Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)

1994-01-06 / 5. szám

4 aj Dunántúli napló Események - Programok 1994. január 6., csütörtök MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BOLDIZSÁR nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.29, nyugszik 16.10 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 410-046-os számon hívható: HETÉNYI JÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN Most értette meg Nemrég egy fiatalember járta végig a pécsi I. sz. Belklinika rtg-betegszobáit. Itt halt meg egy asszony, akitől életében először kapott anyai szeretetet. Keresett valakit, aki emlékezett a haldoklóra. N. S-né nem volt fiatal, amikor újra férjhez ment. Gyerekei felnőttek, elkerültek a háztól. Nélkülük a házasság időskorban is örömtelen. Az egyik gyerekotthont látogatták, majd magukhoz vették a legel- hagyatottabb kisfiút. A nevelő­apa nemsokára meghalt. Az asszony kálváriája elkezdődött. Vissza akarták tőle vinni a ki­csit az intézetbe. Dolgozni kez­dett, majd a rettegés a fiáért alá­ásta az egészségét. Amikor a klinikára került, jószomszédok vigyázták az apróságot, aki csak annyit értett meg, hogy szeret­ték, elhalmozták minden jóval, majd újra intézetbe került. A ha­lálhírt eltitkolták. Rossz érzés­sel gondolt az őt elhagyókra. Most nagy vagyon örököseként már csak az édes-nevelőanyja volt betegtársainak, ápolóinak tud hálás lenni. Halász Mária Időjárás Az évszakhoz képest enyhe idő tovább folytatódik. Csapa­dék nem valószínű. A délnyu­gati szél időnként megerősödik. Éjszaka foltokban köd képződ­het. Vízállások: Mohács 464 cm áradó, 3,4 fok, őrtilos 84 cm apadó, 3,0 fok, Barcs 161 cm apadó 2,1 fok, Drávaszabolcs 304 cm apadó. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. Sebészeti és Belgyó­gyászati Klinika. Baleseti sebé- * szét: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéte­lét a Neurológiai Klinika; pszi­A fény ura Ősi név a mai Boldizsár, melynek babilon-asszír alakja azt jelenti: Baál isten óvja éle­ted! Míg a görög alapszavának jelentése: a fény ura. A katoli­kus egyház a mai napot a Víz­kereszt mellett a Háromkirályok napjának is nyilvánította. — Hamis óra-leolvasók. A Pécsi Vízműhöz bejelentés ér­kezett, hogy ismeretlen szemé­lyek vízóra-leolvasás címen a lakosságtól pénzt kémek a Mo­hácsi úton, vagy a Rácvárosban is. Tudni kell, hogy a vállalat a leolvasói munkáért pénzt nem kér. Kérésre felmutatják arcké­pes vízmű-leolvasó igazolvá­nyukat. Számítógépes lapra ír­ják fel a vízóra adatait. A hamis leolvasók spirálfüzettel járnak — Rózsák. Győrött megtar­totta sorsolását a Dáma de Fle­urs vállalkozás. A szerencse Szendrő Ákos pécsi lakosnak kedvezett, nyereménye egy szí­nes televízió. A sorsoláson azok vehettek részt, akik valamelyik szórakozóhelyen rózsát vásárol­tak a Dáma-emblémás virágá­rus-lányok egyikétől. Legköze­lebbi sorsolás nyáron lesz Pé­csett értékes díjakkal. — Szennyeződés nem volt. A VI.sz. blokk indítása miatt erősebben füstölt január 4-én 9-12 óra között a Pécsi Hőe­rőmű déli kéménye. Környezet­szennyeződés nem történt. — Nyitó svábbál. A pécsi Pannónia Szállóban svábbál lesz a Lenau Egyesület rendezé­sében január 15-én. Fellép a Lenau Gyermekkórus és a Le- őwey Táncegyüttes. Asztalt foglalni a Lenau Házban lehet. — Árusítás nem lesz. Az MPH Rt. január 8-án leltározni fog minden Jó és friss boltban. Ezen a napon mindenfajta ter­mék értékesítése szünetel, árusí­tás nem lesz. — Pontosítás. Elkeltek a jól működő nagyvállalatok című december 30-án közölt cikk pontatlan, mert a Baranyaker RT. még nincs eladva. Értékesí­tése nyilvános pályázaton fog megtörténni. — Klubok jelentkezése. A Nyugdíjasok és Idősek Szövet­sége Megyei Csoportja nyugdí­jas klubok jelentkezését várja Pécsett, az Apáca u. 15-ben. A szövetségnek már 20 klub a tagja. Most társultak a vásáros- dombóiak, pécsváradiak, villá­nyiak. További jelentkezés a 483-265-ös telefonszámon. — Tárogató, köcsögduda. A pécsi MÁV Művelődési Ház Hagyományőrző Népdal-kóru­sába hegedűn, citerán, tároga­tón, klarinéton, köcsögdudán játszók jelentkezését vátják minden hétfőn 18 órakor a Vá­ráéi Antal u. 7-ben. — Az új plébános. Máyer Mihály pécsi püspök Kövesi Ferencet nevezte ki Görcsöny új plébánosának, aki 14 falu lelki gondozását látja el. Országos kisállatkiállítás Pécsett Első alkalommal rendez Pé­csett országos galamb-, nyúl- és kisállatkiállítást a Pécsi Ga­lamb és Kisállattenyésztő Egyesület január 7-9 között a Felsőmalom utcai piaccsar­nokban. A három napos ren­dezvényen a 176 magyar és a Szabadkáról, Zomborról, Ka­nizsáról érkező tenyésztő 61 fajtát mutat be. Láthatók lesz­nek különleges óriás papagá­jok, valamint a legnagyobb magyar begyes. A látogatók között a hagyományoknak megfelelően élő állatokat sor­solnak ki a tombolán. A kiállí­tás pénteken 14 órakor nyílik. Szombaton 8-18, vasárnap pe­dig 8-15 óráig tekinthető meg. Az egyesület mecsekoldali székházában a falakat régi ok­levelek, egy századfordulóról származó galambkatalógus dí­szíti. Az üvegezett szekrény­ben szakkönyvek, rajta serle­gek, a kiállításokon szerzett dí­jak. A galamb- és a nyúlminta- telepen elsősorban a magyar fajtákat tartanak, és itt nevelik a külföldi egyesületektől aján­dékba kapott madarakat. A szaporulatot elcserélik, nyere­ményként kisorsolják. A pécsi önkormányzat nemrég hozott rendelete azonban veszélybe sodorta létüket. Elképzelhető, hogy több évtizedes tenyésztői munkájukat kell miatta a tagja­iknak felszámolni. Sz. K. A pécsi madarászok Mecsek-oldali székhazukban már a hét­végi kiállításhoz készítik elő a madarakat Fotó: Läufer L. Megszépült Pécsett, a Tettye fölötti túristaúton a Zsivánovics villa. A természetjárók kedvelt tú- ristaházában a közelmúltban újították fel a víz- és az elektromos hálózatot, a tetőtérben ágyakat helyeztek el, és erős kerítéssel védik a kívülről is megszépült épületet. Fotó: Läufer László Rendezvények Ma 16-18 óráig ingyenes jog­segélyszolgálatot tart a Szocia­lista Párt Pécsett, a Tüzér u. 3 szám alatti székházában. A MEASZ Baranya Megyei Szer­vezete 14-17 óráig ad jogi ta­nácsokat Pécsett, az Apáca u. 15- ben. A Nemzeti Demokrata Szö­vetség Pécsi Szervezete ma 16- 18 óráig rendezi fogadónap­ját a Nagy Lajos király u. 9-ben. A Szabolcstelepi Bányász Nyugdíjas Szakszervezet foga­dóórája ma 16-18 óráig lesz Pé­csett, a Komlói úti Munkás Klubban. A Magángépjármű-tulajdo- nosok Pécsi Égyesülete ma 17- 19 óráig fogadóórát szervez a TESZ-székházban. A Pécsi Városházán, Bretter Zoltán országgyűlési képviselő irodájában annak megbízásából ma 13-15 óráig fogadja a polgá­rokat közérdekű és panaszü­gyekben Tancsik Beáta szer­vező titkár. A Magyarok Nemzeti Szö­vetsége ma 17.30-19 óráig ügyeletet és tagtoborzót tart Pé­csett, a Dischka Győző u. 2. szám alatti épületben. Közlemények Ma 16-18 óráig jogsegély- szolgálatot vezet dr. Szili Kata­lin, a Szocialista Párt önkor­mányzati képviselője Pécsett, a Tüzér u. 3/1-ben. A Pécsi Helytörténeti Múze­umban holnap 16 órakor Ilovai Zsuzsanna ékszerkiállítása nyí­lik. A Magyarországi Krisna-tu- datú Hívők Közössége holnap 17 órakor összejövetelt tart Pé­csett, az Apáca u. 15-ben. Január 7-én a szigetvári Vá­rosi Művelődési Központ szín­házlátogatást szervez Pécsre Verdi Traviáta c. operájára. A Pécsi Harmadik Színház január 8-án autóbuszt indít Bu­dapestre, a Katona József Szín­ház Danton halála c. előadására. A pécsi Kolping-házban ja­nuár 10-14 között a Kol- ping-Menedzsmentcentrum in­gyenes tanácsadással segíti a gazdasági szakembereket. A Szivárvány Gyermekház pályázatot hirdet, Építs madáre­tetőt! címmel. Határidő, január 10. Az etetőket a Mecsek erdői­ben fogják kihelyezni. A pályá­zaton fel kell tüntetni a nevet, címet, iskolát, életkort. 04 - 05 - 07 A hét első felében a megye területén sűrűn hívták a tűzoltó­kat vízszivatáshoz. A mohácsi egységet árokba csúszott autó mentéséhez, jeges úton össze­csúszott 4 személygépkocsihoz hívták, majd egy családi ház kéménybe épített gerendája gyulladt ki a Gólya utcában, amit sikeresen eloltottak. A pé­csi egységet a hét elején sze­mély gépkocsi-tűzhöz riasztot­ták. Ä Tüdőszanatóriumnál égett egy 1200-as Lada. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomo­zást rendelt el Kalányos György (1943. 07. 14. nyugdíjas) mos- dósi lakos ellen emberölés ala­pos gyanúja miatt. Kalányos az eddigi nyomozás alapján gya­núsítható Orsós József 48 éves, batéi lakos halálát okozó bán­talmazással. A gyanúsítottat őrizetbe vették. Két Lotti Az 1. heti Két Lotti játék nye­rőszámai: 17, 25, 63, és 10, 48, 54. A három találatosok nettó nyereménye: 88.268 Ft, a két ta- lálatosoké: 583 Ft. Borászat A pellérdi Kertbarát Kör há­rom hónapos borászati tanfo­lyamot indít január 5-én 17 órá­tól a helyi Általános Iskolában. Egyik legfontosabb téma a sző­lőművelés, a borkezelés lesz. Érdeklődni dr. Schmidt Má­tyásnál lehet a 373-159-es tele­fonszámon. Fórum a hitelekről A Geresdlak és Vidéke Gaz­dakör, valamint a helyi MDF szervezet mezőgazdasági fóru­mot rendez a geresdlaki tsz ét­termében január 7-én. A nyil­vános fórumon Parragi Antal, a Földművelésügyi Minisztérium Hivatal főelőadója beszél az ez évi hitellehetőségekről, a me­zőgazdaságban dolgozók támo­gatásáról. Zenéről zenére A Zenei Kiskönyvek soro­zatban Zenéről zenére címmel újabb kiadványát jelentette meg Várnai Ferenc pécsi nép­zene-kutató. A 85 oldalas könyv alcíme: írások a muzsi­káról és muzsikusokról. Szer­kesztője Koszta Zsuzsanna. Ké­szült Molnár Csaba nyomdájá­ban. Katona-karácsony A Magyar Veterán Repülők Pécsi Egyesület január 10-én 17 órakor tartja rendszeres havi ta­lálkozóját a pécsi Helyőrségi Klubban. Az nyitott összejöve­telen Lehoczky László felol­vassa „Katona-karácsony” című írását, melyet követően Tóth Kázmér archív repülős-fényké­peket, illetve Till Ferenc vi­deó-felvételeket mutat be. Spanyolhon szépségei A Pécsi Magyar-Spanyol Társaság szervezésében január 11-én, kedden 17 órakor dr. Fü­lei Szántó Endre egyetemi tanár, a JPTE Spanyol Tanszék veze­tője „A mai Spanyolország” címmel élménybeszámolót tart novemberi háromhetes spa­nyolországi útjáról Pécsett, az Apáca u. 15-ben, a TESZ-szék­házban. A rendezvény nyilvá­nos. Egészségügyi szolgálat Felismerhetetlen mütyürkék chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti ^betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül— orr-gégészet: POTE Fül-Orr- Gégeklinika. (Munkácsy u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs felnőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségei­ben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. T: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK 10/8. sz. Zsolnay gyógyszer- tár, Pécs, Lánc u. 20; Arany Sas Pécs, Széchenyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Pécs városi éjszakai ügyele­tes állatorvos dr. Koszorús Jó­zsef Pécs, Angster József u. 12. T.: 332-894. A MMSz pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-13-ig tüdőgyógyá­szat, 13-16-ig belgyógyászat, 16- 18-ig nőgyógyászat. Jogi ta­nácsadó szolgálata naponta 17- 19 óráig. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Konzum Iroda­ház. Tel: 72-312-277/17. Ifj. pszichológiai tanácsadás ma 16-18 óráig, József A. Műv. Ház., Pécs, Corvin u. 20. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Beteg­ápolás, gondozás, szociális ellá­tás Pécs, Megyeri u. 25. B. ép. III. 317. Tel.: 314-115/15. Hív­ható: 9-17-ig. A népszerű ABBA slágert juttatják eszembe a mai magyar pénzérmék, ezek a mütyürkék. Szó szerint szenvedjük a beve­zetésüket. A különböző értékek nem választhatók szét az érme­nagyság szerint. Pedig ez alap­vető követelmény lenne. A ke­zelhetőséget, használhatóságot elsősorban a nagyság határozza meg. Szerencsétlen helyzetet te­remtettek azzal, hogy a régi és az új (kisebb) pénzérmék egy­formán forgalomban vannak. Nem úgy, mint régebben a 10 és 20 Ft-os érme a bankjegyekkel együtt. Az más volt. Most? Ha már kissé kopot- tabbak, használtabbak, koszo­sabbak lesznek, még a szem­üveg is kevés a felismerésük­höz. Nem beszélve, hogy min­dig kéznél kell lenni az okúié­nak. Az értékmegjelölés alig látható. Nagyságra, színre se nagyon különböztethetők meg egymástól, de még a régiektől sem. Akkor miért volt mindez? A pénzhasználó ember nem érti. Mert most szidja, bosszankodik az eladó, a vásárló, a pénztáros, szóval mindenki. Egymás kezé­ben válogatják ki. — Nézze meg már, mert én nem látom! — hangzik sokfelé. Az együttes használatuk miatt gond a kiszámolás, a fizetés, a visszaadás. És a miattuk elköve­tett, vétlen „becsapás” kinek a számlájára írható? Mert ezek az apró mütyürkék naponta sok­szor megtréfálnak. Kezdjük megutálni őket az értéküktől függetlenül, — csak azért, mert nehezen kezelhetők, mert fel- ismerhetetlenek. R. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents