Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-10 / 307. szám
1993. november 10., szerda Kultúra uj Dunántúli napló 7 Többszörös jubileumot ünnepel a Nevelők Háza mellett új területekkel is bővül az egyesület tevékenységi köre. Megalakult a Városszeretők szalonja, akik a várospolitika, a helyi köz-és kulturális élet, a művészet, a művelődés, a hely- történet, a műemlékvédelem, a környezetvédelem képviselői, s a városukat kedvelő pécsi polgárok közti találkozást, kommunikációt szeretnék rendszeressé tenni. Új szakmai célkitűzésekkel jelentkezett a Nevelők Háza Galéria is, azzal a szándékkal, hogy új színfolttal gazdagítsa a pécsi kiállítóhelyek palettáját, Többszörös jubileumot ünnepel az idén a Nevelők Háza. Pontosabban friss jogutódja, a ház költöztetése után hamarosan megalakult Nevelők Háza Egyesület. Ősszel lesz 40 éves az intézmény, létrejöttének 35 éves évfordulóját ünnepli a Nevelők Háza kórusa, a Pécsi Kamarakórus, és 15. évébe lép az Alkotó Pedagógusok Képző- művészeti Műhelye. Az intézményről nemrég lapunkban is kedves szavákkal emlékeztek meg néhányan azok közül, akiket aggaszt a tény, hogy csak december 31-éig van biztos helye az egyesületnek Pécsett, az István tér 17-ben. (Ahová egyébként - babonából -a névtáblájukat se rakták ki, csak kis hirdetőtáblácska jelzi ottlétüket.) Az őszi idénykezdés alkalmából arról kérdeztük az egyesület ügyvezető igazgatóját, dr. Végh Józsefnét, mi az, amit az új helyen az elmúlt néhány hónapban sikerült megvalósítani, s mi az, amit a következő időszakra terveznek.-Megtartottunk minden tevékenységi formát, amink volt. Legnagyobb eredménynek azt látom, hogy nem kellett lejjebb vinni a mércét. Még több programot szerveztünk, mint azelőtt, és újabb kapcsolatok is kezdtek kialakulni körülöttünk. Ebben a házban több a látogató, mint a régiben volt. Mi továbbra is azt szeretnénk, hogy a ház a pécsi polgároké legyen, egy olyan hely, ahol igények, szándékok megvalósítására is lehetőség adódik. Azt láttuk, hogy ez a társaság, ha megfelelő helyet kap, meg tudja vetni a lábát... A régi, állandó közösségek Az egyesület mostani otthona a Szent Isván tér 17-ben Idén harmincöt éves az intézmény kórusa Fotó: Szundi György Ház a város polgárainak egy-egy sajátos terület bemutatásával. Rendszeresek a szakmai továbbképzések is, elsősorban a város és a megye pedagógusai számára. Ezt a hiányt pótló tevékenységet a Baranya megyei Pedagógiai Intézettel együtt vállalta fel az egyesület. Terv, hogy a környezeti nevelés és a természetvédelem egyik centrumává váljék a ház. A létrehívok (pedagógusok, főiskolai, és egyetemi tanárok, természetvédők) önképzőköri formában szeretnének e tárgykörben munkálkodni. A Zöldkereszt Egészségpénztár Egyesület (főként daganatos megbetegedéseket megelőző) szűrővizsgálatokra szeretne néhány helységet a házban, s javasolnak egy fitness-pályát is a kertbe, ami a polgárok további egészségfejlesztését szolgálhatná. Felvételizőknek szerveznek a tervek szerint egyetemi felvételi előkészítőt, a JPTE Bölcsészettudományi Karával. Az pedig már a továbbtanulóknak és különösen a munkanélkülieknek jelenthet segítséget, hogy felső- és középfokú tanfolyamokat szerveznek a házban, köztük például a 4 hónapos intenzív felsőfokú külkereskedelmi szaktanfolyamot. Ehhez a tanfolyamhoz a hallgatók közel 80 %-a anyagi támogatást is kap a Baranya megyei Munkaügyi Központtól. Fontos a felnőttkorú munka- nélkülieknek indított átképzéses program is, külkereskedelmi üzletkötőket, nemzetközi piackutató és reklámszervezőket kéA galéria érdekes színfoltja Pécs kulturális életének peznek felsőfokú szaktanfolyam keretében, s van középfokú vámkezelői szaktanfolyam is. Még felsorolásszerűen is bő a lista, ráadásul nem is teljes. Szó sincs még például a Mecseki Fotóklubról, akik ugyancsak a házban kaptak ideiglenes helyet, szó sincs a már most szerveződő 15. kamarakórusfeszti- válról, ami jövő tavasszal lenne esedékes, szó sincs a pécsi Magyar-finn Társaságról, se rendezvényekről, előadásokról, koncertekről. A tervezgetésnek a bizonytalan jövőtől való aggódás azonban nem szab határt, a Nevelők Háza Egyesület dolgozik, mert bizonyítani szeretné, hogy érdemes a fennmaradásra. H. I. Gy. A kalapos ember „Tőle és vele van a lélek Neki lelkesülnek a dolgok Nélküle minden kopár, Vele meg teljes és boldog.. (V. M.) Azon a fáradt, őszi, októberi napon egy kalapos ember érkezett a városba. Filmekből, koncertekről és csillogó hangulatokból megannyi mámorosra sikeredett éjszakából ismertük már őt. Amikor mi a Balatonra jártunk nyaralni, ő már ekkor ezen a néven futó zenekarával adott felejthetetlen hangulatú koncerteket, eleinte főleg Budapesten, később vidéken, Pécsen többször is. Talán még emlékszik pár ember arra, amikor a Dozsó színpadán kifakult matrózingében elmagyarázta a japán színház sajátos technikai megoldásait (onnagata és hen- gebujo). Hivatalosan alig-alig értékelték, de megtette ezt jó tíz évvel ezelőtt egy Crish Bohn nevű angol újságíró, akit azért küldött a New Musical Express Magyarországra, hogy az itteni zenei életről számoljon be. (Azóta is töprengek azon, hogy a tehetséges angol úriember miért nem az újra összeálló Illésről, esetleg az LGT-ről, vagy az Omegáról írt) a magyarok közül főleg filmesek értékelték művészetét. Gothár Péter „Megáll az idő” c. filmjében bukkan fel egy iskolai zenekarban. Aztán Bódy Gábor, a tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt filmes géniusz vette „szárnyai” alá, tanította, ahogy a Mester tanítványait. Csodálatos volt a két zseni összetalálkozás. Xantus János filmrendező sem volt rest az „Eszkimó asszony fázik” című filmjében felhasználni zenéjét és hangulatait, ráadásul a filmben elhangzó dalok kislemezen is megjelentek. Tarr Béla „Kárhozatában” a Krasz- nahorkai (forgató) könyvhöz méltó darabbal szerepelt, egy olyan dallal, mely mondanivalójában is az egyik legcsillogóbb gyémántja a 80-as évek zenéjének. Komis Mihály, az író, egy rádióinterjúban Bob Dylanhez hasonlította. A „Rocktérítő”-ben, amelynek egyik forgatókönyvírója is volt, már kalapban szerepel és most is abban jött el Szigetvárra. Ezúttal nem volt hisztéria és nagyképűsködés a Vár-büfében, nem voltak gorillák és verőlegények sem, vagy psze- udo-egzisztencialista perc-emberkék. De Krisztusról és Ady Endréről, a szeretetről és a művészetről kevesen beszéltek szebben, mint Víg Mihály, azon a fáradt, őszi, októberi napon. Dr. Rajczy Lajos A közvéleménykutatás buktatói Kérdezni tudni kell Amerikai körkérdés: kell-e törvény annak megakadályozásra, hogy egyes érdekcsoportok vagy személyek korlátlan anyagi támogatásban részesítsék politikai jelöltjeiket? A válaszok 99 (!) százaléka: igen. Ugyanez a téma más fogalmazásban: Van-e joguk csoportoknak vagy személyeknek arra, hogy jelöltjeiket komoly anyagi támogatásban részesítsék? A válaszok 60 százaléka igen. Nemcsak az újságírásban, a közvélemény-kutatásban is aranyszabály: kérdezni tudni kell. Ez nem könnyű. Régi igazság, hogy az embereknek arról is van véleményük, amiről fogalmuk nincs. Az első ilyen híres beugratás: kollégiumi diákok népes csoportját kérdezték meg arról, miként vélekednek három megnevezett népcsoport „amerikai beilleszkedéséről”. Gyönyörű válaszok érkeztek. Különösen ahhoz képest, hogy a megjelölt etnikumok - soha nem léteztek ... Egy másik kísérlet is hasonló eredménnyel járt. Egy csalafinta team nyakatekert jogi' nyelven megfogalmazott „új törvényről” vallatta a delikvenseket, akik mondták is a véleményüket, mint a vízfolyás. Kár, hogy a törvényből egyetlen szó sem volt igaz. Emberi gyarlóság, hogy nem mérünk egyenlő mértékkel. E tétel híres bizonysága egy körkérdés-pár a hidegháború csúcspontján. Az egyik: „Beengedhetünk-e kommunista riportereket az Egyesült Államokban?” A megkérdezetteknek csak 36 százaléka adott igenlő választ. A másik kérdés: „Köte- lessége-e az oroszoknak, hogy amerikai riportereket engedjenek be a Szovjetunióba?” Ezt 73% tartotta kötelezőnek. Gyakran miért olyan megté- vesztőek a választási előrejelzések? Miért válaszolnak sokan igennel arra a fontos kérdésre, hogy „részt vett-e a legutóbbi szavazáson?” Azért - mondja a washingtoni egyetem pszichológus professzora -, mert a megkérdezetteknek átlag 15 százaléka nem a valóságnak, hanem a társadalom elvárásának megfelelően felel. Egy családias iskolában Látogatás a 9+1 fős nemeskei elemiben Horváth Valéria tanítónő is ebbe az iskolába járt egykor Halad át az ember Szigetváron, a „Kisvárosion, nem is csodálkozik, mikor a főtér előtt terepszín-ruhás, jól megtermett alak tereli el; a háttérben ott áll az Eduscho-teherautó, a sarkon Usztics és Fillár társalog. De én nem a Kisvárosba, hanem egy kis faluba, Nemeskére igyekszem. Átkecmeregve a városon, a terelőútvonalon, már csak néhány kilométer, és dél felé kanyarodva hamarosan elérem Nemeske vasútállomását, majd magát a falut. A széles főutca majdnem kihalt, csak az iskola előtt dolgoznak épp, három fiatalember csákányozza az utat. Az iskola közepes méretű ház, mögötte azonban jókora udvar terül el. Tizenegy van, kezdődik az utolsó óra. Nemeskén ugyanis 1893 óta folyamatosan működik a négy osztályos elemi. Valahogy sikerült átvészelni minden vihart, nehézséget, körzetesítést, pénztelenséget - megmaradt a néhány száz lélekszámú falunak. Annak a falunak, amely ragaszkodik is iskolájához. Az idejáró helybéli gyerekek sosincsenek sokan, számuk évről évre ingadozik. Idén 9 gyereket okít a tanítónő, Horváth Valéria, ő maga is nemeskei, ugyanebbe az osztályba járt, ugyanebben a teremben tanult ími-olvasni elődjétől Póré Jánostól, aki negyven évig dolgozott itt. Ezen a keddi napon csak nyolcán ülnek a padokban, egy gyerek beteg. A nagy cserépkályha jó alaposan be van dur- rantva, csak úgy ontja a meleget. Körben a falon vonalas tábla, őszi levelekből ragasztga- tott képek, rajzok, játékos-polc, könyvszekrény. A Col- gate-fogkrém reklám már egy igazi mai „díszítőelem”. Az óra a feladatok kiosztásával kezdődik. Az első padban ülő két kis elsős már ugyancsak előrehaladt az ábécé tanulásában, épp a Z-betűt gyakorolják.- A hullámvonalra ügyeljetek! - figyelmezteti őket a tanítónéni, majd kiosztja a másodikosok feladatát is. Csak ezután kerül sor a harmadikosokra - hárman vannak -, a feladat mesefeldolgozás volt: az ember és a kutya barátságának kialakulásáról. Felváltva olvassák hangosan a szöveget, az ismeretlen szavakat - dárda, horda, sakál - megbeszélik, mit is jelenthet. Erika kicsit lassan, de biztosan olvas, csak a hosszabb szavak kiolvasása jelent néha gondot, akárcsak Adélnak. A velem szemben ülő Ági az óra alatt sokat nevetgél, de mikor rá kerül sor, összevont szemöldökkel koncentrál. Az egy szem negyedikes Kriszta olvasása már sokkal gyorsabb és magabiztosabb, hiába, ezt teszi az egy év korkülönbség! Mire mindenki sorra kerül, lassan le is telik a negyvenöt perc. A kicsik már rég befejezték a Z-betű hullámjának ka- nyarítását, most éppen dinoszauruszt rajzolnak (lásd: Jurrasic Park), ha kitörik a ceruza hegye, szépen odajárulnak a szemetes fölé, faragni.- Negyedik éve tanítok itt - mondja a tanítónő, Horváth Valéria, miután az óra nagyjából véget ér, és beállít egy sellyei fényképész fényképezni. - Valóban, én is idejártam, s egy-két modernebb tárgyat leszámítva alapjában véve semmi sem változott. Negyedik osztály csak két éve van, tavaly viszont 14 gyerekem volt, köztük öt negyedikes. Sajnos, jövőre még kevesebb lesz, elsős talán nem is fog jönni. Viszont most sok 3-4 éves van a faluban, néhány év múlva már ők itt fognak ülni a padokban.- A faluban mindenki örül, hogy helyben van az iskola. Én is úgy érzem, hogy sokkal családiasabb így. A tanításon kívül is sokat vagyunk együtt, kirándulunk, különböző programokon veszünk részt. Nyáron Tihanyban voltunk a falu buszával, a múlt héten pedig épp Pécsett jártunk a Bábszínházban, a Cini Samu kalandjain. Most majd a jön a karácsonyi készülődés, tervezem, hogy betanulunk egy kis színdarabot, és ahogy szoktuk, megajándékozzuk a még kisebbeket. M. K.
