Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-25 / 24. szám
A pálya széléről Új DN Kézilabda Kupa Két fordulóval indult a teremtorna Ágoston (fehér mezben) a Lepke színeiben célozza a Pécsi BTC kapuját. Fotó: Läufer László Ma lesz döntés Sopron-ügyben Máris kialakultak az esélyes párosok Műkorcsolya krimi Sopronban is nyerhettek volna, mert a lélektani előny a Tungsram idegenbeli legyőzése után náluk volt. Áramszünet miatt azonban a soproni meccs elmaradt - ma, kedden lesz döntés a szövetségben, hogy mikor kell lejátszani ennek a házigazdák örültek, mert gyenge formában is voltak, meg több sérültjük volt. Azzal, hogy a PVSK vasárnapi ellenfele, a BSE két vereséggel kezdte a rájátszást, nagy hátrányba került, nehéz lesz az első négybe bejutnia. Márpedig csak az első négy küzdhet az érmekért. A PVSK most győzött, ez önbizalomnövelő siker volt. Kell az ilyenfajta dopping, már csak azért is, mert csütörtökön a bajnokság talán legnagyobb esélyeséhez, az MTK-hoz utazik. Utána vasárnap a Diósgyőr jön Pécsre. Ha van nagyon fontos mérkőzés, akkor ez a kettő az. H. L. vár biztosan vette az akadályokat és ennek megfelelően az egymás ellen elért eredmény dönti majd el, hogy ki viheti haza a Zsolnay-serleget. Hacsak a férfiaknál nagyszerűen bemutatkozott doktorok együttese a POTE-ról, azaz a Humoludens meg nem tréfálja valamelyiküket, hiszen látva játékukat - amennyiben szusszal is bírják, nemcsak erőteljes és tudatos játékkal -, akkor bizony megkeseríthetik a szigetváriak dolgát. A PEAC-Ketteléről nem beszélhetünk, mert nekik már sikerült - ha nehezen is - túljutni a lelkes „testőrökön”. Mindezt tapasztalhatták azok a játékosok, játékvezetők, edzők és szurkolók, akik a Szé- chenyi-csamokban az 1. fordulók résztvevői voltak. K. L. Röviden TEKE. A DDGáz SC NB I-es férfi szakosztálya toborzót hirdet 14-17 éves fiúk részére. Jelentkezés: kedden és csütörtökön 14-17 óra között a JPTE tekecsamokában (Szántó Kovács János u. 1.), Berta Sándor edzőnél. A jelentkezők tornacipőt vigyenek magukkal. LABDARÚGÁS. A sellyei sportcsarnok teremtornát rendez március 13-14-én. A Március 15. Kupa elnevezésű tornára 20 csapata jelentkezhet. Nevezés: levélben a sellyei sportcsarnok címén: 7690, Sely- lye, Bodonyi út 10., Szalóky Dánielnél, illetve a Sellye/ 368-as telefonon. • Szentlőrinci focigála: 1. Szigetvári Pedagógusok, 2. Nagykozár. GYORSKORCSOLYA. A Bruggeben megrendezett egyéni és váltó Európa Kupa viadalon a magyar 5000 méteres váltó (Telegdi Attila (Pécs)-Becskey-Szabó-Kunbá- lint összeállításban 7:48,89-es idővel új országos csúccsal a 6. helyen végzett. Ma indul a fociszezon A téli szünet után, ma délután 14.30-kor a PVSK-edzőpályán beindul a labdarúgógépezet. A nyilvános barátságos mérkőzésen a PVSK a PMSC-FOR- DAN-nal találkozik. Holnap, azaz szerdán pedig elindul az Új Vasárnapi Dunán- túlia Napló Kupa, amikor is Bolyban 15.00 órakor a hazaiak a PEAC gárdáját fogadják. Ellopták az első Világ Kupát Ismeretlen tettesek betörtek az észak-angliai West Auckland munkásklubjába és ellopták az ott őrzött első, eredeti labdarúgó Világ Kupát. A Lowly West Auckland Football Club 1910-ben nyerte el örökre a Sir Thomas LiptonróX elnevezett trófeát, miután két éven át minden alkalommal megverte az olasz Juventus csapatát. A tolvajok kizárólag a 90 centiméteres, ezüstből készült Világ Kupát vitték el. máshoz nem nyúltak. Értéke, sporttörténeti emlék jellege miatt, fölbe- csülhetetlen. T otóny eremény ek 13 plusz egy találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 523 447, 13 találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 180 784 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 2828 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyenként 244 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 64 forintot fizetnek. Góltotó: 3 találatos 2 darab, nyereményük egyenként 18 372 forint. Szombaton és vasárnap 23 mérkőzéssel indult Pécsett a Széchenyi-csamokban az Új Dunántúli Napló téli teremkézilabda tornája. Eredmények: Női I. osztály: Pécsi Lepke - Pécsi Zsolnay 21-9 (12-5). V.: Lugosi, Reiter. Góllövők: Ágoston 6, Soós 4, Székelyhidi 4, Filó 3, Mészáros 3, Tomasovics 1, illetve: Mosonyi 3, Maletics 2, Kovács 1, Duda 1, Bene- dekné 1, Lendvay 1. Gard-Mas - Pécsi Zsolnay 22-6 (9-3). V.: Cserepes, Kiss. Góllövők: Pucsli 8, Dobi 3, Sebestyén 3, Kustos 2, György 2, Czakó 1, Wurst 1, Sarlósi- 1, Nagy 1, illetve: Kovács 2, Lendvay 2, Duda 1, Tóka 1. Pécsi Lepke - Pécsi BTC 13-5 (7-3). V.: Nádasdi, Tót. Góllövők: Tomasovics 6, Filó 2, Sqós 2. Ágoston 2, Hegyi 1, illetve: Óvári 2, Hagedüs 2, Horváth 1. Gard-Mas - Pécsi BTC 20-5 (6-2). V.: Cserepes, Kiss. Góllövők: Pucsli 10, Kustos 4, A sportra is érvényes az a közhelyes igazság, amely szerint minden határozat annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Méginkább így van ez, ha olyan kényes területről van szó, mint amilyen a dopping, az illegális „megsegítés”, s ennek a másik oldala: harc a tiltott teljesítménynövelő szerek és módszerek visszaszorításáért. Lausanne-ban, a NOB központjában tartották meg a maga nemében eddig páratlan egynapos összejövetelt, amelyen éppen az doppingellenes háború újabb fejezeteként írták alá azt a megállapodást, amely a közös elveken nyugvó, egységes büntetési gyakorlat alkalmazását mondja ki a vétkesekkel szemben. Az uniformizált nemzetközi doppingellenes szabályzat lényege, hogy a doppingoláson rajtavesztett sportolót minimálisan két évre kell eltiltani a versenyzéstől. Ezt az alapszankciót a magáévá teszi az olimpiai programban szereplő valamennyi sportág nemzetközi szövetsége. Azazhogy éppen ez a kérdés: elfogadják-e a sportági világszövetségek a doppingszigort, avagy dacolnak a NOB- kezdeményezéssel, s a kimondott egységesítés ellenére megpróbálnak valamifajta különu- tas politikát megvalósítani, gyengítve ezáltal az amúgy is kétesélyes doppingháboru sikeres megvívásának esélyét? Sebestyén 2, Wurst 1, Dobi 1, Sarlósi 1, Nagy 1, illetve: Óvári 2, Lázár 1, Hegedűs 1, Golubics 1 góllal. Férfi I. osztály: Homoludens - Mohácsi TE 26-10 (9-7). V.: Lugosi, Reiter. Góllövők: Bálint 4, Késői 4, Kustos 4, Gálfi 3, Rappai 2, Besztercén 2, Buzogány 2, Kárász 2, Tóth 2, Kemenes 1, illetve: Filákovity 5, Kutasi 3, Solt 1, Papp 1. Szigetvár - Mohácsi TE 20-18 (10-6). V.: Kőhalmi, Mészáros. Góllövők: Erdősi 7, Vajda 4, Késmárki 4, Papp 3, Baráth 2, illetve: Papp 6, Gera 6, Reiner 3, Filákovity 2, Kutasi 1. PEAC-Kettele - Homoludens 18-13 (8-6). V.: Cserepes, Kiss. Gólövők: Pók 4, Danyi 3, Monori 3, Kemenes 2, Csonka 2, Mester 1, Horváth L. 1, Schindler 1, Horváth I. 1, illetve: Gálfi 4, Buzogány 4, Rappi 2, Besztercén 1, Tóth 1, Kustos 1. Szigetvár - Mecsek LSE 25-11 (13-11). V.: Péter, RoA lausanne-i fórumon harminc téli és nyári sportág nemzetközi szövetségének vezetői vonultak fel, s mondtak gyakorlatilag egyhangú „igent” a doppingbüntetés minimumára. Ezért is minősíthette Alexandre de Merode herceg, a NOB Orvosi Bizottságának elnöke nagyon jelentős előrelépésnek az elfogadott határozatot, amelyet a korábban kifogásait hangsúlyozók közül a teniszezők, a tol- laslabdázók és a cselgáncsozók is jóváhagytak. Igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy azért még tanulmányozzák a megállapodás részleteit. De Merode mindenekelőtt a teniszsport irányítóit dicsérte, amiért feladták korábbi „ellenzéki” álláspontjukat, s már nem ragaszkodnak a 12 hónapos eltiltáshoz mint a legkisebb büntetési tételhez, hanem beleegyeztek a két esztendős minimumba. A kivétel erősíti a szabályt alapon hiányoztak az eseményről a labdarúgás „vezérei”, a futballsportot irányító testület, a FIFA vezetői. A fontos tanácskozássorozat első szakaszán képviseltette magát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egyik legfőbb vezetője, Sepp Blatter főtitkár. Csakhogy amikor a doppingeltiltás egységesítésével kapcsolatos lényegi elhatározásokról vitáztak és döntöttek a nemzetközi sportszövetségek vezetői, poli. Góllövők: Erdős 10, Késmárki 4, Tóth 2, Szentgyörgyi 2, Papp 2, Vajda 2, Nagybozsár 1, Gombócz 1, Baráth 1, illetve: Brunner 3, Fehér 3, Rozina 2, Koleszár 2, Goják 1. PEAC-Kettele - Mecsek LSE 18-16 (10-6). V.: Hummel, Rupert. Góllövők: Monori 4, Schindler 4, Danyi 3, Kemenes 2, Pók 2, Horváth L. 1, Horváth I. 1, Csonka 1, illetve: Brunner 5, Fehér 5, Rozina 5, Cseh 1. Női II. osztály: PMSC - Zsolnay Kér. 13-4, VM Kon- zum - Beremend 12-9, VM Konzum - Hosszúhetény 20-6, Radnóti - Kozármisleny 16-13, PMSC - Kozármisleny 19-13, VM Konzum - Kozármisleny 24- 9. Férfiak: Pécsi Posta - Komlói Bányász 12-12, Komlói Bányász — Hosszúhetény 21-16, Pécsi Posta - TÁSI 17-14, Serdülő lányok: Anikó - TÁSI 11-8, Hosszúhetény - Beremend 6-3, Anikó - Villány 25- 9, Lepke - Villány 22-8, Ifjúsági fiúk: Zipemovszky TÁSI 22-11. Blatter már nem volt ött a teremben, távozott. Egyes ügynökségek a FIFA „bojkottját” említik ehelyütt, ám NOB-vezetők elzárkóztak ilyesféle jelzők emlegetésétől. Jóval diplomatikusabban úgy fogalmaztak: a megbeszélések - a doppingolok eltiltásáról - a labdarúgókkal még tovább folytatódnak. Annyi tény - mutatnak rá hírmagyarázók -, hogy a FIFA előírásai eltérnek a nemzetközi gyakorlatitól. Ha egy labdarúgót doppingvétségen kapnak rajta, akkor két évre eltiltják - de csak a FIFA égisze alatt folyó eseményektől! A vétkes futballista ugyanis hazája bajnoki küzdelmeiben továbbra is részt vehet. így tehát valóban jogos, ha a NOB-veze- tők azt emlegetik, e téren is tiszta vizet kell önteni a pohárba. Két vélemény a megegyezésről. Primo Nebiolo, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke:- Ha ezt a döntésünket most és itt nem hoztuk volna meg, úgy rengeteg gonddal kellett volna számolnunk az 1996-os atlantai nyári olimpián. Marc Hodler, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) elnöke:- Véleményem szerint az egyes sportágak nemzetközi szövetségeitől függ az, miként valósítják meg ezt a lausanne-i döntést. Ilyen vasárnapot kértek maguknak a kívánságműsorban a PVSK NB I-es kosárlabda csapatai: a férfiak is, a nők is győztek ebben a fordulóban. A férfiaknál a B-csoportban az alapbajnokságból két mérkőzés van vissza. A vasutasok mennek Siófokra és fogadják a Dombóvárt. Pillanatnyilag a Siófok, a Nyíregyháza és a Dombóvár mögött a negyedik helyen állnak. Ha a végére ott is tudnának maradni (lehet, hogy egy győzelem elég hozzá, de akkor minden attól függ, hogy a riválisok eredményei hogyan alakulnak), máris az A-csoport utolsó négy helyezettjével játszhatnának az A-csoportba kerülésért. De hát ez egy kicsivel arrébb van még, úgyhogy egyelőre nem érdemes belebonyolódni az amúgy sem egyszerű kiírásba. Majd ha aktuális lesz, akkor... A PVSK-nőknek nagyon jól jött ez a BSE elleni győzelem. Ugyan, csak az első két fordulót bonyolították le a kézilabda Új Dunántúli Napló Kupa küzdelmeiből, máris sejthetővé vált, hogy ezen a terembajnokságon kik versenyezhetnek a nőknél és a férfaiknál is a kupa- győzelemért. Mindezen találgatást persze megkönnyítette az, hogy a megye hat NB I-es csapata közül csupán a Pécsi Lepke Gard-Mas küldte pályára játékoskeretét. Igaz, a lányok ketté osztva küzdenek a női I. osztályban, csakhogy ennek ellenére - figyelembe véve az erőviszonyokat - csakis ők,- egymás között osztozhatnak az első két helyen. Ugyancsak kialakult a jelöltek listája a férfiaknál is, hiszen a két NB Il-es gárda: mind a PEAC-Kettele, mind a SzigetTonya Harding műkorcsolyázónő, az Egyesült Államok női bajnoka lemondta az éppen esedékes fairfax-i fellépését, arra hivatkozva, hogy „megromlott a kapcsolata a médiával”. Emögött az a tény rejlik, hogy Harding férjét, valamint testőrét azzal gyanúsítja az FBI, ők voltak az értelmi szerzői és felbujtói a Nancy Kerrigan műkorcsolyázónő, Harding vetély- társa ellen elkövetett gálád támadásnak. (A támadó bottal hatalmas ütést mért a térdére.) Az NBC News szerint Ec- kardt, a testőr már vallomást is tett. A mindent kiszimatoló amerikai újságírók egy telefon- beszélgetés magnófelvételéről tudnak, amelynek három résztvevője volt: Jeff Gillooly, aki Tonya Harding férje, a már említett testőr, Eckardt, és a vonal másik végén egy arizonai kiejtéssel beszélő, ma még ismeretlen férfiú, akit szerte AmerikáAz olimpiák történetében először nem állatról, hanem valóságos emberekről mintázták meg az ötkarikás esemény kabaláját. A lillehammeri téli olimpiát két kisgyermek, Haakon és Kristin jelképezi majd. Haakon és Kristin fontos történelmi szerepet töltött be a középkori Norvégiában. A Viking-korszak után, 1206-ban született trónörököst, Haakont még kiskorában menekítették el a királyi család hívei, hogy megmentsék őt az uralkodóház ellenségeitől. Haakon később (1217-1263) uralkodó lett, s a norvég történelem jóságos királyként őrizte ban máris „Arizona Marí’-nek becéznek. „Fültanúk” szerint a magnószalagon az alábbi laza kis párbeszéd folyt:- „Miért nem öljük meg egyszerűen?" (Az Arizona Man hangja)- „Nem kell megölni. Elég egy jó nagy ütés a térdére” (Egyelőre homály fedi, hogy ezt ki mondja, a férj, vagy a testőr?) Az elkövetőről még mindig nem tudni semmit, de sejtik, hogy a támadót Tonya Harding köreiben kell keresni. Tonya Harding magából kikelve tiltakozott: „Ha valaki meg akarta verni Nancyt, az igenis én voltam, de a versenyen és a korcsolyapályán” Nancy Kerigen indulni akar a téli olimpián, Lillehammerban. Ha addig a térde rendbe jön. Fizikoterápiás kezelést kap, a pszichológusok pedig lelki sokkjából is igyekeznek kimenekíteni a korcsolyázónőt. meg emlékét. Kristin szerepe kisebb volt, Haakon nagynénje- ként vált ismertté, s noha 1185-ben született, csak 1215-ig élt (gyermeke születésekor halt meg). A lillehammeri szervezők először Haakont „találták ki” kabalaként, de azután rájöttek, jobb, ha választanak neki egy leánypárt is. Hogy a jelkép minél valóságosabb legyen, 10 ezer 10-11 éves fiatal jelentkezőből válogattak ki nyolc gyermekpárt, akik a játékok ideje alatt a különböző helyszíneken korhű jelmezekben járva-kelve testesítik meg a 17. téli olimpia kabalafiguráit. új Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Doppingszigor Először ember-kabala Lillehammerben