Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)

1993-12-24 / 351. szám

1993. december 24., péntek Kultúra új Dunántúli napló 19 Ajándékba kaptam a hangom Megy esi Schwartz Lucia az opera mellett döntött Megyesi Schwartz Lucia éne­kesnő (igen, így kell őt nevezni, hiába „diák” még hivatalosan) programja mind sűrűbbé válik. Amellett, hogy a IV. évet jáija a Zeneművészeti Főiskolán - és lévén december, épp vizsgákra készül -, néhány napon belül fellépése volt Miskolcon, Pé­csett és Székesfehérvárott. A múlt szombaton a pécsi Bazili­kában énekelte Bach Karácso­nyi oratóriumában az alt áriá­kat. 23 éves, és bizony nagyon lelkes és elszánt: operaénekesnő szeretne lenni.- A zene mindig nagyon fon­tos volt számomra, és ez családi örökség - mondja Lucia. - Elő­ször hegedülni kezdtem, de saj­nos nem túlzottan szerettem a gyakorlás hosszadalmas óráit. Nyolcadikos koromtól énekelek komolyabban, bár addig is a Mátyás Király Utcai Általános Iskolába jártam ének tagozatra; csakhát addig az ének az ének­órát jelentette. A Művészeti Szakközépbe szolfézs-szakra jelentkeztem, közben persze énekeltem is sokat, főleg népda­lokat. De aztán 16 évesen el­kezdett „fejlődni” a hangom, és ezzel jött a döntés, hogy először a pécsi, majd a szegedi Zene- művészeti Főiskolára jártam, az előbbin Bállá Mária, az utóbbin Sinkó György volt a tanárom.- Mekkora rizikó az ember egész életét feltenni a saját hangjára?- Ez bizony nagy rizikó. Egy hang sosincs „készen”. Folya­matosan érik, változik. Talán banálisán hangzik, de minden napért meg kell küzdeni. Soha nem tudhatom, melyik reggel ébredek arra, hogy elment a hangom. Csak alapos techniká­val, állandó tréninggel lehet menni valamire.-S Te a legjobb úton vagy efelé a bizonyos „művészség” felé.- Én hiszek abban, hogy ajándékba kaptam a hangomat, s ezt kamatoztatnom kell, a leg­jobb értelemben kihasználni. Szeretek szerepelni is, bevallha­tom. Ilyenkor teljesen megvál­tozom, valósággal doppingolva érzem magam.- Hogyan telik egy fiatal énekesnő egy napja ?- Minden nap van ének. Hét- főn-szerdán-pénteken Bende Zsolt tanár úrral a technikát csi­szoljuk, a többi napon korrepe- tíció a program. Ez napi 2-3 órát jelent, de most, hogy elhatároz­tam, hogy operaénekes szeret­nék lenni, azt hiszem, szükséges lesz a napi 4-5 óra gyakorlásra áttérni.- Milyen tanácsokkal szol­gálhatnak a mesterek, az emlí­tett tanárok, vagy Hamari Júlia, aki szintén szeretettel figyel rád?- Az éneklésben nagyon apró dolgokon el lehet csúszni, sok­szor végezetesen is. Ezeket kell bennem tudatosítani. Egysze­rűen megmutatják sokszor: így jó. Kell a jó tanár, mert én belül másképp hallom a hangom, mint ami kívül szól. Operaénekesként mezzo­szoprán szerepek fognak majd nekem jól állni, de ehhez még túl fiatal vagyok. Azonban már tanulok egy-két szerepet Mo­zart, Humperdinck, Rossini operákból. Ám addig is marad­nak a dalok és az oratóriumok. Nagyon szeretem Bachot, Han­delt, Brahmsot, Mahlert. M. K. Borok az ünnepi asztalon Rozé tulipánalakú talpaspohárban Fotó: Palotásné Andor Ilona Szép szavakkal, öleléssel Az ünnepi étkezés elképzel­hetetlen a borok nélkül. Rejtel­meikből Kömyei Béla, az FM Baranya Megyei Földművelési Hivatalának kerészeti-borászati szakfelügyelője adott ízelítőt:-A bort már a Biblia és a régi Mezopotámia is ismerte. Rangját jelzi, hogy a zsidó, a keresztény és a mohamedán val­lás is beépítette szertartásaiba. A bor hihetetlenül gazdag táp­anyagokban, vitaminokat, pro- vitaminokat, nyomelemeket is tartalmaz, noha a legtöbb em­bernek alkoholtartalma vala­mint a részegség jut róla eszébe. Közhely, hogy a bort is mérték­kel, a maga helyén, jól megvá­logatva kell fogyasztani.-Milyen rangja van a bara­nyai bornak?-Francia vendégeink szerint Bordeaux nedűivel vetekszik, az olaszok fehér borainkra es­küsznek. Kiváló adottságaink vannak a minőségi borterme­lésre, amit az 1993-as stuttgarti világkiállításon is bizonyítottak a villányi borok.-A baranyai borügyek fel­lendülése várható, hisz 1996-ban itt rendezik a Borter­melő Régiók Európai Szerveze­tének II. világkonferenciáját, előtte pedig országos borászati rendezvényeket. Hanem ér­tünk-e igazán a bor fogyasztá­sához?- Sajnos a hivatásos vendég­látók sem, hisz aperitifként álta­lában töményeket, azaz vízben oldott alkoholt kínálnak, holott stílusosabb egy tokajival kez­deni. Az éttermekben első az italrendelés, holott erre csak az­után tudok válaszolni, ha már kiválasztottam az ételt. És még sorolhatnám...-Karácsonykor milyen bor kerül az önök asztalára?- Nálunk bableves és diós derelye a karácsonyi vacsora, s ehhez saját termésű rizlingszil­vánit iszunk. Halakhoz, szár­nyasokhoz közismerten a fehér borok illenek, például chardon- nay vagy hárslevelű, ami lefelé szűkülő talpaspohárban érvé­nyesül igazán. A vörösbor pe­dig kerekded talpaspohárban, például vadakhoz a Villányban burgundinak nevezett kékfran­kos vagy a cabemet. A fehérhú­sokhoz illő rozénak különleges, tulipánalakú pohár dukál. A fe­hér pezsgőhöz a hosszúkás flőte, vöröshöz a széles schale a megfelelő pohár, s ezt az italt 8-10 fokon kínáljuk. A testes vörösborok 15-16 fokon a legki­tűnőbbek. A különleges, igazán ünnepi alkalmakra a muzeális értékű, öt évnél idősebb borokat válasszunk. Mindez nemcsak formaság, mert a megfelelő felszolgálás­sal, az ételek és italok szakava­tott kombinációjával érvényesül a kiválasztott bor illata, zamata, s az összecsendülő poharak hangjával fülünk is résztvesz az érzékszervek eme játékában.- Ez maga a borkultúra, amit nem ismerünk igazán...- Erre tanítanak Eu- rópa-szerte a borutak, melyek­nek katalógusában ott van már a gyűd-palkonyai borok útja is. A borút nem azt jelenti, hogy pin- céről-pincére dülöngél a társa­ság, hanem megismeri a borfo­gyasztás kultúráját, továbbá az adott borvidék egyéb, kulturális és gasztronómiai nevezetessé­geit. Aztán a Tourinformnál meg­tudtuk, szervezésükben a bara­nyai gazdák ellátogathatnak a 40 éve működő elzászi, továbbá az osztrák és a német borutakra, hogy megismerjék a borfo­gyasztás kultúrájának nyugati tapasztalatait. G. O. Újságíró nemigen fogadhat el ajándékot azoktól, akikről ír, nemrég mégis kivételt tettem. Angyalkát, papítjászolba fekte­tett Kisjézust, vatta-hópehellyel díszített fenyőágat, pillekönnyű vatelin-hóembert, díszes pa­pírba kötött dobozkát nyomtak a kezembe azok a beteg kisgye­rekek, akiket a POTE Gyer­mekklinikáján látogattam meg. A karácsonyra készültek ők is, bár szerencsére legtöbbjük otthon töltheti az ünnepet. An­dor Mária vezetésével ezúttal közel tíz kis beteg telepedett be a sebészeti osztály ebédlőjébe, hogy játsszanak és énekelges­senek egy kicsit, és hogy né­hány kedves díszt ügyeskedje­nek össze a karácsonyfára. Andor Mária tizenkét éve foglalkozik a gyerekekkel, most mint a Szivárvány gyermekház „kihelyezett” szakkörének ve­zetője. De nemcsak hetenként kétszer találkozik kis védencei­vel, belső indíttatásból többet van velük. Ha úgy adódik, nem sajnálja az idejét, és bejön este egy mesét elmondani, vagy csak elénekelni egy altatódalt. Segítői, barátai is vannak, mint Marsai Györgyné, Piroska néni, aki ottjártamkor éppen a csipke- firiom angyalkák összeállításá­nak titkát osztotta meg a gyere­kekkel. Andor Mária amúgy nem szívesen beszél magáról, sőt kér, hogy véletlenül se ő legyen a központja ennek az írásnak, hanem az ügy, amiért dolgozik.