Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-06 / 5. szám
2 uj Dunántúli napló 1994. január 6., csütörtök 24 óra a nagyvilágban Zviad Gamszahurdia öngyilkos lett Zviad Gamszahurdia, Grúzia első szabadon választott elnöke önkezével vetett véget életének. Ezt szerdán közölte az Interfax hírügynökséggel a politikus özvegye. Manana Gamszahurdia elmondta, hogy férje december 31-én, egy nyugat-grúziai településen követett el öngyilkosságot, miután azt körülzárták fegyveres ellenfelei. Halálának körülményeiről további részletek egyelőre nem ismertek. Az özvegy azt állította, hogy a hatóságok igyekeztek eltitkolni a halálhírét. Zviad Gamszahurdia az utóbbi négy évben meghatározó alakja volt a grúz politikának. Az ötvenöt éves korában elhunyt nyelvész, az ismert grúz író, Konsztantin Gamszahurdia fia, a grúz függetlenségi mozgalom vezéralakjaként került hatalomra. Zviad Gamszahurdia nacionalista tevékenység miatt egyébként megjárta a börtönt, miután egy szovjet bíróság három évre ítélte 1978-ban. A nyugat-grúziai származású politikust azután választották elnökké, hogy a tbiliszi parlament 1991. április 9-én kikiáltotta a köztársaság függetlenségét. Három áldozata van az ausztráliai bozóttűznek Eddig három halálos ádozata van az ausztráliai bozóttűznek: a harmadik áldozat egy tűzoltó, akire kedd éjszaka Mount Hor- rible-i rezervátumban rázuhant egy égő fa - jelentette szerdán a Reuter a tűzoltóságra hivatkozva. Új-Dél-Wales államban mintegy 3000 önténtes tűzoltó harcol a 74 bozóttűz ellen, amelynek háromnegyed részét szándékosan okozták. Az AFP értesülései szerint a három napja tartó bozóttüzek 100 ezer hektár területet rongáltak meg. Szerdán a hadsereget is bevetették az oltásban. A tűzvész szerdán már a Syndeytől délre fekvő Wollongong várost fenyegette, ahonnan 500 embert kiteiepíttek. Az újabb haláleset következtében az állam kormánya a korábbi 5000 (3400 amerikai dollár) ausztrál dollárról 100 000 ausztrál dollárra (kb. 68 000 amerikai dollár) és egy évről három évi börtönre emelte a gyújtogatásért kiszabható büntetést. Rubelselejtezés T ádzsikisztánban A tádzsik televízió kedden jelentette, hogy a köztársaságban kiselejtezik az összes forgalomban lévő 1993 előtti rubelt, és január 8-tól kezdve az egyetlen törvényes fizetőeszköz az új orosz rubel lesz. Oroszország az elmúlt nyáron jelentette be, hogy kivonja a forgalomból az 1993 előtti rubelt, de Tádzsikisztán továbbra is ezt használta fizetőeszközként. A tádzsik televízió az AP szerint azzal indokolta a döntést, hogy kevés a régi rubel a készpénzigény kielégítésére. A gázüzemű autóké a jövő A földgázzal üzemelő gépkocsiknak nagy jövőt jósolnak Japánban az idei adatok alapján, az ilyen autók száma ugyanis megduplázódott a múlt évben. A várakozások szerint a gázautók száma az ezredfordulóra elérheti a 200 ezret. A környezetre kevésbé ártalmas gépkocsikat a kormányhivatalok és a gázművek kezdték bevezetni egyes japán városokban. Az üzemeltetők a Független Államok Közösségének, vagy Olaszországnak példájával érvelnek, ahol 470, illetve 240 ezer gázüzememű autót tartanak forgalomban. Szerintük Japánban is könnyíteni kellene a gázüzemű kocsik forgalomba hozatalát szabályozó igen szigorú rendeleteken. Megtalálták az inkák aranyvárosát „Latin-Amerika történetének egyik legfontosabb pillanatához érkeztünk. Nevezetesen tárgyi bizonyítékok igazolhatják a legendát: az inkák csakugyan elrejtették a felbecsülhetetlen értékű kincseiket a spanyol hódítók elől. Köztük tizennégy, ember nagyságú aranyszobrot is.” Fernando Aparicio Bueno, perui régészprofesszor tette e magabiztos nyilatkozatot, melyben bejelentette, hogy rátalált az aranykincs ezideig hiába keresett rejtekhelyére. Közel fél évezredes lázas kutatásra tenne pontot, ha valóban előkerülne az arany. Kalandorok, kincsvadászok és a mindenkori legmodernebb technikával felszerelt tudományos kutatók mindeddig eredménytelenül keresték El Doradót. A név azonban a gazdagság jelképévé vált, anélkül, hogy bárki is fölmutathatott volna egyet is a rejtőző kincsből, sőt, még csak a térképre sem tudták berajzolni El Doradót. A professzor 15 éve kutatta -már Peru Kolumbiához és Ecuadorhoz közeli, áthatolhatatlan vidékét, míg végül is - állítása szerint - siker koronázta a munkát: rátalált a legendákban említett városra, Paititire. A hagyomány szerint ugyanis amikor a spanyol Pi- zarro 1532-ben megérkezett csapatával, a különböző inka városok főnökei az Amazo- nas-vidék egyik településére menekítették arany- és drágakő kincseiket. Ez a hely, most már bizonyosnak tűnik, Paititi volt. „Hosszú évek kutatása után találtunk egy olyan inka várost, amelynek az építési szerkezete eltér a már ismertektől. Ez lehet az a hely, ahová a birodalom központjából vitték kincseiket a hódítók elől.” El Doradó tehát megvan, ám az arany továbbra is rejtőzik. Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke január 5-én az Országház Vadász termében fogadta a Budapestre akkreditált nagyköveteket. Képünkön: Göncz Árpád üdvözli Angelo Acerbi érseket, apostoli nunciust MTI TELEFOTÓ Negyvenezer vállalat az orosz maffiabandák kezén Hivatalos közlés szerint orosz szervezett maffiabandák 40 ezer állami és magáncég fölött gyakorolnak ellenőrzést. Ezen felül hatalmas üzleteket bonyolítanak le a fegyverek, kábítószerek és lopott gépkocsik feketepiacán. Mihail Jegorov, a belügyminiszter első helyettese egy nemzetközi szemináriumon elmondta a Reuter brit hírügynökség tudósítójának, hogy a bűnszövetkezetek mindinkább professzionistává válnak és Oroszország egyes körzeteiben már irányítják az üzleti életet. A rendőrség szerint Oroszország 1800 bankjában nagy mértékei) Nicosia: Az iráni Legfelsőbb Bíróság kémkedésért halálra ítélte Helmut Szimkus német mérnököt - jelentette be szerdán Teheránban az iráni főügyész. Abul-Fazl Muszavi Tab- rizi főügyész további részleteket nem árult el az ügyről, de hozzátette: csak Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási vezetője kegyelmezhet meg a német férfinak - adta hírül az AP. O Bécs: Bécsben szerdán folytatódtak a boszniai muzulmánok és a horvátok között a térséget sújtó polgárháborús válság rendezéséről kedden kezdődött tárgyalások. A boszniai küldöttséget Haris Silajdzic miniszterelnök, a horvát delegációt pedig Mate Boban külügyminiszter vezeti. A megbeszélésekbe bekapcsolódott _ Victor Jakovich, az Egyesült Államok szarajevói nagykövete, továbbá Lord Owen és Thorvald Stoltenberg, a nemzetközi Jugo- szlávia-értekezlet két társelnöke. O Phnompen: Kambodzsában több mint 10 ezer ember menekült el a napokban otthonából a kormányhadsereg és a vörös khmerek között zajló harcok miatt. Rum Chong város a lázadók kezére került. ben folyik a bűnözés, a maffiapénzek tisztára mosása. 1993-ban a maffia 12 üzletembert gyilkolt meg. Jegorov kijelentette: az orosz rendőrség havonta átlagban 10-15 túsz- szedési esetben nyomoz, s 30 fegyveres összetűzésre kerül sor bűnöző bandák között, amelyek 700 egyéb súlyos bűncselekményt is elkövetnek. Az orosz bankárok legutóbb felkérték a kormányt, gondoskodjék személyes biztonságukról. A rendőrség visszautasította a követelést, mondván, nem tesz kivételt a gazdagok kedvéért. Számos üzletember azóta fegyveres testőröket alkalmaz. O Pozsony: A szlovák parlament petíciós és védelmi bizottságának tagjai kedden Révko- máromban a szombati nagygyűléssel kapcsolatos biztonsági intézkedésekkel ismerkedtek. Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, a bizottság tagja úgy értékelte a városban szerzett tapasztalatokat, hogy a járási rendőrség nem feltételezi, hogy a nagygyűlés résztvevői valamilyen törvényellenes lépéseket tennének. Bugár úgy vélekedett, hogy a nagygyűlés ellen beindult ellenkampány és a tervezett biztonsági intézkedések is a nagygyűlés fontosságát bizonyítják. A Zapatista Nemzeti Felsza- badítási Hadsereg fegyveres indiánjai megkezdték a visszavonulást Chiapas államban az általuk négy nappal ezelőtt elfoglalt településekről, miközben a mexikói hadsereg kedden a légierőt is bevetette a fegyveres lázadók ellen. A mexikói hadsereg repülőgépei első ízben vettek részt a hadműveletekben, rakétákkal és gépfegyverekkel támadták a Jeszenszky - Owen, Stoltenberg találkozó David Owen, az Európai Unió és Thorvald Stoltenberg, az ENSZ jugoszláviai közvetítője belgrádi tárgyalásaik végeztével rövid látogatást tesznek Budapesten - közölte az MTI-vel Herman János külügyi szóvivő. Lord Owent és Thorvald Stoltenberget csütörtök reggel fogadja Jeszenszky Géza külügyminiszter. O Iszlámábád: Négy afgán tábornok vesztette életét kedden egy helikopterbalesetben az ország északi részén, Mazari-Sa- rif közelében. A magas rangú katonatisztek a Hekmatjar miniszterelnököt támogató üzbég Dosztum tábornok szövetségesei voltak - jelentette szerdán az AFP. O Kairó: Három év alatt mintegy százmillió dollár segélyben részesíti Nagy-Britannia a palesztinokat - jelentette be szerdán Douglas Hurd külügyminiszter, aki izraeli látogatása keretében ellátogatott a megszállt, és az izraeli-palesztin megállapodás értelmében autonómiával felruházandó Gáza-övezetbe. A brit miniszter sürgette az izraelieket és a palesztinokat, hogy mielőbb léptessék életbe az autonómia-megállapodást. guatemalai határ felé visszavonuló fegyveres parasztokat San Cristobal de Las Casas város körzetében. Korábban csak helikoptereket vetettek be az eddig több mint száz halálos áldozatot követelő összecsapások során. A zapatisták az indián lakosság jogainak védelmében hirdetettek felkelést a központi kormányzat ellen, s követeléseik között szerepelt a földosztás is. A légierőt is bevetették a mexikói lázadó indiánok ellen Aminek híre ment... Németh Miklós nem indul választási csatába Kényes .helyzetbe hozta a Magyar Hírlap Németh Miklós volt miniszterelnököt és az MSZP-t. Szerdai számában „kifecsegte”, hogy Németh Miklós Horn Gyulával és a párt más vezetőivel hosszasan tárgyalt Budapesten az exkormányfő esetleges hazatéréséről és a választási kampányba való bekapcsolódásáról. Németh Miklós állítólag nem akarja felbontani az 1996-ig szóló szerződését a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál, tehát nem száll be tavasszal a magyar választási csatába. A tárgyalásokról megjelent híradást - mint Szekeres Imre ügyvezető alelnök A Ferenczy Europressnek elmondta - „koraszülöttnek” tartják, hiszen Horn és Németh úgy állapodott meg, hogy - a kényes politikai helyzetre való tekintettel - közösen egyeztetett szövegben foglalják össze a megbeszélésen elhangzottakat. A tervek szerint a hét második felében - előreláthatólag az MSZP országos elnökségének pénteki ülése után - sajtótájékoztatót tartanak, ahol várhatóan részletesebben is ismertetik majd a tárgyalás főbb témáit. Németh Miklós egyébként karácsonyi szabadságát töltötte itthon, s a hétfői eszmecserét követően visszautazott londoni munkahelyére. A nyilvánosságra kerülő közlemény szövegét tehát telefonon egyeztetik az érintettek. Arról, hogy Németh Miklós személyes politikai szerepvállalásán kívül milyen egyéb politikai jellegű kérdések kerültek szóba, az MSZP illetékesei egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni. Nem nyilatkoztak arról sem, hogy a máig is népszerű politikus döntését milyen szubjektív vagy egyéb motívumok határozták meg. Ferenczy Europress Gyorsan leltároztak (Folytatás az 1. oldalról) Rákóczi úti üzletsoron lévő műszaki diszkont üzlet, amely az áruházhoz tartozik. Az áruház emeleti részén a Szolnoki Bútorgyár rendezett be egy bútorstúdiót, amely jelenleg is nyitva van, ezt nem érinti a leltár. Simon Róbert gazdasági igazgató elmondta, 3600 féle árucikket kell számba venniük, meglehetősen széles a kínálatuk az építőanyagoktól a műszaki cikkeken keresztül a vegyiárukig. Sőt, várhatóan februártól az áruház alagsorában egy 600 négyzetméteres élelmiszer diszkontot nyitnak meg a Mecsek Füszért Rt.-vel közösen. A Domus Áruházban december 30-án kezdődött a leltár, amelyet január 3-ig befejeztek, azonban egyetlen percre sem zárt be az áruház, mert mindig csak egy osztály leltározott, míg a többi fogadta a vásárlókat. Frick Ferenc ügyvezető igazgató elmondta, sürgősen végezniük kellett a leltárral, hogy az idénre meghirdetett akcióikat tartani tudják. Újdonság, hogy az áruház ezentúl minden vasárnap nyitva lesz 9-13 óráig. Minden hónap első vasárnapján kisorsolnak egy napot az elmúlt hónapból. Akik a kihúzott napon vásároltak bútort az áruházban, azok visszakapják a vételár 99 százalékát. A Fészek Áruházban szintén január 3-tól leltároznak, 10-én délelőtt fél 9-től várják ismét a vásárlókat az üzletben. A Centrum Áruházban is vasárnap leltároztak, január 3-án már feltöltött árukészlettel várták a vásárlókat. Különböző kedvezményes akciókat hirdettek meg, január 5-8-ig családi bevásárlónapokat szerveznek, ennek keretében 10 százalékkal olcsóbban vásárolhatók cipők, női és férfi konfekció, lakástextil, méteráru, divat- és darabáru, sportruházat. A megye megközelítőleg 15 Éldi, illetve Jó & Friss üzletében január 8-án, szombaton leltároznak, az üzletek ezen a napon zárva lesznek, még alapvető élelmiszereket sem árusítanak. Az Amfora raktárüzletben is január 10-től várják a vásárlókat, az üvegárukon kívül kerámia és műanyagtermékeket, textíliát, papír- és fémárut, ragasztókat kínálnak a vásárlóknak. A Salgótarjáni Öblösüve- gyár termékeit 5 százalék kedvezménnyel kínálják, illetve a vásárlás nagyságától függően akár 12 százalék kedvezményt is kaphatnak a közületi és magán vásárlók. A Szigetvár és Vidéke ÁFÉSZ több mint 40 élelmiszer üzletében és áruházában már tavaly év végén elkészítették a leltárt, így idén egyetlen üzlet sem zár be emiatt. Hajdú Zs. Felszámolási vita a Szolgáltató Szövetkezetben (Folytatás az 1. oldalról) tásra bírni a hátsó épületet elfoglaló embereket. Kedden részben megindult a termelés, de akadozott. Tegnap is hasonló volt a helyzet, a megszállók nem tágítottak. A létszámot pontosan nem lehetett tudni, de a hírek szerint a leghevesebben az egykori lakatosok követelőztek. Szerencsére összetűzés nem történt, tettlegességig nem fajult az ügy. A két tábor képviselői csak fenyegetőztek azzal, hogy majd rendőröket hívnak segítségül. Tegnap a mostani dolgozók megkerülve a blokádot „titkos” hátsó ajtón át érkeztek munkába, a szövetkezet kerítésén belül már csak néhány épület-foglaló maradt. Majd vagy 30 „megszálló” ismét bejött a szövetkezet területére, ahol felvonultak, fordultak egyet és csak annyit kértek, hogy a kutyás őrzés szűnjön meg. Végül intézkedést nem várva elvonultak. A vagyonelosztást is érintő tárgyalások eközben békésen folytak, ma is folytatódnak a Fészek Áruház egyik termében. Tegnap 20 óra tájban végre felvették a szövetkezet portai telefonját. Egy őrző-védő személy jelentkezett be, aki egy kérdésünkre sem válaszolt. Csuti J. Tűz a Berzsenyi Emlékmúzeum épületében Tűz pusztított szerdán a niklai Berzsenyi Emlékmúzeum épületében. A lángokat a marcali tűzoltók fékezték meg. A múzeum északi raktárrészének tetőszerkezetében keletkezett tüzet egy kéménybe beépített gerenda begyulladása okozta. A Somogy Megyei Tűzoltóság ügyeletes tisztje ezek mellett azt is elmondta, hogy az Emlékmúzeum anyagában szerencsére nem keletkezett kár. A raktár tetőszerkezetének is csak körülbelül 10 négyzetméteres része égett le.