Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-04 / 301. szám
9 4 aj Dunántúli napló Események - Programok 1993. november 4., csütörtök Megemlékezés egy filozófus-költőről Augsburger-Rónay Istvánért zendült fel tegnap Schubert Német miséje a Pécsi Bazilikában a Baden-württembergi Dalosszövetség kórusának előadásában. Este emlékünnepség kezdődött a Leőwey Gimnáziumban Mozart, Beethoven, Brahms darabok kíséretében. — Augsburger-Rónay István 1840-ben született Szentfülö- pön, 1859-ben Pécsett érettségizett, majd teológiai tanulmányokat folytatott Bécsben. Jelentős gondolkodó, költő, s főként teológus volt, aki papi szolgálatának keretében verseket írt német, magyar és latin nyelven. Az emlékünnepség szervezője, Hengl Nándor, tavaly bukkant rá Rónay István három magyarul írott költeményére. Mint apatini esperest a Liberális Párt listáján 1875-től háromszor választották be a budapesti Parlamentbe. A halálának 100. évfordulójára rendezett emlékünnepséget Bécs, Esztergom, Budapest után most Pécsett hallhatta-láthatta a közönség. A hangversenyen közreműködött Elisabeth Haumann szoprán énekes, Günter Krieger zongorán, valamint a nagymányoki, mecseknádasdi, mágocsi, mohácsi és szederkényi néptáncegyüttesek, nemzetiségi kórusok. K. G. A Baden-württembergi Dalosszövetség kórusának hangversenye a pécsi Bazilikában Fotó: Szundi György A Németh László utcai óvodának ajándékozta Varga Imre a képen látható, közel 11 kilós óriás karalábét. Még két, ehhez hasonló hatalmas zöldség termett Orfűn, a Mecsekrákosi utcában, Szlovákiából származó vetőmagról. Fotó: Szundi György MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KÁROLY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.29, nyugszik 16.25 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 410-046-os számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN A fagy névjegye A szép, napos ősz után egyik napról a másikra bekopogott a tél. Igaz, hogy csak hajnalonként, de már befagyott szélvédők várták a munkába induló autósokat. Előkerült a jégoldó, a vakaró, - már akinek van. Közben néhány pillantás az órára. Nehéz az átállás a téli autózásra, pedig még hol van az igazi! Csikorgó önindítók, köhécselő motorok, füstgomolyokat prüszkölő kipufogók. Van, aki dühösen zárja le a kocsit, miután meg se nyikkan az akku. Más még bízik és kitartóan köszörül, próbálkozik. Az idő persze múlik. A busz meg elmegy. Kis késéssel mindenki azért célhoz ér. A fagy körbenézett és leadta névjegyét. A kiskert-bérlők szomorúan nézik a megbar- nult, kókadt paprikákat. Elfagytak, megpuhultak, használhatatlanná váltak. Nem a feledé- kenység hagyta a töveken, hanem még bíztak, mert a nyári esőhiány miatt kitolódott az érés időszaka. Ám az első fagy mindent elintézett. Hiába, a naptár szerint is itt volt a belépő ideje. R. Gy. Időjárás Eleinte borult idő várható, többfelé esővel, majd időnként felszakadozik a felhőzet, egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Éjszaka többfelé párás, ködös lesz a levegő. Vízállás: Mohács 345 cm, apadó, vízhő 8,8, őrtilos 150 cm, változatlan, 5,0, Barcs 191 cm apadó, 10,1, Barcs 328 cm, apadó, 9,7. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéteTotem-név A Károly nevünk ógermán eredetű, legénykét, ügyes embert jelent. í&láv eredete szerint királyi a jelentése. A mi nyelvünkben szerepel egy ősi to- tem-név, a Karuly. — Új helyen egy nyugdíjas-szervezet. A csaknem 150 tagot tömörítő Szénbányák Igazgatósági Nyugdíjas Alapszervezete új helyen, Pécsett, a Nagy Lajos u- 11-ben működik. A panaszosokat szerdánként 9-12 óráig várják. A közösség elnöke Áry Bálint, elnökhelyettes Szonntág József, gazdasági vezető Lenkei Ottó, az ellenőrző bizottság vezetője Fegy- vemeki Lajosné, a szociális bizottságot Istvánfalvy Miklós vezeti. — Kikötővárosi szövetség. Mohácson, a Széchenyi tér 1-ben működik a Duna Menti Kikötővárosok Szövetsége, mely több mint egy esztendeje alakult. A főtitkár Csordás László. Várják az új tagok, támogatók jelentkezését, hogy nemzetközi kapcsolatokat alakíthassanak ki; Levélcím: 7700 Mohács, pf.: 141. — őrületesen agresszív zenét játszik a szombathelyi Extreme Deformity együttes, mely pénteken 21 órakor a pécsi Gyár-cukrászdában mutatkozik be. A csapat a progresz- szív-techno death grind irányzatot követi. T— Jubiláló női kórus. A Ciszterci Diákszövetség Janus Pannonius Kórusa jövőre ünnepli alapítása 30. évfordulóját. Idén nyáron készült el a félszáz fős közösség 50 perces műsoros kazettája. Áprilisban jubileumi koncert-sorozatot rendeznek német és olasz kórusok közreműködésével. — A vidéki szakértő. A Pécsett élő Köves Imre a Nyugdíjasok Országos Kamarája sajtó- bizottságának vidéki szakértője lett, aki a sajtótermékeket szemlézi, tartja a szerkesztőségekkel a kapcsolatot. Megyénk lapjai az elmúlt egy évben csaknem 100 cikkben foglalkoztak a nyugdíjasok ügyeivel. A címlista 12 oldalas. A vidék egyetlen kamarai sajtó-szakértője a 329-747-es telefonon érhető el. — Téves a fénykép. Tegnapi számunkban az 5. oldalon „Új orvosi ügyelet Pécsváradon” címmel megjelent írásunknál technikai hibából tévesen jelent meg a fénykép. A hétközi orvosi ügyeletet a Pécsvárad, Dózsa György u. 3. szám alatti egészségügyi központban látják el, így a betegek ezt a létesítményt keressék majd fel a jövőben. — Hirtelen melegedés. Megyénket délnyugat felől melegebb légáramlat érte el. Kedden napközben a Pogányi Meteorológiai Főállomáson plusz 3 fokot, míg tegnap 10 fokot mértek. A keddről szerdára virradó éjszaka 21 órakor 1 fok volt, míg hajnali 2-kor 4 fokot mutatott a hőmérő. lét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Rendezvények Árpádházi Szent Erzsébetről tart diaporáma-előadást Póhly János kanonok ma 18 órakor a pécsi Lenau-házban. Szöveget mond Mensáros László, elhangzik Liszt: Árpádházi Szent Erzsébet című oratóriuma. Pécsett, a Bartók Béla utcai Don go Jazz Bárban ma 20 órától újra bemutatkozik a Fúzió Jazz együttes. Várják a játszani kívánó más együtteseket és zenészeket is. Izgasd fel magad! címmel ma 19 órakor a Sziámi zenekar ad koncertet a pécsi DOZSO-ban. Az est vendége a Nulladik Változat zenekar. Taggyűlést tart november 5-én, pénteken délután négy órakor a Nyugdíjasok Pécsi Egyesülete, a MÁV Szociális épületének (Rét u., Vasút u. sarok) éttermében. Ezt követően teadélután rendeznek. Holnap 20 órakor a pécsi IH World Music Klubjában a Bagi-Rozs Duó zenél. A Pécsi Nyomdász Egyesület november 8-iki, hétfői összejövetelét 16 órai kezdettel tartja az MTV Pécsi Stúdiója éttermében. Házigazda: Békés Sándor stúdióvezető. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a Közlemények Dr. Vastagh Pál országgyűlési képviselő és Kocsi László elnökségi tag részvételével ön- kormányzati fórumot rendez az MSZP Siklósi Szervezete holnap 14 órakor a siklósi TESZ-székházban. Majd 18 órakor a helyi Szakmunkásképzőben lakossági fórumot tart a két politikus. A KDNP nagygyűlést rendez Harkányban, az Általános Iskolában november 6-án 15 órakor. Előadók Ursprung János és Dr. Kapitány József. Ma 16-18 óráig Pécsett, a Tüzér u. 3/1-ben ingyenes jogi tanácsadást vezet dr. Monori Ferenc. A Pozsgay Imre és Bíró Zoltán vezette Nemzeti Demokrata Szövetség Pécsi Szervezete naponta 15-18 óráig fogadóórát szervez, csütörtökönként ugyanebben az időpontban ingyenes jogsegélyszolgálatot nyújt a Nagy Lajos király u. 9-ben. A pécsi Leőwey Gimnáziumban működő Rock and Roll Klub és Iskola november 7-én az ötvenes évek táncait kedvelőknek nyitott összejövetelt szervez a Fordán Centerben. 412-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Pécs városi éjszakai ügyeletes állatorvos dr. Koszorús József Pécs, Angster József u. 12. T.: 332-894. A MMSz pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-13-ig tüdőgyógyászat, 14-16-ig belgyógyászat, 16.30-17.30-ig psychiátria, 16- 18-ig nőgyógyászat. Jogi tanácsadó szolgálata naponta 17- 19 óráig. Ma nyugdíjügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-312-277/17. Ifj. pszichológiai tanácsadás ma 16-18 óráig, József A. Műv. Ház., Pécs, Corvin u. 20. Két Lotti A 44. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3+3-asokrajutó nettó 17 819 241 Ft halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3-asok nyereménye: 32 909, a 2-eseké 245 Ft. A nyerőszámok 19, 29,43 és 12,18, 54. — Új tisztségviselők mutatkoztak be tegnap az SZDSZ nyitott teadélutánján Pécsett, a Felsőmalom u. 3-ban. Merk Márta, dr.Németh Tibor és Wemer József most lettek megyei ügyvivők. A házigazda Bretter Zoltán parlamenti képviselő volt. — Égi huszárok címmel összejövetelt rendez a Magyar Veterán Repülők Egyesülete ma 14 órakor a Pécsi Helyőrségi Klubban. Videó-előadást tart Doma Sándor alezredes, aki MIG-21-es gépével részt vett a Royal Air Force 75. születésnapjára a Fairfort-ban megtartott világ-repülőnapon. — Temetők. Tám László fotóművész Német temetők Magyarországon című tárlata nyílik ma 16 órakor a szekszárdi Művészetek Házában. Szervező a Német Nemzetiségi Egyesület. — Belga művész koncertje. Stefan Meylaers zongorakoncertjét tartják a pécsi Művészetek Házában holnap 19 órakor, melyen közreműködik Kovács István Ki mit tud?-győztes is. SZOBANÖVÉNYVÁSÁR HiiHffli REKLÁMAJÁNLATI Nk: PÁFRÁNY M Fi Pécs. Helyőrségi Klub (Király u. 13.) nov. 3-4-5 (szerda-csütörtök-péntek) 9-18 óráig A gazdaság Az MSZP Szigetvári Elnöksége ma 17.30-kor a Deák téri Pártok Házában lakossági fórumot szervez, melynek témája az ország gazdasági helyzete, a párt gazdaságpolitikai elképzelései lesznek. Meghívott előadó dr. Békési László parlamenti képviselő, a párt gazdaságpolitikai szakértője. ✓ EK.: Eutanázia Pécs-Baranyai Értelmiségi Klub a Vasutas Művelődési Házban ma 20 órakor rendezi az „Eutanázia: szenzáció, vagy valóság?” című programot. Vendégek: dr. Blasszauer Béla, a POTE Magatartás Tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és dr. Bányai Elek, a Pécs-Baranyai Orvos-Klub elnöke. Utána az „Európai közösségek iskolarendszere szakmai, politikai szempontból” című fórum következik, melynek vendég-előadója Jörgen Olsen, a Európai Iskolák minisztereinek miniszteri megbízottja, igazgatótanácsának elnöke. Szponzorok az M. H. B. Nyitott Társadalom Alapítvány, a Három Cédrus Ételbár és a Pult Kft. Pécsről pécsieknek pécsiekkel A fenti címmel ma 15 órától a 873 kilohertzes középhullámon új műsorral jelentkezik a Pécsi Stúdió Kovács Imre szerkesztésében. A riporter városvédő, levéltáros- és helytörténész-szakemberrel szövetkezett az egyórás adásban, így társai dr.Marton István, dr.Vargha Dezső, valamint dr. Bez.erédy Győző. A telefonos rejtvény témája a város különleges, főként hely történelmi titkai. A szerkesztők leveleket is várnak. Falufórum Dr. Kapronczay József országgyűlési képviselő ma 18 órakor falufórumot tart a Szen- tegáti kastélyban. A holnapi fórum 18 órakor kezdődik a Pata- poklosi Kultúrházban. FELE-mdi HULLÁMPALA 112x175 cm 340 Ft ÁFÁS áron kapható 8.00 - 16.00-ig PÉCS-ÜSZÖGPUSZTA Tel.: 72/310-311/65 Egészségügyi szolgálat i í i