Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)

1994-01-10 / 9. szám

1994. január 10., hétfő A mai nap üj Dunántúli napló 5 Nagy volt Azt hiszem, nincs jámborabb, béketűrőbb fajta a sertéstartó parasztembernél. Tegnap a pécsi vásártéren ti­zenötször annyian várták, hogy az ólmos, szürke pitymallat de­rűs reggelbe forduljon, mint egy héttel korábban. Voltak tán két­százan is. A két kisdéri fiatalember, Vas József és Samu Béla hét óra körül tekerte föl a ponyvát a két utánfutón, hogy 30-40 kilós süldőiket darabonként 3800-ért, a kicsiket 1800-ért kínálják. De fél tizenegy is elmúlt már, mire a 29 rövidorrú, szürke és vörhe- nyes szőrű „duroc”okból egy­néhány vevőre talált.- Nincs pénz rajta - mondja a fiatalabbik -, 4 mázsa táp kell ahhoz, hogy elérjék a 100-110 „Mi’csináljunk, ha nincs másunk!?” a felhozatal a pécsi állatpiacon kilót. A táp mázsája legyen csak 2000 forint, és kell egy kis ku­korica is mellé. A vizet, vil­lanyt, állatorvost, no és a mun­kát ne is számoljuk - és ezt ve­szi át a Möbiusz 107 forintért?!- Csináljuk mégis - jegyzi meg az idősebb -, rávitt ben­nünket a munkanélküliség.- Uram, azt jegyezze meg - szól oda egy őszhajú gazdál­kodó a szomszédos ketrec mel­lől inkább beletörődő, békés mosollyal, mint arrogánsán -, itt nem a munka, hanem az a legjárhatóbb út, ha az ember lop, csal, betör! Többet nyer, mintha disznót ganézna! Az indulatos kémesi most üres kézzel jött.- Hozok egy hét múlva én is, ha nagyobbak lesznek a fehér­jeim. A felvásárlási árak? Az Is­ten se igazodik el köztük, de úgy tudom, Baján most 108-110 forintot is fizetnek a 100-120 ki­lósokért, de miért van az, hogy a különböző fajta disznók húsá­nak az ára egyféle a boltokban, amikor meg a mérlegre hajtják a jószágot, finnyásan válogatnak?- A táp mázsája 2100 forint - magyarázza a korábbi lendület­tel - de a tápok közt is különb­ség van. Nálam a vajszlói az igazi. Volt göbém negyven is, de már a maradék kettőtől is szabadulnék.- Mi haszon rajta? - néz föl rám a kémesi földije. - Itt hely­ben fizettem 460 forintot, min­den malac után 40, az utánfutós kocsi után 160 forintot, és a benzint nem is számoltam. Az kérdésre pedig, hogy ak­kor miért csinálják, egy idős ócsárdi asszony szól oda hoz­zánk: „Mi’csináljunk, ha nincs másunk?” így hát a summa csak annyi, hogy a múlt héten még elégedetten dörzsölhette össze a tenyerét az a néhány gazda, aki itt járt, tegnap pedig már tizen­egy órára csaknem kiürült a ser­téspiac, annyian voltak. Az utolsók közt távozik Már­ton József. A szívós, apró kis- kassai parasztember hajthatat- lanul jár ide. Azt mondja, nem tápot, hanem kukoricát, búzát, napraforgót ad disznainak da­rálva. Amíg győzi, merthogy lassan kifogy a padlás. Búcsút intvén a sárban dagonyázó piac­nak, az ő vérpiros sapkája tüne- dezik föl még messziről. B. R. Egy hét múlva újra megpróbáljuk Fotó: Löffler J övedelemadó-kedvezmény állampapírokra Pécsi alkotók filmje a TV 1 műsorán Portrévázlat Jány Gusztávról Befektetési adókedvezmény az idei összjövedelem után számított személyi jövedelem- adónál azokra az 1994-ben vá­sárolt államkötvényekre vehető majd igénybe, melyek legkeve­sebb hároméves futamidejűek és az állampolgárok tulajdoná­ban van még ez év december 31-én. Az államkötvények hétfőtől megvásárolhatók a Magyar Nemzeti Bank központjában, il­letve megyei fiókjaiban, vala­mint