Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)

1994-01-10 / 9. szám

1994. január 10., hétfő A mai nap új Dunántúli napló 3 Nincs béke a Pécsi Szolgáltató Szövetkezetben Megegyezés nem született, de az épületfoglalók visszavonultak Az elmúlt héten hírt ad­tunk a Pécsi Szolgáltató Szövetkezet volt tagjai és az Oster Pécs Rt. között dúló vitáról és az épületfog­lalásig fajuló akcióról. A felszámolóbiztos köz­vetítésével tárgyalóasztal­hoz ültek az érdekeltek, az üzletrész-tulajdonosok megbízottai és az üzlet­társ-hitelező Oster Rt. kép­viselője. Sajnos, nem szüle­tett egyezség, megállapo­dás. A tárgyaláson mindenki elmondta a maga vélemé­nyét és javaslatát, de a me­rev álláspontok miatt nem közelítettek egymáshoz, így most sincs béke, csak viszonylagos nyugalom.- Az ügy bonyolultabb annál, minthogy könnyen elvárható lenne a megegye­zés, mert a törvényesség, a gazdaságosság és a korábbi sérelmek miatti érzelmi túl­fűtöttség nem hozható kö­zös nevezőre - mondta a Bross Holdingtól dr. Erdősi Éva, aki a felszámolást végzi. Az Oster Pécs Rt. el­nök-igazgatója, Lischka László arról tájékoztatott, hogy a lakatosműhely előtti blokádot megszüntették és az Oster cég kinyithatott.- Minden részlegben fel­vették a munkát, még a 30 szövetkezeti üzletrész-tu­lajdonos is dolgozik. A két napi munkakieséssel bor­zalmas károkat okoztak ne­künk, amiért valakinek fel­elnie kell - mondta. Antal Imre 1975 óta tagja a szövetkezetnek, és 100 je­lentkező társával együtt lett 1992-ben üzletrész-tulaj­donos, akik közül 1993-ban 40 fő a létszámleépítés ál­dozata lett.- A lakatosműhelybe mi csak a hátsó ajtón át juthat­tunk be, de az autószere­lőknek is itt van az öltö­zője. A konfliktusban ket­tévált az üzletrész-tulajdo­nosok köre, egyik csoportot az Osternél most dolgozó tagok, a másikat az egykori tagok és elbocsátottak al­kotják. Megpróbáltuk békí- teni társainkat, talán ezért is nem történt tettlegesség. Az elbocsátott üzlet­rész-tulajdonosok nem fo­gadták el a vagyonrészükre felajánlott alacsony megvá­sárlási árat, amit még de­cemberben megkaptak volna. Ám az előidéző okok között személyi jellegű is volt. A mindkét cégnél egy időben elnöki posztot be­töltő Lischka Lászlót a szö­vetkezetnél 1993-ban Dar- vasi Zoltán váltotta fel, aki egyszeriben minden koráb­ban megkötött szerződést felmondott, így az Oster cégnél a társtulajdonosi ap­portot és lízingmegállapo­dást is. Azt már dr. Erdősi Évától tudtuk meg, hogy 3 hónapja megkezdődött a szövetke­zet felszámolása, ezért ez idő alatt Darvasi Zoltán in­tézkedései jogszerűtlenek. Az üzletrész-tulajdonokért felajánlott árat 35 jelenlegi tag elfogadta, míg az 57 régi és elbocsátott tag el­utasította. A volt elnök és üzlet­rész-tulajdonos Darvasi Zoltán véleménye:- A felszámolóbiztoson keresztül kívánta megvenni szövetkezeti vagyonré­szünket az Itálkamion Kft. és bennünket csak 10%-kal fizettek volna ki. Mi többet akartunk kapni a vagyonré­szünkért, és nem fogadtuk el az ajánlatot. Ezért dön­töttünk a demonstráció mel­lett, még ha épületfoglalás­sal is, de megvédjük a szö­vetkezeti 4/9-ed tulajdont.- Az Oster Pécs Rt. ku­tyás védelmet rendelt el el­lenünk, amikor tudomására jutott szándékunk. Az akci­óval fel akartuk hívni a fi­gyelmei esetünkre. Egyéb­ként csak most tudtuk meg, hogy dr. Király Attila, az Oster Pécs Rt.