Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-18 / 48. szám

A választási bizottságok eskütétele A május 8-án sorra kerülő or­szággyűlési választások előké­születe jegyében tettek esküt tegnap délelőtt a választási bi­zottságok titkárai és tagjai Pé­csett, a megyeházán. Baranya megye hét egyéni és egy területi választási bizottságának tiszt­ségviselői hitük szerint esküt, il­letve fogadalmat tettek a ma­gyar Alkotmányra és országunk választási törvényére. A választás tisztaságának megőrzésére tett esküre a me­gyei közgyűlés elnökének, dr. Szűcs Józsefnek a jelenlétében került sor. A bizottságok négy évre kaptak megbízást felada­taik ellátásához. Az eskütételt követően dr. Győrpál Elemér, a megyei közgyűlés főjegyzője tartott szakmai tájékoztatót. Clinton a szerb nehézfegyverekről Bili Clinton elnök tagadta, hogy az Egyesült Államok eny­hített volna a Szarajevó környé­kére telepített szerb nehézfegy­verek kivonásával vagy beszol­gáltatásával kapcsolatos állás­pontján. Leszögezte, hogy a ne­hézfegyvereket vagy el kell tá­volítani határidőre a húsz kilo­méteres tilalmi övezetből, vagy ha a kivonás nem lehetséges, az ENSZ-erők fizikai ellenőrzése alá kell helyezni azokat. Köz­lése szerint az ellenőrzés gya­korlati mechanizmusáról most folynak az egyeztető tárgyalá­sok, és ő nem lát különbséget az ENSZ és a NATO álláspontja között. Súlyosan megsérült Kim ír Szén fia Súlyosan megsérült Kim Dzsong II, a koreai államfő és pártvezető, Kim ír Szén fia - je­lentette be csütörtökön Szöul­ban az ellenzéki Demokrata Párt vezetője. Ri Ki Tek .jólér­tesült külföldi forrásra” hivat­kozott sajtóértekezletén, amikor a hírt ismertette. A politikus szerint Kim ír Szén politikai örökösének is tekintett Kim Dzsong II - aki a napokban ün­nepelte 52. születésnapját - sú­lyos sérüléseket szenvedett, és kritikus állapotban van. Az azonban nem ismeretes, hogy milyen sérülésről van szó. Ma megyei közgazdászbál Hagyományosan ilyenkor farsang tájékán tartják a köz­gazdászok is társasági összejö­vetelüket. A Magyar Közgazda- sági Társaság Baranya Megyei Szervezete valamint a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara által szervezett farsangi mulat­ság ma este 19 órakor kezdődik a Szliven Étteremben. A nyitó­táncot követően a vendégek vá­logathatnak a vacsorára felkí­nált ízes ételek közül, a későb­biek folyamán divatbemutató, társas vetélkedők szórakoztat­ják az egybegyűlteket. Fotó: Läufer László Véget kell vetni a boszniai vérontásnak! Hazánk nem vesz részt a fegyveres akcióban A magyar kormány fontos­nak tartja, hogy egy esetleges boszniai légicsapás ideje alatt a NATO AWACS-gépei ne tar­tózkodjanak a magyar légtér­ben. A kabinet ezt a véleményét pénteken megvitatja az Ország- gyűlés Honvédelmi, valamint Külügyi Bizottságával, majd ennek alapján Boross Péter kormányfő még aznap levélben tolmácsolja Manfred Wömer NATO-főtitkámak a magyar ál­láspontot - jelentette be Kele­men András külügyi államtitkár a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A politikus kifejtette: a ma­gyar kormány egyetért azzal, hogy véget kell vetni a boszniai vérontásnak; ha ez csak határo­zott katonai fellépéssel oldható meg, akkor azt meg kell tenni. Magyarország azonban egy ilyen akcióban NATO-garancia hiányában nem tud részt venni, és a gyanúját is kerülni akaija annak, hogy bármi köze lenne egy katonai fellépéshez. Messzemenően tekintettel kell lennünk a Vajdaságban, Szer­bia más területein és a szerb krajinában élő 400 ezres ma­gyar lakosságra. Az államtit­kár utalt arra, hogy egy kato­nai akcióban való részvéte­lünk csak parlamenti jóváha­gyással lehetséges. A választási bizottságok titkárai mondják az eskü szövegét Minden pénteken Dunán napló tllli MAGAZIN 1994. február 21.