának szinterére tevődik át. A kampány vezérszólama pedig nem az, hogy miért jó, amit az én pártom képvisel, hanem, hogy miért rossz, amit a másik oldalon álló párt. Sikert Ígérő módszer? Tagadhatatlan, hogy az ebbe az irányba forduló kampány az elégedetlenség, az életviszonyok rosszabbodásának talaján teremhet szavazatokat. Nagy hozamot azért nem igér, mert a választót alapvetően nem a pártok önmeghatározása érdekli, hanem az, hogy akit a bakra ültet, rendelkezik-e programmal, tudással, szakértelemmel, hogy kivezesse a szekeret a kátyúból. Bajnok Zsolt Manipuláció, de nem a sötétben Lobbik és ellenlobbik Reneszánsza van a lobbizásnak, s ebből következőleg az ellenlobbizásnak is Magyarországon. Ez nem panasz és nem helyeslés, csupán kijelentés. Egyetlen nap hírfelhozatalával is bizonyítható. Nézzünk egy-két aktuális példát: Lobbizik a a Belügyminisztériumban a Lakásbérlők Egyesülete azért, hogy az önkormányzatok ne állapíthassanak meg 50 százaléknál magasabb árat azokra a lakásokra, amelyeket a bérlők annak idején egy árva kanyiló lefizetése nélkül vehettek birtokukba. Lobbiznak, mert a tanácsi lakáshoz ugyan ingyen jutottak, de hiába lehetne az övék ma a tíz-húszmillió értékű villalakás, ha egyszer nem tudják megvenni. Az önkormányzat meg magát és a kerületet szeretné további tízmilliókhoz juttatni. Lehet, hogy mindkét félnek igaza van, lehet, hogy csak az egyiknek. A lobbizás biztosan hozzá fog járulni a mindenki számára elfogdható megoldás kialakításához. Ellenfelet kapott - ezúttal egy politikai párt, a Fidesz képében - a már pár éve hatékonyan működő atom lobbi, amelynek létezését korábban senki nem ismerte el, legalábbis nem a nyilvánosság előtt. A Fidesz környezetvédelmi szakemberei sajtótájékoztatón riasztották a közvéleményt, hogy a Paksi Atomerőmű Rt „zsarolásszerű ultimátummal” próbál 3,5 milliárd forintot kicsikarni az államtól a nukleáris hulladék tárolására. Posztcsemobili világunkban a hivatal és a parlament is könnyen beijed, ha azt mondják neki, hoci a pénz, különben jön a sugárfertőzés. A fiatal demokraták, aiknek jó szakembereik vannak ezen a téren, s választási szezonban amúgysem lehetnek ijedősek, azt mondják, hogy ha a kormány enged a követelésnek, akkor az atomlobbi a jövőben mind nagyobb pénzeket fog kicsikarni. Azt, hogy kinek van igaza, nem laikusok fogják eldönteni. Csak a szakemberek tudják,van-e ezekre a problémákra egyéb megoldás, mint az adófizetők, vagy adott esetben az áramfogyasztók megpumpá- lása. Lehet, hogy nincs, de akkor majd azon folyik a vita, hogy tulajdonképpen miért is mondják olcsónak az atomenergiát? Azazhogy ez a vita is oda vezet, hogy a résztvevők kénytelenek alaposabb és szakszerűbb elbírálásnak alávetni álláspontjukat. A lobbizás a befolyási törekvések legális úton való érvényesülését jelenti az illegális utakkal szemben. Ad abszurdum a polgári demokráciának a lobbizás legfontosabb pillére, hisz mi mások a politikai pártok, a szakszervezetek, az érdekvédelmi szervezetek, ha nem lobbik, amelyek a társadalom és a gazdaság különféle csoportjainak politikai és gazdasági befolyását igyekeznek biztosítani az éppen hatalmon lévő kormányzat által igazgatott hivatalokkal szemben, s persze egymással szemben is. Van persze másfajta ügynö- kölés is. Olyan, melynek keretében felbérelt vagy felkért, illetve az ügyben eleve érdekelt lobbizók szűkebb érdekcsoportok jussáért harcol a hivataloknál. Tanács István a napokban megjelent kitűnő könyvében (Ön kormányzó?), érzékletesen leírja, hogy mint Mikszáth regényeiben a vármegyei kijáróemberek, ugyanúgy versengenek a megyei és helyi önkormányzatok kegyeiért a különféle szervezetek, egyesületek, s persze vállalkozások, amelyek mindegyikének vannak érdekeik, igazságaik és gyengéik. Nem mondja ki, hogy a lobbizás a korrupciót váltja fel, de a szegedi nagybani zöldségpiac kálváriája kapcsán igen érzékletesen bemutatja, hogyan vezet el kompromisszumos megoldásokhoz a lobbik és ellenlobbik bonyolult küzdelme, miközben nagy pénzek cserélnek gazdát, de legalább nem suba alatt. És valószínűleg ez a lényeg. Az újjászerveződő érdekérvényesítési rendszer lényege: manapság már nem minden esetben az számíthat ügyeinek elintézésére, panaszainak orvoslására, az állami és önkormányzati megrendelések elnyerésére, stb., aki kisebb-nagyobb összegeket dugdos a hivatalvezető vagy az ügyintéző zsebébe. Az érdekütköztetés nyíltabb, keményebb lett, a döntések ennek folytán logikusabbá váltak. És ami a legfontosabb, a lobbizás következtében, melyhez hozzátartozik az érdekek minél meggyőzőbb szakvéleményekkel való alátámasztása is, a döntések szakszerűségének esélye is nőtt. Ez persze mit sem változtat azon, hogy a lobbik és ellenlobbik harcában többnyire nem grál-lovagok, hanem rendszerint elég önös csoportérdekek ütköznek, s legtöbbször a jutalék, a vagyonrészesedés elnyerése a cél olyankor is, amikor a közhasznúság a népboldogítás jelszavai olvashatók a zászlókon. A lobbizás mindazonáltal hozzátartozik a modem demokráciák védekező mechanizmusához. „Lehet, hogy sötét vagyok, mégis az én szemem világít a sötétben” - írja Szerb Antal a Macskáról. így van ez valahogy a lobbizással is. Lehet, hogy az is manipuláció, de legalább nem a sötétben. Bokor Pál