-ben lévő tu­lajdonrészét közben eladta a Tritex-nek, és mivel már nem tulajdonos, nem tud­tunk érdemben tárgyalni vele. Ez is közrejátszott abban, hogy nem jött létre meg­egyezés a legutóbbi tárgya­láson. A felszámolási tevé­kenység most áll, a hitele­zők pedig várják a pénzü­ket. Rozvány Gy. Műsoraikban öt évszázad muzsikájából merítenek A Daniel Speer Brass Quintet sikerei Öt vidám, fiatal pécsi zenész Négy évvel ezelőtt alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskola Pécsi Tagozatának hall­gatóiból a Dániel Speer Brass Quintet. Horváth Zoltán és Hammer Gábor trombitán, Járai György kürtön, Sörfőző Zoltán harsonán és Maronics Péter tu­bán játszik. Az együttes nevét a barokk kor egyik érdekes egyéniségéről Dániel Speerről kapta, aki híres utazó volt, bejárta a világot és Magyarországon is megfordult. Élményeit zenében mesélte el. Műsoraikban öt évszázad mu­zsikájából merítenek, de meg­szólaltatnak számos könnyűze­nei átiratot is. A névadó művei mellett Pezel, Bach, Händel, Vivaldi, valamint néhány klasz- szikus, romantikus és kortárs szerző műveit is játsszák. A koncertek mellett számos hazai és külföldi kastélyban, temp­lomban is felléptek. Legutóbb Ausztriában jártak, amivel egy időben jelent meg műsoros ka­zettájuk.- A komolyzenei gyökerek nem olyan mélyek, hogy ne ad­hatnánk elő könnyedebb dara­bokat is - mondja Sörfőző Zol­tán. - Mindannyian fiatalok va­gyunk, közel állnak hozzánk a dzsessz-feldolgozások. A partykon, bálokon, fogadáso­kon igyekszünk nem hagyomá­nyos kamaramuzsikát játszani, hanem különöző meglepetések­kel alakítjuk show-vá a műso­runkat. így is megpróbálunk közelebb kerülni a közönség­hez. Rendhagyó ének órákat tar­tanak, a pécsi és baranyai isko­lák mellett, Szekszárdra is meghívták őket. Hamarosan a párizsi iskolások is megismer­kedhetnek ezeknek az óráknak a hangulatával.- Szívesen csináljuk, mert sokkal kötetlenebb formában ismerhetik meg a zeneműveket a diákok - fejezi be beszélgeté­sünket Sörfőző Zoltán. - Igyek­szünk minél változatosabbá tenni, vetélkedőket rendezünk, apró ajándékokkal lepjük meg őket, kipróbálhatják a hangsze­reket. Ezeken a házi hangverse­nyeken, amit hangszerbemuta­tóval együtt tartunk, a gyer­mekdal-feldolgozások mellett, a könnyűzenei átiratok is szere­pelnek. Ezzel is próbáljuk játé­kos formában a gyerekek zenei nevelését segíteni. Sz. K. Vendéglátóipari kalauz Hatnyelvű nemzetközi gasztronómia kiadvány készült Vendéglátóipari kalauz néven hatnyelvű katalógust ad ki az Alpok-Adria Munkakö­zösség, amelyet mind a hat or­szág, tizennyolc tartományában terjesztenek. Magyarországon négy megye - Baranya, So­mogy, Vas, Zala és Győr-Sop- ron-Moson - vendéglősei pá­lyázhatnak, hogy bekerüljenek a tetszetős kiadványba. A felté­telek szigorúak, például a sze­mélyzet egyik tagjának beszél­nie kell az Alpok-Adria hivata­los nyelvek egyikét, az étel- és italválaszték az adott terület gasztronómiáját kell, hogy be­mutassa. Elvárják, hogy az étteremben egy vitrinben a helyi kézműve­sipari termékek is megtekinthe­tők legyenek, az üzlet tulajdo­nosának vállalnia kell, hogy kapcsolatot tart a többi Al­pok-Adria vendéglátóval, két­évente egy alkalommal gasztro­nómiai napokat tart. Az Alpok-Adria Vendéglátó­ipari Üzlet címet megyénként tíz vendéglátóegység kaphatja meg, amely egyben azt is je­lenti, hogy a pályázat győztesei az általuk nyújtott szolgáltatá­sokkal szerepelnek a Vendéglá­tóipari kalauz kiadványban. A megye vendendéglősei a pályá­zat részleteiről a Baranya Me­gyei Idegenforgalmi Informá­ciós Hivatal (Tourinform) pé­csi, Széchenyi téri irodájában kaphatnak tájékoztatást. R. N. Alpok-Adria központ Milyen hasznuk lesz a vállalkozóknak? Ebben az esztendőben Pécs lesz az Alpok-Adria Munkakö­zösség egyik központja: a ka­marák közötti együttműködés elnökévé ugyanis Szűcs Istvánt, a Dél-Dunántúli Regionális Gazdasági Kamara elnökét vá­lasztották.- Mit jelent ez a megbízatás, ennek révén fókuszba kerül a régió gazdasága?- Mindenképpen erre a terü­letre irányítja a figyelmet, s azt hiszem nem túlzás kijelenteni, hogy a gazdasági súlypont áthe­lyeződik Pécsre. Ez többek kö­zött azt is jelenti, hogy ebben az esztendőben a mi kamaránk ko­ordinálja mindazokat az új programokat - például a Mem­bership Card tervezetet, ennek lényege, hogy a kamarák vala­mennyi szolgáltatása kedvez­ményes alapon válik hozzáfér­hetővé -, amelyek a közösségen belül megvalósításra várnak. Hozzátenném, azért is megtisz­telő e megbízatás, mert csak két magyar tagkamara - az egyik a miénk - működik részleges ál­lamigazgatási felhatalmazás alapján.- A többi tartományban, sza­bad államban közjogi, automa­tikus tagságú kamarák - remél­hetően előbb-utóbb nálunk is - dolgoznak, amelyek az adott térség gazdasági fejlesztésének legfőbb felelősei.- A cégek, kisebb-nagyobb vállalkozások milyen hasznot remélhetnek?- Mindenekelőtt azt, hogy olyan adatbázis kerül Pécsre, amelyhez tagjaink közvetlenül hozzáférhetnek, s az új infor­mációk birtokában üzleti kap­csolataikat kialakíthatják, il­letve a meglévőket a mostaninál könnyebben tovább bővíthetik. Azt sem szabad azonban elfe­lednünk, hogy szeptemberben Pécsett lesz az Álpok-Adria kamarai tanácskozása, amelyre olyan gazdasági emberek jön­nek el, akik régiójuk meghatá­rozó szereplői. Azt hiszem, ezeknek a személyes élmé­nyeknek közvetlen, akár befek­tetési vonzatúk is lehet.- A munkaközösségen belül kialakult egy magyar lobby, hi­szen már ketten is vezető pozí­cióban dolgoznak.- A Somogy Megyei Köz­gyűlés elnöke áll az Alpok-Ad­ria élén is, nyilvánvaló, hogy mindent megteszünk a régió ér­dekében. Mi megértjük egy­mást, de jó lenne, ha szót tud­nánk érteni, a többi önkor­mányzattal is ... Roszprim Nándor Egyre többen választják a szerzetesi hivatást Pécsett egyre több szerzetes nővér tűnik fel az utcákon. Pécsbányatalepen és Pécssza- bolcson élnek, az Assisi Szent Ferenc Leányai Ápolórend felszentelt tagjai. Közülük nyolcán Pécsbányán, öten a gyermekkórházban dolgoz­nak.-A szerzetesi hivatás egy hit-titok, nagyon erős belső késztetés - mondja Kapiszt- rána nővér.- Az a fiatal lány, akit be­lülről megmozgat ez az érzés, nem tud ennek ellenállni. Az érdeklődőknek inkább a ne­hézségeket mondjuk el. A leg­több jelentkezőnél a belső hí­vás olyan erős, hogy mindent vállal és belép a rendbe. Hat hónapig tart a jelöld idő. Van, aki elmegy, de van, aki nem felel meg és elküldik. Fél év után ünnepélyesen beöltözik a jelölt, megkapja a rendi ruhát. Két évig tart a no- viciátusi idő, ez szintén próba­idő, de ez már jóval kötöttebb, mint az első félév. Két év eltelte után kerül sor A szerzetesi hivatás egy hit-titok, erős belső késztetés Fotó: Läufer László az első fogadalomtételre, ami egy évre szól. Három éven át egy-egy évre tesznek foga­dalmat a nővérek, és hat év el­teltével tesznek örök foga­dalmat.- A jelölt többször írhat le­velet, gyakrabban hazamehet, látogatókat fogadhat. A komo­lyabb elszakadás a fogadalom­tétel után következik be, ami­kor el kell válni a szülőktől, testvérektől. Érkeztek már jelöltek Bonyhádról, Felvidékről, Er­délyből. Mostanában Kiskun­halasról hívott egy fiatal lány, aki egészségügyi iskolába jár, hogy szeretne belépni a ren­dünkbe. Budapestről a Sem­melweis Orvostudományi Egyetem gyermekklinikájáról is kértek tőlünk ápolónővére­ket. Míg 1990-ben egy-egy fia­tal volt közöttük, 1993-ban már tizenhármán voltak. Jo­anna nővér messziről érkezett Pécsre. Bakuban akart zár­dába vonulni, de ott nem vet­ték fel. Egy segítőkész atya kere­sett. neki Magyarországon he­lyet, így került Pécsre a feren­ces betegápoló nővérekhez. Súlyos betegeket ápol. Má­sodéves novicia. Már egész jól beszél magyarul, írni is ta­nul. Annakidején nem jó úton kereste a boldogságot, és zsá­kutcába jutott Leonetta nővér. Ebben az időben találkozott egy vallásos ifjúsági csoport­tal, ahova szívesen járt. Egyre jobban érdekelte azoknak az embereknek az élete, akik is­tennek szentelték teljes egé­szében az életüket. Megis­merkedett a pécsi ferences be­tegápoló nővérekkel és belé­pett a közösségbe. A boldogságot a pénzben, a jólétben, a divatos ruhákban és a karrierben álmodta meg annak idején Regina fogadal- mas nővér. Egyszer azonban megszó­lalt benne egy hang. Belépett a rendbe, több ferences atya is segítette, hogy elhatározásá­ban kitartson. Elvégezte az ápolónői szakiskolát, most a teológián tanul. Sz. K.

Next

/
Thumbnails
Contents