Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-17 / 314. szám

1993. november 17., szerda A mai nap üj Dunántúli napló 3 Minden az olvasóért történik Változás az Új Dunántúli Napló terjesztésében Az olvasó azt igényli, hogy tartalmas, érdekes és szórakoz­tató újságot írjanak neki, s a lapot időben, a számára legké­nyelmesebb körülmények kö­zött kapja meg. Az első köve­telménynek munkatársaink nap mint nap igyekeznek ele­get tenni, a második feladat eddiginél jobb megoldásában pedig most szeretnénk egy na­gyobb lépést tenni előre: hoz­zálátunk lapunk terjesztési rendszerének korszerűsítésé­hez. Tudjuk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, hiszen nem könnyű egyfelől biztosí­tani, hogy az előfizetők széles körű tájékoztatást kapjanak mind az ország, mind szűkebb otthonuk - városuk, falujuk, utcájuk - időszerű kérdéseiről, másfelől még hatékonyabbá, korszerűbbé és mindenki szá­mára gazdaságosabbá tenni a lapterjesztést. Háttérbe szorult a megye A korszerűsítésnek nyilván­valóan a jelenlegi helyzetből kell kiindulni, amely a megyei sajtó, így az Új Dunántúli Napló számára - a Posta leg­jobb szándékai mellett is - sok hátránnyal járt eddig. Miként a hazai gyakorlat sok más területén, ezen a téren is érvényesült bizonyos fokú Budapest-centrikusság, ami természetszerűen maga után vonta az egyes régiók, me­gyék, városok sajátos érdekei­nek háttérbe szorulását. Mindez nem lehetett, s nem is volt független az eddig műkö­dött terjesztési rendszerben uralkodó monopolhelyzettől, amely a maga törvényszerűsé­gei szerint árakat diktált, s gyakorta alkalmazkodásra kényszerítette a kiadókat. Ennélfogva a rendszer mű­ködtetője nem is volt érdekelt a terjesztés gondjaiból eredő költségnövekedés csökkenté­sében vagy felszámolásában, mert a növekvő költségeket át-, háríthatta a kiadókra. Ők pedig - minthogy más lehetőségük nem volt - a ter­heket vállalták és ha nem akar­tak tönkremenni, tovább hárí­tották az olvasóra. A gondokat csak tetézte, hogy a terjesztő és a lapkiadó között nem volt rendszeres in­formációcsere az előfizetőkről, azok igényeiről, bár - s az igazság kedvéért ezt is meg kell mondani ha a kiadó meg is ismerte az előfizetők új igé­nyeit, akkor sem tudott azokra reagálni, mert nem az olvasói kívánságok, hanem a terjesz­tési rendszer adottságai - pl. a kézbesítés, a befizetés ideje stb. - határozták meg a lehető­ségeket. Az idők folyamán torzult a terjesztés növekvő költségei­nek teherviselése is. A me­gyékben ugyanis az összes ter­jesztett lap 80 százalékát a me-' gyei újságok, 20 százalékát a Budapesten kiadott napilapok alkotják, de ez a költségvise­lésben nem mutatkozott meg. A megyei lapok viselték a költségek nagyobbik részét, amit úgy is illusztrálhatnánk, hogy a megyei sajtó eladott példányonként kb. 1 forinttal dotálta az országos lapokat. Hatékonyabb terjesztés Természetes tehát, hogy az Új Dunántúli Naplónak szembe kell néznie a fentiek­ben vázolt helyzettel és olvasó­inak jobb kiszolgálása érdeké­ben ki kell kísérleteznie, meg kell találnia a terjesztés kor­szerűbb, hatékonyabb rendsze­rét. Ezt reálisan gondolva senki sem tekintheti a Posta vagy a Budapesten kiadott la­pok elleni merényletnek, vagy valamiféle „saját vállalati mo­nopólium” létrehozására irá­nyuló törekvésnek, csak an­nak, ami a mai piaci viszonyok között minden életképes gaz­dálkodó szerv elsőrendű fel­adata: jobban kiszolgálni azo­kat, jelen esetben az olvasókat, akikből él. Annál is inkább igaz ez, mert a Magyar Postával való szoros együttműködésünk fennmarad, hiszen a kisebb te­lepülések előfizetéses lapellá­tásában, valamint mindenütt lapunk utcai árusításában to­vábbra is számítunk rá. Épí­tünk azokra a postás-kollégá­inkra, akik hosszú évek óta végzik á lapterjesztés nehéz munkáját, akik télen, nyáron, hóban, fagyban, hőségben ró­ják az utcákat, hogy az olvasó lapunkon keresztül bepillantást nyerhessen az ország és a világ dolgaiba. Köszönettel tarto­zunk nekik és bízunk benne, hogy kapcsolatunk a jövőben is kölcsönösen gyümölcsöző lesz. Az Új Dunántúli Napló - a Posta dolgozóinak értékes ta­pasztalataira is építve - kiala­kítja saját terjesztési rendsze­rét. Ennek során több követel­ményt állít maga elé. Ezek kö­zött is a legfontosabb, hogy az új terjesztési rendszer mara­déktalanul biztosítsa a helyi és országos információk gyors és pontos eljuttatását az olvasók­hoz. De ezt úgy is fogalmaz­hatnánk: lapunk kiadója való­ban úgy akar viselkedni, mint ahogy az az újság tulajdonosá­tól elvárható: közvetlenül - te­hát nem más intézmény áttéte­lén keresztül - ismerje meg az előfizetők kívánságait és köz­vetlenül intézkedjék kiszolgá­lásunk színvonalának emelé­sére. Ehhez pedig hozzátarto­zik, hogy új módszereket és formákat kívánunk alkalmazni annak érdekében, hogy ne kell­jen a Budapestről érkező vo­nathoz, az ott kiadott lapok megjelenéséhez, a vidéki le­vélkézbesítés és díjbeszedés időpontjához igazítani lapunk terjesztését. S gondolva az ol­vasó pénztárcájára, nem vállal­juk a terjesztési költségek aránytalanságából adódó ter­heket, következésképpen azo­kat nem is hárítjuk tovább az olvasókra. így bontakozik ki lapunk új megyei terjesztési rendszere, amely tudatában van annak, hogy az olvasók mind erőtelje­sebben igénylik az országos és helyi érdekeket teljes össz­hangban képviselő, az orszá­gos és a helyi információkat egyaránt tartalmazó megyei, városi lapokat. Amit sok más összefüggésben gyakran han­goztatunk, hogy a vidéken élő lakosság semmilyen formában sem szorulhat háttérbe a fővá­rosétól, az a lapterjesztés „nyelvén” azt jelenti, hogy az olvasónak akkor kell hozzájut­nia a lapunkhoz, amikor az ő olvasói szokása szerint azt for­gatni akaija, és ott akar hozzá­jutni ahhoz, ahol számára a legkényelmesebb. A változás időpontja: 1994. január 1. Lapunk saját terjesztését 1994. január elsejétől indítjuk meg. Tudjuk, hogy ez nem a legjobb időpont, hiszen nehe­zítheti munkánkat - a megszo­káson, sőt az eddigiekhez való megrögzött ragaszkodásból adódó ellenszenven túl - a téli közlekedés, az új hálózat mű­ködtetésének megannyi gondja. De bízunk a sikerben, mert a terjesztést a megyét, a várost, a falvakat jól ismerő vállalkozókkal végezzük, új hálózatunkkal megyénként többszáz munkahelyet terem­tünk, sőt - őszinte örömünkre - plusz bevételi forrást bizto­síthatunk főleg a kisebb telepü­léseken dolgozó postások számára. Teijesztési rendszerünk nyitva áll a fővárosi lapok előtt is, hiszen a hozzá való csatla­kozás révén még közelebb ke­rülhetnek a vidéki piachoz. így hát nem késlekedhetünk az át­állással, mert ezzel tovább konzerválnánk azt, amiről tud­juk, hogy nem jó olvasóink­nak. Márpedig nálunk nem jel­szó, hanem a mindennapi munkánkat vezérlő gyakorlat, hogy minden az olvasóért tör­ténik. A turisták által kevésbé látogatott részeken látszanak a pusztulás jelei Fotó: Läufer László Hogy a megkopott gyöngyszem egyszer újra kifényesedjék Pata Pál-politika a siklósi vár ügyében? A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet szekszárdi központ­jának munkatársa érdeklődé­sünkre úgy nyilatkozott, ők még nem kapták meg kezelésre a szükséges vagyonátadó-bizott­sági határozattal a siklósi várat. Addig viszont lépni sem tud­nak, hogy új kezelőnek adják az évek óta pusztuló műemléket. A vár tehát még mindig vár. Gazdára, aki megmenti, helyre­állítja, gondoskodik róla. Az idei tél a felújítási költségeket újabb súlyos milliókkal szapo­rítja majd. A siklósi Vár- és Múzeumbaráti Egyesület nem­rég tartott összejövetelén töb­bek között a kínálkozó egyetlen lehetőséget tárgyalták. Perics Péter, az egyesület elnöke sze­rint lenne is megoldás:- Egy németországi üzletem­ber, dr. Rudolf Peitel már régóta érdeklődik a műemlék iránt. Tolna megyében nemrég vett egy kastélyt, s hogy siklósi szándékai is komolyak, azt bi­zonyítja: szakembereket hoza­tott, akik megvizsgálták a vár állapotát, számításokat végez­tek. Három év alatt 300 muillió forintot fektetne bele, egy or­vostovábbképző központot sze­retne itt létrehozni, s méllette elsősorban az idegenforgalmat újraéleszteni. Tervei közt sze­repel a spanyol várjátékokhoz hasonló látványosság rendsze­res szervezése nyaranta. Kérdés persze, elég-e az épü­let helyrehozatalára ennyi pénz. Perics Péter hangsúlyozza, nem kiárusítanák a várat, az ellen ő is tiltakozna, hogy egy külföl­dinek eladják, csak hasznosítás­ról lenne szó. Siklóst a vár tette azzá, amivé vált. Amíg azonban a jogviszonyok nem tisztázot­tak, nem lehet lépni, ám ha a huzavona sokáig tart, Peitel úr is elállhat szándékától.- Ki kell, hogy fényesedjék ez a megkopott gyöngyszem, lehetetlen, hogy veszendőbe menjen Siklós kincse. Márpedig ha Pató Pál-politikát folytatunk ebben az ügyben, nem tudom, mi várható . . . Az önkormányzat, ha anyagi lehetőségei engednék, legszíve­sebben azonnal nekikezdene a felújításnak. Az álmok helyett viszont a realitás: ilyen óriási összeg nem áll rendelkezésükre. Hogy az önkormányzat milyen feltételek mellett tart igényt a várra, abban még a képviselők­nek állást kell foglalniuk. Nem ártana, ha garanciát kapnának, arra vonatkozóan, hogy az ál­lam is fontosnak tartja értéke óvását, s ennek érdekében az nem zárkózik el az anyagi tá­mogatástól sem. Jelenleg azonban még a Ide­genforgalmi Hivatal, a Mecsek Tourist a kezelő. Lukács Vin- céné, a hivatal munkatársa sze­rint a műemlék felújítása olyan óriási terhet róna rájuk, mely egyértelműen a többi egységük kárára menne. Át szeretnék adni a kezelői jogot, ők is a jogi lé­pésre várnak. Végtelenül fáj a szívük érte, tette hozzá, de nem tehetnek mást. 1993 havas novemberében már csak a börtönt, a kápolnát, egy kiállítást nézhetnek meg a turisták a siklósi műemlékben, melynek zárt szobáiba turisták helyett a hideg, a pusztulás köl­tözik be idén is - ki tudja, még meddig? Szabó Anikó Munkahelyteremtő beruházások megváltozott munkaképességűeknek A Baranya Megyei Munka­ügyi Tanács tegnapi ülésén a munkaerőpiacról tartósan ki­szoruló rétegek azon csoportjá­nak foglalkoztatásáról volt szó, Képernyő előtt Gazdag magyar, kicsi házban A minap csupa gazdag ma­gyar ember mutatkozott be a Magyar Televízióban. A műsor címe - Klub 10 millió - is su­gallta, ma már olyan sokan vannak és szaporodnak szerte a honban, hogy szerveződéseiket - rezerválásukat klubokba, egyesületekbe - természetes társadalmi jelenségnek kell te­kintenünk. A képernyőn rácsodálkozhat­tunk, hogy ezek a milliomosok már egészen mások, mint az eredeti tőkefelhalmozás korá­ban, nem olyanok, mint aho­gyan az belénk rögzült; nem ül­nek egy zsák pénzen kövéren, gonoszul szuszogva, vastag al­sóajkukat nem biggyeszti le megfizethetetlenül drága, már­kás szivar - csak az egyiküknek az ujjai közt billegett egy, az is az olcsóbbak közül való, (da­rabja áfásan is csak nyolcvan forint). Ki hinné, hogy szimpa­tikus, esetenként kifejezetten megnyerő modorú, dolgos em­berfajta, sőt egyikük - dacára felhalmozott milliárdjainak - művészetkedvelő hírében áll. A legfantasztikusabb azon­ban, mutatott rá a műsor, meg­tévesztő hasonlóságuk a földi­ekkel, úgy néznek ki, jár- nak-kelnek az utcán, mint a többi, két szemük, s más páros szerveik és érzéseik vannak, tü­dővel lélegeznek, igaz, hogy jobban öltözködnek az átlagnál, de ez a kamera, a rendezői inst­rukció következménye lehet. Egyébként semmi paranormális vonás, semmi extravagancia nem jellemezte őket; nem ren­delkeztek természetfeletti ké­pességekkel (távolbalátás, hat ujj, szív a jobboldalon), amit le­galább most, az érthetőség ked­véért bemutathattak volna. De hiába is vártuk, hogy most majd jön valami meglepetés, ami az egészre magyarázatot ad. Pél­dául hogy legyőzik a gravitációt vagy elkezdenek vízen járni. De semmi hasonló nem történt. Legyen bármekkora a csaló­dásunk, a műsor alapján az de­rült ki, hogy milliomosaink a romló forint álcájában vergődő, amúgy hétköznapi emberek, na­gyobb udvartartás nélkül, nem is mind lakik nagy házban, inkább kicsiben, abból is lejön az áfa. Európai távlatokból, a nagy mul­tinacionális cégek nettó fizetési kondícióihoz mérten szegénynek nevezhetők, az angol királynő­höz vagy Brunei hercegéhez ké­pest már-már koldusszegénynek; kiváltságaikat sem örökölték, el­lenkezőleg; van aki rántottleve­sen nőtt fel Angyalföldön, de az­tán jött az elmúlt három év, ami­kor végre nagyon keményen megdolgoztak a sikerességért, pénzt fektettek be, a pénz gyorsan jön, gyorsan megy, aki bátor kockáztat - nyerhet, ve­szíthet. A szociológus magyará­zata szerint közös gazdagodá­sunk alapja az, hogy egyre több egyénileg is gazdag ember le­gyen hazánkban. Pénz és vagyon híján is ér­demes bemagolni a definíciót annak, aki már az elemiben megtanulta a matematikát és van benne nemzeti érzés: képes honunk érdekében kemény és szívós munkával meggazda­godni. Kérdés, hogy ez az eszme hogy válik valósággá, az irigykedők addig is szégyelljék magukat, mert vagy az irigysé­güket nem tudják legyőzni ép­pen most, a meggazdagodás éveiben, vagy az elemi matema­tikához nem értenek. A Klub 10 milliót követő reklám szerint sem kell más a gazdagodáshoz, mint kikérni a Klapka GmbH tanácsát. Bóka Róbert akik megváltozott munkaképes­ségűek, vagy jelentősen csök­kent munkavégző képességük miatt az elhelyezkedést meg sem kísérelték. A részükre munkahelyeket teremtő beruhá­zások támogatására kiírt pályá­zatra beérkezett pályaműveket a Szakértői Bizottság értékelte, amelynek javaslataival a Mun­kaügyi Tanács egyet értett. Az esélyegyenlőség megte­remtésére készített program egyik fázisa ez, hogy a valami­lyen formában egészségkároso­dott emberek is munkához jut­hassanak. Ez a réteg speciális szaktudást, képzést és munka- lehetőségeket igényel. A jelen­legi pénzügyi lehetőségek függvényében kell a részükre is munkahelyeket teremteni. Ti­zennyolc pályázat érkezett be, ebből 13-an részesültek össze­sen 10 millió forint vissza nem térítendő támogatásban. Az ülé­sen elhangzott: nagy figyelmet kellene a szerződéskötéseknél arra fordítani, hogy valóban csökkent munkaképességű em­bereket alkalmazzanak. Gyöngyösi Pétemé, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ megbízott igazgatója elmondta, 54 emberről van szó, egyénileg is tudják tájékoztatni őket, a pénz útja nyomon követhető. A Munkaügyi Tanács ülésén ismét szó volt a Decentralizált Szakképzési Alap felhasználás­ról, ugyanis abból 10 magánvál­lalkozó is részesült, akik önként fizették a szakképzési alapot. A Munkaügyi Minisztérium leállí­totta a pénz folyósítását, mert a magánvállalkozók támogatásá­ról csak az Országos Képzési Tanács dönthet. A pályázókkal a megállapodásokat már meg­kötötték, akik már a pénz egy részét befektették. Hárman már bt-t alapítottak, hogy hozzájus­sanak a pályázaton elnyert ösz- szeghez. A munkaügyi tanács tagjai felháborítónak tartják, hogy utólag megváltoztatják a döntésüket, valamint nem érte­nek egyet azzal sem, hogy kü­lönbséget tesznek egyes szekto­rok között, pedig azok semle­gességét hirdeti a kormányzat. Mindenki maga dönthesse el, hogy egyéni, vagy társas vállal­kozásba akar-e kezdeni. Tájé­koztató hangzott el az Országos Foglalkoztatási Alapra benyúj­tott pályázatokról, valamint a földterülettel rendelkező mező- gazdasági munkanélküliek visszatérítendő támogatásáról is, amit nagy várakozás előzött meg, de a szigorú feltételek mi­att jelentősen csökken a hozzá­jutás lehetősége. Sz. K. k 4 i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents