Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-03 / 300. szám
1993. november 3., szerda Kultúra uj Dunántúli napló 7 Egy nagy kérdőjel és sok kicsi felkiáltójel Új évad előtt a Harmadik Színház Az utóbbi tíz év során Pécsett örvendetes módon egy „több lábon álló” színházi centrum alakult ki. Azaz a tradicionálisan meglévő Nemzeti Színház (melynek, persze, szintén van kamaraszínháza, stúdió- és szobaszínháza) mellett létrejött a Pécsi Kisszínház és az Uránvárosban működő Harmadik Színház. Sajnálatos dolog, hogy épp most, mikor a Nemzeti Színház egy igazgatóváltás után talán megújulás előtt áll, az utóbbi két társulat nélküli pécsi színházat különböző okok miatt a működésképtelenség, a megszűnés fenyegeti. A Pécsi Kisz- színházban kialakult áldatlan állapotokról már többször szó esett lapunkban, és emellett - érdemtelenül - elsikkadt az, hogy a Harmadik Színáz pedig egyenesen épület nélkül maradhat, ha a rossz sors úgy hozza. Ennek az ügynek az adminisztratív oldalára még később visszatérünk, most inkább arról kérdeztük Vincze János rendezőt, a színház vezetőjét, hogy mindennel dacolva és bízva, művészi szempontból milyen szezon előtt állnak?- Hadd kezdjem egy örömhírrel - mondja Vincze János, akit nemrégiben a Színházművészeti Szövetség választmányi tagjául választottak. - a november 8-ig Budapesten zajló Európai Színházak Úniójának II. fesztiváljára megjelentettek egy angol nyelvű kiadványt a jelentős magyar színházi műhelyekről, és ebben az alternatív színházak között egyoldalas ismertetőt közölnek a pécsi Harmadik Színházról. Számomra ez a tény is azt jelzi, hogy vannak, akik figyelnek ránk, értékelik a munkánkat.-Azaz a befogadó típusú színháznak van létalapja?-Annyira van, hogy a mai európai színházak jelentősebbjei is kezdik felfedezni ennek a működésnek az előnyeit. Esetünkben ez annyit jelent, hogy az évi egy-két saját bemutatón túl számos előadást hívunk hozzánk vendégségbe, és lehetőség szerint mi is visszük a közönséget busszal más színházakba, ez az „utazó publikum”, ami ugyan alkalmanként csak egy busznyi embert, 40 főt jelent, de ez az egy busz mindig tele van, sőt harc folyik a helyekért. Ezért mondom, hogy van értelme a dolognak, és lehetne normálisan dolgozni, ha lehetne-De azért még nem adták fel?- Nem, sőt tervezzük az évadot, még akkor is, ha bizonytalanra tervezünk. Nézze, én ezt valóban „szerelemből” csinálom, mert fontosnak érzem. Rengeteg színházhoz hívtak, kétszer annyi fizetésért, mégis azt mondtam, míg van remény, folytatom. Az egyetlen fájdalmas hiány az, hogy saját produkcióval a jelen helyzetben képtelenek vagyunk előállni. De jönnek Pécsre kiváló előadások, társulatok. Rögtön megalakulásuk és első bemutatójuk után várjuk a Művész Színházat a Üvöltő szelek-kel, a Koldusoperá-val, jön Arvisura Piszkos Fred-je, Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonban című műve, vagy az Ügynök halála Koltai Róberttel a főszerepben. És természetesen azt is szeretnénk, hogy ha már minden jó darabot nem is tudunk lehozni, akkor a pécsiek utazzanak a „helyszínre”. A többit pedig majd meglátjuk. M. K. Jelenet a Harmadik Színház egyik nagy sikert aratott előadásából a Hallelujából. Felvételünkön (balról) Héjjá Sándor, Újvári Zoltán, és Barkó György Fotó: Tóth László Bizonytalan a volt szakszervezeti művelődési intézmények jövője A pusztítás csak egy pillanat A Vasutas Művelődési ház ad otthont szakköröknek, zenekaroknak és kluboknak Fotó: Szundi Az elmúlt néhány évben a politikai-gazdasági változások során gazdát cseréltek az ország különböző vállalatainak, illetve szakszervezeteinek művelődési intézményei. Ráadásul az egykori 210-ből mára 165 lett, és félő, hogy ez a szám napról napra csökken majd. Nem az ezeken a helyeken dolgozó néhány száz ember sorsa a legfontosabb, hanem azoké az ezreké, akik kiszorulnak ezekről a terekről, s azokról a nagy hagyományú művészeti együttesekről, melyek idáig támogatást, ösztönzést, szakmai segítséget kaptak ott. így látja a helyzetet Molnár Géza, a pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatója, aki a problémákról alaposan informálódhat, hiszen tagja a volt szak- szervezeti intézmények választott vezetőségének, legújabban pedig Vasutas Országos Köz- művelődési Egyesület ügyvezető elnöke is. Éz a néhány hónapja alakult, 22 tagot tömörítő szövetség (Záhonytól Hegyeshalomig) a MÁV-val és a szak- szervezetekkel folytatott tárgyalásokat a lehetőségekről és az igényekről. Ha a javaslatokból megállapodás lesz, az példaértékű lehet minden hasonló helyzetű ház számára. A MÁV eszerint vállalja, hogy karbantartja az (amúgy a tulajdonában lévő) épületeket, s ezért cserébe a művelődési házak szolgáltatásait dolgozói kedvezményesen vehetik igénybe. Az étlapon szereplő .kulturális fogások” közt ott a családi ünnepek (esküvők, halotti torok, névnapok) szervezése, a nyugdíjas csoportok tevékenységének segítése, a rendezvények technikai részének megszervezése és hasonlók. Különben mindez nem olyan újdonság, a művelődési intézmények eddig is végezték ezeket a feladatokat, a pécsi Vasutas meg különösen, mert ott már 1983-ban elkezdődött a piacgazdaság ...- Mi 1936 óta vagyunk itt - emelte ki az igazgató, aki 1976-tól dolgozik a házban. - Most 8-an végezzük a munkánkat itt, hozzánk tartozik a báta- széki és a szentlőrinci vasutasklub is. Ők adnak otthont a pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekarnak, a hagyományőrző népdal- körnek, a vasútmodellező, a díszítőművészeti szakkörnek, a bridzsklubnak, a rejtvényfej- tőknek, de a Pécs-Baranyai Értelmiségi Klubnak is. Működik a nyugdíjasklub, a gyermek és a magyar táncház is. Az értékekhez nemcsak Pécsett akarnak ragaszkodni az emberek. Sok helyütt majd 100 éves hagyományokra tekint vissza egy-egy művelődési intézmény, művészeti csoport. Kár lenne értük, hiszi Molnár Géza.-Egy intézményt pillanatok alatt le lehet radírozni. De ahhoz, hogy az értéket újra megteremthessük, nagyon kemény munkával eltöltött évek kellenek. Mindig elkeserít, ha valami, ami a kultúrával kapcsolatos, tönkremegy, hiszen ilyenkor emberi értékek veszhetnek el, főleg a mai időkben, amikor nem mindegy, van-e egy hely, ahol az emberek megbeszélhetik a problémáikat, kitárulkozhatnak és befogadhatják mások baját. Molnár Géza szerint összefogásra lenne szükség, s arra, hogy úgy dolgozhassanak, hogy ne legyenek filléres gondjaik. Annyi biztos, hogy ma egy művelődési intézmény csak pályázatok útján juthat pénzhez, s így az is érthető, hogy csak a legbátrabbak terveznek évekkel előre. Ez azt jelenti, hogy már a vágyaikat sem szabad végigálmodniuk. Az olyan (érdekvédelmi) szövetségek, mint a VOKE is, az átmeneti időszak átvészelését teszik lehetővé, hiszen ahogy mondják: „az okos ember a válság utánra készül” ... H. I. Gy. „Avagy virág vagy te, Hazám ifjúsága? . . (Petőfi) Az iskola célja Nem illik tán történelmi szemlélettel nézni néhány neveléselméleti kérdést, mert nagy költői igazság van abban, hogy „múltunk össze van torlódva”. Nem illendő a nevelés célját, tárgyát, cél- és eszközrendszerét elszakítani a társadalmi alaptól, és azt elszigetelten vizsgálni, továbbá kultúrtörténeti megvilágítással példázgatni a történelmiséggel, mert attól nem változik meg nevelési helyzetünk, és attól kevésbé formálódik a felnövekvő nemzedék erkölcsi arculata. így a cimben felvetett költői kérdésre nem is szeretnénk válaszolni, jóllehet gazdagon sugárzó gondolatokat ébreszt ebben az emberszabású kapitalizmussal átszőtt polgári társadalomban. Az iskolák cipelik magukkal az oktatási törvény terheit a válság-stábbal együtt, és a társadalom, amely a maga megbízottjain keresztül neveli az ifjúságot, nem tévesztheti szem elől a nevelés primátusságát. Elfogadják a Nevelési Kongresszus ajánlatát, de a cél határozza meg az eszközt: oktatási törvényünk van, a neveléselméletnek is meg kell fogalmaznia a polgári nevelésünk cél- és követelmény- illetve feladatrendszerét. Az európaisághoz vezető út még messze van pedagógiai műhelyünktől, az iskolarendszer megváltoztatásával vajon mennyivel lesz jobb, mennyivel lesz magasabb ifjúságunk neveltségi szintje függetlenül attól, hogy egy-egy iskolatípus magában hordozza-e nevelő vagy oktatáscentrikus jellegét. A nevelés gyakorlótere a szülői ház, az iskola és a társadalom, az utca, a környezet is lassan nevelési tényezővé válik, és az utóbbi két negatív nevelési eredményt kitől fogja számon kérni a társadalom ... Amíg az iskolák sáfárkodó bérgazdálkodással küszködnek, addig van-e értelme nevelésfilozófiai kérdések feltevésének. Egy ballagó diák, aki búcsúzik iskolájától ebben a megváltozott rendszerben szívesebben gondol a diákcsinyekre vissza, mint a kilátástalan jövőjére. Érettségizett fejjel hirtelen eszébe ju, hogy kopogtatnia kell a munkanélküliség központi ajtaján, az is eszébe jut később, hogy kár volt idéznie Madách Tragédiájából a szóbeli érettségi vizsga során: „Karod erős, szíved emelkedett, és végtelen a tér, mely munkára hiv”. A rendszerváltás után pontosan azt romboltuk szét, ami eddig jellemformáló ereje volt a modem pszichológiában. Az iskolák is bőven tudnának idézni Madách-tól a felsőhatóságnak cimzeve egy luciferi gondolatot: .fukar kezekkel mérsz, bár nagy Ur vagy”... A történelem tanár szívetszo- rító lehangoltsággal töpreng, hogy vajon lesz vagy nem lesz-e új tanköny a diákok kezében, amely egykor a színes illusztrációjával együtt tartalmi vonatkozásban nemegyszer hazát és népet jelentett a tanulók számára. Az éretségi elnök azon meditál, hogy mikor lesz már végre egy jól sikerült Magyar Nemzeti Tanterve az iskoláknak, amelyhez még nem tudni hogyan, de egy pedagógiailag magasabb értéket tartalmazó gazdag művelődési anyag is kapcsolódjon ... A vizsgázó diák igencsak eltűnődne, vajon van-e eszményképe akár irodalmi, akár a történelmi hősök közül -, mondjuk a nagy sorsfordulók idejéből -, ha Amerika előnyben, Európát „kifelejtették”? Utazás a Nobel-díjak körül A Nobel-díjak odaítélését általában többhónapos vita és latolgatás előzi meg. Rabiá és Arafat ezért lekésett az idei No- bel-békedíjról. De máris esélyesei lettek a jövő évinek, különösen, ha addig tovább halad előre az izraeli-palesztin békefolyamat. Azért az idei díjátadásnak is meglesz a maga érdekessége: egy dél-afrikai fehér, illetve fekete politikus áll majd egymás mellett Az 57 esztendős de Klerk elnök a hagyományos pályán indult el, hiszen apja és több közeli rokona a faji elkülönítést szorgalmazó Nemzeti Párt vezetői közé tartozott. Senkit nem lepett meg, hogy a fiút is képviselőnek választották (kizárólag a fehérek), majd negyven esztendősen bekerült a kormányba, ahol később, oktatásügyi miniszterként a különböző bőrszínű tanulók szigorú elválasztását szorgalmazta. 1989 őszén került az elnöki székbe, s hamarosan következett a nagy meglepetés: 1990 elején meghirdette az apartheid lebontását. A jóval idősebb, hetvenhato- dik életévében járó Mandela, aki szülővárosából,Umtatából eljutott a jogi egyetemre, először ügyvédként próbált sorstársain segíteni, majd a fegyveres harcot is vállaló Umkhonto weSizwe (a Nép Lándzsahegye) csoport élére állt. Elfogták, élet- fogytiglanra ítélték, s miközben egy börtönszigeten szenvedett, legendás hőssé vált, majd kiszabadult és ő lett a fehér vezetés tárgyalópartnere. Mindkét politikus bejárta tenetalántán érettségi elnök épp megkérdezné. De csillapodjon mind az elnök, mind a tanár elégedetlensége, minthogy előtte állunk még az iskola-struktura változásának, állítólag azért, hogy ne maradjunk el az európai oktatás színvonalától. A művelődés, a műveltség éppoly ismert alapfogalmak a nevelés területén, mint amilyen egy átfogó kultúrtörténeti anyag, amely szorongva kerül a parlament elé, hogy abból törvény legyen a honatyák okos gyülekezetében ... és az iskolák célja nem lehet más társadalmunkban, mint a „kiművelt emberfő” a felnövekvő nemzedék sokoldalú személyiségének jellemvonásával. Kint a társadalomban a kibérelt lelkiismeret és a piacgazdaság törvénye uralkodik, bent az iskolában, a tanteremben kopik a kréta, a szaktanár a katedra mögött azon tűnődik, hogy .Avagy virág vagy te, Hazám ifjúsága...?” Pály hát a maga útját, s egyaránt tanúságot tett józanságáról, realitásérzékéről. Jóllehet mind de Klerket, mind Mandelát árulónak bélyegzik saját szélsőségeik. King (1964), Kissinger és a vietnami Le Dúc Tho (1973), Szadat és Begin (1978), Szaha- rov (1975) és Gorbacsov (1990), most pedig a dél-afrikaiak kitüntetése mutatja, hogy a Nobel-dijat odaítélő bizottság figyel a világra. Az idei Nobel-díjak még egy sajátosságára hívják fel a figyelmet. Teljes volt az észak-amerikai kontinens kizárólagossága: a természettudományokon túl az irodalmi és a közgazdaságtani elismerést is amerikaiak nyerték el. Tavaly legalább volt egy francia kémikus a listán, az idén legfeljebb a brit származású Richard Roberts jelentené a „szépségtapaszt”, de az orvostudományi díjban részesült génkutató 26 esztendős kora óta az Egyesült Államokban dolgozik, s telepedett le. Egy-egy díj jogosságáról mindig lehet vitatkozni, de aligha véletlen, hogy idén sem Európa országaiból, sem Japánból senki sem részesült Nobel díjban. Talán jövőre ... Réti Ervin Nyitott Társadalom Rangos elismerésben részesült a Magyar-Román Baráti Társaság. A pécsi székhelyű társadalmi szervezetnek ítélték oda a Többnemzetiségű Társadalom Díjat. Elsősorban erkölcsi elismerésről van szó, de a velejáró pénz sem lebecsülendő: 300 ezer forinttal járt a díj. Az 1989-ben alakult Nyitott Társadalom Alapítvány hozta létre a díjat azok számára, akik „a legtöbbet tették azért, hogy Ke- let-Közép-Európában a nemzeti kisebbségek szabadon és biztonságban éljenek a maguk országában.” A társaság vezetői a Budapesten október 29-én rendezett díjkiosztó ünnepségen vették át az elismerést. Október 29-én ugyancsak országos díjat vehetett át a társaság Budapesten: a híres erdélyi polihisztorról, Kós Károlyról elnevezett Országépítő Alapítvány díját, amely 50 ezer forinttal járt. Ä díjkiosztó ünnepségen az alapítvány kuratóriumának elnöke, Maikovecz Imre Ybl-díjas építész köszöntötte az elismerésben részesült személyeket és szervezeteket.
