Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-21 / 51. szám

1994. február 21., hétfő Városaink üj Dunántúli napló 7 Pécsváradi körkép Mecseknádasdi iskolások sikerei A magyar-német kéttany- nyelvű általános iskolák Pécsett rendezett országos versenyén jól szerepeltek a mecseknádasdi iskola tanulói: a 7. osztályosok között Schlapp Anita, Dékány Jánosné tanítványa szerezte meg az országos első helyezést, míg Schwarcz András és Rup- pert Andrea országos harmadik illetve ötödik helyet szerzett. Felkészítő tanáruk Frei Mária. A gyerekek tíznapos németor­szági tanulmányutat nyertek, akárcsak az a mecseknádasdi 6. osztályos csapat, amelyik kate­góriájában első lett a Lenau Ház által rendezett kvízjáték bara­nyai mezőnyében. Az erzsébeti sírkert Erzsébet község temetőjének útját hozta rendbe a lakosság. Zúzalékkal portalanították a ra­vatalozótól a sírkert teljes hosz- szában vezető utat, továbbá be­tonlépcsőket építettek. A helyi kőművesek által irányított munkálatokban a helybeliek mintegy ötvenen vettek részt. A Városi TV műsorából A Pécsváradi Váfosi Televí­zió a hónap utolsó hétfőjén este 7 órakor az önkormányzat hírei mellett riportot sugároz az an­golul beszélők klubjából. Me­zőgazdasági sorozatukban gép­bemutató és növényvédelmi ta­nácsadás szerepel, tekintettel a közelgő kerti munkákra. A Kö­zelképek sorozatában az Önkén­tes Tűzoltóegyesület Apaceller József vezette fúvószenekarával ismerkedhetünk meg, végül ké­pes hírekben számolnak be a farsang különböző helyi ren­dezvényeiről. Látszerész-üzlet Pécsváradon Új szín a pécsváradi szolgál­tatások körében a főutcán meg­nyílt látszerész-szaküzlet: Vácz Magdolna és Balogh Agnes az elmúlt hónapokban alakította ki üzletét, melynek neve Comea Optika. (Comea a szaruhártya latin neve). Igaz hogy szolgálta­tásaikat TB támogatás nélkül végzik, de remélik, így is sokan felkeresik majd őket. Sokrétű ellátást terveznek, és fontos előny, hogy nem kell Pécsre utazni a szemüvegkészítés, és -javítás miatt. Foglalkoznak speciális egyedi lencsék készí­tésével, műanyag lencsék szí­nezésével, kínálják MON-X szemüveget a számítógéphez, vezetéshez, és hozott keretbe is beleteszik a lencsét. Tervezik egyéb optikai cikkek, például kontaktlencse-folyadék árusítá­sát, fényképezőgépbe film is kapható lesz náluk, valamint a közelgő nyárra napszemüvege­ket is kínálnak majd. S. L. Az oldalt összeállította Gállos Orsolya Pécsvárad folytatja fejlesztéseit Pécsvárad az idei évben is folytatja fejlesztési programját. Ezekről tájékoztat Kakas Sán­dor polgármester: — Intézményeink biztonsá­gos működtetésére helyezte a legfőbb hangsúlyt idén is Pécs­várad képviselőtestülete. A közalkalmazottak, köztük a pe­dagógusok törvény által előírt bérfejlesztésének minimumát azonban csak úgy tudta teljesí­teni a város, hogy hitelért fo­lyamodott, amire eddig soha­sem volt példa. A pedagógusok bérét saját erőnkből sajnos csak akkor tudnánk emelni, ha leépí­tenénk intézményeinket. Ez azonban szóba sem jöhet, hi­szen Pécsvárad évek során kia­lakított intézményhálózata fon­tos érték, amit nem fenyegethet a csonkítás veszélye. — Idén új, nagy vállalkozás a sportcsarnok programja. Ez hogyan illeszkedik az eddigi fej­lesztésekhez? — Pécsvárad lakóinak áldo­zatvállalásával olyan infrastruk­turális fejlesztések születtek, mint a gáz-, a biztonságos ivó- vízellátás, a telefonhálózat, az összes utca aszfaltozása. A tes­tület már évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy az infrastruktúra kiépítése után kezdődjék meg a sportcsarnok építése, elsősor­ban az itt élő fiatalok számára. Felújításra és bővítésre szorul a művelődési házunk, amely ezen a tavaszon tölti be a 30. évét. Ehhez kapcsolódnék az a csarnok, amely a fiatalok és a felnőttek testedzésének, a sport- és más rendezvények­nek, kulturális eseményeknek, vásároknak is helyet adhat. Ezer négyzetméteres küzdőtérrel és lelátóval épül a csarnok. A megpályázott állami támogatás­ról az ősz végén született meg a kedvező döntés. Pelényi Margit építész dolgozik a beruházási program tervein, amelyek tar­talmazzák a művelődési ház bővítésének további lehetősé­geit is. Maga a csarnok két