Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-27 / 324. szám
1993. november 27., szombat Irodalom - Művészet üj Dunántúli napló 11 Bemutatkozik a levéltár igazgatója Dr. Ódor Imrével terveiről, elképzeléseiről Három és fél évtized a kamarazenében Ünnepel a Pécsi Kamarakórus Ma ünnepli fennálásának 35. évfordulóját a Nevelők Háza Kórusa Több, mint tíz éve dolgozik már a Baranya megyei levéltárban dr. Ódor Imre, akit nemrég pályázata alapján öt évre igazgatóvá nevezett ki a megyei közgyűlés. Az eddigi igazgatóhelyettes most első számú vezetőként is megmutathatja, mire képes. Energikus, fiatal ember, aki ráadásul az elmúlt napokban védte meg a kandidátusi értekezését.- Zalából, Kehidáról származom -kezdte. -Hatott rám az, hogy ez egy jelentős történelmi múltú település, de a Deák Ferenccel kapcsolatos élményeim is befolyásolták a pályakezdésemet. Az érettségi után a szombathelyi tanárképző főiskolára ' kerültem, történelem- népművelés szakra. 1983-ban végeztem. A most 34 éves Ódor Imrét szinte az első pillanattól vonzotta a nemesi társadalom kutatása, ebben is a periférikus, különlegességnek számító nemesi felkelések területe. A kutatásait a Vas megyei levéltárban kezdte 12 évvel ezelőtt. Amikor Pécsre került, folytatta a munkát, s örömmel tapasztalhatta, hogy Baranya megyében sok és fontos adatot talál választott témájával kapcsolatban. Munka mellett végezte el az ELTÉ-n a levéltár kiegészítő szakot, jeles eredménnyel. 1983 tavasza óta az itteni levéltárban a munka szinte minden területét kipróbálhatta, s ezt most jó előisko- lának nevezi. Amióta igazgató, már látja, hogy a kutatásra kevesebb ideje marad, pedig nagy elragadtatással és szívesen beszél a területéről. Azt hiszem, nincs nehezebb dolog, mint kritikát írni olyan valaki könyvéről, akit ismerünk. Úgyhogy Méhes Károly új, második kötete esetében le is mondok erről, s csak a benyomásaimat rögzítem, ahogyan bárki más tenné, egyszerű olvasó. Az egyszerű olvasó, aki Méhes Csend utca című verseskönyvét a kezébe veszi, egyben belépőjegyet vált egy sajátos világba. Majd száz versen át tart az utazás, és persze nem az a lényeges, hogy a Csend utca tényleg létezik, ahogyan a mesebeli nevű Alkony utca is, meg a Tu-Az ember nem szárnyalhat a képzelete szerint, a tények talajára mindig vissza kell huppanni. A kutatás olyan, mint egy nagyon türelmes kirakósdi, de ha a szórványadatokból, a rejtőzködőforrásokból összeáll a kép, akkor úgy érzem magam, mint egy felfedező. Élvezem, hogy bepillantást nyerhetek az akkori emberek gondolataiba, és figyelhetem, ahogyan megváltoznak ... De persze Ódor Imre a jelenben él. Nem is lehet másként, hiszen a levéltári munka teljes embert kíván. A legfontosabb feladatok közé tartozik a rekonstrukció, a fenntartás mellett az iratok őrzése és védelme, de óriási kihívást jelentett és jelent a kárpótlási törvény is.-Élőtérbe került a levéltár szolgáltató funkciója -emelte ki az igazgató. - Ez a munka hihetetlen anyagi és szellemi energiákat visz el. Napi kapcsolatban vagyunk azokkal a magánemberekkel, akik az őket ért sérelmekre a levéltár segítségével próbálják megtalálni a bizonyítékokat. A munkát nehezíti, hogy az 50-es években a nyilvántartás eléggé pontatlan volt. Az igazgató elmondta, hogy a legnagyobb munka, a raktárrekonstrukció gyakorlatilag befejeződött, a Baranya megyei levéltár így jelenleg az ország egyik legjelentősebb és európai szinten is korszerű raktárkomplexummá vált. Most hétezer folyóméter iratot tudnak a központi épületben elhelyezni. Folytatódik a volt járási iratok beszállítása is.