Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-25 / 322. szám

1993. november 25., csütörtök A mai nap új Dunántúli napló 3 A csatornázás miatt felbontott utcában nem jár busz Gyalog-galopp a pécsi Fábián Béla utcában Hogy a járművek lengéscsil­lapítóinak sem sikerül ellensú­lyozniuk a csatornázási munká­latok miatt változatos dombor­zatú terepasztalhoz hasonlítható utak bukkanok a magyarürögi városrészben, az természetes velejárója egy szükséges köz­műfejlesztésnek. Akkor viszont már kevésbé jogos a polgárok megértésére számítani, ha emi­att idős nyugdíjasok, gyereke­ket cipelő anyák kénytelenek két-három buszmegállónyi sza­kaszt végigkutyagolni, mert a feltört burkolat állapota miatt hetekig nem tud járni az útpá­lyán az autóbusz, sőt a tüzelőt szállító kocsi és a mentő sem - miként a Fábián Béla utcában, valamint a Kis- és Nagydaindoli utcában. Mint a szerkesztősé­günket felkereső panaszosok hozzátették, érdeklődésükre a terület „gazdái” durva elutasí­tással válaszoltak, a 23-as busz pedig egy hét után ismét nem közlekedett a fenti utcákon a burkolat minősége miatt. A két héttel ezelőtti erős ha­vazást megelőzően a Város- gondnokság, a Pannon Volán és a Fábián utcában kivitelező Mélyépítő Kft. tartott egy bejá­rást az érintett területen, miután abban állapodtak meg, hogy a javításra szoruló szakaszt ismét lebetonozza a Mélyépítő Kft., majd a generálkivitelező Pécsi Építő Kft. végzi el az aszfalto­zást. Csakhogy a mínuszokkal mérhető hőmérsékletben nem köt a beton. Mint Solti Gábor, a Pécsi Építő Kft. építésvezetője elmondta, rendszeres kapcsola­tot tartanak fenn a meteoroló­giai szolgálattal, ám semmi jel nem utalt arra, hogy november közepén hirtelen vált téliesen zordra az időjárás. Ugyanakkor a csatornázás miatt felbontott utca egy szakaszát az esőzések miatt nagy víztartalmú földdel töltötték vissza. Nehéz megál­lapítani, hogy mennyire hibás az építő, mert a csapadékosabb idő bizonytalansági tényező az építőipar számára. Az útszakasz kijavítása egyébként néhány napot vesz igénybe. Mint Solti Gábor hozzátette, mihelyt eny­hül az idő, hozzákezdenek - idén mindenképpen befejezik. A Pécsi Építő Kft. szerződé­sében 1994. július 30-i határidőt vállalt a magyarürögi csatorna­hálózat befejezésére, s jó hír, hogy mindössze másfél hónapi munka van hátra. Igaz, az már az időjáráson múlik, hogy a fenn­maradó munkálatokkal melyik hónapban végeznek. Tröszt É. Beugró turistának extra kedvezmények Baranyai utazási irodák a visszaélések ellen Nagy választékban mutatták be a burkolólapokat Fotó: Läufer Nem elég csak eladni Az építőipari szakmai nap tanulsága-A szakmai napon nekem különösen a svéd Renotech te­tőszigetelő rendszer tetszik, mert a forgalmazója nem csak magát a terméket akaija eladni, hanem vállalja is a kivitelezési munkáknál a műszaki felügye­letet. Ezzel az anyaggyártó ga­rantálja a minőséget és nem en­gedi lejáratni magát. Szerintem ez a jövő útja - fejti ki vélemé­nyét Erb Jenő, a Bau-Coop Kft. Tervező Iroda vezető tervezője. Tegnap a pécsi Hunyor Szál­lóban megtartott regionális épí­tőipari szakmai napon a részt­vevő tervezők, kivitelezők, anyaggyártók és vállalkozók egyetértettek kollégájuk véle­ményével. A termékeiket bemu­tató cégek képviselői is, mint ha tisztában lennének a szakma el­várásával, sorra tették meg aján­lataikat: kérésre a termékeik felhasználóinak kivitelezési munkáit műszakilag felügyelik. Lám, nem elég a jó termék, azt jól is kell beépítem! A Baranya Megyei Építőipari Egyesülés (BÉÉ) és az Építő­ipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Dél-dunántúli képviselete szer­vezte ez évi építőipari szakmai napjain eddig több mint félszáz cég mutatkozott be élenjáró anyagaival, technikájával és technológiájával. Most, amikor pang az építő­ipari piac, miért kell teret bizto­sítani az újdonságok bemutatá­sának?- Az építőipari szakma a tal- ponmaradásért küzd, mégis fel kell készülniük egy kedvező fordulatra, ebben segítjük őket az ilyen rendezvényeinkkel is - Neumann Ádám, a BÉÉ igazga­tója, az ÉVOSZ területi képvi­selője.-Az ilyen szakmai fórumok arra is jók, hogy az előadók ké­sőbbi időpontban nálunk, a fő­iskola hallgatóival, a jövő építé­szeivel is megismertethessék a legújabb anyagokat és techno­lógiákat - összegez dr. Orbán József, a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola tanára. B. Murányi L. Véradók köszöntése A komlói vöröskereszt ünnepsége Több, mint 100 olyan polgárt jutalmaztak tegnap Komlón a Carbon Rt. nagytermében, a november 27.-i véradók napját is megelőzve, akik már har­minc, negyven, ötven, hatvan, hetven, nyolcvan vagy kilenc­ven alkalommal adtak élet­mentő vért embertársaiknak a komlói vöröskereszt által ren­dezett napokon. A délután háromkor kezdő­dött eseményt a dávidföldi álta­lános iskola műsora vezette be, ezután Ancsin Pálné, városi vö­röskeresztes titkár üdvözölte a megjelenteket, s a jutalmakat is ő adta át. Az emléklap, a kitűző az erkölcsi elismerést jelezte, azonban az előzőleg adott sze­rencseszelvények sorsolásával egyéb jutalmat is kaptak a meg­jelent szerencsések: a fődíj pél­dául egy tízszemélyes kávéfőző volt. Az ünnepeiteket dr. Halma- iné dr. Tihanyi Erzsébet, a kom­lói vöröskereszt vezetőségi tagja köszöntötte, míg az ese­mény fénypontja a kilencven- szeres véradók, Bien Zoltán, Nyitrai Gábor, Vincze Sán- domé, Csipák Károly és id. Kleiner Károly kitüntetése volt. Köztük is található olyan, aki a bányászként dolgozik vagy dol­gozott, mert, mint azt Ancsin Pálnétól megtudtuk, ennek a szakmának a képviselői élen járnak a véradásban. Szabó A. Dr. Petz Ernő, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója nyitóbeszédét mondja Fotó: Löffler G. (Folytatás az 1. oldalról) A cég ugyanis a neves pesti utazásszervező TAN-TÚRA társaságtól nagykereskedelmi áron jut ezekhez az olcsó üdü­lési lehetőségekhez, s tovább javítja az esélyeket, hogy a MALÉV Boing gépeinek char­ter járatain magyar személyzet­tel, otthonos környezetben jár­hatja be az utas a világot. To­vábbi újdonság a társaságtól, hogy elsőként a megyében szervezetten foglalkoznak úgy­nevezett „last minut” üdültetés­sel, az ország minden pontján meghirdetett külföldi kirándu­lásoknak az utolsó pillanatban lemondott, vagy megmaradt fé­rőhelyeire nagy kedvezmé­nyekkel keresve jelentkezőket. A Lenau Reisen vezetője Vé­tek Jánosné, egyben a Pécs-Ba- ranyai Gazdasági Kamara Ide­genforgalmi Tagozatának is az elnöke. Ez a szervezet véd és dacszövetséget fogadott a feke­tén dolgozó, a szakmát lejárató idegenforgalmi vállalkozások­kal szemben. A kamarában a tu­risták tőlük arra is választ kap­hatnak, hogy egy adott utazási iroda tagja-e az országos szö­vetségnek, így igen komoly fel­tételeknek