a különböző brókercégek­nél. Minderről Kissné Ladányi Éva, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezető helyettese tájé­koztatta az MTI-t. A Pénzügyminisztérium jö­vedelemadók főosztályának ál­lásfoglalása alapján Kissné La­dányi Éva elmondta: az adó- kedvezmény igénybe vehető akár az elsődleges, akár a má­sodlagos értékpapírpiacon veszi meg a befektető az államköt­vényt. Az adókedvezmény végleges igénybevételéhez az állampa­pírt a vásárlástól számított há­rom évig kell a magánszemély­nek birtokolnia. Ha időközben, azaz három éven belül eladja a kisbefektető az állampapírt, akkor az adó­kedvezményt vissza kell fizet­nie. A főosztályvezető helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy ez alól egy kivétel van: ha 1997 év folyamán jár le az államköt­vény. Az összjövedelem 30 száza­lékáig együttesen idén a követ­kező befektetések vonhatók le: a nyilvánosan forgalomba ho­zott első kibocsátású részvényre fordított összeg, a befektetési alapok első kibocsátású jegyei, az első, illetve másodlagos ér­tékpapírpiacon vásárolt legke­vesebb hároméves futamidejű állampapír. Az adókedvezmény jogos­ságát bármely bizonylattal iga­zolhatja az állampolgár, azaz többek között letéti igazolás­sal, pénztárbizonylattal, illetve adásvételi szerződéssel. Ez a befektetési kedvez­mény már vonatkozik a múlt héten kibocsátott, összességé­ben 15 milliárd forint névér­tékű hároméves futamidejű ál­lamkötvényre is, melynek első félévi kamata bruttó 26 száza­lék. Az állampapír kamatát az első félév után a 90 napos diszkont kincstárjegy kamatá­nak átlagához igazítják, afölött két százalék lesz. A Pécsi Körzeti Televízió munkatársai, Békés Sándor szerkesztő, és Bárány György rendező-operatőr vezetésével egy évvel ezelőtt készítették az első portrévázlatot a II. Magyar Hadsereg parancsnokáról. Bár a hivatalos rehabilitáció azóta megtörtént, Jány Gusztáv alak­ját ma is sokan, sokféleképp emlegetik. A most bemutatásra kerülő film - mondja Békés Sándor, a Pécsi Körzeti Televízió veze­tője - a korábbinál átfogóbb ké­A Mecsek Turista Egyesület kiállítása Az 1993-ban újjáalakult Mecsek Turista Egyesület nagyszabású kiállítással mu­tatkozik be áprilisban a város érdeklődő polgárainak. Mint azt Somogyvári Imre, az egye­sület elnöke elmondta, közel fél évszázados kényszerszüne­teltetés után sikerült újraszer­vezni Pécs város egykori rep­rezentatív egyesületét. Most a számbavétel következik. A tervezett kiállítás is - amely­nek a Szivárvány Gyermekház ad helyet - azt a célt szolgálja, hogy összegyűjtsék és rend­szerezzék a nagymúltú egyesü­let még fellelhető örökségét. Ehhez kérik a nyilvánosság segítségét. Kérik mindazokat, akiknek bármilyen tárgyi emlék, fotó, kiadvány, évkönyv vagy do­kumentum van a birtokukban, jelezzék azt február 15-ig dr. Horváth Csillának, aki a Vá­rostörténeti Múzeumban (Pécs, Felsőmalom u.9., tel: 72/310-165) várja a jelentke­zőket. pet nyújt. Az emlékezők és a dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy Jány Gusztáv már a hadsereg frontra küldésé­nek időpontjában világosan látta, milyen lehetetlen feladat elé állítják a katonákat. Épp ezért folyamatosan követelte az erősítést, de figyelmeztető, kérő, könyörgő jelzéseire nem volt válasz. A mára napvilágot látott hi­vatalos iratok és visszaemléke­zések a magára hagyott, ví­vódó Jány portréját rajzolják, (Folytatás az 1. oldalról) Közel száz gyerekpolgármes­ter és ifjú önkormányzati képvi­selő jött megyénkbe az ország különböző pontjairól. Azért előbb Mágocsra, majd Szabad­szentkirályra, mert e két bara­nyai településen választottak már a felnőttekéhez hasonló, titkos, kislistás, kopogtatócédu­lákat is begyűjtő procedúrával gyermekönkormányzatokat. Egy korábbi beszélgetés so­rán a nógrádi Terény község fia­taljai elmondották, hogy náluk rendszeresen meghívják a gyermek-polgármestert a köz­ség önkormányzatának ülésére, s ha a fiatalságot érintő kérdés­ről esik szó, kikérik vélemé­nyét. (E gyermek-önkormány­zatnak 18 éves korig lehet tagja vagy potenciális jelöltje valaki, s ha a 18-dik évet átlépte, már csak a mozgalom segítője le­het.) A szabadszentkirályi Vargha Ágnes, elsőosztályos azét az emberét, aki nem a ma­gasból elszigetelten, hanem ka­tonáival együtt élte meg a tra­gédiát. Talán a Don-kanyar áldoza­tává vált tízezrek sorsában kí­vánt osztozni, amikor 1945-ben önként hazatért az amerikai hadifogságból, holott tudta: itthon halálos ítélet várja. A most országos adásba ke­rülő bővebb portrét január 11-én 21.55-től láthatják a né­zők a TV 1-en. középiskolás a pécsi kereske­delmiben, de már egy éve hely­béli polgármester is. Szerinte a terényiek példája ragadós lehet: elképzelhető, hogy előbb-utóbb Szabadszentkirályon is behívják majd a testületi ülésre, erre a helybéli felnőtt polgármester kapható lehet. A tanácskozásön egyébként megfogalmazódott: nem baj az, ha e gyermekönkormányzatok sokszínűek, munkájuk külön­bözik egymástól. Mert bizony­nyal másképpen vehetnek részt a gyerekek a kisközségek életé­nek formálásában-alakításában, mint a városokban. Sokáig azt hitték, városokban lehetetlen gyerekönkormányzatok felállí­tása, de erre a minap rácáfolt Fehérgyarmat, s a hírek szerint Putnokon éppen e napokban fo­lyik a választás. Persze sok még a teendő: fő­leg a mozgalom elterjesztése a legfontosabb cél. K. F. Pinceomlás Szekszárdon A hétvégén lezárták és élet­veszélyre figyelmeztető táblák­kal látták el Szekszárdon a Für­dőház utca meredek, soklépcsős járdáját, mert a Kiskadarka utca és a Fürdőház utca közötti ré­szén beszakadt egy pince. A tá­tongó mélységben eltűnt az egyik lakóház végének fala és a fürdőszobája. Az ott lakók a ház másik végébe költöztek. A szomszédok viszont elhagyták a házukat, mivel az ő lakásukat szennyvíz borította el a kataszt­rófa után. Az omláskor ugyanis eltörött a pincerendszer fölött húzódó szennyvízcsatorna. Azt egyelőre nem tudták megállapítani, mi okozta a pince beszakadását, és hogy va­lójában hány pince teteje omlott be. Azon a részen ugyanis olyan pincerendszer épült ki évszáza­dokkal ezelőtt, hogy nemcsak egymás mellett, hanem egymás fölött is húzódnak pincejáratok, vagy oldalágak. Az omlást, a feltételezések szerint a néhány héten belül Szekszárdra hullott több mint 300 milliméter csa­padék okozta. A polgármesteri hivatal in­tézkedése szerint hétfőn - meg­felelő gépekkel - kiemelik a beomlott földet, hogy tisztázni lehessen, mi a teendő a további pusztulás megelőzése érdeké­ben. Infarktus és rák elleni kenyér Többéves kutatómunka eredményeként hamarosan a somogyi boltokba kerül egy új­fajta, szelénnel dúsított kenyér, amely a megyei Sütőipari Válla­lat és a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári karának kö­zös szabadalma alapján készül. A Szelena néven 2-3 hét múlva forgalomba kerülő kenyérről, az eddigi kísérletek alapján azt ál­lítják a kutatók, hogy fogyasz­tása elősegíti az infarktus meg­előzését, valamint rákos megbe­tegedések ellen is sikerrel al­kalmazható. Az emberek napi kenyérszükségletéhez alkal­mazkodva 25 dekás csomago­lásban kerül az üzletekbe az új, gyógyító hatású kenyér. Megjelent a Fülesbagoly A rejtvényfejtők között nép­szerű Fülesbagoly magazin ja­nuár száma megjelent. Az idei első kiadvány 33 keresztrejt­vényt és 11 pályázatot tartal­maz. A lapot megvásárlóknak mindjárt az első oldalakon olyan kérdésekre kell válaszol­niuk, mint hogy milyen iro­dalmi művek kapcsolódnak a Vízkereszthez, mi a szépítkezés illemtana. Az már csak természetes, a kiadvány nagy részét a külön­féle módszerekkel megfejthető keresztrejtvények, talányos kérdések foglalják el, amelyek közül a nehezebben végrehajt­ható feladványok sikeres meg­oldói között értékes nyeremé­nyeket sorsolnak ki.- Ön munkát keres?- Forduljon hozzánk! Szolgáltatásaink az IMJLfMMm számára mm Pécs, Bajcsy-Zs. u. 18. (D0MUS Á.) Tel.: 336-861 Vasárnap délelőtt a pécsi főpályaudvaron Egy óra alatt kilenc vonat indult, érkezett - Rend és biztonság van éjjel és nappal Éjjel is ellenőrzik a várakozó szerelvényeket Fotó: Löffler A vasútállomás, az űrhajók korában is érdekes világ. Még vasárnap, délelőtt is, pedig ilyenkor nincs is igazán „nagy­üzem”. A vasárnap mégiscsak pihenőnap.- A forgalmi vonalon húszán dolgozunk - állítja a pécsi ál­lomás forgalmi irodájában Spitl Gábor forgalmi szolgálattevő - , most, 10 és 11 óra között öt vonat érkezik Pécsre, négy pe­dig indul. Miközben beszél, odalép egy szekrénnyi monstrumhoz, nagy csattanással arrébb húz egy kart, majd egy másikat.- Ez egy 1942-ben készült biztosító berendezés, amellyel ellenőrizni tudom, hogy a vona­tok a helyes vágányra járjanak be, illetve induljanak. Öreg, de jól működik. Az állomás hangszórói gyak­ran „megszólalnak”, a hang tu­lajdonosa egy csöppnyi föld­szinti helyiségben hajol jegyze­tei, s a mikrofon fölé. Mondom, mindig azt gondoltam, a han­gosbemondó valahol a magas­ban ül, ahonnan jól lát.-Jobb lenne bizony, de Pé­csett, sajnos nem így van - mondja Szabadi Istvánná, aki a tizenkét órás szolgálat alatt ki tudja hány mondatot mond el az utasok tájékoztatása, bizton­sága érdekében.- Előfordul, hogy néha baki­zok, főleg estefelé, amikor a géppel leírt betűk már egybe­folynak. Á forgalmi irodába fiatalem­ber érkezik - a kocsitakarítók részéről -, aláírat egy papírt, kérdezném, miért olyan koszo­sak a vonatok, miért hiányoz­nak gyakran a WC-kből a tör­lőkendők, de 5 nem nyilatko­zik, nem a MAV-hoz tartozik, s elviharzik. A váróteremben kevés az ember - csak érvényes jeggyel lehet itt tartózkodni. Ezt, csak­úgy, mint éjszaka a vonatokat, szigorúan ellenőrzik: talán en­nek is köszönhető, hogy a pá­lyaudvar jóideje megszűnt haj­léktalanok éjszakai menedék­helyévé lenni. A vasúti rendőr­ségi megbízott szombaton, va­sárnap a kiírás szerint nem szolgál, de a hétvégén is a rend, a biztonság a jellemző. Kole- szár József kapus szerint erre szükség is van, hiszen baj lenne, ha az utasoknak retteg­niük kellene indulás előtt. R. N. Polgármester-gyerekek országos tanácskozása Háromnapos baranyai eszmecsere

Next

/
Thumbnails
Contents