Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-09 / 336. szám
10 aj Dunántúli napló Társadalom 1993. december 9., csütörtök Romlott a nyugdíjasok helyzete az elmúlt három év alatt Tanulmányt készíttetett a Nyugdíjasok Országos Kamarája arról, hogy miként alakult a nyugdíjasok helyzete az elmúlt három év alatt. A tanulmány célja, hogy értékelje a nyugdíjasok helyzetét és megalapozza az egységes szemlélet kialakítását. Leglényegesebb megállapításait a napokban ismertette a kamara közgazdasági bizottsága. Az elmúlt években jogszabályok alapján minden évben emelték a nyugdíjakat. Az emelések különböző hatást gyakoroltak a nyugdíjasok különböző csoportjaira. Egyrészt hozzájárultak a létbiztonság megőrzéséhez, másrészt sértették a munkával szerzett jog elvét és gyakorlati érvényesülését. Az eltelt idő alatt - 1990 és 1993 között -a fogyasztói árak 2,6-szorosára, a nyugdíjak 1,9-szeresére emelkedtek, vagyis a reálnyugdíjak 73%-ra csökkentek. A tanulmány megállapítja, hogy az egészségügy reformja - elsősorban a gyógyszerárak emelése - nem kedvez a nyugdíjasoknak. Az üdültetés - a gyógyüdül- tetés is! - kedvezményei gyorsan csökkentek, az üzemi üdülők megszűnnek, átalakulnak. Ugyancsak megszűnnek, illetve részben szociális - kérvényezett - segéllyé alakulnak át a nyugdíjasoknak korábban nyújtott támogatások, s ez a folyamat jelentősen mérsékli a nyugdíjasok társadalmi és önmegbecsülését. A lakásfenntartási költségek emelkedése az alacsony nyugdíjasokat a fizetésképtelenségbe hajtja. Különösen sokat romlott a falusi öregek élethelyzete. Egyre jobban érzékelhető a korábbi tartalékok kimerülése. Ugyanakkor tény, hogy a nyugdíjasok folyamatosan romló helyzetén valamennyit enyhítettek bizonyos kedvezmények, mint például a 70 éven felüliek ingyenes utazási lehetősége, a Tv-díj mentesség. A tanulmány szerzői az év végén pontosítják a megállapításaikat, tekintettel arra, hogy az elemzés lezárását követően több olyan változás történt, ami érinti a nyugdíjasokat. így például további 4 százalékos nyugdíjemelésre született határozat; az augusztusi adatokhoz képest szeptemberben 2,9%-kal emelkedett az árszínvonal, ezen belül is sokkal jobban a nyugdíjasokat érintő árcsoportokban: az élelmiszereknél +3,6%; háztartási energiánál +2,9%; a szolgáltatásoknál +3,9 %. A tartós fogyasztási cikkeknél az árszínvonal emelkedés mindössze +0,6%. A nyugdíjasok aligha érdekeltek a tartós fogyasztási cikkek vásárlásában, annál inkább azok folyamatos üzemeltetésének megőrzésében, amelynek árszintje egy hónap alatt 3,9%-kal emelkedett. Emelkedett a kenyér és péksütemények ára, november 1-től pedig a villamosenergia ára, amelynek vonzataként további áremelkedésre lehet számítani. Születésnap a pécsi Leőwey Gimnáziumban A nyugdíjas klub otthona a gimnázium Fotó: Bolkovics Búcsú a könyvektől (?) Biztató távlat? Gyér részvétellel vita folyik a parlamentben tb-ügyekről. Figyelem a felszólalókat, aztán hirtelen felkapom a fejemetregy „szakértő” honatya beszél, s egy rettenetes szó üti meg a fülemet. Gerontocidium volt ez, vagyis, meglehetősen durván lefordítva, öregirtás. A lényege ennek, és ezt fejtegette ott az ország házában a honatya, hogy az öreg beteg bizony nem kapja már meg azt az orvosi ellátást, ami egy fiatalabbnak megjár, hogy a társadalom számára még hasznos szervezetét jó karban tartsák. S ugyanez okból a drágább létfenntartó gyógyszereket is megvonják az öregektől. Félreértés ne essék, mindezt a honatya, aki elég fiatal még ahhoz, hogy önmaga szembesüljön a gerontocidium „áldásaival”, nem elítélendőén mondta, hanem világjelenségként, ami segít csökkenteni a társadalom- biztosítási kiadásokat, s ami előbb-utóbb hozzánk is begyűrűzik, ezt pedig tudomásul kell vennünk, el kell fogadnunk. Egy régen, a rádióban hallott japán hangjáték alapgondolata jutott erről eszembe. Arról szólt, hogy az öreg mama már túl nagy terhet jelentett a szegény, sokat nélkülöző családnak, meg kellett tehát szabadulni a „fölösleges” szájtól. Nem, nem ölték meg! Hanem az ősi hagyományoknak megfelelően tették, amit kellett, s ezt a mama is elfogadta, hiszen - emlékezett még rá - így tettek ők is az öregekkel. A fia a hátára vette a mamát, felvitte a hegyre, s otthagyta némi élelem, meg egy korsó víz társaságában. Hát ez lenne a mai civilizáció által az öregeknek felkínált perspektíva? A legszomorúbb az egészben az volt, hogy a jelenvolt képviselők között egy sem akadt, aki tiltakozott volna e kegyetlenül „bíztató” távlat felrajzolása ellen. H. I. Találkozó A PNyE irodájában találkoznak az amatőr képzőművészek december 11-én de. 10 órakor. Tíz évvel ezelőtt alakult a pécsi Leőwey Klára Gimnázium Nyugdíjas Klubja. A héten tartott hagyományos klubtalálkozójukat - melyen jelen voltak a Leőwey Baráti Kör tagjai is - a jubileum jegyében rendezték. A klubot 22-en alapították, közülük 17-en ma is aktív tagjai. Jelenleg 31-en vannak. A Baráti Kör egyik fő feladatának tekinti a nyugdíjas tanárokkal való törődést, a rendszeres együttműködést. A legszorosabb kapcsolat az iskolához fűzi őket. Az elmúlt tíz évben nem volt olyan esemény a gimnáziumban, amelyre ne kaptak volna meghívót, közreműködési lehetőséget. Különösen szép élményeket jelentenek számukra a tantestülettel együtt A Kővágószőlősi Önkormányzat minden évben ünnepséget rendez karácsony előtt a község idős lakóinak. Ez évben először a Zson- gorkő Baráti Kör külön, saját végigélt kirándulások, színházi előadások. A nyugdíjas klub otthona a gimnázium. A korábbi és a mai iskolavezetés is támogatja az összejöveteleiket. Iskolán kívüli programokat is szeryeztek: többek között megnézték a tanárképző botanikus kertjét, a Pintér kertet. A különböző rendezvényeik sorában vannak évről-évre visz- szatérő programok. Már 1983-ban megszervezte az iskola a december eleji nyílt napot, amely később mikulási és karácsonyi ünnepséggé bővült. Ugyancsak hagyományos program számukra a karácsonyi hangverseny, tavasszal pedig a népdaléneklési verseny meghallgatása. erőből rendezett Mikulás ünnepséget. A kultúrházban tartott eseményre a község 138, 65 éven felüli polgára személyre szóló meghívót kapott. Ülök szemközt a Fallal - itt sorakoznak az évtizedek alatt összegyűlt könyvek könyvtárszerű rendben -, s azon tűnődöm, közülük melyik is kerülhetett oda karácsonyi ajándékként, vagy vásárlásként. A legelsők - a másodikos elemista koromban kapott két szép képes- könyv A gyermek Jézus életéről szóló és a bűbájos Három kismalac Walt Disney-tői, a harmadikosként kapott első Vernék, a Servadac Hector, a Három orosz, három angol, és a Clovis Daredentor, aztán a negyedikben kapott A szív, Ed- mondo de Amicis gyönyörű könyve - a háború óta nincsenek meg, illetve a Servadac és a Szív újabb vásárlásként itt van. Az utóbbit, az én eredeti példányom párját ezért vettem meg, hogy újra olvashassam a Car- rone anyja c. fejezetet, amellyel tízéves gyermekként vigasztaltam magamat Anyám halálhírét hallván. Ülök tehát szemben a Fallal, kezemben egy karácsonyi könyvajánlati prospektussal, amelyet zavartan lapozgatok. 465 könyv sorakozik benne szép borító illusztrációkkal, az olvasnivalók ilyetén tálalása igazán „ínycsiklandó”. Csak az ár, csak az ne lenne! Mindössze 5 könyvet - közte 4 gyermekkönyvet - találok 100 forint alatti áron, s 77-et, ami 300-nál olcsóbb, viszont 121-et, - s ezek az igazán „étvágyger- jesztőek”! -, amikért: 1000 forintnál is többet fizethet, aki meg akarja - meg tudja! - venni. Tudom, butaság ezeket a mostani árakat összevetni néhány régivel, amit leveszek a Falról, azaz a polcról, hiszen egészen más viszonyok között vásároltam azokat az olcsóság is része volt annak, ami - úgymond - nem volt benne a borítékban, s az akkori fizetéshez mérten sem voltak azért igazán olcsók, bár különösebb erőfeszítés nélkül vehettem meg úgy, hogy föl sem merült a kérdés: könyv, vagy valami más? Mégis megteszem az összevetést, már csak tanulságként is, hogy érzékeltessem: mit tett az infláció, és mit a könyvkiadás állami támogatásának megvonása, vállalván azt is, hogy kapok érte a fejemre. Itt van pl. a Shakespeare-összes hat kötetben 1955-ből 200 forintért, ezt most, igaz egy kötetben 4400-ért kínálják, Az ember tragédiája Zichy-illusztrációk- kal 1958-ban 55 forint volt, most 1300, a Háború és béke 1962-ben négy kötetben 70 forint volt, most ugyanígy 1920, a Petőfi-összest 1953-ban két kötetben 35-ért kaptam meg, most 4 kötetben kínálják 550-ért, Örkény Egyperceseit 3. kiadásban 26-ért vettem meg 1974-ben, most ez 496 forint... De elég legyen már ebből a butaságból! A lényegen úgy sem változtat semmit, bárahányat is hasonlít- gatok itt össze! Tény: az említett mostani árak több, mint húszszorosai a korábbiaknak, a Petőfinél viszont - és ez igazán döbbenetes, hiszen a Petőfi-összesnek igazából népkönyvnek kellene lennie - 63 a viszonyszám. Igen, meddő és fölösleges dolog a régit az újjal összehasonlítani, úgyis a mostani az érvényes, vagyis az, hogy mit is tudunk megvenni ebből a szép ajánlatból - hamarjában 15-20 ezer forint árut válogathatnék össze! -, ám ma már mégis felvetődik a kérdés: könyvet, vagy valami mást, mondjuk a mindennapi megélhetést? Lehet, hogy ez már búcsú a könyvektől? Ülök szemközt a Fallal, és ahogy elnézem a könyveket, most mégis távolinak érzem a búcsút, hiszen annyi köztük az újraolvasnivaló, s annyi az is, amit restanciának szoktunk mondani: az ember megvesz könyveket, amelyeket aztán egyre csak hátrébb sorol más, vonzóbbnak véltek mögé azzal, hogy majd elolvassa. Talán ennek a majdnak az idejét hozta el ez a mostani karácsonyi ajánlat? Lám csak, mégsem maradok olvasnivaló nélkül! Ámbátor... azért talán A nyugdíjasok nem tudják megvásárolni a drága könyveket Fotó: Löffler egy.. . no, esetleg kettő, elviselhető áru új könyvet megkockáztatok, hiszen ugyebár mégis a könyv a legszebb ajándék. És amíg eddig a megállapításig eljutok, egy régi „könyv-csodabogár” néhány darabját nézegetem. Volt egyszer - ama ominózus 50-es években találták ki - és elég sokáig létezett (egy 1982-es kiadványa - James Joycetlfjukori önarckép - impresszuma szerint ez a 865. kötet volt, s 11,50-be került), hogy -ó, minő demagógia! -fillérekért igazi irodalomhoz jusson a dolgozó ember. Arany Toldi-trilógiája 120 ezer példányban jelent meg 1956-ban 4 forintért, az Odiisz- szeia Devecseri-fordításban 46 ezer példányban és két kötetben 6 forintért, Maupassant Szépfiúja ugyancsak két kötetben 6 forintért (most 450!). Vajon támad-e - támadhatna! - manapság e rémes könyvárak mellett vállalkozó kedvű kiadó, aki az Olcsó Könyvtár mintájára új, olcsó, mondjuk 100 forint körüli áru sorozatot indítana. Csak emlékeztetőül: a hajdani OK kötetei évekig elég primitívek voltak (olcsó borító,olcsó papír), de a béltartalom, igen csekély kivételtől eltekintve, becses. De sokan megvennék most is, a rengeteg munkanélküli, a nyugdíjasok sokasága, a létminimum körül éldegélők... Hársfai István Meghívó a Mikulástól Nyugalom, öregem! A z eset, amit elmesélek, nem ma történt. Életléptékkel mérve nem is tegnap. Régebben. A- tegnapok előtt. Fiatal titán voltam, még nem tudtam pontosan, mi is a dolgom, még nem volt időm beleszeretni abba, amit csinálhatok, de már éreztem, hogy szükség lesz rám, s hogy munkámban, amit sokan olyan szívesen hivatásnak mondtak, társaim, barátaim vannak. Korban nálam fiatalabb mutatóba sem akadt. így hát én voltam a rang-és korhierarchia legalján. Tulajdonképpen azon a ponton, ahol és ahonnan nézve legszebb az élet, ahol a legígéretesebb, s ahol a legkönnyebb elviselni mindazt, amiről akkor még nem is sejti az ember, hogy el kell viselnie. A dolgok jönnek mennek maguktól, nincs meghatározott koreográfiájúk, hozzánk csapódnak, leválnak, érintkezünk, gondolunk velük, később éppoly könnyen elfeledjük őket. Ebben az időben bármennyi csáppal is tapogatózik az ember az élet után, akárhány kötelék is fűzi bármihez, mély nyomot kevés dolog hagy az emberben, s ha megkérdezik, nagyon szépnek ítéli az életet. Nos, mondom, az eset ebben az időben történt. Úgy adódott, hogy egy álló napig apám-korabéli főnökömmel kellett eltöltenem az időt. Baranya legszebb vidékén, a Hegyháton bricskával mentünk célunk felé, koraőszi napsütés melengetett bennünket, s míg az „ökrök lassacskán ballagtak”, öreg barátom csendes életúntsággal töltötte belém a bölcsességet. Nem állt még túl közel a nyugdíjhoz, de már meg akart barátkozni a világgal, amely nélküle, szakmai tudása és tapasztalatai felhasználása nélkül fogja dolgát végezni. Ha egy szóval kéne jellemeznem hangulatát, azt mondanám elkeseredett volt. Kibogozhatatlan volt mindennek gyökere. Ma sem tudom, azért volt-e olyan, mert félt, nem akart megválni szakmájától, vagy csak azért, mert még frissen működő agysejtjei előre jelezték sorvadásukat. Kedélye nyomott volt, élettapasztalatát keserűségbe csomagolta, jóindulatú tanácsait bántónak, kegyetlennek tartottam. Pedig valaha semmiben sem különbözött akkori önmagámtól. Nemcsak mondták, tudtam is, hogy nagyon szerette az életet, s hogy élni is tudott életszereidével. Férfinak és szakembernek egyaránt kapós volt, nem lehetett oka panaszra. A történelem kegyetlenkedő pillanatai is kihagyták a számításból, így nemcsak viszonylagosan, hanem a szó szoros értelmében egzisztált, a közepesnél nagyobb karriert tudhatott magáénak. És akkor, hirtelen arról kezdett beszélni, hogy ha egyszer eljön a pillanat, hogy nyugdíjba mehet, megteszi. S hogy aztán nem akarja tudni hol is dolgozott, kik voltak a kollégái, mi folyik az intézetben velünk, utódaival. Még velünk kellett dolgoznia majd egy évtizedig, de már megtagadott bennünket. Szörnyen furcsálltám mindezt és ér- telmetlnül hallgattam csendes kitöréseit. A nap és a keserűséggel elegy életbölcsességek halmaza azonban nem veszett ki belőlem. Talált valahol egy zugot, fogta magát és belémtele- pedett. Hosszú-hosszú évek suhantak el mellettem, atyai jóbarátom közben nyugdíjba ment. Minden úgy történt, ahogy .jósolta”. Bár egészségesen élt még jó pár esztendőt, róla csak közvetve tudtunk valamit is. Soha nem jött vissza közénk. Lassan magam is öregedtem, s egyszerre csak észrevettem, hogy egykori mondatai életre- kelnek bennem. Kemény és határozott ellenállást tanúsítottam, nehogy mindaz, amiről az öreg beszélt, velem is megtörténhessék. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy az ember munkahelyét és társait el tudja feledni. Velük együtt a folyosókat, az asztalt, a telefont, mindent, amihez évek sora fűzte-kötötte, s amelyek annyi élménnyel gazdagították életét. Féltem, hogy elfelejtem a megannyi szépet s magam is megundorodom a képmutatás naponta színrekerülő komédiáitól, a részvétlenség és önzés sűrű iszapjától, a mással-nemtörő- dömség folyondárjaitól. Hálás lehetek a sorsnak, hogy ilyen napra soha nem kellett ébrednem. Jóllehet lett volna valami általános törvényszerűség abban, ha mindez mégis megtörténik. Nem fordult meg a világ bennem, mert hittem a szépben, mert tudtam, hogy ha elviszem magammal a sok-sok emléket, amelyekkel egykori környezetem ajándékozott meg, biztosítva lesz és lehet mindig tartó nyugalmam. M a - néha tűrhetetlennek és elviselhetetlennek tartott gondok közepette - változatlanul szépnek tartom azokat az éveket, amikor még tehettem valamit valakiért, valamiért. Nem félek hát a rejtett és orvul támadó fiaskóktól, mert megteremthettem magamnak azt a nyugalmat, amelyre okosan, módszeresen minden kortársam vágyik. A recept pedig szörnyen egyszerű! Nyugalom, öregem! Bokrétás András