megfelelve az utazta­tások biztonságára van garan­cia. Baranyában egyébként 14 cég rendelkezik ilyen tagsággal. Azt azonban nem árt megje­gyezni a külföld megismerésére vágyó magyaroknak, hogy nyu­gaton legalább annyi csődbe­jutó, manipuláló kis idegenfor­galmi iroda működik mint ha­zánkban. Érdemes tehát min­denképp itthoni céggel intéz- tetni ügyeinket, annál is inkább, mert a haszon itthon marad, újabb utazások finanszírozá­sára. M. B. E. Karácsonyi ajándék Balatonboglárnak Siklósról Számítógépesített önkormányzatok Elrontjuk-e az ünnepi meglepetést? Ki tudja. Kénytelen vagyok mégis el­árulni, hogy a siklósi kerá­mia alkotótáborban égetésre vár annak szobornak a terra­kotta másolata, amely vala­mikor Balatonboglár köz­pontjában, a 7-es főút men­tén, a patika szomszédságá­ban állt. Ott állt, amíg egy­szer össze nem törték. Jó húsz éve akadt meg a szemük a bogiáriaknak a szobron Lengyeltótiban - tudtuk meg Vásárhelyi Ti­bortól, a balagonboglári ön- kormányzat munkatársától. Az életnagyságú terakotta szobor eredetije Johann Müller klasszicista stílusú német szobrászművész alko­tása. A bronzból készült mű egy München melletti kis fürdővároskában áll. A másolatot - egy csinos pucér lánykát, aki éppen vízbe lép - a lengyeltótiak­tók 500 forintért (!) vásá­rolta és nagyon megszerette a város. De másfél évtized­del ezelőtt összetörték. Egy lokálpatrióta összeragasz­totta ugyan a darabjait, de a szobor 1990 telén szétfa­gyott. A bogiári önkormányzat a szobor néhány éves méltat­lan hányódása után a siklósi kerámia műhelyhez fordult segítségért, ahol a fagyhalált halt művet gipsszel kiegé­szítve az idén restaurálták, majd az önkormányzat elő­csarnokába került. Következett a munka ne­heze, a másolatról két újabb másolat is készült, hogy a vízbe lépő lánykát ismét ki­állíthassák valahol a főtéren. A pécsi keramikusmű­vész, Molnár Sándor irányí­tásával most azon munkál­kodnak, hogy a szobor való­ban karácsonyi ajándék le­gyen a bogiáriak számára. B. R. Számítástechnikai nyílt napot rendezett szerdán Pécsett az ön- kormányzatok és a hozzájuk tar­tozó intézmények szakemberei részére a Területi Államháztar­tási és Közigazgatási Informá­ciós Szolgálat, a TÁKISZ. A hosszú nevű, lényegében számítóközpontnak tekinthető szolgálat 25-33 ezer baranyai közalkalmazott és köztisztvi­selő, az önkormányzatok és in­tézményeik gazdasági elszámo­lását végzi. A könyvelések számítógépes feltételeinek meg­teremtésével, oktatással tanfo­lyamokkal, programokkal segí­tik az önkormányzatokat, és in­tézik pénzellátásukat, így a normatív állami és céltámogatá­sok, valamint egyéb eseti pénz­hez jutások biztosítását és keze­lését, de a lakossági adók nyil­vántartását is. Az egészségügy, művelődés és oktatás területén a . közalkalmazottak, az állam- és közigazgatás területén a köz- tisztviselők jövedelem- és bér- elszámolásával is a TÁKISZ foglalkozik. Mivel nem ható­ság, nem is veszélyezteti az ön- kormányzatok önállóságát. Havonta szerveznek számí­tástechnikai nyílt napokat, ame­lyeken közös szakmai fórumot alakítanak ki az önkormányza­tokkal és a hozzájuk tartozó in­tézményekkel, és ahol mód nyí­lik a számítástechnikai problé­mák feltárására és a közös meg­oldás kialakítására. Az előadá­sok mellett szó volt a számító- gépes tanfolyamok szervezésé­ről, a számítástechnikai börzé­ről is. Az újdonságok közt be­mutatták a COMPFAIR, Win­dows, BBS rendszereket és is­mertették a saját fejlesztésük eredményeit is. Az újdonságok közt ki kell emelni az önkormányzatok és intézményeik közti számítógé­pes hálózatok összekapcsolását, mely ezek után már akár telefo­non keresztül is működtethető. A TÁKISZ információáramol­tatást szolgáló számítástechni­kai rendszerei az önkormányza­tok rendelkezésére állnak, meg­ismertetésük is célja a szakmai nyílt napoknak. A nagy érdek­lődésből kitűnt, hogy alkalma­zásukra széles körben van igény. Rozvány Gy. 700 millió műszerekre az Atomerőműben Minden évben lesz ezentúl Pécsett Őszi Sugárvédelmi Iskola Sugárzás, atombomba, Cser­nobil, atomerőművek és féle- lem(!)> sajnos ezek a fogalmak összekapcsolódnak egymással az emberek gondolatában, s ez igen nagy baj! Tegyünk valamit azért, hogy a közvéleményben ezt a gondolatsort a sugárzás, sugárvédelem, biztonság kép­zettársítás váltsa fel - mondta tegnap Pécsett az őszi Sugár- védelmi Iskola megnyitóján dr. Petz Ernő, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója. Az ország sugárvédelmi szakemberei első ízben talál­koztak a baranyai megyeszék­helyen, hogy naprakész tájékoz­tatást kapjanak a témakör aktuá­lis kérdéseiről. Ezentúl minden év őszén Pécs ad otthont ennek a rendezvénynek, s a szakmabe­liek joggal számíthatnak újdon­ságokra, friss információkra, hi­szen a szervezők a Paksi Ato­merőmű Rt. sugárvédelmi osz­tálya, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi szak­csoportja és a Pécsi Akadémiai Bizottság két szakrészlege. Az egynapos előadássorozat bemutatkozása igen jól sikerült, s különös hangsúlyt kapott ez alkalommal a hazai sugárvé­delmi műszergyártás és fejlesz­tés. A legnagyobb érdeklődést kiváltó tájékoztatót ebben a té­makörben dr. Virágh Elemér, a PA Rt. sugárvédelmi osztályve­zetője tartotta, aki az erőmű kö­zéptávú műszerfejlesztési ter­veit ismertette. Érthető volt az élénk fogadtatás, ugyanis be­számolójából kiderült, a Paksi Atomerőmű sugárvédelmi mű­szerparkja olyan korszerűsíté­sen megy keresztül 3 éven be­lül, hogy színvonala bármely nyugati társával versenyképes lesz. A 700 millió forintos be­ruházást egy-két hónapon belül pontról pontra megvitatják, de néhány részletére máris van fe­dezet. A rekonstrukció már ez évben megkezdődött, egy 200 milliós tétel - 19 német gyárt­mányú sugárkapu beépítése az erőmű területén - kivitelezési munkái 1994' februárjára befe­jeződnek. A pénzügyi hátteret túlnyomórészt az MVM Rt., ki­sebb hányadban pedig a PA Rt. biztosítja. M. B. E. Agrárfelsőoktatási diáktalálkozó Az agrárfelsőoktatási intéz­mények diákönkormányzati ve­zetői december 3-4-én tartják III. találkozójukat Keszthelyen, a PATE Georgikon Mezőgaz­daságtudományi Karán, ahol a résztvevők az agrárfelsőoktatás jövőjéről hallhatnak előadást, megvitatják az agrárszakembe­rek elhelyezkedési lehetőségeit, találkoznak neves agrárszak­emberekkel. Inszeminátorképző tanfolyam A szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépis­kola 1994. januárjában hathetes szarvasmarha-sertés inszeminá­torképző tanfolyamot indít. A tanfolyam munkaköri szakké­pesítő bizonyítványt ad, amely lehetővé teszi az ilyen jellegű vállalkozást is. A munkanélküliek a Baranya megyei Munkaügyi Központtól a tanfolyamdíjhoz hozzájárulást kérhetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents