Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-11 / 308. szám
1993. november 11., csütörtök Honismeret új Dunántúli napló 11 Az Erzsébet Tudományegyetem megnyitója 1923. október 14-én Klebeisberg Kuno kultuszminiszter avatóbeszéde A hetven évvel ezelőtti esemény nagyjelentőségű volt a város életében, ezért érdemes fölidéznünk. Délelőtt 10 órakor Veni sancte a Lyceum (Egyetemi) templomban, in- tonálta dr. Hanuy Ferenc egyetemi tanár, kanonok. A Rákóczi ut 80. sz. főépület aulájában 11-kor kezdődött a díszközgyűlés. Elsőként a Pécsi Dalárda énekelte a Hiszekegy-et, majd Kérészy Zoltán dr., a lelépő rektor üdvözölte a vendégeket, elsőként a kultuszminisztert. Klebelsberg Kuno nagysikerű beszédben adta át a városnak az egyetemet, Kérészy professzor számolt be az elmúlt tanévről, ezt követően az új rektor és a dékánok elfoglalták helyüket. Dr. Nagy József tartotta rektori székfoglalóját, csatlakozott hozzá dr. Weszely Ödön bölcsészkari dékán, majd az üdvözlő táviratok fölolvasása következett. Dr. Nendtvich Andor polgármester a város, dr. Hanuy Ferenc kanonok Zichy Gyula püspök nevében köszöntötte a város reprezentatív felsőoktatási intézményét, ehhez csatlakoztak az ország egyetemeinek, főiskoláinak képviselői. Az ünnepséget a Pécsi Dalárda éneke zárta a Himnusz eléneklésével. Fényképünk - amely a Baranya Megyei Levéltár tulajdona - ekkor készült, és az elnökséget látjuk rajta, háttérben azt a freskót, amely az 1367-es alapítást ábrázolja, valamint a névadó Erzsébet királyné szobrát. Az ünnepség után a meghívott vendégek megtekintették az egyetem épületét. Délután kettőkor volt a díszebéd a Pannónia dísztermében, este fél nyolckor került sorra a Nemzeti Színház díszelőadása, Jókai Mór: A szigetvári vértanuk című színművét adták elő. A Nemzeti Kaszinóban tartott estély zárta e tartalmas napot. Dr. Vargha Dezső Emlékezés egy természettudós reformátorra A genfi máglya Az egyéni és kolletív tragédiákban oly gazdag 16. század páratlanul pikáns eseménye volt Kálvin munkái X. kötete számára. A csak magyar nyelven olvasó közönség tőle tudhatta Somogy megye a második világháborúban az 1553. október 27-én fellobbant máglya, amely Jean Calvin (Kálvin János) genfi prédikátor kezdeményezésére hamvasztotta el Michael Servetus (Servet Mihály) spanyol tudós testét. A szomorú eseménynek óriási az irodalma. Elsőnek Castel- lic írta le 1554-ben De haereti- cis (Eretnekekről) című munkájában, magyarul pedig Kovács J. István egyháztörténész professzor foglalta össze 1911-ben meg először, hogy a kor természettudományos írói közé tartozó Servet csak a boncoló késnek hitt és közel volt ahhoz, hogy felfedezze a vérkeringést. A kitűnő tudós tragédiáját az okozta, hogy tudománya racionális módszereit átvitte a vallás kézzel nem fogható világába. A nagy kihívás Alig húsz éves még, amikor a párizsi egyetemen szerzett ismereteire támaszkodva 1531-ben be akarja bizonyítani egy dolgozatában, hogy a reformátorok a bibliát tévesen értelmezve fogadták el a Szentháromság tanát. Véleménye szerint Isten lényege az egység, az oszthatatlanság, ezzel pedig az Atya-Fiú-Szentlélek hármas állaga össze nem fér. Az ő tudományos intelligenciájával nem volt összeegyeztethető a szűznemzés gondolata sem, így a názáreti Jézust embernek tekintette, s benne nem az Isten fiát, hanem csak a nagyszerű tanítót tisztelte. Nem tekintette kiindulópontnak az eredendő bűn tényét sem, ezért nem tudta elfogadni sem a hit által való üdvözülés lutheri gondolatát, sem azt a kálvini tanítást, hogy az ember útja Isten által eleve megha- tároztatott. A korban hallatlan vakmerőséggel vallotta: az emberi akarat szabad és a földön is van tisztaság és tökéletesség. Egy olyan Európában, ahol vallási nézetek különbözősége miatt halomra gyilkolták egymást az emberek, le merte írni a kihívást: „Minden vallásban lehet üdvözölni!” A vakmerő kinyilatkoztatásra először a reformáció bölcsőjének tekintett Németország prédikátorai reagáltak. Bezárták a szerzője előtt a korábban vendégszerető parókiáikat, a szószékről zsidónak, töröknek, is- tenkáromlónak nevezték, egy volt strasburgi barátja megváltozott véleménye szerint: „Méltó volna arra is, hogy belei kiszaggattassanak! ’ ’ Kálvin és Servet Kálvin még üldözött francia protestánsként, illegálisan találkozott először Servettel Párizsban, majd éveken át levelezett vele. A tragédia 1546-ban kezdődött, amikor Servet genfi menedéket kereső leveléhez „vastag csomót mellékelt őrült tanaiból”. Kálvin már ekkor az írta egy Faréi nevű lelkésztársának: „Ha idejön és az én befolyásom nyom valamit a latba, élve innen el nem engedem.” 1553-ban azután megjelent a „restitutio Christianismi” (Kereszténység helyreállítása) c. kötet, a későbbi korok könyvgyűjtőinek igazi csemegéje. A Magyarországon megmaradt példányai közül egyikkel Teleki Sámul gróf kedveskedett II. József császárnak, aki 10 000 forintos gyűrűvel viszonozta figyelmességét, a másikat a Debreceni Kollégium könyvtárában őrzik ma is. Kálvin elolvasta a Servet tanait összegző munkát és egy ismerőse útján beárulta a francia inkvizíciónál a Viennaeben álnéven tartózkodó tudóst, majd kiszolgáltatta leveleit is. A vi- ennaei börtönből megszökött Servet ekkor éppen Kálvintól kér menedéket, de Genfben 1553. augusztus 13-án Kálvin kérésére bíróság elé állították. írás őrzi Genf város büntető bíráinak határozatát, amely szerint a vakmerő embert a Cham- pels nevű téren felállítandó máglya oszlopához kell bilincselni és könyvével együtt megégetni. Két óra hosszat tartott a szerencsétlen ember haláltusája, mert a szél minduntalan elhajtotta róla a könnyebb halált kínáló füstöt. A rettenetes genfi döntéssel egyetértett a baseli, berni, zürichi tanács, de helyeselték a veztő reformátorok is. A szelíd Melanchton, Luther munkatársa örök háláról, jogszerű eljárásról beszél, Theodor de Beze professzor, Kálvin utóda könyörtelen szörnyetegnek nevezi a megboldogultat, aki előbb Lengyelországot, majd Erdélyt és Magyarországot is megrontotta. A dogmatikailag lezárt protestantizmus ekkor már nem tűrhette a további kritikát; máglyát ugyan még egyszer nem gyújtott, de a távoli Erdélyben csak úgy, mint Baranyában börtönnel, kötéllel félemlítette meg Servet követőit, a bibliamagyarázat szabadságát valló unitáriusokat, akik az embernek tekintett Krisztus példáján tanultak egymás iránti türelmet és szere- tetet. A reformátusok a genfi máglya helyén 1903-ban emlékművet állítottak engesztelésül. Kiss Z. Géza kandidátus A Somogy Megyei Levéltár kiadásában ezen a címen jelent meg az a vaskos könyv, amelynek bevezető mottója szerint „e kötettel tisztelettel adózunk azok emlékének, akik megjárták a Golgotát, a Kapóstól a Donig, és akiket a második világháború halálgépezete szeretteiktől végképp elragadott.” Nagyon nehéz olyan könyv elfogulatlan ismertetésére vállalkozni annak, aki a tárgyalt korban már tevékenyen részt vett, és amely könyvben levő tanulmányok immáron ötven év távlatának eseményeit mutatják be. Az első tanulmány Szabó Péter tollából Somogyi alakulatok a második világháborúban, s az azt megelőző években (1938-1945) címen a katonatörténész szakember tudásával tárgyalja az első világháborúban híressé vált somogyi „rossebb bakák” történetének folytatásaként a Trianon utáni magyar honvédség Somogy megyei szervezeti felépítését, majd 1938-tól, kezdve ennek történetét. Korabeli képekkel, térképekkel mutatja be a honvédség erdélyi, majd délvidéki szerepét, és ezt követően 1941-től a keleti hadszíntéren történteket. A „Hadak Útját” megjárt, és ma már időseknek számító egykori katonák biztosan megtalálják a maguk emlékét a korabeli fényképeken, illetve térképvázlatokon. De a történeti tényeket rögzítő pontos személyi adatokat, névsorokat is találunk a tanulmányban, amely még a fegyverzet mennyiségét és minőségét is ismerteti. Bősze Sándor Adatok a háborús hátország történetéhez - Somogy 1941-1945 - című tanulmánya az adott kor gazdasági, politikai kérdéseit elemzi. Részletesen és hitelesen tárgyalja az adott szakasz munkaügyi és szociális kérdéseit és az ebből fakadó problémákat. Különösen súlyosan érintette a katonai behívás, illetve annak ismétlődése a kisparasztot és kisiparost, aki nem munkabérből élt. De nagyon súlyos munkaerőhiányt okozott a Somogy megyében jelentős szerepet vivő nagybirtokokon is. A hadműveleteknek Somogy megyei története, illetve a megye jelentős részének harctérré változása tulajdonképpen 1944. április 12-én kezdődött, amikor - a március 19-én történt német megszállás után - a szövetséges légierő először dobot bombákat Somogy területére. Magát Kaposvárt az első bombatámadás 1944. június 30-án érte egy légiharc során, amikor 18 bomba hullott a városra, és 14 ember halálát okozta. Az előrenyomuló szovjet hadsereg 1944 december 1-jén érte el a megyét, és ezzel vette kezdetét az elmúlt évtizedek un. „történészei” szerinti „felszabadulás”, amelynek gyakorlati megnyilvánulása eddig kevés ismertetést kapott. Az elmúlt évtizedek iskoláiból kikerültek előtt - sajnos - még napjainkban is ismeretlen, a magyar történelemnek súlyos, elhallgatott szakaszát, illetve eseményeit ismerjük meg Füzes Miklós Háborús utóhatások Somogyben c. tanulmányából. A szerzőnek már több tanulmánya, könyve jelent meg ebből a témakörből, amelyben a rabszolgamunkára hurcolt lakosság - benne kisgyermekes anyák sorsát, borzalmas szenvedéseiket ismerjük meg. Ebben a tanulmányában az anyagi jellegű igénybevétel - ennek keretében a gyakorlati szabadrablás okozta károkat is megismerjük. De az u.n. jóvátételi beszolgáltatások, a hadsereg ellátása stb. címen megnyilvánuló, erőszakoskodással, gyilkosságokkal egybekötött „hadi károk”, hadimunkák mellett a magyar katonákra háruló aknamentesítés is ide tartozik. Névszerinti pontossággal mutatja ki a szerző az aknakutatók hősi halottait. Eszerint 1945-1947 között 29 magyar katona lelte halálát aknamentesítés során. Külön fejezet foglalkozik Füzes Miklós tanulmányában a személyi jellegű igénybevétellel. A leszerelt katonák hadifogságba vitele, a rabszolgamunkára elhurcoltak ezreinek szenvedése a nemzetközi jog súlyos megsértését jelentette. Hozzájárult ehhez a németnek nyilvánított lakosság üldözése, majd kitelepítése. A könyv tulajdonképpeni célja az a hatalmas anyag, amely Somogy mege II. világ- háborús áldozatai címen Szili Ferenc munkája. Ebben községsoros névjegyzékben fontosabb személyi adattal gyűjtötte össze valamennyi áldozatot. Ezeket az adatokat összegezi is településenként katona, polgári, zsidó címen. Az ismertetésnek szánt újságcikkben megjegyezhető: Somogy megye 13953 személyt vesztett a II. világháborúban közvetlenül hadiesemények, népirtás következtében. A kiállításában is tetszetős könyv nagy hiányt pótol és jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy történelmünket minden borzalmával együtt án- nak valódi képében megismerjük. A kortárs olvasó pedig szívében rögzíti szeretettéinek nevét, akik leikükön akár Krisztus keresztjével, akár Dávid csillagával megjelöltén nyugszanak ismeretlen tömegsírokban, vagy hamvaikat szétszórta a szél. Dr. Rajczi Péter i 1 1 * A pécsi Ciszterci Gimnázium a századfordulón