ütemben épülhet fel: idén a vá­ros 20 millió forintját és az en­nek 40 százalékát kitevő 8 mil­liós állami támogatást építjük be. Ezzel egy nagyszabású re­konstrukció indul több ütemben a város mai központjában. Március közepén négy új tan­termet nyit meg iskolánk 7 mil­lió forint értékben. További kétmillióba kerül idén a szemét­telep rekonstrukciója. Idegen- forgalmi céllal kerékpárút épül Rockenbauer Pál sírjától a Dombay-tóig. Ehhez ugyan­csak pályázat útján nyertük el a szükséges összeget. Továbbra is karbantartjuk aszfaltútjainkat, és gondot fordítunk a közterüle­tek, parkok csinosítására. Bízom abban, hogy az év to­vábbi bevételeiből a lakosság más igényeit is sikerül teljesí­teni. A gesztenyével való foglalkozás meghálálja a gondozást, a művelést Fotó: Szundi György Zengővárkonyban újra a régi gazdáké az erdő Alapítvány a gesztenye megmentéséért Zengővárkony is jelen volt polgármestere, Boris Sándor személyében azon az országos konferencián, amit Sopronban tartottak nemrég a hazai szelid- gesztenye ügyében. Zengővár­kony határában a legnagyobb hazai gesztenyés található, Bo­ris Sándor polgármester maga hivatásos erdész, kerületvezető. Családja mindig termesztette e várkonyi specialitást. Jómaga hivatalbalépése óta foglalkozik a várkonyi gesztenyéssel, amely a pécsváradi tsz-től és a szövet­kezet közreműködésével a kár­pótlás által visszakerült eredeti gazdáihoz. — Öt falugyűlést tartottunk ez ügyben. Magam mentem el több ízben a Komlói Földhiva­talhoz, és kigyűjtöttem a várko­nyi birtokosok adatait. Kinek mennyi aranykorona értékű földje volt, hol, melyik dűlő­ben. Közel 50 az érdekelt sze­mélyek száma Várkony 250 la­kója közül. Eljöttek, és estén­ként itt, nálunk egyeztettük, hogy ki-ki a saját tulajdonát kaphassa vissza. Akinek nem volt gesztenyése, azokból a ré­szekből kapott, ahol a tulajdo­nosok kihaltak, elköltöztek, vagy nem tartottak igényt az er­dőre. Megjegyzem, az ötvenes évek végén 16 aranykorona ér­tékben vitték be a várkonyiak a tsz-be a rendbentartott, egész­séges gesztenyésüket, most meg 33 aranykorona értékben, vagyis kevesebbet kapnak visz- sza, és igen rossz állapotban - ugyanis a gesztenyések pusztu­lása világjelenség. — Mit jelent ma gesztenyés­gazdának lenni? — Sokunknak, így személy szerint nekem is mindenek előtt legalább öt éven át sok-sok munkát és kevés hasznot. A gesztenyésünk beteg, sok he­lyen teljesen kipusztult. Euró­pában ültetvényszerűén foglal­koznak a gesztenyével, amely meghálálja a gondozást, a mű­velést. Kiváló minőségű a fája, rövid a vágásfordulója, oltvá­nyai 5-6, magoncai 15 év alatt fordulnak termőre. A soproni tanácskozás sum­mája, hogy nagy a baj, és egye­síteni kell a szellemi, az anyagi erőket. A biológiai védekezés, az ellenálló fajták, oltványok betelepítése mentheti meg a gesztenyeerdőket. E célok ér­dekében jött létre a soproni székhelyű Castanea Környezet­védelmi Egyesület. Ami minket illet, bízom benne, hogy a vár­konyiak szorgalma, a geszte­nyés iránti szeretete javulást hozhat még a mostani súlyos helyzetben is. Ötven fajta sütőipari termék kapható Fotó: Szundi György Újít az Aranycipó Átalakítást hajtott végre a pécsváradi Aranycipó Kft., amikor felhagyott egyéb tevé­kenységeivel, és a múlt évben kizárólag a sütőipari szakmát fejlesztette és korszerűsítette. A régi üzemből tanműhelyt alakí­tott ki, ahol húsz sütőipari tanu­lónak nyújt korszerű gyakorlati oktatást. Tavaly új sütőipari üzemet építettek, és a modern gépek beállításával jelentős termelésnövekedést értek el - tudtuk meg iß. Büki László ügy­vezető igazgatótól. Három mű­szakban folyamatosan termel­nek: 50 fajta sütőipari terméket állítanak elő, ebből 25-30 fajta süteményt. Kenyérből a napi át­lag 70 mázsa. Termékeiket saját gépkocsival szállítják 120 ve­vőnek főként Pécsre és vonzás- körzetébe, de kizárólagos szállí­tói több kórháznak is. Az Aranycipó a korszerű táplálko­zás igényeinek megfelelően di­abetikus készítményekkel is bővíteni kívánja választékát. Üzemükre jellemző a rend és a tisztaság, a technológiai fe­gyelem. Jó volt látni, hogy a dolgozók a szociális létesítmé­nyekben díjtalanul fogyaszthat­nak a narancs-, gyömbér-, cola italokból, és hamarosan a gő­zölgő kávét is adagolja az ital- automata. ízléses formaruhát vezettek be az Aranycipó arculatának je­gyében. A 80 főt foglalkoztató üzem nemcsak a Kft-nek jelent boldogulást, hanem a tanulók­kal együtt 100 ember számára nyújt biztos fogódzót. A kerese­tek átlagon felüliek, és a város számára is jelentős adóbevételt jelent az üzem. Nemrég nyílt meg új boltjuk a volt MEZŐ­GÉP portán, ahol saját terméke­iket kínálják más élelmiszerek társaságában. Sántha László Tisztújítást tartottak a mecseknádasdi borbarátok Ötéves fennállásának alkal­mával a Mecseknádasdi Borba­rát Egyesület újraválasztotta Katz János elnököt, nyugdíjas kertészmérnök helyi borosgaz­dát továbbá az egyesület titká­rát, Rauschenberger István nyugdíjas bortermelőt. Me- cseknádasdon 1989-ben alakí­tották a helyi valamint a hidasi, óbányai, ófalui polgárok a Bor­baráti Egyesületet, amely ma mintegy 130 tagot számlál. Cél­juk a szőlőtermesztés felkaro­lása, az egységes bortermelés, a környezetkímélő növény-, a táj- és a talajvédelem. Meghatároz­zák az optimális szüretidőpon­tot, és kapcsolatokat alakítottak ki a hosszúhetényiekkel és az ausztriai Krems polgáraival, akik borpalackozót ajándékoz­tak Mecseknádasd községi bor­pincéjének. Versenyeiken rend­szeresen részt vesznek a Ke- leti-Mecsek bortermelői. Szemétügyek saját kezelésben Sörfőzde épül Hosszúhetényben Megszigorítják Pécsváradon a szeméttelep őrzését, mivel nem egy alkalommal távolabbi helyekről is ide hordták a sze­metet. Főként azért, mivel itt nem 310, hanem 40 forint köb­méterenként a szemét lerakása. A szeméttelepet azonban Pécs­várad, Zengővárkony, Nagypall és Martonfa hozta létre, mind­azok a helyek, ahol intézmé­nyes szemétszállítás van. így próbálják elkerülni, hogy sze­méttelep éktelenkedjék minden település határában. A szakha­tóságok hozzájárulásával Pécs­várad határában, egy elhagyott homokbánya agyagrétege szol­gál négy éve a 10 000 köbmé­ternyi szeméttelep céljaira. Őrzését, az elhelyezés biz­tonságát, a jegykiadást ezután nem vállalkozó, hanem a pécs­váradi önkormányzat embere végzi. Ahol a telep megtelt, ott földet tolnak a szemétre. Össze­sen további 8000 köbméter ház­tartási hulladék fér még el, mire elérik az eredeti terepszintet. A város emberei közben saját gé­peikkel fokozatosan végzik a szemét betemetését. Mindez ugyanakkor arra is figyelmezteti a környék lakóit, hogy mivel a hét meghatározott napjain a felsorolt településeken megjelenik a szemétszállító autó, vagyis intézményesen, dí­jazás ellenében elszállítják a háztartási hulladékot, ki-ki tar­tózkodjék a települések határá­ban való illegális szemétlera­kástól, mivel ez is szigorú bün­tetés alá esik. Bátorítást adhat a hosszúhe- tényi Szabó Károlyné vállalko­zása azoknak, akik munkanél­külivé váltak. Ő is ebbe a hely­zetbe került, mikor a múlt nyá­ron egy újsághír adta az ötletet a házi sörfőzde megnyitására. Egyeztette tervét a családdal, a szomszédokkal, starthitelért fo­lyamodott. Ennek az volt a fel­tétele, hogy meglegyenek a biz­tos vásárlói. Pécsett sikerült ta­lálnia üzletfeleket. Miután megkapta a hitelt, elkezdődhe­tett az építkezés, amit a hidegre forduló idő lassít csupán. Egy garázst kellett lebontaniuk az udvarban, ezt a munkát együtt végezte a család.A garázs he­lyén épül meg a következő hó­napokban a sörház.- Június elsejére tervezem a nyitást - mondja terveiről a fia­talasszony. - Sok szakmai se­gítséget kaptaih a sásdi sörfő- zőktől. Magyar gépsoron készít­jük majd a bajor minőségű vilá­gos Osterbraun sört, melynek alapanyaga Hamburgból érke­zik. Félliteres üvegekbe szeret­nénk palackozni az italt, olyan vonzó, esztétikus címkével, hogy elegáns vendéglőkben is szívesen tegyék a vendég elé az asztalra. Nem ez az első sörfőzde a környéken, hiszen Hirden is működik egy. A hosszúhetényi sör azonban utat talált a szabad felvevőpiachoz, és valószínűleg helyben is fogják vásárolni. A sörfőző mester mellett még két dolgozót tud majd foglalkoz­tatni Szabó Károlyné. Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban Kossuth L. u. 31. Telefon és fax: (72) 465-123

Next

/
Thumbnails
Contents