- Fontos feladatunk a felszámolt, vagy felszámolás alatt álló cégek történeti értékű iratainak átvétele és megőrzése isiipán, meg a Szív. Ami fontos, az visszatükröződés, ahogyan ez az elvarázsolt világ a költő számára látszik. Vagy még inkább az, ahogyan látjuk mi. Mert csak az követhető nyomon. Méhes versei inkább epikusak, elbeszélő stílusúak, prózaversek. Ő nem szereti a sorvégen összecsengő rímeket, a betűre leszámolt sorokat, a ritmus (néha öncélú) hullámzását. A Csend utca versei visszaemlékezések, történések lírai feljegyzései, apró kis események visszhangjai. Töredékek egy világból, kéfolytatta Ódor Imre. - Hogy ez miért lényeges? Átvettük például a Bázis tervdokumentációit. Ezek az iratok egy későbbi felújítás során szükségesek lehetnek. Az intézmény működőképeségének megőrzése, az épületek óvása, fenntartása, az iratgyarapítás mellett kiemelkedő feladat szolgáltató-jelleg erősítése. Az igazgató a pályázatában az elsők között említette ezt a funkciót. Kezd kiépülni egy korszerű számítógépes rendszer, ami az adatszolgáltatásban, ügyfél- szolgálatban, de a kutatásban is nélkülözhetetlen. A modem rendszerű adatbázissal például a megye településeinek múltjára vonatkozó gyors információkat kaphat egy-egy érdeklődő közösség, polgármesterek, városvédők, lokálpatrióta hagyományőrzők. Ódor Imre nem akar lemondani arról az eredményről sem, melyet még az előző igazgató, Szita László működése alatt ért el a levéltár: az intézmény nemzetközi rangjáról, tudományos presztízséről. Nem lesz könnyű a következő fél évtized, de az igazgató nem fél a nehézségektől. Szerencsére a közel 40 kolléga már ismeri, és tudja, hogy a számára fontos a korrektség és a tapintat, de a következetesség is, mind az elvárás, mind a reakciók tekintetében. És ha már tényleg túl sok lesz a hétre, a levéltárigazgató hazamegy és túracipőt húz, hiszen az egész család nagy természet- rajongó, együtt járják az erdőt: ő, a felesége, 13 éves lánya és 7 éves fia. Ez a hobbija, no és persze: a munka... Hodnik I. Gy. pék, olyanok, amiket régen talán csak különleges cserépkályhák lapjaira festve csodálhattunk volna meg; melegek, aprók. Ezekben a versekben szokatlan módon keveredik az intellektus és a megérzés, a részletek finom kidolgozottsága, máshol meg épp a nyersebb formai kötetlenség. Azt mondják, minden szó, ami valaha is elhangzott a világon, minden, amit leírtak, elgondoltak, már része egy örök hangzásnak. Ha ez igaz, Méhes Károly versei már odatartoznak, a maguk egyéni szólamával. H. I. Gy. Idén több jubileumi koncerttel is ünnepelte fennállásának 35. évét a Nevelők Háza kórusa, a Pécsi Kamarakórus. A nap, amelyet legjobban várnak, november 21-t, ekkor lesz ugyanis az a nagyszabású hangverseny, melyre a régi tagokat is meghívták. Az évforduló alkalmából mi is kis áttekintést végeztünk a sikerekről, eredményekről, tervekről kérdezve a kórus karnagyát, Tillai Aurélt, valamint az egykori alapítótagok egyikét, Szauer Dezsőt, és Vincze Csillát, aki a kórus egyik fiatal tagja. Csilla igazi örömmel beszélt arról, mit jelent neki ez a társaság.- Barátokat - kezdte -, és azt a környezetet, ahol nemcsak zeneileg, hanem eszmeileg is olyan hatások érnek, melyek fontosak a számomra. Jelent nagyon szép élményeket is, és azt, hogy itt kiélhetem az életem „művészi oldalát”. 1958-ban két karnagy, Tillai Aurél és Dobos László tanítványaiból, barátaiból toborzódott a csapat, voltak ott tanárok, orvosok, jogászok, más értelmiségiek, egyetemisták. Ma már a zenével hivatásszerűen foglalkozók is vannak közöttük, né- hányan maguk is kórust vezetnek. A Pécsi Kamarakórust 1962-ben fogadta be a Nevelők Háza, akkor vették fel a Nevelők Háza Kamarakórusa nevet. A Pedagógusok Szakszervezete 30 éven át az együttes gondos gazdája volt, s most, amikor a Ház egyesületté alakult, továbbra is otthont ad a kórusnak.- Akkor csak annyit akartunk - emlékezett vissza Tillai Aurél-, hogy amit csinálunk, komoly legyen. Később, bizonyos területek meghódításával, de különösen a Kodály-kóruszene megszólaltatásával nemzetközileg is elismertek minket. Ettől függetlenül a repertoárunk a legrégebbi, többszólamú zenétől egészen a mai szerzők műveiig terjed. A pécsi zenei élet az oratórium-kultusz továbbéléssét is igényelte. A Pécsi Egyetemi Kórussal szövetkezve ezt a hagyományt is folytattuk. A kórusnak ma is évente 25-30 fellépése van, de hallhatók a Magyar Rádióban is. 1970-től jegyzik a kórusversenyeken elért eredményeiket, közülük is kiemelkedő 1976-ban Toursban a női kar első díja, de ugyancsak első helyet szerzett a kamarakórus 1980-ban Londonban, 1982-ben Debrecenben, két évvel később, Spittalban a vegyeskari és a folklór első díj érdemel figyelmet. 1991-ben újra Toursban övék a nagydíj, és a vegyeskari első díj. Több különdíj gazdái, de talán a legrangosabb elismerést 1980-ban szerezték, amikor a vegyeskari első hely lett az övék az Európa Kupán. 1967-től máig majd félszáz külföldi útjukon ismertették meg a hazai kórusmuzsikát, jártak többek között Finnországban, Olaszországban, Angliában, Németországban, Hollandiában, de a környező országokban is. Több lemezfelvétel készült a kórussal, és vannak kazettáik is. A jövő nyáron a Francia kórusszövetség akar velük CD-t készíteni, Kodály, Bartók, Bárdos-műveket mutatnak majd be. A jövő tavaszra tervezik a nemzetközi kamarakórusfeszti- vált is, melynek 1964 óta ők a házigazdái, rendszeres szereplői. » Amikor ezt a seregszemlét meghirdették, még nem tudták, hogy a kezdeményezés hová növi ki magát. Most a 15. találkozót szervezik. Ezek az alkalmak is hozzájárultak ahhoz, hogy 1988-ban éppen Pécs adhatott otthont a X. Europa Can- tatnak! A 35 év alatt úgy 200 tagja volt a kórusnak. Jelenleg 40-50 között mozog a létszám. A karnagy sok szeretettel nyilatkozik róluk, kiemelve a zene iránti elkötelezettségüket, közösségi tudatukat, amitől olyan lesz ez a társaság, mint egy nagylétszámú család... Szauer Dezső, a kórus titkára tudja a legtöbbet az anyagi helyzetükről, ami nem rózsás. Pályázatokból, alapítványoktól próbálnak pénzhez jutni, de kapnak támogatást az önkormányzattól is. A korábbi biztonság azonban már a múlté.- Vége a bábáskodásnak, de újabb ölelő kart nem találtunk - mondta kis sóhajjal a titkár. Egyébként ő is imádja ezt a kórust. 35 év alatt nem hiányzott szinte egyetlen próbáról sem. Ha énekel, biztosan nem gondol arra, hogy olyan társaság tagja, melyhez hasonló talán még egy van az országban. Nem gondol a dal közben a gondjaikra sem. ő is, mint a többi, énekel. Énekel, egy hétköznapi, földi, kicsinyesen anyagias világon túli hatalom dicsőségére. Ez a hatalom: a művészeté. Hodnik I. Gy. A világ a Csend utcában Méhes Károly második verseskötetéről Emlékmű a szülőknek Mikor az álmok felnőttek, Sára elment mesterséget tanulni Odahaza, az egykori Fazekas, mai Vértanúk utcában, az udvari nagy családi házban végre készül a műhely. A férj, a gyerekek, az ismerősök ott sürög- nek, segítenek. Mert Németh Sára, siklósi keramikusművész ma már két főfoglakozást vall magáénak, a kera- mikusság mellett az anyaság a másik, egyenrangú. A művész titulus ellen tiltakozik. Inkább tartja magát kézművesnek, mesterembernek.- A népi kerámiák készítésénél is mindig két szempont volt a döntő. A népművészet nem valamilyen „népi lélek” érzékenységének megnyilvánulása, ezeknél a tárgyaknál a funkció és az anyagszerűség a meghatározó. A kerámiák mesterkéletlenek, de a ki- műveletlenségért bőven kárpótol a kifejezőerő és a tárgyak szerény méltósága. Merthogy Sára, a világhíres siklósi kerámia alkotótelep munkatársa a népművészetet tartja irányadónak, ezért is szól rögtön először a „száraz elméletről”. A ház, amelyben élnek, persze, árulkodik lakóiról, nemcsak a műhelyet látva, de a szoba tárgyait is, például egy frissen készült ruhadarabot.- A nagyfiam, Miklós hivatalos egy születésnapra, és ezt a pólót ő festette barátjának - mutatja a házi műhely kis alkotását, rajta a rajzzal, és a barátok nevével. Persze, hogy érdekli a gyerekeket is az, ami őt foglalkoztatja. Magáról valahogy most nehezen beszél. Fáradt, ölében az egyik kisfia, sír, hogy „anya, ne menj még el”.-Mikor én ekkora voltam, akkor vezették be épp a vizet az utcánkba, ahol valaha fazekasok éltek - innen a neve is. A felásott föld alól rengeteg cserép bukkant elő, én ezeket összeil- lesztgettem, lerajzoltam, milyenek is lehettek az edények. Aztán ezek az álmok felnőttek, és gimnázium után, felnőttként én is elmentem, hogy valóra váltsam őket. Még az „átkos” múlt rendszerben történt, hogy a baranyai Kishajmáson a helyi termelőszövetkezet létrehozott egy művészeti jellegű melléküzem- ágat. Sára itt tanulta meg, sokszor sírva, keservesen a mesterség alapjait. Olyan jó csapat lakott együtt éveken át, melynek tagjai valóban reggeltől estig a szakmával foglalkoztak, arról beszélgettek. Egy idő után azonban tovább kellett lépni.-A legtöbb művész nehezen menedzseli önmagát.- Ez bizony rám is jellemző. Minden darabtól nehéz megválni, ha a szívemhez nő, akkor azért, ha pedig úgy látom, nem sikerült jól, azért. Ám a népi kerámia akkoriban élte reneszánszát, ez segített, hamar bekerültem a szakmai körforgásba. Ennyi idő után már én is jónéhány hazai és külföldi kiállítást magam mögött tudok. Egy fiatal nő viszont a hivatástól hamar megválhat egy időre a család, a szülés miatt.- A gyes után kerültem az alkotótelepre. A beosztásom szerint laboráns vagyok, én szerzem be a kerámiamázak alapanyagait, de ebben a közösségben elmondható: mindenki mindennel foglalkozik. Népszerűek vagyunk azért, mert az ideérkező művészeknek teljes ellátást tudunk biztosítani. Évenként tartunk szimpóziumot, s most már működik mesteriskolánk is. A telepen mód nyílik az úgynevezett sómázas technológia alkalmazására, ezt otthon, maguk a művészek nem tudják alkalmazni. Vagyis a siklósi közösségre is jellemző az új utak keresése. No, és Sára hogy valósítja meg az állandó megújulás kihívását?-A hozzám legközelebbi munkák szomorú eseményekhez kötődnek. A szüleim sírjához magam készítettem két emlékoszlopot. De kedvencem az a madaras tányér, ott a falon, melyen a festett ábra türkizes színét én kísérleteztem ki. Igazán a használati tárgyak mellett jelenleg a játékok, a kerámiamadarak készítése, a bennük rejlő lehetőség izgat. Most már én csodálkozom el sokszor két négyéves fiam fantáziakincsén ... Szabó Anikó Németh Sára, siklósi keramikusművész Fotó: Löffler Gábor