- február 27. Meghívás Baranyának a falugondnokságra Jogszabály a szociális ellátórendszer fejlesztéséről (3. oldal) Nagy zűr a Kisszínházban Pécs Közgyűlése fegyelmi vizsgálatot rendelt el Valósággal kettészelte a drótkötél a Ladát, amelyben tegnap reggel két horvát állampolgár halt meg Drávaszabolcson. írá­sunk a 4. oldalon. Fotó: Läufer László Baranyai hajrá az Expo-börzén Eredetileg ikerpárként futott volna Pécs Közgyűlése tegnapi ülésén az önkormányzat tulaj­donában lévő lakások bérletéről és lakbéréről, valamint a nem lakás célú helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló két rendelet-tervezet. Mindkettő megalkotását nagy várakozás övezi, s mindkettő tervezete több hete készül az önkormány­zat műhelyében, mindkettő több egyeztető fórumot megjárt már. A mostani napirendre azonban már csak az előbbi került. A Szigetvári Cipőgyárban a kifizetetlen bérek miatt tegnap megalakult sztrájkbizottság úgy döntött, ha kedden nem kapják meg a február 10-e óta esedékes bérüket, szerdán sztrájkba lép­nek a dolgozók. Bánáti Józsefné szb-titkár elmondta, hogy a február 10-én esedékes bérek 16%-át (dolgo­zónként átlagosan két-hárome- zer forintot) kapták csak meg azzal az ígérettel, hogy a többit 18-án kamatostul megkapják. A dolgozók bizonytalannak látták ezt a határidőt. Szerdán az szb-titkár és a vállalati üzemi tanács vezetője faxon kérte az Állami Vagyonügynökséget, fax-fordultával válaszoljanak: A határőrség akciószázadai állandó készültségben vannak, ezért nincs szükség semmiféle külön intézkedésre, ha a NATO esetleg légicsapásokat mérne a boszniai szerbek állásaira, s ez­zel összefüggésben valamilyen határprovokáció történne - je­lentette ki csütörtökön az MTI érdeklődésére a határőrség szó­vivője. Krisán Attila hozzátette: Ennek okát a FIDESZ frakció részéről Szabó Tamás a követ­kezőkben ismertette: a vállalko­zók fóruma nem ismerte el jog­szerűen megalakult társaságnak a Vagyonkezelő kft:-ét, amelybe az önkormányzat a nem lakás célú helyiségeit be­vitte még tavaly nyárbn. A cég- bejegyzés jogszerűségéről má­sodfokon még nem döntött a Legfelső Bíróság. így most új helyzet állt elő és ennek megfe­lelően olyan előteijesztés ké­szül, hogy a nem lakás célú he­megkapják-e a bérüket pénte­ken. Mivel választ tegnap 11 óráig nem kaptak, megalakítot­ták a sztrájkbizottságot és újabb faxon kérték az ÁVÚ-tőI a hét­fői kifizetést, vagy képviselőjük Szigetvárra küldését. Nem sok­kal rá a gazdasági igazgató kö­zölte, most telefonált neki az épp az ÁVÜ-nél tárgyaló Bari István, a cipőgyár vállalati biz­tos igazgatója, hogy kedden ki­fizetik a pénzt. Gelencsér Mi­hály, a Bőripari Dolgozók Szakszervezete főtitkárhelyet­tese a helyszínen a Munka Tör­vénykönyvére hivatkozott, mi­szerint törvénytelen, ha a tárgy­hót követő 10-éig nem fizetik ki a dolgozók bérét. B. M. L. provokációnak azonban ez idő szerint semmi jele nincs. A határőrség 19 akciószázada közül kettő állomásozik a dél­szláv határ térségében. Szükség esetén az erőket 3-12 órán belül lehet átcsoportosítani. A szó­vivő azt is elmondta: a határ­őrök felkészültek a menekültek fogadására, bár a menekültára­datnak sincs semmi jele. lyiségeket azon személyeknek lehet csak elidegeníteni, akik jogszerűen megalakult társa­ságnak fogadják el a Vagyon­kezelő Kft.-ét. A lakásokra vonatkozó - és a porondon egyelőre egyedül ma­radt - vaskos rendelet-tervezet önmagában is a legfontosabb kérdése volt a testület tagnapi ülésének, viszont nem ez a téma szállította a sajnálatosan negatív szenzációt, hanem a Kisszínház zűrös ügyei. (Folytatás a 2. oldalon.) Göncz Árpád Katalóniában Jó érzés magyarnak lenni Ka- talóniában - mondta Göncz Ár­pád köztársasági elnöki azon a díszebéden, amelyet Jordi Pu­jol, az autonom Katalónia el­nöke adott a tiszteletére Barce­lonában csütörtökön; Pohárkö­szöntőjében Göncz Árpád kije­lentette: Európa számára az egyik legnagyszerűbb példa az a történelmi együttélés, amely Spanyolország soknyelvű, kü­lönböző kultúrájú, sokszínű la­kosai között megvalósul, al­kotmányos jogi keretek között és intézményes garanciákkal. „Tudjuk, hogy egyetlen ország és nép sem lehet elégedett eredményeivel, s hogy maga­sabb szintekre kell törekednie folyamatos együttműködéssel és kompromisszumkészséggel.” Magyarország és Katalónia kapcsolata csaknem ezer évre tekint vissza, így hát a magyar államfő „csaknem kötelezőnek” tartotta, hogy Barcelonába láto­gasson. Úgy vélte: a magyar­katalán együttműködés által erősödik Magyarország és Spa­nyolország barátsága is. (Munkatársunk telefonjelentése) Vidéken tíz rendezvénysoro­zatot tartottak az elmúlt másfél évben, hogy az 1996-os világ- kiállításhoz kapcsolódó, vagy azzal párhuzamos programokra serkentsék a vállalkozókat. Az Expo-börzék összegzésére teg­nap regionális Expo-konferen- ciát szerveztek a fővárosban, a pesti Vígadóban. A megnyitó­ban Boross Péter miniszterel­nök kiemelte, protokoll látoga­tásra készült, de lélekbemar­koló, látványos régiós összetar­tást igazoló bemutatóra érke­zett. A konferencia az egyes bör­zék nagydíjasainak termékbe­mutatójával kezdődött s a mi­niszterelnököt a vidéki vállal­kozók nevében épp a pécsi V. + W. Bt. vezetője Vági György ajándékozta meg egy Dührer rézkarc reprodukcóval, egy réz­fedelű expo-emblémás korsóval és egy üveg Közép-Makári Me­rium megtagadta a beutazási ví­zumot Vlagyimir Zsirinovszkij szélsőséges orosz politikustól, a Liberális Demokrata Párt elnö­kétől. Zsirinovszkij egy tévé­műsorban szerepelt volna a Tele 5 csatornán. Az orosz pártvezér rengőhöz elnevezésű baranyai vörösborral. Barsisné Pataky Etelkának, a világkiállítás főbiztosának vi­szont egy másik baranyai cég portékái nyerték el a tetszését, a Zsolnay Porcelángyár eozin vá­zái és elefáncsontfény mázas étkészletei. A nagy múltú gyár vezetői emellett előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Bu­dapest városvédőivel, a null ki­lométer kőnél egy pirogránít kút újjáépítésére az ország 1 100 éves évfordulójára. Barsiné Pa­taky Etelka az Expo '96-tal kapcsolatban sajtótájékoztatón mondta el, hogy egyre nagyobb a külföld érdeklődése, 45 or­szág jelezte máris a részvételét, és 10-15 millió látogatóval számolnak. Az Expo-börzék elérték cél­jukat, 1996-ban nagy sikerű Magyarország Fesztiválra van kilátás. (Folytatás a 2. oldalon) korábban azt állította, hogy a spanyol uralkodó hívta meg, de 7. János Károly hivatala és a külügyminisztérium is kategó- rikusan cáfolta ezt. Zsirinovsz­kij tói korábban több európai or­szág megtagadta a beutazási engedély kiadását. Nővérsikoly (13. oldal) Sztr áj kbizottság a Szigetvári Cipőgyárban Készültségben a határőrség Zsirinovszkij nem utazhat be Spanyolországba A spanyol külügyminiszté­KÖZÉLETI NAPILAP U] Dunántúli napló V. évfolyam, 48. szám 1994. február 18., péntek Ára: 16,30 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents