Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-20 / 347. szám
1993. december 20., hétfő Magazin uj Dunántúli napló 11 A Vietkong főhadiszállása turistalátványosság Mindvégig rejtély maradt Harmincán vettek részt Tokióban az év végi ordítási versenyen december 16-án. A vetélkedőt Tatsuro Murano nyerte meg 113,8 decibellel. Kire vadásznak a nők? Lengyel alvilág Különleges rendőri védőőrizet alá került a poznani Radio S. A stúdiót ugyanis ismeretlenek azzal fenyegették meg, hogy megtámadják, és szétrombolják berendezéseit. A nyomozók valószínűnek tartják, hogy a helyi alvilág áll a fenyegetés mögött, s a csoportnak van is ereje és eszköze ahhoz, hogy ilyen terrorista akciót hajtson végre. A fenyegetés ugyanis azt követően érkezett, hogy az S sorozatot inditott, amelynek célja a helyi bűnözők világának leleplezése. Beszámoltak egyebek között arról, hogy a város egyetlen indiai éttermére zárás után ismeretlen tettesek gyújtóbombát dobtak, miután a vendéglő tulajdonosa nem volt hajlandó fizetni a helyi maffia „védelméért”. Coca Cola áradat Közép-Európában Az amerikai Coca-Cola cég a következő években is eladásainak kétszámjegyű növekedését várja Közép-Európában, még azután is, hogy az emelkedés üteme az idén lelassult. Az osztrák, cseh, szlovák és magyar piacokat ellenőrző bécsi kirendeltség kereskedelmi igazgatója szerint a tavalyi 35 százalék után az idén 17 százalékos forgalomnövekedést vár a cég a térségben. Az 1992-ben mért meredek emelkedésben nem kis része volt a magyarországi fogyasztás megkétszereződésének. A vállalat szeretne még évekig kétszámjegyű növekedést jegyezni a négy országban, amelynek összesen 34 millió lakója évi 670 millió liter Coca-Cola-terméket iszik. Vivien Leigh Oscar-ja 510 ezer dollárért kelt el egy New York-i árverésen Vivien Leigh Oscar-díja, az aranyozott szobrocska, amelyet az „Elfújta a szél” című, immár klasszikusnak számító amerikai filmben Scarlett O’Hara alakításáért kapott. Élénk versengés után egy meg nem nevezett licitáló telefonon keresztül - az árverési cég által várt összeg ötszörösének felajánlásával - szerezte meg magának az ereklyét. Leigh ismeretlen angol színésznő volt még, amikor 1939-ben David Selznick őt választotta ki a hőn áhított szerep alakítására. Ezzel az ifjú tehetség Bette Davist, Greta Garbót, Greer Gar- sont és Irene Dunnt ütötte el a szereptől. Ho Si Minh-várostól hatvan kilométerre északnyugatra található a vietnami háború legtitkosabb építménye: egy 220 km hosszú földalatti alagútrendszer. Ez volt a Vietkong főhadiszállása. Az amerikaiak képtelenek voltak az alagútrendszert megtalálni, most viszont turisták látogathatják a helyiségeket. A labirintus gigantikus. Három emeletnyire, 13 méter mélyen nyúlik a föld alá. A legtöbb alagút azonban még az egyméteres magasságot sem éri el. Még a turisták számára megnagyobbított folyosókon is nehéz a magasra nőtt európaiaknak és amerikaiaknak négykézláb mászkálni a sötétségben. Az alagútrendszer rémálma volt az amerikai katonáknak. Az Egyesült Államok hadvezetése tudott a rejtekhelyről, kiterjedéséről azonban nem. Éveken A világ legjobban kereső volt politikusainak ranglistáján a harmadik helyezett Mihail Gorbacsov, aki december elején nagy-britanniai előadókörutatk kezdett - nem utolsó sorban azért, hogy megőrizze új rangját. Brit sajtóértesülések szerint az első helyezett George Bush volt amerikai elnök, akinek előadásai átlagosan 80 ezer dollárjába kerülnek a meghívónak. A második Norman Schwarzkopf, az öböl-háborús amerikai parancsnok, aki 60 ezer dollár körüli összegeket kap. Gorbacsov tarifája 53 ezer dollár körül van. Margaret Thatcher már csak a negyedik, 45 ezer dolláros beszéd-árfolyammal, Henry Kissinger, a hetvenes évek amerikai sztár-külügyminisztere felszólalásonként még mindig 30 át különlegesen kiképzett kis kommandókat, az úgynevezett „alagúti patkányokat” küldték felderítésre. Legtöbben azonban borzalmas körülmények között vesztették életüket: mély csapdákba zuhantak, amelyek alján mérgezett bambuszrudak voltak elhelyezve. Látogatók, akik nem szenvednek bezártsági fóbiában megtekinthetik a kórházakat, a műtétre szolgáló helyiségeket és a katonák függőágyakkal ellátott hálótermeit is. - Itt tervezték meg a Tet-offenzívát 1968-ban - mesélte a vezető a dpa német hírügynökség munkatársának. Alig 50 kilométerre a kambodzsai határtól, a rejtekhely stratégiailag jó helyen épült, hogy a Vietkong harcosai gyorsan átmenekülhettek a szomszédos országba. Az álcázás rendkívül fontos ezer dollárt ér, és a hatodik helyezett, a hidegháború többi el- temetőjétől eléggé lemaradva, Bush elődje, Ronald Reagan, aki kénytelen megelégedni 19- 20 ezer dollárral alkalmanként. A beszéd persze nem minden, és az sem mindegy, hogy Gorbacsov havi nem egészen 4 (négy) dollárt érő állami nyugdíját egsészíti ki keresményével, Margaret Thatcher nyugdíja pedig meghaladja az évi 130 ezer dollárt. Lehet, hogy beszédtarifája immár elmarad Gorbacsové mögött, de a volt brit kormányfő az elmúlt három évben állítólag már 30 millió dollárt keresett előadásaival és a brit kormányt gyakran sértő kommentárjaival. Emlékiratai, a „Downing Street-i évek”, pedig 5,2 millió dollárt jövedelmeztek neki eddig. szerepet játszott. Amikor az alagutakat kiásták, a Vietkong munkásainak a kiásott földet éjszakánként egy folyóba kellett dobniuk vagy úgy szétszórniuk, hogy ne fedezhessék fel. A konyhák és más helyiségek füstjét is ravaszul vezették ki: megszűrve és kis mennyiségekben bocsátották a szabadba. Amikor az amerikaiak német juhászkutyákat küldtek az alagútrendszer felfedezésére, a Vietkong katonái amerikai szappannal kezdtek el mosakodni és zsákmányolt amerikai egyenruhákat vettek fel. Ez megtévesztette a kutyákat. Mindaz, ami a föld alatt történt, az amerikaiak számára végig rejtély maradt. 1972-73-ban azonban a B52-es bombázók részben szétrombolták a főhadiszállást. Ez néhány héttel a párizsi béketárgyalások előtt történt. Érthető, hogy Gorbacsov megpróbálkozott árfolyama fel- srófolásával. Nemrég meghívták a bécsi emberi jogi konferenciára, és ő mintegy 180 ezer dollárt kért felszólalásáért. A meghívást visszavonták - írta a The Guardian című brit lap. Egy másik akciója viszont sikerült: 150 ezer dollárt kapott egy amerikai ügynökségtől, mert ezer borítékra ráírta a nevét, nagy-britanniai körútja, melynek során találkozott Margaret Thatcherrel és John Major miniszterelnök is fogadta, állítólag 300 ezer dollárt hoz neki és a Gorbacsov Alapítványnak, különböző skóciai és angliai egyetemi előadásaiért. A Bristoli Egyetemtől díszdoktorátust is kap. Mészáros György Nemcsak Marilyn Monroe vadászott gazdag férfiakra a „Hogyan fogjunk magunknak milliomost?” című filmben, a valóság sem fest másképp, hiszen nehéz ellenállni egy olyan férfinak, aki mindent meg tud adni szíve hölgyének. Néhá- nyan, akiknek sikerült, elmesélik, hogyan. ■Hí Barbara Carrera, az egykori James Bond-girl valóságos mestere a milliomos-vadászatnak, már négy alkalommal sikerült behálóznia a neki megfelelő fér- fiakat.A szép színésznő módszere egyszerű: „Ha meg akarok szerezni egy férfit, akkor meg is szerzem.” Élső férje, Otto von Hoffmann német báró az arisztokráciába vezette be. Második férjével, Uva Hardennel bekerült az unatkozó milliomos playboyok világába. A harmadik számú milliomos, Nicholas Mavroleon szerepet szerzett neki a Dallas sorozatban. Jelenleg negyedik „nagy szerelmével”, Harry Percyvel, Northumberland hercegével „barátkozik”, a nemes úr kiállításokat szervez Barbara festményei számára. * Marla Maples, Donald Trump iparmágnás felesége így nyilatkozott: „Állandóan szidnak engem Donald miatt, pedig tényleg ő életem férfija.” Maria A lengyelországi Poznan egyik kórházának intenzív osztálya ápolóját azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolt és meggyilkolt tizenhárom, az- osztályon fekvő, magatehetetlen nőt. A gyilkosság-sorozatot valószínűleg június végén kezdte. Az osztályon dolgozók szerint ekkor panaszkodott először egy 16 éves lány, hogy a férfi megerőszakolta. Mivel azonban erős fájdalomcsillapítók és nyugtagyerekkorától színésznő akart lenni és amikor megtudta, hogy Trump Catherine Oxenbergnek is szerzett egy szerepet a Den- ver-klánban, elhatározta, hogy mindenáron megismerkedik vele. Éppen ezért, minden koktélpartira meghívatta magát, amelyen Trump is ott volt.-fc „Amikor Pault bemutatták nekem, azonnal tudtam, mindent megteszek, csak hogy megkapjam” - emlékezik visz- sza Linda Kozlovsky, a Krokodil Dundee sztárjának, Paul Ho- gannak a felesége. Az addig ismeretlen színésznőcske öt évig járt a sztár nyakára, mígnem szétzilálta házasságát. Anyagilag biztosan megérte: most egy 60 szobás villában tengetheti életét és filmproducerként dolgozhat. * Az ismeretlen színésznő, Kate Capshaw először nagyon félt a rendezők sztárjától, Steven Spielbergtől. „Reszkettem, amikor előtte álltam. Ennek ellenére kaptam egy szerepet az Indiana Jonesban.” Kate azután nemcsak a filmben játszhatott el egy szerepet, hanem Spielberg magánéletében is, amikor az oltár elé vezette. Azóta karrierje is biztosítottnak látszik, férjén kívül Sydney Lumet és Ridley Scott is forgatott vele. tók hatása alatt állt, „lázálomnak” vélték. A beteg néhány nap múlva, amikor ismét a megvádolt ápoló volt az ügyeletes, meghalt. Megállapították azt is, hogy rajta kivül még 12 fiatal lány halt meg hasonló tünetekkel az ápoló ügyeletéi alatt. Az orvosok valószínűnek tartják, hogy a „panaszkodók- nak” az ápoló káliumklorid injekciót adott be, s ez megállította szivüket. Susan Grusser (29) a kisfiával otthon Dessauban. Több mint egy évvel ezelőtt, az akkor 12 hónapos Wilbertet egy duisburgi házaspár ellopta, amíg az édesanya vásárolt. A rendőrség széleskörű nyomozással nemrég találta meg a gyermeket, - vérvizsgálattal azonosították. A harmadik legjobban kereső: Gorbacsov Tizenháromszoros gyilkos Tízmillió dollárt érne Dale Miller lottószelvénye ha megtalálná. Miller azt állítja, szelvénye a szemétbe került. Most Volusia megye (Florida, USA) szeméttelepeit járja, de képtelen rátalálni. A második házasság buktatói Nincs afféle „tiszta lap” Frankfurtban megjelent „A második kísérlet” című könyv, amely pillanatok alatt bestseller lett. A két amerikai szerző - Louis Janda, a norfolki Domi- nion-egyetem docense és Ellen McCormack, aki ugyancsak pszichológus - a második házasság szemszögéből többszáz hires ember válásának és frigyének tapasztalatait elemzi. Ezek közé tartozik a magyar származású Hans Heinrich Thyssen-Bomemisza báró, a világ egyik legértékesebb műkincs-gyűjteményének tulajdonosa, valamint a világhírű svéd rendező, Ingmar Bergman, akik ötször nősültek, Husszein jor- dániai király, aki négyszer. Barbara Hutton, a Wool- worth áruházlánc tulajdonosa, a világ egyik leggazdagabb asz- szonya 1979-ben bekövetkezett haláláig hétszer hagyta magát anyakönyvvezető elé vezetni, Elizabeth Taylor nyolcszor. Az egykori legendás Cleopatra az életben kétszer ment feleségül Antoniusához, Richard Burton- hoz, aki Liznél csak a skót whiskyt szerette jobban, neje viszont elvonókúrán ismerkedett meg Larry Fortensky lengyel származású építőmunkással, aki - annyi milliomos és sztár után - a nyolcadik félje lett. Mickey Rooney, a hollywoodi könnyes-bús filmek zseniális törpéje - talán kisebbségi érzését kompenzálandó - nyolc ízben váltott feleséget és aki ismeri, azt állítja, nem biztos, hogy utoljára. Magyarországon és Német- országbanm minden harmadik, az Egyesült Államokban minden második házasság végződik válással - ezért volt a most megjelent könyv sikerre ítélve. Mit mondanak a szerzők? Egyebek között azt, hogy az újra nősülő férfi gyermekei gyakran gyűlölik a „mostoha-anyát”, aki számukra „anyjuk elárulásának megtestesítését” jelenti. A szerzők szerint az új szerelem a házasság felbomlásának igen sokszor nem oka, hanem ürügye, a legfőbb motívum a régi nej vagy férj által okozott mérhetetlen, ingerültségbe átcsapó unalom. Ha a régi férj hűtlen volt, vélik a szerzők, az új is gyanús lesz, ha „elhúzódnak az értekezletei”. Már ezért sem igaz, hogy a második - vagy sokadik - kísérlet afféle „tiszta lap”. Saját hibáink épp úgy megismétlődhetnek, mint élettársainkéi és az sem igaz, hogy az embernek csak egyszer lehet nagy peche az életben.