- A kórház is olyan, mint egy család. Itt is van férfi, nő és gyerek, itt is kell legyen féltés, óvás, símogatás. A nővér, az orvos és mindenki, aki meg­kapja egy időre a gyereket, itt arra is odafigyel, hogy szép szót is adjon neki és ölelést. Azt mondjuk hát a gyereknek: itt van a te játékod, pótolni akar­juk a te életed legszebb dolgát, amig velünk vagy... A 8 éves Viktória talán még nem ért ebből mindent, csak nagy, figyelő szemekkel hall­gatja, amiről beszélünk, de a 16 éves, harmadikos gimnazista Zsanett már el meri mondani, amire gondol:-Nagyon jónak tartom, ami itt történik, mert leköti a gyere­keket, az embernek nem jut any- nyira eszébe a betegsége ... Szerencsés a klinika és a szakkörvezető egymásra talá­lása, itt nem félnek attól, hajön, sőt, megkérdezik időnként, mire van szüksége, és segítik is, ha tudják.- Az én legfontosabb dolgom a világban az - vallja beszélge­tőpartnerem -, hogy sikerél­ményt adjak. A leglényegesebb, hogy minél többet adjunk, ki-ki a maga területén. Ebben az anyagi gondoktól terhes világ­ban ne mindig a legkisebb le­gyen az áldozat! A kicsi még tiszta, makulátlan, nem tud vé­dekezni ... Én csak azt szeret­ném üzenni, hogy ne felejtsük el a meséket, a öleléseket, az imát. Az a kisgyerek, aki ezt a negye­dórát minden nap megkapja a szüleitől, más felnőtté lesz majd. Hát ezek az én receptjeim . .. Hodnik Ildikó Gy. Jézuska él Mi az igazság a Jézuska kö­rül? Igen régi gyermekkérdé­sek ezek, s ennek bizonyítá­sára álljon itt egy immár hí­res, kulturtörténészek által is számon tartott levélváltás. „Bácsi! 8 esztendős va­gyok és akad barátom, aki azt mondja, nem is létezik Jézuska. Mikor a papámat kérdeztem erről, ő azt mondta, hogy ami a S unban olvasható, az mindig igaz, tehát meg kellene kérdez­nem a Sunt. Hát megkérde­zem”. Aki dolgozott már szer­kesztőségben, tudja, az is megeshetett volna, hogy a levelekért felelős munkatárs egy-két odavetett sorral in­tézi el a választ. Ez a levél azonban a főszerkesztő, Francis Church kezébe ke­rült, aki maga ragadott tollat és a kislánynak írott levelét a lap az első oldalon közölte karácsonyi számában. A le­vél szó szerint így hangzik: „Kedves Virginia! A kis barátodnak nincs igaza. Ő csak azt his^i, amit lát. De nemcsak a gyerekek, hanem mi, emberek is túlsá­gosan kicsik vagyunk ahhoz, hogy mindent megértsünk, ami körülöttünk van. Igen, Virginia, Jézuska lé­tezik. Éppúgy létezik, mint az önmagában láthatatlan Szeretet, Nagylelkűség vagy Hűség. És ez teszi szebbé, melegebbé az életünket, hogy léteznek. Milyen sötét is volna a világ nélkülük és Jézuska nélkül! Hit sem volna, Költészet sem volna. Nem érhetjük be csak a látható szépséggel, Virginia, szükségünk van arra a látha­tatlan fényre is, ami gyer­mekkorunkból sugárzik ki egész életünkre. Van Jé­zuska, Virginia, mert ha nem lenne, nem lennének mesék sem. A karácsonyfa alatt, Szentestén előállhatnál azzal az ötlettel, mindenki széled- jen szét és keresse Jézuskát. Senki sem lelné - de mit bi­zonyítana ez? A legfonto­sabb dolgok, kislányom, lát­hatatlanok ... A Jézuska él és mindig élni fog, amíg Hozzád hasonló gyermekek­nek örömet okozhat. Boldog Karácsonyt, Vir­ginia. A Te Francis Church-öd.” Befejezésül egy apróság: a levélváltás éve 1897. Utána több mint fél évszázadon át olvasható volt a Sun minden karácsonyi számában. Egé­szen 1950-ig, amikor a Sun megszűnt. Negyedszázad szü­net után 1977-től a német Welt am Sonntag karácsonyi számai folytatják a hagyo­mányt. Francis Church bizto­san rég halott és valószínűleg Virginia is. De a Jézuska él. Az Orsolya utcai faragott bútor a dédunokával Párizstól New York-ig „Szalmásy Sándornak érett, az egész országban egyedül való fafaragó művészete, a for­máknak, magyar díszítő motí­vumoknak kimeríthetetlenül gazdag, elmondhatatlanul szép őserdeje, a tudatos válogatás és a született készség által megte­remtett faragványok különös vi­lága, aminek vannak csodálói Angliában csakúgy, mint Brüsz- szelben, nálunk meg éppen csak tudnak róla" - írja a Dunántúl 1938. július 2-i száma Szalmásy Sándor Pécsett élő tanítóról, aki 1892-ben született és 30 évvel ezelőtt hunyt el, méltatlanul el­feledve.- Kis elemista korom óta is­mertem - meséli Bogáthy Fe­renc, nyugdíjas tanító, iskola- igazgató, - ugyanis apám is tanító volt és Szalmásy is. A háború alatt elvitték tanáromat, Klug K. Györgyöt - akkoriban én ötödéves képzős voltam -, s akkor került a Tanítóképzőbe Szalmásy Sándor. A tanfelügye­lőség őt találta alkalmasnak Pé­csett a tanítók közül, aki vállalta is azt a nehéz feladatot, hogy rajzot és kézimunkát tanítson. A Pécsi Püspöki Tanítóképző egykori tanára tucatnyi tanító­val szerettette meg a népművé­szetet, s tanítás mellett, ottho­nában lévő kis műhelyében fa­ragta gyönyörű szelencéit, búto­rait. Mint Bogáthy Ferenctől és Gamus Gézától, egykori tanít­ványaitól megtudtuk, még az 1946-os tablójuk keretét is Szalmásy Sándor faragta. A Papnövelde utcai lakásban, Szalmásy egykori otthonában most fiának özvegye él. A lakás tele van emlékekkel, minden­felé faragványok. S nemcsak az övéi, hanem néhai jogász fiáé, sőt köztük vannak unokájának, a ma is aktívan faragó Szalmásy Gábornak is munkái. Az egykori sikerekről a dí­szes oklevelek tanúskodnak: Párizsból, Brüsszelből, New Yorkból származnak, zömmel a harmincas évekből. Az Orsolya utcai kis házban lányának családja él. Az egykor lebontásra ítélt, aztán váratlanul kegyelmet kapott kis családi ház valamikor jobb napokat látha­tott. A két nagyszoba bútorzata teljes egészében Szalmásy Sán­dor alkotása, a székek, asztalok, ebédlőszekrény, sublót, reka- mié növényi ornamentikával gazdagon díszített darabjai. „Milyen célravezető lenne egy egész generációt megtaní­tani erre a gyönyörű mester­ségre. Mennyi munkanélküli, ügyeskezű fiatalember kapna ezáltal kenyeret. Örvendetesen fejlődő idegenforgalmunk igen sok szép és olcsó, érdekes, ere­deti faragvány értékesítését tenné lehetővé. Idehaza is sokan vennének névnapi, karácsonyi, menyegzői ajándéknak művészi, magyaros, közhasznú tárgya­kat. Csak egy kis jóakaratú segít­ségre lenne szükség. Nem is pénzbeli segítségre gondolok, csak erkölcsi támogatásra és egy kis propagandára” - mondja Szalmásy Sándor a Pe­dagógiai Szeminárium 1934. évi 2. számában, mondhatnánk ma is, hatvan év múltán. És mi­lyen jó lenne majdan, ha ezeket a ritka bútorokat múzeumban láthatnánk, hogy bárki megte­kinthesse őket. Cs. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents