Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-13 / 310. szám

Milyen Európa felé haladunk? Interjú II. János Pál pápával (6. oldal) Antall József miniszterelnök pénteken levelet küldött Helmut Kohlnak, a Németországi Szö­vetségi Köztársaság kancellár­jának és Edmund Stoibemek, a Bajor Szabadállam miniszterel­nökének. A magyar miniszter- elnök kifejti, hogy a magyar közvéleményt megdöbbentette az az elvetemült cselekmény, amelynek két német határőr esett áldozatul. Antall József részvétét fejezi ki az elhunytak családtagjainak, és egyben biz­tosítja a német politikusokat, hogy a magyar hatóságok mesz- szemenően együttműködnek a bűncselekmény körülményei­nek felderítésében. Megalakult a fürdővárosok szövetsége Megalakult a Magyarországi Fürdővárosok Szövetsége pén­teken Gyulán. A szervezet ala­kuló ülésén tizenhét fürdőváros önkormányzata képviseltette magát, nyolc levélben biztosí­totta részvételi szándékát, s több, gyógyfürdővel bíró tele­pülés jelezte még csatlakozási szándékát. A hazai fürdőváro­sok legismertebbjei közül eddig Gyula, Hajdúszoboszló és Hé­víz lépett be a szövetségbe, de Szombathelytől Szegedig már harminc körüli az együttmű­ködni szándékozók köre. Szendrő-díj Immár harmadik éve adják át a Szendrő-díj at Pécsett, a Pécsi Nemzeti Színház azon színmű­vészének, aki a színésztársak titkos szavazása során a legtöbb voksot kapja. Idén Fillár István vehette át a díjat tegnap este a Közjáték Vichyben premierje előtt a közönség nagy tapsa kö­zepette Simon Istvántól, a társu­lat ügyvezető igazgatójától. Kanadai szakértők vizsgálják a bodai áleurolitot az uránbányában Nem lesz Pécsett világelső­ként nagyaktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére al­kalmas tároló. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy az uránbányába terve­zett atomtemető elképzelés halva született. Sőt... - tájékoztatta lapun­kat Maróthy László, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szakértője, a Paksi Atomerőmű Rt. minisztériumi munkatársa. Tárcaközi célprojekt született ez évben a kis, közepes és nagy aktivitású radioaktív hulladé­kok elhelyezésére alkalmas te­rületek felkutatására 275 millió forintért, s ezen belül a a kiégett fűtőelemek tárolóhelyének megtalálására 20 milliót szán­tak, amit a napokban kiegészí­tettek 50 millióval. Utóbbi ösz- szeg rendeltetése egyértelműen a bodai aleurolit összlet megku­tatására fordítandó. Azon azon­ban érdemes elgondolkozni, hogy a földgolyón sehol nem lé­tezik még ilyen működő tároló. Azért nem, mert az atomerő­művekben elhasznált fűtőele­meket külszíni átmeneti táro- (Folytatás a 3. oldalon) Harkányból Pécs felé közlekedett a képen látható horvát ka­mion, de célját nem érte el, Pécs határában a jeges úton meg­csúszott és az árokba borult Fotó: Löffler Gábor Jeges utak, koccanások Hatalmas ónoseső Baranyában Olasz kapcsolat épül A héten olasz vendégek tar­tózkodtak Baranyában. A me­gyei Közgyűlés meghívására Lazio tartomány Terracina vá­rosából érkezett gazdasági és idegenforgalmi szakemberek ta­lálkoztak többek között a gaz­dasági kamara, az idegenfor­galmi hivatal, a mezőgazdasági kamara képviselőivel, s látoga­tást tettek oktatási, művelődési intézményekben. Mint dr. Szűcs József, Baranya Megye Köz­gyűlésének elnöke a tegnapi saj­tótájékoztatón elmondta, az is­kolai kapcsolatot - a pécsi Ko­dály Zoltán Gimnázium és a ter- racinai középiskola között - si­kerül szélesíteni, s olyan együttműködés alakulhat ki idegenforgalmi szervezetek, kulturális, oktatási intézmé­nyek, gazdasági egységek kö­zött, amelyek mindenki szá­mára hasznosak. A közgyűlés ebben a folyamatban kezdemé­nyező, s úgymond helyzetbe akarja hozni a különböző szer­vezeteket, vállalkozásokat. Az olasz vendégek képvisele­tében Alessandro Ceci, az Ide­genforgalmi és Turisztikai Hi­vatal vezetője annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy Pécs és környéke kedvez a beruházá­soknak, s az oktatási kapcsola­tokon túl élénk érdeklődés vár­ható olasz üzletemberek részé­ről. Ezt bizonyítja, hogy a jövő évi pécsi vásáron jelen lesznek Latina, illetve Terracina képvi­selői. R. N. Nem magyar volt a schärdingi gyilkos Váratlan fordulat Pénteken délután fordulatot vett a csütörtöki schärdingi gyilkosság ügye. Mint mün­cheni illetékes a bajor határőr­ségre, a nyomozás jelenlegi ál­lására hivatkozva az MTI-vel közölte, nem Magyarországról, hanem Jugoszláviából szárma­zik az, akit a két bajor határőr lelövésével gyanúsítanak. A hajnali lövöldözésben megsé­rült másik személy magyar, de minden bizonnyal nincs köze az ügyhöz, ártatlan utas. A mün­cheni informátor szerint „van- (Folytatás a 2. oldalon) Göncz-Wörner találkozó A Magyarország és a NATO közötti együttműködés lehetőségeiről és perspektívái­ról folytatott eszmecserét pém teken Göncz Árpád köztársa­sági elnök és Manfred Wör- ner. A NATO főtitkára Buda­pesten részt vesz a „Demok­rácia, béke és biztonság az új Európában ” nevű nemzetközi konferencián. Antall fogadta Wörnert Antall József miniszerelnök péntek délután dolgozószobá­jában fogadta Manfred Wör­nert, a NATO főtitkárát. A magyar kormányfő örömmel állapította meg, hogy a NATO főtitkára már harmadik alkalommal keresi fel dolgozószobájában és fel­elevenítette azt is, hogy az egykori Varsói Szerződés tag­államai közül a magyar mi­niszterelnök, külügyminiszter és honvédelmi miniszter volt az első, akik átlépték a NATO brüsszeli központjának kapu­ját. Politikai elemzésében An­tall József értékelte a jelenlegi helyzetet, ezen belül külön foglalkozott az oroszországi kérdéscsoporttal. Tegnapra virradóra a több órán keresztül hulló eső oda­fagyott az utakra, jégbe bur­kolta az álló járműveket, megdermedt az esernyőkön, ablakokon. Az időjárás az év­szaknak megfelelő, mondja a meteorológus, de szerencsére ónoseső évente csak négy- szer-ötször fordul elő. A lejtős utak legtöbbjéről fennakadá­sokat, csúszásokat jeleztek. Pécsett tegnap délelőtt csak egy sószóró dolgozott. Minden éjjel elsőként a tejes­autók „törik az utat” Baranyá­ban. A legutolsó kocsi hajnali öt órakor hagyta el a megyei tej­ipari vállalat területét. A szállí­tási üzem vezetőjétől, Kapoli Ferenctől megtudtuk, fennaka­dások elsősorban a Zobák és Sásd környékének lejtős utjain voltak, de Reménypuszta felé elakadt a gépkocsi. Több boltba érkezett késve a kenyér is. Árokba csúszott au­tókkal találkozhattunk Pécs és Mánfa, Görcsöny és Pellérd kö­zött, valamint Keresztes-puszta felé is. A Pécsi Közúti Igazgatóság ügyeletese, Péterfia Balázs a dé- lelőti órákban még szomorúnak ítelte a megye útjainak helyze­tét. Hajnali öt órától Harkány Szentlőrinc és Pécs körzetében összesen nyolc sószóró dolgo­zott, a folyamatos esőzés kö­vetkeztében azonban újra a bur­kolatra fagyott a csapadék. Amíg esett, különösebb javulást nem is tapasztaltak az autósok. Pécs útjairól a Városgond­nokság vezetője, Perl Nándor adott tájékoztatást. Elmondta, a síkosság mentesítést reggel öt órakor kezdték meg, de hóügy­letet a vállalkozókkal kötött (Folytatás az 5. oldalon) Több mint tízezren a Budapest Sportcsarnokban Ötéves az SZDSZ (Munkatársunk telefonjentése) Politikai rendezvényen régen tapasztalt, és talán a rendezők számára is meglepetésként ható, mintegy ötezres tömeg jött el a Szabad Demokraták Szövetsé­gének 5. születésnapjára a Bu­dapest Sportcsarnokba. A teg­nap esti programon Baranyából és Somogyból is mintegy há­romszázan vettek részt. Az ünnepi műsort Demszky Orbán: csökkenteni kell az adóelvonásokat FIDESZ - vállalkozók párbeszéd Pécsett A FIDESZ pártelnöke 1996-97-re prognosztizál ér­zékelhető nekilódulást a ma­gyar gazdaságban, elsősor­ban a külföldi működő tőke megkötése, a költségvetési hi­ány növekedésének megállí­tása, illetve az összgazdasági termelés növekedése követ­keztében. Mindezt tegnap Pécsett, a baranyai vállalko­zóknak tartott fórumon je­lentette ki Orbán Viktor, aki ugyanakkor azt is hangsú­lyozta, hogy ennek tükrében az állampolgárok számára csak ezután érkezhet el a várt életszínvonal-emelkedés. A vállalkozóknak tartott be­szédében Orbán Viktor aggasz­tónak nevezte a hazai gazdaság egyre romló mutatóit. Ezek kö­zött elsősorban az egy éve stagnáló inflációra, az elmúlt néhány évben 24-25 százalék­kal csökkenő nemzeti produk­tumra, valamint a hazai export teljes kifulladására hívta fel a figyelmet, amit csak tetéz a költségvetés fokozódó hiánya. Mindezek tükrében a fiatal demokraták a gazdaság élénkí­tését, az értéket előállító terme­lés növekedését látják a járható kiútnak. A pártelnök szerint a költségvetési deficit ellenére is meg kell tenni a gazdaságélén­kítő intézkedéseket. A minimá- ladóra vonatkozó elképzelések (Folytatás a 2. oldalon) Felvételünkön (balról): Glattfelder Béla, Orbán Viktor és Trombitás Zoltán Fotó: Löffler Gábor Gábor, Budapest főpolgármes­tere nyitotta meg. Emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ a legegy­ségesebb párt ma Magyarorszá­gon, utalt arra is, hogy az or­szágban több mint 3100 önkor­mányzatnak van liberális veze­tése. Pető Iván, a párt elnöke ezek után - szintén nem feltűnő, ám figyelemreméltó tapsokkal megszakított beszédében - el­mondta, hogy az SZDSZ szoci- álliberális néppárttá vált és kormányra kíván kerülni, mint hangsúlyozta „a rossz kormányt nem elkergetni, leváltani kell”. A pártelnök beszéde után a tovább növekvő tömeg ünnepi hangversenyt nézhetett és hall­gathatott meg. A rendkívül színvonalas, a tér több dimenzi­ójában játszódó programon köz­reműködött mások mellett Gre­gor József, Gulyás Dénes, a műsort Kerényi Miklós Gábor rendezte. Nyolc óra után az SZDSZ frakcióvezetője, Kuncze Gábor mondott ünnepi beszédet. Kuncze szokásával ellentétben igen keményen támadta a jelen­legi kormány tevékenységét. A negyvenhárom éves politikus ugyanakkor leszögezte: „meg­nyugvásra van szükség, mert az ország biztonságra, türelemre vágyik”. Nagy sikerű beszédét a frak­cióvezető a következő szavak­kal zárta: nem könnyű álmot, félfordulatot, harmadik utat (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap Baranyában leesett az első hó, a több órán keresztül hulló eső megfagyott, jégbe burkolta a faágakat is Fotó: Löffler Gábor Antall József részvétlevele KÖZÉLETI NAPILAP O) Dunántúli napló IV. évfolyam, 310. szám 1993. november 13., szombat Ára: 16,30 Ft Laborasztalon ✓ a MEV atomtemető terve

Next

/
Thumbnails
Contents