Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-18 / 345. szám
1993. december 18., szombat Kultúra új Dunántúli napló 11 A belsőépítész nem unatkozik Segítik-e a kötöttségek az alkotást? Máthé András Pécsett élő belsőépítész. Munkáival több helyen találkozhatunk. Tervezett bankokat Szigetváron, Mohácson, Pécsett, ő alkotta meg a pécsi Agroker Áruház régi épületének belső terét. Sokan esküdtek örök hűséget az általa megálmodott falak között a pécsi Várady Antal utcában. De üzleteket, sörözőket is berendezett már. Jelenleg a kertvárosi református templom formálásában vesz részt. Közben kiállításra is készül.-Mit állíthat ki egy belsőépítész?- kérdeztem meg tőle.- Attól függ, mivel foglalkozik. A belsőépítész az építészeti tér által behatárolt terület optimális elrendezését próbálja meg elgondolni úgy, hogy mind a használati, mind az esztétikai elvárásoknak megfeleljen. Rajzasztal mellett dolgozik. Ezért tervrajzokat, látványterveket állíthat ki, valamint fotókat, amelyek a kivitelezett terveket mutatják be. Én saját tárgylőállítással is foglalkozom. Fatárgyakat, kisbútorokat készítek. Ezek a kézzelfogható, látványos dolgok is kiállíthatok.- Miért kezd bele egy belsőépítész bútorgyártásba?- Fontossá vált számomra, hogy magam valósítsam meg terveimet, hogy korrigálhassak alkotás közben. Az anyaggal való személyes munkálkodás új formaötleteket is ad. Nem is tudnám olyan szinten csinálni a munkámat, ha nem értenék e bő területnek legalább egy részéhez, ha nem ismerném a lehetséges technikákat, mi mindent lehet egy adott anyagból kihozni. A bútorokra meg nagy igény mutatkozott. Olyan kiegészítő kisbútorokra, amelyek minden térben érvényesülnek, de nem uralják azt. Olyan formát kellett kitalálni, ami beleillik akár egy történelmi, akár egy modern környezetbe. De már nem foglalkozunk velük. Elérhetetlen áron tudnánk csak előállítani őket.- A technika ismerete minden műalkotás létrehozásához szükséges. így van ez a befogadásukkal is?- Szerintem igen. De ha nyitott vagyok egy alkotás felé, akkor némi gyakorlattal jártassá válhatok, értékelhetem. A zenét persze a zeneszerző érti e legjobban.- Miben különbözik munkája a lakberendezőjétől?-A lakberendező adott anyagokból szed össze egy megfelelő teret. Ennek a térnek az elemeit a belsőépítész tervezi meg. A belsőépítész az "író", a lakberendező a "rendező", ha színpadi hasonlattal élek.- Kik a megrendelői?- Vannak stabil, nagy cégek. Például a bankok. Az utóbbi években azonban a vállalkozói réteg is megjelent. Sörözők, üzletek, ügyfélszolgálatok. A gond az, hogy nincs meg az alkotások védelme. Régen bizonyos ideig nem lehetett az elkészült munkát megváltoztatni. Ma, ha megszűnik a bolt, kidobják az egész berendezést. Barátaim azzal szoktak ugratni, hogy az én munkáimból bontották el a legtöbbet. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete próbálkozik a helyzet jogi rendezésével. A vállalkozók között sok a szerencselovag is. Vannak, akik rendelnek, és nem fizetnek.- Ennek az új rétegnek más az ízlése, mint a réginek volt?- Régen az a középosztály jelent meg vásárlóként, amely éppen most szegényedik el. Nekik magukban kialakított, határozott elképzeléseik és igényeik voltak. Az új rétegre jobban hat a divat, ki mit látott a nyugati országokban. Ennek van jó oldala is. Ahogy a látókörük az utazások során bővül, óhatatlanul kiművelődnek. Ebben lehet hinni. Csak az a baj, hogy kevesen jutnak el közülük erre a magasabb szintre.- Milyennek látja a művészek lehetőségeit ebben a megváltozott világban?- Mi, belsőépítészek nem panaszkodhatunk. Megrendelésünk mindig van. Nehezebb helyzetben vannak azok, akik tevékenysége nem közvetlenül az üzleti szférához kötődik. Én úgy látom, hogy Magyarországon mára már nevetségessé váltak azok, aki valami újat hoznak létre. És ez nemcsak a művészekre igaz. Annak megy jól, aki kereskedik, százalékokat tesz ide-oda. Az iparosemberek is elvesztik önbecsülésüket.-A belsőépítészetet a művészetek közé sorolja?- Ez szakma. A többi a személytől függ. De valahol mégis arról van szó, hogy kifejezem magam. Tehát művészet. Talán azért "több" ez a többi művészetnél, mert ezt rengeteg kötöttség mellett kell megtennie. Úgy gondolom azonban, a világ szorítása kedvez legjobban a kreativitás fejlesztéséhez. Újvári Gábor Máté András, belsőépítész Fotó: Szundi György Újvári Gábor Helyek Vannak helyek, ahol az idő úgy összegyűl, mint a mélyedésekben a vizek. Csak gázolna ki belelép, rugdosná szerteszét, hogy ne szorítson gyomrot, tüdőt és szívet. Vagy keresne bármi biztosat, mi jelzi, meddig ér a mély. Felkotorna tárgyakat, iszaphabot, múltakat, gyúrná a sarat, míg a kéz, nem foszlana semmivé. Könyvaj ándék Megszoktuk, megszerettük A pécsi Liszt-terem történetéből Gyerekkori emlékeim között kutatva, úgy tűnik, mindenki szegény volt. Legalábbis én nem emlékszem ismeretségi körömből gazdag emberek gazdag gyerekeire. így a szegénység sem volt olyan feltűnő. Természetesen a karácsonyra ilyen körülmények között a „praktikus” ajándékok voltak a jellemzőek, de a gyerek általában nem ezeknek örvend a leginkább. Sokkal fontosabb maga a feldíszített fenyőfa, a játék, s egy bizonyos életkoron túl - a könyv. Én szerencsés voltam: a decemberi karácsonyra következett januári születés- és februári névnapom, s ez azt jelentette, hogy a hideg-havas téli hónapok mindegyikében számíthattam egy-két könyvajándékra. Életkoromnak megfelelően módosultak ezek, s Verne Gyulától és az ifjúsági regényektől viszonylag hamar eljutottam a klasszikus felnőtt irodalomig. S mily gyönyörűek, ma is szívet melengetőek voltak azok a hatalmas téli olvasások, azok a lehetetlen, félbehagyha- tatlan regények! Milyen nagyszerű volt megismerni a világot, az embereket, az életet, és talán egy kicsit a halált is. Az ötvenes években a könyv még nagy ajándék volt, akkor is, ha kivitele, ára szerénynek mutatkozott. Egy kemény kötésű Olcsó Könyvtár-kötet, a Gyöngyszem-sorozat valamelyik versválogatása egyaránt örömet szerzett, s már gyakorló könywásárlóként az olcsóságot külön érdemnek tekintettem, hiszen így még több könyvvel gya- rapíthattam szobámat. Ezért is váltam antikváriumok buzgó látogatójává. Aztán eljött az az idő is, amikor könyvkiadásunk már nemcsak jó, hanem szép könyveket is képes volt piacra bocsájtani. S a karácsonyi kínálatot ellepték előbb a viszonylag drága, majd a mindenképpen drága kiadványok. Nézi, lapozgatja őket az ember, de csak az egyik szeme nevet, a másik sír. Mert valóban gyönyörűséges munkákkal is találkozhat, de meglehetősen sok az olyan kötet, amely elsősorban azért készülhetett, hogy legyen „reprezentatív” ajándékozni-való, amiből láthatja a megajándékozott, hogy aki adta, az nem fukarkodik. Sok ilyen könyvet elég egyetlen egyszer átlapozni, s aztán aligha vesszük többet kézbe. Ugyanakkor meglehetősen beszűkült a klasszikus irodalmi, művészeti, társadalom- tudományi és egyéb értékeknek a viszonylag olcsó megjelenési formákban való kínálata. Nemegyszer gondolok a mai diákokra: vajon miként, miből és mikorra lesznek képesek összegyűjteni azt a néhány ezer kötetes könyvtárat, amelyre minden értelmiséginek, sőt: minden értelmes embernek szüksége volna? S ha ez ügyben nincs is megfelelő árszínvonalú és szélességű kínálat, azért mégiscsak van annyi, hogy bárki megkezdheti s folytathatja saját magának, gyermekének, barátjának a könyvtárgyarapítást. Bölcsebb ajándék ma sincs a könyvnél, s a könyv legfőbb értéke mégsem az ára. Vasy Géza Az 1953-as esztendőről döntő jelentőségű eseményeket jegyzett fel Pécs zenei múltjának krónikása. Januárban szólalt meg először a Psalmus Hungaricus Kodály Zoltán jelenlétében, és ugyanezen a napon kezdte önálló adását a Pécsi Rádió. Augusztusban avatták a 3000 személyes szabadtéri színpadot. És minderre a koronát a régóta óhajtott hangversenyterem megnyitása tette fel. Az előzményekről nemrég olvashattuk Antal György visz- szaemlékezését az Új Dunántúli Naplóban. Folytassuk az 1953. december 21-i megnyitó ünnepi hangversennyel, melynek szereplői közül szóljunk a még élő, nemrég jubilált Hajnal Ernőről, aki Vörösmarty: Liszt Ferenchez című költeményét mondta el. A fáradhatatlanul tevékeny Antal György azon az estén az általa szervezett Zeneművészeti Szakiskola vegyeskarát vezényelte, mely nem sokkal ezután vette fel a Liszt Ferenc Kórus nevet. Már csak emlékezhetünk az est másik dirigensére, Csáky Nándorra. A háború utáni években került Pécsre a honvédzenekar karmestereként. Az 1951-ben megalakult szimfonikus zenekart is gyakran vezényelte. És emlékezzünk az est szólistájára: Borsay Pál zongoraművészre, aki Úiszt Esz-dur koncertjét játszotta. A Zeneművészeti Főiskola elvégzése után nagy külföldi koncertkörút élményével került 1952-ben Pécsre, ahol hamarosan ismertté és népszerűvé vált zenepedagógusként és sokoldalú művészként. Az ő nevéhez fűződött a pécsi rádió első szünetjelének elkészítése éppúgy, mint Bartók II. zongoraversenyének, Liszt Esz-dur koncertjének eljátszása. A Liszt Ferenc terem akkor vált igazán hangversenyteremmé, amikor 1964 tavaszán elkészült az orgona. A zenekedvelő pécsiek már nagyon várták, hogy a változatos hangversenyélet az orgonairodalom legszebb alkotásainak megszólaltatásával tovább gazdagodjék. 1964 májusában az orgonaavató hangversenyen Halász Béla ült a három manuálos játszóasztal előtt, az 1966 januárjában rendezett orgonaesten pedig Vönöczky Endre adott orgonaművészetéből meggyőző ízelítőt - az ő orgonája. Hiszen Pécs hangversenytermi orgonája, második az országban, Vönöczky hozzáértő tervei nyomán született meg. Vönöczkyt kiváló zenepedagógusnak ismertük, hivatását nagyon értő kórusvezetőnek, valamint egyéni hangot megszólaltató komponistának. Példája volt a homo ludensnek, a játszó embernek. Maga is kitalált, tervezett, készített játékokat. Emlékszem, nem sokkal 1968-ban bekövetkezett halála előtt még tele lelkesedéssel beszélt az orgonáról, asról, hogy végre be kellene szerezni a még hiányzó sípokat, hogy teljes hangszínskálájában szólalhasson emg. Ez azóta sem történt meg. Az elmúlt negyven esztendőben számos jelentős zenei esemény helyszíne volt a Liszt-terem. Itt zajlottak le vasárnap délelőttönként az Országos Filharmónia bérleti hangversenyei. A zongorabérleti estek és a diák-előadások napjainkban is ide vonzzák a közönséget. Itt rendezték meg 1954-ben első alkalommal a Magyar Zene Ünnepi Hetét. Ekkor mutatta be Pécsett először Bartók Béla III. zongoraversenyét Sass Dezső (Ferencsik János vezényletével), Mihály András Gordonka- versenyét Sassy Iringó (a szerző vezényletével). Itt hangzott fel először Pécsett teljes Hän- del-oratórium: 1955-ben a Sámson, melyet további Bach, Händel, Bartók, Kodály, Honegger alkotások pécsi bemutatója követett Antal György vezényletével, a Pécsi Liszt Ferenc Kórus és a Filharmonikus Zenekar közreműködésével. Többször koncertezett a Liszt teremben Fischer Annie, Jeanne Marie Darré, Szvjatoszlav Richter, Nicanor Zabaleta és mint oratórium-szólista gyakran Réti József. A karmesterek közül Eugen Goossens, Milan Horvat, Angelo Ephrikian, Lamberto Gardelli, Sirio Piovesan, Ferencsik János, akinek nevéhez Farkas Ferenc dr. Vargha Károly: Szigetvár dicsérete című oratóriumának pécsi bemutatója fűződik. Még hosszan sorolhatnám a neveket... A Liszt terem ad otthont ma is a nemzetközi rangra emelkedett kamarakórus fesztiváloknak, az Éneklő Ifjúság seregszemléinek, melyeken több alkalommal Kodály Zoltán is megjelent. Itt ünnepelték a 80 esztendős Bárdos Lajost. A város iskolai és öntevékeny zenei rendezvényeire is a Liszt terem telik meg, amint azt az elmúlt napokban tartott három fúvószenekari hangverseny, valamint a 20 éves Bartók Béla Leánykar jubileumi estje is igazolta. Negyven év alatt megszoktuk, megszerettük ezt a termet. Sok zenei emlékünk fűződik hozzá. Bárcsak minél többször töltené meg a város zenekedvelő közönsége a következő évtizedekben is. N.T.
